Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)
1934-07-27 / 169. szám
4. Zalamegyeí Újság 1934 julius 27. jQliOS 27 Rom. kát. és új görög. Pantaleon. Prot. Olga. Izr.: Ab 15 Napkelte „, , , Ä 4 óra 30 perckor. Nyug- Péntek b szik 7 óra 42 perckor. IDŐ : Változó felhőzet, néhány helyen esetleg újabb záporeső, a szél nyugatra fordui, a hőmérséklet kissé emelkedik. — Aranymíse. Schaffer Sándor nyug. plébános, aki Kőszegen él nyugalombavonuiása óta, ju lius 30-án Máriacellben mondja e! aranymiséjét. — Nyugaiombavonulás. Petényi Oimár kőszegi bencés tanár nyugalomba vonud és pihenő éveit Zalaapátiban tölti. — A megyei levéltár anyaga a keszthelyi kiállításon. Bődy Zoltán alispán intézkedésére a keszthelyi kiállításon részívesz a vármegyei levéltár is a Balatonra és a balatoni várakra vonatkozó okmányokkal. Az értékes anyag összeállításán most dolgozik Fára József dr. vármegyei főlevéltáros. — A szegény asszony olvasója. Öreg, beteges nénike jött be hozzánk azzal a kéréssel, Írjuk meg, hogy olvasója, melyen a kereszt mellett egy missziós érem is függött, elveszett. AAegirjuk és kérjük a megtalálót, szíveskedjék a szegény asszony olvasóját szerkesztőségünkbe hozm. — A letenyei kommunista orvos rnásfélévi börtönt kapott. A Kúria most Ítélkezett Heimsr Ödön dr. ietenyei orvos és kommunista társai ügyében Heimer Ödönt másfélévi börtönre Ítélte, Radoha József, ifi. Novák István, Gerencsér György és Ma- tecz István büntetését a Kúria jóváhagyta. — Az izraelita templomban péntek este az istentisztelet 7 órakor kezdődik. — Balaton áldozata címen megírtuk, hogy Szinhalter Henrik, pécsi joghallgató szombaton Ba latonmáriánái a Balatonba fűlt. Amint most értesültünk, a szerencsétlen fiatalembernek holttestét a viz a Badacsonyig sodorta s ott fogták ki. Szinhalterék családját balszerencse üldözi: ifjabbik fiuk a múlt éven a Drávába fűlt. — Hogyan védekezzünk az uzsora ellen ? A napokban ismertettük már a földművelési minisztérium kiadásában megjelent röpiratot, mely sz uzsora elleni védekezésről szól. A röpiratot íöbb^záz példányban megkapta az alispán, aki azt megküldötíe a községek elöljáróságainak a nép körében való ismertetés céljából. — Villámcsapás Bárándon. A zalavári apálság bárándi majorjában hétfőn villámcsapás következtében 1300 kereszt árpaszalma elégett. A hatalmas kazalhoz volt támasztva az elevátor, ebbe vágott a villám, mely a ka- zah meggyujtotia. A fűz oltásában résztvett az esztergályi zalavári, zalaszabari, zalaapáíi i és nagyradai tüzolíóség. A buzaasz- tagokaf, amelyek egyébként az előirt távolságban állottak, a esztergályi tűzoltók gyors beavatkozása mentette meg. A villámcsapás időpontjában a munkások ebédeltek, azért emberéletben nem esett kár. — Súlyos szerencsétlenség cséplés közben. Kuíi József 26 éves galambok! leveníeoktatő Balázs Tahin cég cséplőgépe mellett mint etető foglalatoskodott. Mun káii közben észrevette, hogy a gép szijja meglazult. A?: üzemben levő cséplőgép szijját kezével le akarta rántani, a s?ij azonban elkapta és balkarját teljesen összeroncsolta. Kecse Tibor dr. galamboki orvos részesitette elsősegéiy- ban Kulit, majd a telefonon ki hívott mentők beszállították a nagykanizsai közkórházba. A szerencsétlen emberi állapota nagyon súlyos, de nem életveszélyes. Dr. Dőli Szinilirim Telefon 66 KESZTHELY Telefon 66 Sebészeti, belgyógyászati, nő- gyógyászati betegek és üdülők részére. Diétás étrend. Elsőrendű budapesti szakorvosok. Ellátmány? dij kezelésed agyutt 5 pengő. KfllSnazoba 7 pengft. Műtéti dijak a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően LEGJUTÁNYOSABB ÁRAKON. Kabin és szénsavas fürdők. A Q. $ ä v ftp 6" n $ s % «r $ ruháit gallér 0 0 vär fillér szaküzletbe h,». Széchenyi -tér A kezdődő szezon alkalmával áraimat mélyen leszállítottam. Győződjön meg egy próbarendeléssel! Sezlon átdolgozás 10 P Dívány átdolgozás 12 P Ágybetét átdolgozás 8 P Afrik matrac átdolgozás 6 P Lószőr matrac átdolgozás 8 P Reklám sezlon ... 30 P Ágybetétek ... 45 P-től Kész árukban Wiedermann SÍT é“ nagy raktar! ____NAGYKANIZSA Eötvös-tér 23 sz abósága és uridivatcikkei a legjobbak ÚJDONSÁGI perc alatt kész egy tartós hullám. A világ legújabb eljárásával utolérhetetlen szépséget garantálja. GÁSPÁR 1934. Nemzetközi Dauer-verseny V. dij nyertese. Elsőrendű munka garanciával. j-Ady utóda SZEKERES FERENC szabónál. ZAL AEGERSZEG, PETŐFI SÁNDORUL 23 mindenki használja ki az alkalmat schütz áruház A .Zrínyi“ Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdáért felelős: Arany Károly.