Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)

1935-06-04 / 127. szám

2 Zalamegyei Újság i935 junius 4. i színpad megvilágítása mind slyan jelenségek, amelyek a szent iitkoknak mély értelmét érzékel­őik. Különösen kedves a Kará- :sony, a kisded ringatásának hű visszaadásával, az ismert kedves »Menyből az Angyal“-lal és a bemutatás, amikor az öreg Sime­on áldó dicsérő szavai után fény­ben ragyog a — kereszt is. Ter­mészetesen a másik három titok is nagyszerűen kifejező. A nagyszámú közönség mély­séges áhítattal nézte végig a szép képeket, amelyekhez, valamint az egész ünnepélyhez teljesen méltó volt az a nagyszabású záróbe­széd, amit Horváth Irén, a kon­gregáció prefektája mondott. Ma­gyarázta az ünnep jelentőségét és köszönetét mondott a szereplők­nek a művészi teljesítményért, a közönségnek pedig az érdeklő­désért. A szépen megrendezett ünne­pélyért minden elismerés megil­leti a Leánykongregációt, az ösz- szes szereplőket, az egyházi ve­gyeskart ép ugy, mint a szóló­énekeseket és Turcsányi Sipos Margit tanitónőképzői tanárnőt, aki a mozdulatok betanításával biztosította a kórus sikeres sze­replését. A gimnázium nagysikerű tornaünnepélye. A zalaegerszegi reálgimnázium vasárnap délután ^tartotta évzáró tornaünnepélyét a Move pályán hatalmas közönség jelenlétében. Az ünnepély szép felvonulással kezdődött, majd a Magyar Hiszek­egy elhangzása után az I.—VII. osztály tornászai igen szép és precíz zenés szabadgyakorlatot mutatlak be. Az intézet válogatott tornászai előbb a nyújtón, később pedig a korláton mutatták be tu dásukat. Néhány, határozottan ér­tékes mutatványt láttunk. Különö­sen nagy sikert aratott a felső osztályok mozgásos gimnasztikája, amelynek szépsége mindenkit megkapott, s egyúttal arról is meggyőzte a közönséget, hogy a gimnáziumban teljesen modern testnevelés folyik. Derűt keltett az alsóosztályok tréfás stafétája és tetszett a humorban is bővel­kedő talajtorna. A különböző gú­lák bizonyították még a tornászok ügyességét. Minden szám után felzugott a taps. A tornaünnepélyt díjkiosztás, a Himnusz és elvonu­lás fejezte be. Amint azt már a múltban is megállapítottuk, Obitz Károly testnevelési tanár kezében igen jó helyen van a gimnáziumi testne­velés és megilleti az elismerés a szép eredményért. A tornaünne­pélyen nem csak új számokat láttunk, de tapasztaltuk a gimná­ziumi testnevelés jelentős fejlődé­sét is. — Kongregációs jelvények kaphatók a Zrínyi könyvke­reskedésben. Előadás a Vasutasok Körében a közlekedés fejlődéséről. A Zalaegerszegi Vasutasok Köre szépen sikerült szavaló és fölolvasó estet rendezett szomba­ton este Rózsaliget utcai székhá­zában. Bárki Jenő, ügyvezető el nöke üdvözlő szavai után Fekete Ferenc ügyesen elszavalta „A vasutasok“ c. verset, majd Dö mötör Géza igen érdekes és ta nulságos előadásban ismertette a közlekedés fejlődését a legrégibb időktől napjainkig. Kitért úgy a szárazföldi, mint a vizi közleke­dési eszközökre, rámutatott azok­nak folytonos tökéletesítésére, ami a kuliura fejlődésével párhu­zamosan történt. Az ember a fo kozódó szükségleteknek megfele­lően tökéletesítette és tökéletesíti a közlekedési eszközöket, hogy minél könnyebben és kényelme sebben végezhesse a termelés munkáját, a termelvények szálli tását és utazásait. Részletesen szólott hazánk közlekedésügyének fejlődéséről. Rámutatott az autó­nak és repülőgépnek rohamos térhódításaira és mély sajnálko­zással em'ékezett meg arról, hogy hazánk szétdarabolásával közlekedési esz közeinkből milyen óriási mennyiség került ádáz el­lenségeink kezébe. Végre kifejezte reményé', hogy elérkezik még az a kor, amikor elrabolt bérceinknek halotti csendjét és a rónák néma­ságát ismét a mi mozdonyaink­nak füttye hasilja ketté, a mi vo natainknak zakatolása teszi han­gossá. A lelkes tapsokkat jutalmazott előadást Somogyi Imre hatásos szavalata követte. „Üzenet er- délyből“ cimü költeményt adta elő A minden tekintetben jól si­került est Bárki Jenő ügyvezető elnök köszönő szavaival végződött. Rövid táviratok. Gömbös miniszterelnök ma vette kézhez Eckhardt megbizot- tainak levelét és az ügyben való képviseletével Tahy László és Antal István államtitkárokat bízta meg. — Az egyházi vagyon elkobzásáról szóló híreket Preszly Elemér államtitkár tegnap Pest- szentlőrincen határozottan meg­cáfolta. A kormány ennek még csak a gondolatával sem foglal­kozik, mert tudja, mivel tartozik az Egyház iránt. — A belud- zsisztáni földrengésnek 40 ezer halottja van. — A román király jogkörének kiterjesztése érdeké­be alkotmányreformot tervez. Tartós ondolálás tökéletes szépségét teljes garanciával végzem VERASZTÓ hölgyfodrász. Pfinhisdre vásároljon mé­lyen leszállított árakon férfi szövetet, nyakkendőig inget Verseny Áruházban (Arany Bárány épület.) SZENZÁCIÓS SZÉPET ÉS TARTÓSAT D A U E ÚJDONSÁG 8 pengőért ^ANTÁL' Gáspárnál, Kossuth-u. 19. Fényképészeti cikkek és fényképfelvétel ek kidolgozásának szaküzlete BÁNFAI BÉLA látszerész ZALAEGERSZEG HÍREK Június 4 Kedd Róm. kát. és új görög |Kar. sz. Fér. Prot. Kerénz Izr. Szíván 3 1 Napkelte 4 óra 06 perc. Nyug­szik 7 óra 51 perckor. IDŐ: Gyenge déli légáramlás, változó felhőzet, helyenként zápor és zivatar esetleg jég, a hőmér­séklet emelkedik. ^uniu^^l Szomorú időponthoz értünk. Holnap, junius 4 én, a trianoni átok tizenötödik évfordulója virrad ránk. Emlékezzünk ! De ne csak ezen a napon idézzük a világtör­ténelem legbecstelenebb dátumát, hanem mindennap százszor meg százszor gondoljunk rá. És asze­rint cselekedjünk. — Steiner Miklós az új csor­nai prépost. A csornai premont­rei prépostválasztás ügyében meg­hozták a döntést. A rendtársak többségének bizalma Steiner Mik­lós szonbathelyi c. főigazgató sze­mélyében összpontosuli, s igy Noots Hubert apostoli adminiszt­rátor őt jelentette ki a csornai pre­montrei rend megválasztott pré­postjának. — Kongreganista tagavatás. A zalaegerszegi reálgimnázium Mária Kongregációja vasárnap tag- avatást tartott a ferences templom­ban. Pehm József apátplépános 36 kongreganistát avatott fel. A tagavaläst ünnepély követte a gim­náziumban. Sipos János mondott szép ünnepi beszédet, Vecsey La­jos dr. hittanár pedig záróbeszédet. A műsort énekszámok és Pais Lászlónak, valamint Uiberacker Károlynak ügyes szavalatai egé­szítették ki. — Útügyi kongresszus Va­sárnap Kaposvárott útügyi kon­gresszus volt, amelyen várme­gyénkből vitéz Tabódy Tibor fő­ispán, Bődy Zoltán alispán és Bereczky Vilmos, az államépité- szeii hivatal főnöke vettek részt. Az alispán és Bereczky főmérnök vasárnap este hazaérkeztek, a fő­ispán azonban Kaposvárról Buda­pestre utazott és csak kedden este érkezik vissza székhelyére. — Birói kinevezések. A kor­mányzó Czuboly Gyula dr. kapu­vári járásbirósági elnököt a nagy- kanizsai törvényszékhez tanácsel­nökké, Cséry Géza dr. lengyeltóti ügyvédet a kanizsai járásbíróság­hoz járásbiróvá nevezte ki. Nehéz selyemingek II pengőért Tóth szabónál* — A keszthelyi pedagógiai szemináriumról helyszűke miatt következő számunkban adunk tu­dósítást. Erőt, egészséget, frisseséget ad a kitűnő izü fehérképi arany kávékeverék. Fehérképi Csemegeházban fehérképi csemege áruházában

Next

/
Thumbnails
Contents