Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)

1934-09-08 / 204. szám

2 Zaiamegyei Újság 1934 szeptember 8. Krónika. A tábla elítélte a kutfeji No ugye, hogy megijesztett A földrengés bennünket! De azért a rémületben Nem vesztettük fejünket Reggel pedig nagy titokban Sugdosgattuk egymásnak: Igen furcsát éreztem, de — Meg ne mondja ám másnak. S terjedt a hir rohamosan, Meg is tudtuk hamarosan. Azért hamar, mert hogy hát Négyszem között mondották. A földrengés okozott ám Változást az időben. Utána volt bőven részünk Szélben, hideg esőben. Már azt hittük, hogy itt a tél. — Némely helyen fütöttek, Sőt itt-otí a téli ruhák Bizony előkerültek. S kik árulnak fát és szenet, Ilyenkor csak örvendenek, Mivel a nagy változás Részükre jó aratás. A két egész- s félhónapi Vakáció hát letelt. Diákokkal városunk is Félig- meddig már megtelt. És Hóman, a jó miniszter A tanévnek elejét Megcukrozta, mert egy nappal Kitolta a kezdetét. És ennek az egy kis napnak A diákok ujjonganak. Ez ér nekik most sokat, Kap is Hóman tapsokat. Építkezés, tatarozás Csak akad a városban. Utjaviiás, szépítés is Folyamatban van mostan, így lesz aztán Egerszegbő! Még csinosabb kisváros, Eltűnik a régi jelző, Meiy volt: poros és sáros. Jöhetnek már hozzánk bátran, Nem akadnak el a sárban, Göcsejnek a kapuja Szép vidéknek az útja. Ipszilon. Mulatott és nem fizetett a „gavallér“ takácsmester. Blaskovics Gábor, 25 éves bar- lahidai takácsmester, ez év junius 24-en nagy jókedvűen beállított Császnek József szilvágyi ven­déglős korcsmájába. Nagy jóked­vében egymásután hordatta az ételeket és Falókat, s kijelentette társainak: „Ne törődjetek sem­mivel, ma én mulatok és én fize­tek“. A többi vendég nem is ké* reite magát, hozzá láttak az evés­hez, iváshoz. Folyt a bor, s ju­tott abból bőven a cigányoknak is. A „gavallér“ takács azonban nem állta ígéretét, mert a fizetés elől megszökött, sőt még egy üveg pálinkát is ellopott. A vendéglős, aki 40 pengő kárt szenvedett, nem hagyta any- nyiban dolgot. Blaskovics ellen megindult az eljárás és ma a járásbíróság csalás és lopás vét­ségért 14 napi fogházra, valamint 3 évi jogvesztésre Ítélte jegerősen. tanítónő rágalmazóit. Fölhatalmazásra hivatalból ül­dözendő rágalmazás vétségével vádoltan került három földműves, Tóth János, Soós György és Cse- ta József kúífeji lakósok a győri ítélőtábla Beke-tanácsa elé. A földművesek Írásbeli bead­ványt intéztek Zala vármegye tan- feiügyelőségéhez és ebben a be­adványban Pallér Jenőné tanító­nőre vonatkozóan többek között azt állították, hogy a tanítónő az országgyűlési képviselőválasztások idején kormányellenes propagan­dát fejtett ki, ennek céljára hasz­nálta föl az iskolásgyermekeket is és inkább foglalkozott a válasz­tással, mint a tanítással és hogy az ellenzéki képviselőjelölt tisz­teletére színdarabot adatott elő az iskolában. — Azt is állították róla, hogy a tanítás ideje alatt a növendékekkel saját lakásán tollat fosztatott, azokat a kertben dol­goztatta és a gazdaságban f©g- lalkoztatta. A beadvány tartalma miatt bűn­vádi eljárás indult a földművesek ellen, mert a tanítónő ellen meg­indult vizsgálat során a följelen­tésben foglaltak alaptalanoknak tűntek föl. Első fokon a törvény­szék fölmentette a vádlottakat, az­zal az indokolással, hogy azok a sértett fölöttes hatóságához intéz­ték a kérdéses beadványt és igy cselekményük tulajdonképen nem fölhatalmazásra hivatalból üldö­zendő rágalmazás, hanem ható­ság előtti rágalmazás, ami ma- gáninditványra üldözhető, mint­hogy pedig a sértett ilyen ma- gáninditványt nem tett, a törvény­szék álláspontja szerint a vád­lottakat fel kellett menteni. A föiebbviíeii tárgyaláson a győri ítélőtábla nem helyezkedett erre az álláspontra, ezért bizo- nyitáskiegészitést rendelt el az ügyben. Kihallgatta a tanítónőt, valamint a vádlottak által meg nevezett tanukat is. A sértett ta­nítónő erélyesen tiltakozott az ellene emelt vádak ellen. Kijelen­tette, hogy a színdarabot nem a képviseiőjelö t tiszteletére rendezte, hanem a népmüveiődási előadás keretében tartotta meg, tagadta, hogy az ellenzéki jeiölt meUett korteskedett volna. Az iskola kert­jében tényieg dolgoztatott velük, de ezt jogszerűen tette, mert hi­szen a tantervben is benne van, hogy gyakorlati szempontból ősz­szel foglalkoztatni kel! az iskola kertjében. Működési bizonyítványt is mutatott föl, amely szerint nem­csak a tanítással, hanem az ifjú­ság nevelésével is igen eredmé­nyesen foglalkozik. A vádlottak állal megnevezett tanuk sem tud­ták a feljelentésben foglaltakat bi­zonyítani, egyik másik legfölebb arról tudott, hogy a tanítónőt lát­ták beszélni az ellenzéki képvi­selőjelölt korteseivel. Egyéb piety- kaszerü dolgokat csak ennek vagy annak „az ismerősüknek a szom­szédságából“ hallottak. A bizonyítási anyag ismertetése után a perbeszédekre került a sor, majd a tábla meghozta ítéletét, amelyben bűnösnek mondotta ki a vádlottakat hatóság előtti rá­galmazás vétségében és ezért Soós Györgyöt 140 P, a másik két vádlottat fejenként 100 P pénz­büntetésre ítélte. Az indokolás szerint a tábla nem fogadta el a törvényszéknek azi az álláspont­ját, hogy a sértett nem terjesz- elő magáninditványt, mert a föl­jelentésben foglaltak miatt fölöttes hatóságához tett panasza, amely kellő időben a kir. ügyészséghez is megérkezett, magáninditvány- nak tekintendő. Mussolini francia- olasz szövetséget tervez ? London, szeptember 7. A Dai­ly Herald szerint Mussolini Bar- thounak olasz-francia egyetértést ajánl, ami lényegében szövetség volna. Az összes német kísérle­tekkel szemben egységes fellé­pést ajánl, ezzel szemben kívánja a tengeri egyenlőséget, a tuniszi határ módosítását, s annak elis­merését, hogy Olaszországnak különleges érdekei vannak Ausz­triában és Magyarországon. A tudósitó ezt íuinagy árnak tartja. A Reuter iroda szerint Barthou megcáfolta az olasz-francia ka­tonai egyezmény hírét. Párisban hangoztatják, hogy Mussolini és Barihou októberi római találko­zásán tövises kérdések várnak megoldásra. Főleg a dunai és az osztrák kérdést érintik. Fényképfelvételeit Olcsón és szakszerűen dolgozza ki Bánfai Béla legújabb modernül berendezett optika és fotó-szaküzlete. Ih3 Elgondolásom a titkos választójogi tervezetről végre megszületett. Tervezete a következő: 1. §. Mindenki, aki szavazhat, választópolgár. Éhez 50 évi egy­helyben lakás igazolandó. Aki csak 30 év óta lakik egyhelyben, az csupán a kormánypártra sza­vazhat. Igazolandó ezenkívül, hogy már a nagypapa sem volt ellenzéki, a grószmuter pedig nem tett selejtes megjegyzéseket a kormányra. Igazolandó, hogy a honpolgár 10 év óta kormányla­pot olvas, a Bé listát és fizetés- csökkentést kitörő örömmel fo­gadta s 8 állásnélküli diplomás fia az egyetemi tüntetések al­kalmával az egységespárt mellett tüntetett. 2. §. Azok a pártok, amelyek jelenleg 100 képviselő taggal rendelkeznek, nem kötelesek je­löléseket szerezni, az ennél kisebb pártoknak azonban legalább 500 ezer érvényes aláírást kell felmu- taíniok. Ezenkívül a belügy, igaz­ságügy és földművelésügyi mi­niszterek ajánlását, képviselő je- iölíenkint húsz drb. ezresbankót, valamint Napoleon és Jókai Mór levelét kötelesek bemutatni, ame­lyekben az illetők a pártot igen melegen ajánlják a megválasztásra. 3. §. A választás titkos lesz mindenütt. Abszolúte és relative titkos, hogy a választópolgárok szabadakarattal nyilváníthassák a véleményüket. Abszoluie titkos a választás ott, ahol csupán egy je­lölt van s ez kormánypárti; — re­lative titkos ott, ahol ellenzéki képviselő ás fellép. A relatív tit­kosság úgy értendő, hogy a kor­mánypártra szavazók névjegyzé­két a választás után titokban tart­ják, az ellenzékre szavazókét azon­ban a törvényhatóság vezető­jének (főispán, polgármester stb.) szigorú diszkréció terhe mel­lett elárulják. 4. §. A szavazatszedő bizottsá­gok csak azon szavazatokat ve­hetik érvényesnek, amelyek a kor­mánypárti jelöltre estek. Az ellen­zéki jeiöiiekra leadod szavazatok­nál krajcárt kötelesek feldobni az érvényesség eldöntése végett. Ha a krajcár írásra esik, akkor a sza­vazatok érvénytelenek, ha fejre esik, akkor a kormánypárti jelöl­téhez csatolandók és ha netán a krajcár fentmarad a levegőben, akkor érvényesíthetők. Ezen eljá­rással a csalásnak még a lehető­sége is ki van záiva! 5. §, Az egységespártra leadott szavazat duplán számítódik, az ellenzékre eső szavazatokból el­lenben 10 százalék elnézés, 15 százalék pedig félreértés címén leszámítandó. Aki ezekután ellen­zéki alapon mandátumhoz jut, az megnyeri a Nobel dijat! Éljen a titkos választójog 1 Ez még az Échardténál is jobb ! — kinizsi — Szombaton éa vasár­nap disznótóros oszonna a boszoki vendéglőben. Szives párt­fogást kér: Heigl János, vendéglős. Kávé különlegességeket vásároljon Minőségben és árban felülmúlhatatlan. Háztartási keverék V*kg. 2"20 P, Finom keverék tejeskávéhoz 7*kg. 3 P. Legfinomabb különlegesség 7*kg. 3*50 P. Németh Laci csemege üzletében.

Next

/
Thumbnails
Contents