Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)

1935-02-10 / 34. szám

1935 február 10. Zalainegyei Újság 3 Reflexiók, Megszűnik a kenyérjegy .. . A „Sarló és Kalapács“ (a „Szovjetunióban élő magyarajku dolgozók lapja“) 1935 január 1-i számában olvassuk: „Mikor a Mjaszohladosztroj- gyárban a munkásság között el­terjedt annak a hire, hogy a Szovjetkormány rendeletére 1935 január 1-én a Szovjeunió terüle­tén megszűnik a kenyérjegy, a munkások valóságos örömrival- gásba törtek ki. A cehekben egy­más után kiabálták a munkások: „Elvtársak, ide figyeljetek, meg­szűnik a kenyérjegy!“ A gyár­ban a munka 5—10 percig szü­netelt, mindenki az újságolvasók köré csoportosult s figyelmesen hallgatták a híradást, amely futó­tűzként terjedt el az összes mű­helyekben. Voltak olyanok, akik nem hitték el. De, amikor a ren­deletet hallották felolvasni, akkor az mondották a munkások, „Hej, ez a mi Sztálinunk nagy vezér és nagyon jó ember.“ Mások azt mondták : „Lesz itt egy-két év múlva már minden a világon. Lehet már lisztet is szabadon vásárolni. Volt, aki azt mondotta: Lássátok, megszűnik a sorbán- állás is.“ Íme szószerint leközöltem, amit olvastam. Tessék csak mégegy- szer elolvasni, nincsen tévedésről szó. A Szovjetunióban megszűnik a . . . kenyérjegy, nemsokára már lisztet is lehet szabadon vá­sárolni és megszűnik a . . . sor- banállás is. Hogy jobban megbi­zonyosodjam e hir valódiságáról, más, idegennyelvü kommunista lapokat is kézbevettem. Azokban is örömujjongással hozzák a fel­séges hirt: megszűnik a kenyér­jegy ! Őszintén mondom, nem értem ezt a lelkesedést és meg­foghatatlan előttem, hogy ilyes­mivel még dicsekedni is lehet. A marxizmus földi paradicsomot Ígért. Elfogadom a tételt, hogy nem lehet máról holnapra egy ' hatalmas birodalom gazdasági rendjét megváltoztatni, hogy em­berileg lehetetlenség egy ilyen Ígéretnek a negyedrésznyi bevál­tása is, olyan értelemben, hogy legalább minden negyedik embert tudják megelégedetté tenni. Le­gyen. Ám mégis csak arcpiritó dolog, szégyenletes hazugság kommunista paradicsomról be­szélni akkor, amikor a majdnem huszesztendős vörös diktatúra után annyira „javultak“ az álla­potok, hogy meg lehet szüntetni a kenyérjegyet, remény van arra, hogy lisztet is szabadon lehet vásárolni és vége lesz a jegye­kért való sorbanállásnak is, ta­lán .. . Húsz esztendő igen hosszú idő és ha ezalatt az idő alatt a vörös diktatúra csak any- nyit tudott elérni, hogy ily mély­re züllesztette a gazdasági álla­potokat s ha Sztálin azért nagy vezér és nagyon jó ember, mert végre megszünteti a kenyérjegyet és kilátásba helyezi, hogy* nem­sokára lisztet is jegy nélkül lehet vásárolni, ha csak ilyen paradi­csomi állapotokat tudott terem­teni, mi a sajnálkozás mély rész­vétével hajolunk az igába gö'- nyesztett és éhhalállal küzdő szegény, jobbsorsia érdemes orosz muzsik és munkás felé és undorral fordulunk el a „jó“ Sztálinok és hájas Litvinovok hipokrizisétől. Amit a francia sajtó elhallgat. Francia ismerőseim közül gon­dolhatott rám valaki s megküldte címemre a „Latin Unió Liga“- jának lapját, a „L’Oeuvre Latiné“ 1935 januári számát, melynek vezércikkét Follereau Rezső, a liga elnöke irta. Egészen érdekes Ez kell vízhatlan Önnek! box cipő 6 havi írásos A Q gQ jótállással 10 pengő, minden számban tará­Széchenyi tér. szemszögből nézi a közelmúlt politikai eseményeket és nagy szimpátiával ir a magyarokról. Follereau-ék ligája a latin né­pek unióját akarja s természete­sen éles szemmel figyelemmel kisérik a politikai eseményeket, különösen azokat, melyek ezt az uniót előmozdíthatják, vagy szisz­tematikusan megakadályozzák. A marseille-i gyilkosságban főképen azoknak a kezemunkáját látják, kik ezt az uniót megakadályozni igyekeznek. A gyilkosság után az első napokban a sajtó kiméletle nül támadta Olaszországot, mint a gyilkosság szervezőjét, majd Magyarországot, Olaszország szö­vetségesét és barátját. Ebből az egyöntetű, erős támadásból arra lehet következtetni, — irja Folle­reau ur —, hogy a gyilkosságot is gzért rendezték, hogy Olasz­ország és Franciaország kibékü­lését, melyet Sándor kjrály útja előmozdított volna, megakadá­lyozzák és a gyilkosság után Olaszország és Magyarország el­len akár háborús kenyértörésre vigyék a dolgot. Különös szeren­cse az, hogy a római egyezmény megkötésekor mégis a józan ész kerekedett felül és két latin nép­nek a barátsága megköttetett, melyből kifolyólag a szándék most az, hogy a két barát bará­tait is megbékéltessék. Nekem az az érzésem, hogy Follereau ur a marseillei gyilkosság előzmé­nyeiben kissé tulmesszire megy a következtetéssel. Érthető, mert a latin népek uniójának szem­szögéből vizsgálja az eseménye­ket. Mennyire igaz, szellemes, éles szemmel meglátott dolog azonban mindaz, amit arról ir, hogy a francia sajtó minden oly hirt, mely a magyarokat, Olasz­ország barátait, kedvező színben tünteti fel, szisztematikusan elhalt gat. Magyarországot úgy tünteti föl a francia sajtó, mint nyakig felfegyverkezett államot, de nem irja, hogy csak 35.000 katonája van; mint a nemzetiségek ke­gyetlen és kérlelhetetlen elnyo­móját, de nem hasonlítja össze az 1868 as magyar törvényeket a nemzetiségekről az 1919 és 1920 években kötött nemzetközi meg­állapodásokkal a nemzetiségi kér­désről, mert az olvasó az ellen­kezőjéről győződnék meg hama­rosan. Magyarországot, mint a francia nép ellenségét állítja be a francia sajtó, de nem ir a két nép rengeteg baráti kapcsolatáról. II. Szilveszter pápáról, az Anjou- házbeli magyar királyokról, arról, hogy 1871-ben Irányi Dániel emelte fel szavát a magyar kép­viselőházban a francia Elzász- Lotharingia érdekében, hogy a háború alatt a magyarok nem internálták a francia alattvalókat, hogy Tisza István ellenezte a háborút. A francia sajtó hallgat arról, hogy, ha a magyarok elke­seredetten küzdenek a jelenlegi megcsonkitottság ellen, az azért van, mert Magyarországot érte a legkegyetlenebb büntetés, hogy a csehszlovák hatánrál ásitoznak az ágyuk Budapest felé, hogy Ma­gyarország csak békés revíziót akar, hogy a Kellog-paktum klau­zuláját, mely az aláírókat köte­lezi arra, hogy mindenben békés megoldást keressenek, a Népszö­vetség 50 állama közül csak 15 állam irta alá s Magyarország ez utóbbiak közé tartozik. Follereau ur kijelenti, hogy nem szándéka pro Hungária védőbeszédet mon­dani, csak tárgyilagos megálla­pításokra szorítkozik. A marseillei gyilkosság után megindult az egyöntetű rágalomhadjárat Itália, majd Magyarország ellen, bőven kommentálták a francia lapok a szerbek elkeseredését, panasziratát de a magyar védöbeszédet csak olasz és angol lapok közölték egészében és ha elolvassuk a Népszövetség határozatát a jugo­szláv panasz ügyében, vájjon nem arról bizonyosodhatunk-e meg, hogy Magyarország a józan, el­fogulatlan ítélet világában el nem marasztalható. Mi lehet a reflexiónk e nagy­szerű cikk olvasása után ? Örven­dezés. A jólelkiismeretüek örül­nek mindig az igazság napvilágra- jutása felett, hát még akkor, mi­kor az igazságtalanság átkát a ■ saját bőrükön érezték. Örülünk annak, hogy az igazságot elfo­gulatlanul kereső franciák végre kezdik felfedni és felmutatni azt, amelyen egyedül épülhet fel a tartós béke. Ha még szórványos jelenség is a francia sajtónak ez a tárgyilagos igazságmegtalálása, mégis örvendetes és sok reményre biztató, mert az el hallgattatott lelkiismeret állapota csak addig kóros, amig a lebunkózott, letor­kolt erkölcsi Ítélet első szavak­hoz nem jut. Ha a lelkiismeret szóhoz jutott már, az biztos jel arról, hogy él, hogy beszélni és tenni fog még. E nagyszerű cikk elolvasása után méginkább bízom abban, hogy a francia lelkiisme­ret hangosan kiáltozni is fog még egykoron. Talán nem is vagyunk oly messzire attól az időtől már. Kozma Ferenc dr. {Párizs)

Next

/
Thumbnails
Contents