Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)
1934-07-26 / 168. szám
Xtfll. M&iwsam 168, uám, I© fillér *834. juliu» 26. Csütörtök. Felelős szerkesztőí Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ■ Telefonszám 128. POLITIKA! NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban íban.. |J EldHsetési árak i egy hónapra 2 pengő, negyedévre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerin Tótok-e vagy szlovákok? Az utóbbi időkben egyre gyakoribb egynéhány fővárosi, és vidéki lapnál az a jelenség, hogy a lótok helyett szlovákokról beszélnek. Igazuk van, amikor azt mondják, hogy a tótoknak valódi nevök „szlovák“, mert ők igy nevezik magukat és mindig az az irányadó, ahogyan az illető nép nevezi magái. Csakhogy, ha ezt az állítást elfogadjuk, akkor, — hogy ne menjünk messzebb, — a németet is „deutsch“-nak kellene mondaniuk, mert hát a német sem mondta azt sohasem, hogy ő „német“, hanem igazi — „deutsch“. így vagyunk a külföldi városok neveivel is. Itt se menjünk tovább csak Bécsig, Ősidőktől Bécs ez a magyarnak. Hogy közben az osztrák megkövetelte azt, hogy Bécset az igazi nevén Wien-nek nevezzük, ha vele hivatalosan érintkezünk, ehez nincs szavunk. Hagyományaink, történelmünk szerint azonban az mindig Bécs marad s azért találjuk különösnek, sőt érthetetlennek, hogy magánérintkezésben miért beszél sok magyar Wien-ről és miért nem Bécsröí ? A külföldön épenséggel nem hallható, hogy a magyart magyarnak, a magyar városokat pedig, — amennyiben azoknak német, vagy szláv neveik is volnának, magyar nevökön neveznék. Amikor a cseh vonat elindul Kassáról, a kalauz bizony azt kiáltja : do Budim- pestu. Magánbeszélgetésben pedig a cseh Esztergomot mindig Oszírihomnak, Miskolcot Miskov- ce-nek, Egert Jager- nek mondja. De térjünk vissza a „tót“ és „szlovák“ névre. Amikor a cseh „hódítás“ megtörtént, a cseh hatóságok figyelmeztették a felvidéki magyar lapokat, hogy nincs többé Felsőmagyarország, nincs Felvidék, hanem Szlovenszkó és és nincs tőt nép, hanem szlovák nemzet. Ezt ott tudomásul kel lett venni. De ha mi a trianoni békeparancs ellen dolgozunk, bizony csak Felvidéknek, Felsőma- gyarországnak mondjuk az elrabolt felvidéket, mert hiszen ezzel is kifejezést adunk annak a meggyőződésünknek, hogy azt az országrészt jogtalanul vették el tőlünk s azt mi mindig ezeréves hazánk integráns részének tartjuk. A szlovák nekünk mindig „tót“ volt. A „tót“ szó nem csufneve a szlováknak. Nagyon tévednek tehát azok, akik azt hiszik, hogy ha mi a tótokat továbbra is tótoknak nevezzük, ezzel sértjük őket és csökkentjük visszacsatla- kozási vágyukat. A csehek ugyan már kezdettől hangoztatták, hogy, a „tót“ elnevezés megbélyegző, lealázó a szlovákokra, de a tótoknak ezt bemagyarázniok még nem sikerült. A tót továbbra is magyar-tót barátságról, magyartót testvériségről beszél. No és valóban nevetséges volna, ha most valaki fölkapná azt, hogy voltak drótosszlovákok, üveges- szlovákok ! Hogy a tót mennyire nem resteli a „tót“ elnevezést, arra számtalan példát hozhatnék föl. Most azonban csak egy ilyen példára hivatkozom. A felvidéki elbocsátott közalkalmazottak ügyében az elcsaioiás első éveiben gyakran kellett Prágába utaznom. Egy ilyen utazásom alkalmával, 1922. január 12-én, találkoztam Ruttkán Du!a Máté csehszlovák szenátorral, aki — hogy ugymond- jam — a legvadabb tótok egyike volt, hiszen az ö elnöklete mellett tartott népgyülés mondotta ki Turócszenimártonban az eiszaka- aást. Magyarul beszélgettünk s beszélgetés közben egyszer azt mondotta Dula Máté: én tót ember vagyok. Erre én megjegyeztem : Hát szenátor ur tót és nem szlovák ? Mosolyogva igy válaszolt a nagy tót: Kérem, ha magyarul beszélek, akkor azt mondom tót; ha tótul beszélek, azt mondom, szlovák ... No lám, egyik legfőbb szlovák vezér sem resteíte azt, hogy, hogy ő — tót; nem rested azt a többi szlovák sem. Kár tehát Dulább lenni a Duiánál! Maradjunk csak k csak a „tót“ mellett. Nem haragszik ránk azért egyetlen tót sem. A cseh pedig, mint tudjuk, már nem kell nekik, pedig a cseh erőltette annyira a „fölemelő“ szlovák név használatát. hf. Hétszáz halottja van mái* az amerikai hőségkatasztrófának. Ezrével pusztulnak az állatok. Newyork, juiius 25. A hőség katasztrófa halálos áldozatainak száma már 7C0-ra emelkedett. Óránként átlag 15 uj halott van. A hőség a történelemben példátlan baromeihullásra vezetett. Kansas államban 200 ezer darab állatot adnak át a kormánynak levágásra, mert nem tudják eltartani őket. Chicagóban 75 ezer lesoványodott barom vár levágásra. A kiégett legelőkön ezrével hullanak el az állatok. Oklahoma államban nagy erdő- és legelőtüzek pusztítanak. Az állam legnagyobb legelőjét 50 mérföld hosszú lángtenger megsemmisítéssel fenyegeti. A nagyvárosok lakossága a szabadban tölti az éjszakákat. Az aszály nyomában a tőzsdéken árlemorzsolódás indult meg. Áresés tapasztalható a gabonatőzsdéken is, de ezt csak áíme= netinek tekintik. Megéiénkliit Zalaegerszegen az idegenfergaiom. Hatásosabb reklámtól erősebb föllendülés várható. A keszthelyi kiállításon szép gyűjteménnyel vesz részt a város és vidéke. Zalaegerszeg még mindig nem találta meg a reklámozásnak azt a módját, amelynek segítségével idegenforgalmát lényegesen föl- lendithetné. Télen erősen készülődünk a következő szezonra, amikor azután a szezon elérkezik, akkor elhallgat minden. Szükséges volna legalább a zalai balatoni fürdőhelyeken nagyobb, — mint mondani szokás, — kiabáló fényképeket elhelyezni, amelyek Zalaegerszegnek és általában a Gö- csejvidéknek szépségeit tüntetik fel. Hadd lássák a fürdők vendégei, mivel dicsekedhetünk és mit érdemes itt megtekinteni. A Göcsejről tartott nagyszerű előadásokról a lapok utján értesült az egész ország lakóssága, a weekend egyesület is tett már valamit : ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi hetekben egyre több idegen látogat el hozzánk, na- gyobbára a balatoni fürdőzők körül, mert azt tartják, hogy, ha egyszer már Zalában vannak, megnézik annak székvárosát is, amelyről újabban mégis csak hallatszik valami. Mennyire megnövekedőik ezeknek a látogatóknak a száma, ha a reklám valamivel lendületesebb volna, ha nagyobb fényképek szép csoportosításban ott kiabálnának minden fürdőn, vasútállomáson, autóbuszokban és, ha a leveleken a pösíabeíüzők hívogatnák a népet Göcsejbe és természetesen annak kapujába, Zalaegerszegre! Ha az eddigi reklámmal sikerült az érdeklődést fölébreszteni, szűk séges volna azt most fokozni, amennyire csak lehet. Ne lanyhuljon a buzgalom az igyekezet, az akarat! Hiszen, ha mi elfeledkezünk magunkról, ne csudái- kozzunk, hogy mások is elfeledkeznek mirólunk. Legyen a mi igyekezetünknek már említésre méltó anyagi és erkölcsi eredménye is. Áldozatok, befektetés nélkül nem várhatunk eredményt. A mostani, valamivel élénkebb idegenforgalomból merítsünk tapasztalatokat és hasznosítsuk azokat a jövőben. Örvendetesen vesszük tudomásul egyébként, hogy a város a weekend egyesülettel és Serényi fényképésszel a keszthelyi kiállításon szép gyűjteménnyel csinál reklámot Zalaegerszegnek és Göcsejnek. Ennek a hasznát természetesen csak jövőve láthatjuk. Elhatározták nagyobb művészi falragaszok kiadását is. így jövőre talán csak megindul idegenforgalmunk, de pihennünk a tél folyamán sem szabad. A most folyó szezonra bizony egy kicsikét megkéstünk. Ma húsz esztendeje, 1914. junius 25 én, délután Va6 órakor P a s í c s, szerb miniszterelnök megjelent Giessel Wladimir bárónál, a belgrádi magyar-osztrák köveinél és átnyújtotta a szerb kormánynak a monarkia jegyzékére adott válaszát. Tíz percet töltött Pasics a követ dolgozószobájában. Ez alatt a rövid idő alatt dőlt a háború sorsa. Amikor Pasics újra kocsijába ült, egy magyar újságíró a bérkocsi lépcsőjére ugrott. „Engedőimet kérek, kegyelmes uram, — szólította meg Pasicsoí, — hogy kérdési intézzek Excelencíád- hoz. Mi történt ?“ A kocsi lassan tovább ment, miközben Szerbia miniszterelnök ezt felelte: „Kérdezze meg az Önök követét. Ő talán többet mondhat. Én tnár nem nyilatkozhatott!... Hiszen hadiáliapoíban állunk egymással. És Ön egy ellenséges ország alattvalója“. — A kocsi elrobogott. És vele együtt a háború... Meghalt Bonts József kanonok. A veszprémi egyházmegyének súlyos gyásza van. Heívenhárom éves korában meghalt egyik értékes papja, Bontz József tb. pápai kamarás, veszprémi kanonok. Az elhunyt zalamegyei, bocföidei származást!. Saját erejéből küzdőbe fel magát magas méltóságába. Iskoláit kezdetben a zalaegerszegi polgáriban, majd a bencéseknél végezte. Felszentelése után íiz évig volt házi káplán és nevelő a herceg Festetics családnál, melynek körében igen kedvelt volt. Majd Somogy megyében a taranyi plébániát kapta meg, ahol közel három évtizedig működött. Itt kapta a tb. pápai kamarási cimet is. Kedves, közvetlen egyéniségéért, alkotó munkásságáért hivei kedvelték, s mikor a kommun alatt a vörösök részéről üldözésnek volt kitéve, hivei egyemberként álltak melléje. Nevéhez fűződik a község uicaren- dezése is. Érdemei elismeréséül 1929-ben veszprémi kanonokká nevezték ki, s azóta Veszprémben élt. Az utóbbi időben sokat be-
