Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)
1935-06-09 / 132. szám
4 Zalamegyei Újság S 935 junius 9. vüket, pedig maga a római nép, az oláhok képében, minden megakasztó változás nélkül napjainkig ott volna. Ki érti ezt meg? De elmélkedjünk kissé ! Vegyük csak pl. Apuliumot a római Dácia híres városát. Ezt a mai oláhok is hiresnek tartják, hisz napjainkban itt koronázták Románia királyá vá uralkodójukat. És ennek a koronázó városnak latin nevét a római eredettel dicsekvő oláhok elfelejtették. A később jövő szlávok Bel- grád név alatt ismerik. E szláv szót a magyarok „Fehér-várra“ fordítják. És mivel e város Gyula vezérnek, Szt. István anyai nagybátyjának volt a székhelye, Gyula nevéről, Gyula-fehérvárnak nevezték el. Az oláhok Gyulafehérvárt lefordították Álba Júliára. Ma is igy nevezik. (Folyt, köv.) A M.Kir. Jótékony célú Államsorsjáték már innins 12-én próbálja ki szerencséjét és a legközelebbi Bank, sorsjegyárusitó, vagy dohánytőzsdében szerezze be 3 pengőért az államsorsjegyet. Kis kockázat, nagy lehetőség. 40.000 ar. pengőt nyerhet 194/1935. Hirdetmény. Sümeg nagyközség közkórházának igazgatósága közhírré teszi, hogy a kórház tulajdonát képező Sümeg nagyközség határában fekvő „Pitye-major“ a hozzátartozó 98 kát. hóid 1247 □ öl részben szántó részben rét terjedelmű birtokát 1935. október I-étő! kezdődőig 6 évi időtartamra bérbe adja. A részletes bérleti feltételek a kórház gondnoki irodájában megtekinthetők. írásbeli ajánlatok a kórház gondnokságáhez címezve adandók be. Sümeg, 1935. május 30. Közkórház Igazgatósága. Kézimunka, fiié, storok, térítők olcsó írására H m v m s n é i HÍREK Róm. kát. és új görög F. Pünkösdv, Prot. P. Izr. Szíván 6 Napkelte 4 óra 03 perc. Nyugszik 7 óra 55 perckor. IDŐ: Kissé élénkebb déli légáramlás, csak kevés felhő, a hőmérséklet tovább emelkedik. — Térzene. Pünkösdvasárnap a leventezenekar Pfend György karmester vezetésével 12 órakor a Széchenyi téren térzenét ad. A közönség szives pártfogását kéri a zenekar. — Eljegyzés Sipos János ny. áll. csendőr számvevő tiszthelyettes és Pálfi Mária zalaegerszegi lakosok jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — A fagykárok bejelentési határidejét a pénzügyminiszter junius 15-ig meghosszabbította. A hatósági bizottságok junius hó 17-én kezdik meg a károk fe’ül- vizsgálatát. — Nyaralás Lentiben. A göcseji propaganda során Lenti is azok közé a községek közé sorakozott, amelyek vidékök szépségeire alkalmas módon hívják föl nemcsak a vármegyének, de az ország távolabbi részének is figyelmét. Elsősorban is megalakította a község a fürdőbizottságot, amely lelkes buzgalommal fogott munkához s munkájának eredményei máris jelentkeznek. A községnek és vidékének egyes pontjairól fényképfelvételeket készíttetett s azokat a legszélesebb körben terjeszti. Folyó hó 23-án ünnepélyes keretek között nyitja meg modern, impozáns méretű strandfürdőjét. Meghívójában hangsúlyozza, hogy Lenti érdemes arra, hogy a közönség megtekintse és szivébe zárja. Az ünnepély műsorát később részletesen ismertetjük. Megjegyezzük, hogy már Szeged vidékéről is érdeklődnek Lenti iránt, igy tehát az idén már Lentiben is lesznek nyaralók. — Jön az agglegényadó. A képviselőház tegnap befejezte az állami költségvetés tárgyalását. A pénzügyminiszter záróbeszédében bejelentette, hogy az agglegényadót bevezetik. — Öngyilkos erdőőr. Zarka János 45 éves nemesapáli erdőőr az erdőszélen katonai karabéllyal fejbe lőtte m3gát és meghalt. A golyó fejét egészen széíronrsolta. Teltének okát nem ismerik. — Búcsújáró körmenet in dúl kedvező időjárás esetén pünkösd vasárnap reggel 6 órakor a ferencesek templon ából Búcsú- szentlászlóra. A körmenetet P. Nagy Ernő hárfőnök vezeti. — Érettségi eredmények a reálgimnáziumban. A zalaegerszegi reálgimnáziumban Bartha József dr. c. főigazgató elnökielével befejezték az érettségi vizsgálatokat. A jelentkezett 35 tanuló közül kitüntetéssel érett 4: Bo'e- ratzky Valér, Mayer István, Pesthy Zoltán és Sipos János, jelesen érett 5: Háry Emil, Magdics Ti-" bor, Sáfár Árpád, Szabó Lajos és Szilágyi Erzsébet, jól érett 12: Bella László, Csányi Károly, Fü löp Lóránt, Gelencsér László, Hegyi István, Légrády Rezső, itj. Szabó László, S-.igethy Tibor, Toplak Imre, Tóih Zsigmond, Vig Jenő és Szántó Margit. Egy szerűen érett 12 tanuió, 2 tanulót pedig egy-egy tárgyból javítóra utasítottak. — Eljegyzés. Kocsis Gábor rendőr felügyelőhelyettes fia Gábor, eljegyezte Kruppay Arankát Kiskomáromból. — Ének- és zenepróba. Az egyházi vegyeskar és Move zenekar ma, szombaton, este fél 9-kor a kóruson együttes próbát tartanak. A két kar a pünkösd vasárnapi fél 12 órai szentmisén szerepei. — Orvosi hir. Gaál János dr. orvosi rendelőjét Wlassics utca 1 sz. alá (emelel) helyezte át. Mos'dutatkós'us-eat pünkösdkor* - 50 fillér Fűszer, csemege, déligyümölcs, tea> rum és likőrkülönlegességek. Cukorkák; tessütemények. Sajtok, hideg felvágottak. Batatonmelléki borok nagy raktára. FAHOLER cégnél Az Auto Syphon egyedármitása ZALAEGERSZEG és környékére Modern, villanyerőre bérén dezett kávé nagypörkölde. Állandóan fr ssen pörkölt AUTOSYPHON FANGLER- FÉLE kávékeverékek Régi elromlott AutóP 6-ért kaphat ön is « . „ .... (P IS. h.fy.H) S»ho" “«seket k. egy auiosyphont. i»»i*i-k. I 5. szódavíz csak !2 f kerül. Alapítva 1873. Telefon 71 — Ha szereti az ifjúságot, akkor ott lesz az Öregcserkészek junius 15 i vidám juniálisán. A rendezőség gondoskodott arról, hogy az etelek és az italok a a legszolidabb árakon kerüljenek kiszolgálásra- Ezen a juniálison ízelítőt kapunk majd abból hogy milyen is lenne az élet, ha az emberek mindig úgy megértenék egymást, mint ezen a vidám estén. Asztalról mindenki gondoskodjék. Foglalni 1 ehet minden öregcserkésznél. Ügynök elsőrendű élelmi és háztartási c kkek eladására felvé* teik. Hoffmann János Szeged. — Koszorúcska. Farkasovszky Teri f. évi junius hó 9 én este fél 9 órai kezdettel tartja felnőtt növendékei koszorúcskáját az Arany Bárány szálló nagytermében. A szives érdeklődőket ezúttal tisztelettel meghívja. Értesiti a szives érdeklődőket arról is, hogy a kisgyermekek koszorúcskáját ugyancsak az Arany Bárány nagytermében f. évi junius hó 16-án délután 6 órai kezdettel fogja megtartani, melyre a gyermekbarátokat hivja meg. Pünkösdkor* a mozdulatkórus ! A bicskei egyházközség visz- szautasitotta Pálffy Daun gróf támadását. Pálffy Daun József gróf bicskei lakós, a váli kerület képviselője a képviselőház egyik ülésén durva támadást intézett Griger Miklós ellen, „öreg hecckáplán“ néven emlitve a kiváló apátplébánost. A bicskei r. kath. egyházközség most ülést tartott és azon a következő határozatot hozta: „A bicskei r. kath. egyházközség képviselőtestülete mélységes megdöbbenéssel értesült arról a durva sértésről, amely egyházi elnökét, Bicske apátplébánosát az egyházközség egy tagja részéről a törvényhozás házában érte. Az egyházközség képviselőtestülete ezt a sértést egyhangúan elitéli, a leghatározottabban visz- szautasitja és biztosítja plébánosát törhetetlen ragaszkodásáról, változatlan tiszteletéről, igaz nagyrabecsüléséről és őszinte szeretetéről.“ Az üggyel kapcsolatban Griger Miklós a következő nyilatkozatot tette: A német kultúrharc alatt azokat a bátor katolikus papokat gúnyolták hecc káplánoknak, akik az egyház védelmére keltek. Mindenesetre sajnálom, hogy egy hívem — a köztünk fennálló áthidalhatatlan politikai szakadék dacára — annyira elragadtatta magát, hogy a mentelmi jog védelme alatt ! -kart megsérteni. Csak akart...