Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)

1935-02-17 / 40. szám

4 Zaiamegyet Újság 1935 február 17. Az Up keze a címe annak a tanulságos, szép népszínműnek, amelynek előadá­sára most készül a zalaegerszegi kát. Legényegyesület műkedvelő gárdája. Két jobbmódu, falusi gazdaemberről van benne szó. Az egyik jámbor, istenfélő, csen­des, másokon mindenkor segí­teni kész ember; a másik azon­ban dölyfös, önző és kapzsi, akit meg nem hat felebarátjának szo­morú sorsa. Nemcsak, hogy ér zéketlen a bajbajutottakkal szem­ben, de szomszédjától azt köve­teli, hogy szegje meg a szegény nek adott szavát, vonja vissza Ígéretéi, amit kézszoritással erő­sített meg, sőt, csak e mellett a föltétel mellett hajlandó leányát a szomszéd fiához adni. Mikor az­után azt látja, hogy hiábavaló minden mesterkedése, attól sem riad vissza, hogy fenyegető árvíz idején az éjszaka sötétjében át­vágja a védőgátat, mert csak igy remélheti azt, hogy a megszorult embernek eladó földjét potom árért magának szerezhesse meg. De itt azután beteljesül végzete. A mezőőr reá lő, megsebesíti és a vérnyomok, amelyek házához vezetnek, elárulják őt. Leleplezé­sekor megtörik, bevallja bűnét, beismeri, hogy a Ur keze érte őt utol. Megbocsátanak neki és a megtért most már örömmel bele­egyezik abba, hogy leánya aszom széd fiának felesége legyen. — A darab sok szép jelenetben és énekszámban bővelkedik és ki­emelkedik benne a cserkészek áldozatos munkája, mert egy ott táborozó cserkészcsapat ugyan­csak kiveszi részét a gátépitési munkából. A darab március 2-án a Kuiturházban kerül előadásra és, hogy az előadás kifogástalan, élvezetes lesz, arra biztosíték a műkedvelő gárdának és Zenz Péter, hitoktató, egyesületi elnök­nek ismert, lelkes buzgalma. A magyar-olasz kultu­rális egyezmény. Róma, febr. 16. Hóman kul­tuszminiszter, aki kulturális tár­gyalások céljából érkezett Rómába, ma délben Mussolinival aláírta a magyar-olasz kulturális egyez­ményt. SPORT. Move ZSE—NTE mérkőzés lesz vasárnap délután 3 órai kez­dettel Zalaegerszegen a Move pályán. A mérkőzésre a Move tel­jes elsőcsapatával áll fel. A játék iránt nagy az érdeklődés. A ZTE Nagykanizsára megy és olt a Zrínyi TE csapa ával ját­szik ugyancsak barátságos mér­kőzést. A zöld-fehérek is teljes első csapattal indulnak. Kézimunka, fiié, storok, térítők olcsó vására Havasnál Zalaegerszeg. A Munkások Nemzeti Blokkja a szabad­orvosválasztás mellett. A földművelésügyi minisztérium az OMGE előterjesztésére, az or­szágos me/őgázdasági kiáli'ás tenyészállatvásári forgalmának biz tosiiása és a tenyészállatokat be­szerezni kívánó gazdák vásárlá­sainak megkönnyiése érdekében — a mai rendkívüli nehéz hitel­viszonyok ellenére is —, a követ­kező feltételek medett kedvzzmé nyes, úgynevezett jutalékos te­nyészállatbeszerzési hitelt engedé lyezelt, amelynek leboiiyo'násáva! az Országos Központi H íelszö- veikezetet (OKH) bízta meg. A ju ía!ék®s hitelt igénybevevő tenyész­tők részére, ha megfelelő hitelké­pességük megállapiltatik, az OKH a bejelentendő és vásárolni kívánt tenyészállatok (szarvasmarha, ser­tés, juh) beszerzésére hitelt enge­délyez, amelynek ellenében a te­nyésztők az országos merőgazda­sági kiállításon a bejelentett te­nyészállatokat megvásá<@:ha ják. „Védett“ birtokosok e hüell rí m igényelhetik. A kölcsönt, amely 18 hónapra szól, két egyenlő részletben és pedig az első fele összeget 1935 november 30-ig, a második fele összeget 1936 augusztus 31-ig tartoznak a tenyésztők a szövet kezeinek hiánytalanul visszafizetni. Az igénybevett hitel kamatmentes, csupán a folyósításért és kezeié sért kell a kölcsöntőke tel­jes összege után évi 1 (egy) szá­zalék jutalékot a törlesztési rész­letekkel egyszerre és egy időben megtéríteni. Ha a kölcsönvevő nem *ag<a a fo'yositó hitelszövet­kezetnek, tartó ik tagul belépni és egy üzletrészre 2 pengőt iefi- ze'ni. A földművelésügyi minisz­ter ez alkalommal nem kívánja meg a kiállításon vásárolt tenyész­állatok bztositását Ha azonban a tenyésztő saját kö tségére akarja biztosítani a vásárolt tenyészálla­toka*, akkor ezt a szándékát a kiállítást rendrzőbizottságával kö zölje. Felhívjuk a hitelt igénybevenni szándékozókat, hogy igényléseik­ben a beszerezni tervezett le- nyészáüa ok hozzávetőleges vétel­árát inkább magasabb, de min­deneseire olyan összegekben je­löljék meg, hogy ez a tényleges beszerzési árat feltétlenül fedez­hesse. Azok a magántenyésztők, akik ezt a hitelt igénybeveszik, igény­lésüket az országos mezőgazda- sági rendezőbizottságának (Buda­pest, IX., Köztelek utca 8.) legké­sőbb folyó évi február 25-ig je­lentsék be. Későbbi bejelentéseket nem veszünk figyelembe. A községek és közbirtokossá­gok ezt a hitelt nem vehetik igény­be, ezek ugyancsak kedvező fel­tételű állami hitel biztosítása vé­get az illetékes m. kir. gazdasági felügyelőséghez forduljanak. súlyos pénzügyi érdek fűződik ahoz, hogy a beteg annak kezé­be kerüljön, akitől a legrövidebb idő alatt várhalja a gyógyulást. Mert épenséggel nem mindegy, hogy a pénztár egy hosszú ki­sérleli idő alalt fizeti-e a táppénzt, vagy pedig a specialista bevált módszerével megrövidített mun­kaképtelenségi időre. Magának az orvostudománynak is az az ér­deke, hogy az egyfajtáju kórese- lek épen a tapasztalati orvostu­domány kimélyilésére specialista kezébe kerüljenek. A Nemzeti Blokk a szabad or­vos választás mellett követeli az orvosi korlá ozások eltörlését, mert nem szabad megszabni egy lelkiismeretes orvos s ámára, hogy milyen orvosságot írjon, vagy ne Írjon elő. Programmjába vette a Nemzeti Blokk mindazoknak a terhelések­nek a törlését, amelyeket a biz­tosítódnak receptdíj és munka­adói igazolvány címen ma fizet­nie kell, mert az iiy citnen be­fő yó összeg az OT1 budgetje mellett jelentéktelen semmiség, de épen a beteg munkás gazdasági helyzetét tekintve, akárhányszor a gyógykedvezmények igénybevéte­lének akadályai. Elhatározta a Nemzeti Blokk azt is, hogy az orvosoknak ad­minisztratív és statisztikai mun­kákkal való túlterhelésének rneg- ! szünieíését szorgalmazni fogja, í mert nem lehet egyrészt az or- ] vosi javadalmazás összegét zsu- jj goritani, másrészt a tagok oryosi ; kiszolgálását fölösleges terhelé­sekkel nehezíteni. Kedvezményes tenyészállatbeszerzési hitel a mezőgazdasági kiállításon. Sokat vita'ott kérdés úgy a biztosítottak, mini az autonómia és természetesen az érdekelt or­vosok között az, hogy fentartan dó-e a mai rendszer, amely sze­rint területi beosztás szabja meg, hogy a biztosított bárminő bajé val melyik orvoshoz mehet taná­csért, iletőieg kezelés céljából. Az eddigi rendszer ellen fog­lalt állást a Nemzeti Blokk. A munkásnál ép úgy, mint minden más betegnél elsősorban bizalom kérdése, hogy kinek a kezelésére bízza magát ? A gyógyítás nem hivala'i munka. Nem sablon. Nem is lehet az soha, mert ha akta­szerüságet ölt magára és sablon szerűvé lesz, már annyit veszített értékéből, hogy a gyógyítás si­kere maga is kétségessé válik a leiki motívumok folytán. Nem lehet lekicsinyelni azt a régi ta­pasztalatot, hogy a bizalom fél gyógyulás. Nem szabad megfosztani a biz­tosítottat attól, hogy bizonyos esetekben olyan orvost keressen fel, akiről úgy tudja, hogy épen annak a betegségnek gyógyi'ísá- ban specializálta magát, amelyre a maga cselében gyanúja, vagy épen bizonyossága van. Ezt ki vánja az OTI érdeke is, mert Meghívás. A Nagykapornaki Tejszövetke­zet 1935. évi március hó 25-én dé'ulán 3 órakor a körjegyzői itoda tanácstermében, határozat- képlelenség esetén 1935. évi áp­rilis hó 7-én délután 3 órakor ugyanott rendes közgyűlést tart, melyre az üzleirészes tagok az alapszabályok 20. §-a élei­mében meghivatnak. Tépgysaieozat : 1. Múlt évi üzieteredményekről azóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgá­lása és a felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való in­tézkedés. 5. 5 igazgatósági és 3 felügye­lőbizottsági tagnak 3 évre törté­nő megválasztása. 1934. január hó 1 én az üz­letrészes tagok száma 168 volt, üzletrészeiknek száma pedig 256 volt. Az 1934. év folyamán belépett 52 tag 52 üzletrésszel s igy 1934. év december hó 31 én az üzletrésze» tagok száma 218, az általuk bírt üzletrészek száma pedig 308 darab. A felügyelő bizottság által megvizsgált évi mérleg a szövet­kezet helyiségében kifüggeszte­tek és mindenki által megtekint­hető. Kelt Nagykapornakon, 1935. évi február hó 7-én. Az Igazgatóság. A MAXIM lámpa felülmúl minden más világítást. Olc*>ó, nagy fényerejü, megbízható. IOO gyertyafény 1 érái I fillér BRANDLJÓZSEF Zalaegerszeg (Megyeházzal szemben). 1|^|F 6 lé ferns oonserveket ^asár&licsn l-CSCB^l^ fél kg-os doboz Cukorborsó 44 ff. I kg-es doboz 80 f. Paradicsom conservek mélyen leszállított árban csemege üzletében.

Next

/
Thumbnails
Contents