Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)

1934-09-07 / 203. szám

2 Zalamegyeí Újság 1934 szeptember 7. Az Alsódunántuli Mezőgazda- sági Kamara növénytermelési szakosztályának ülése Keszthelyen. Az Alsódunántuli Mezőgazda- sági Kamara talaj művelési és növénytermelési szakosztálya a Balatoni Szövetség által rendezett ünnepélysorozatok keretében tar­totta meg a Zalavármegyei Gaz­dasági Egyesület több tagjainak részvételével szakosztályi ülését Keszthelyen a Gazdasági Akadé­mia dísztermében. Az értekezle­ten főként a zalai és somogy- megyei birtokosok és gazdák je lentek meg nagyobb számban, de jöttek szakosztályi tagok még a távolabbi Tolna és Baranya vármegyéből is. A szakosztályi ülés elnöki meg­nyitóját Manninger Gusztáv Adolf m. kir. gazdasági főtanácsos, a hg. Montenuovó uradalom jószág- igazgatója tartotta. A szakértekez­leten megjelent gazdaközönség élénk érdeklődéssel hallgatta a kiváló képzettségű gazdának sza­vait, amikor bejelentette, hogy a kamarai szakosztály a vármegyei székhelyeken fogja szakosztályi üléseit a Alsódunántuli Zöld­mező Egyesülettel tartani, s min­denkor keresni fogja a kapcsola­tot a vármegyei gazdasági egye­sületekkel és a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőségekkel. Kolbai Károly gazd. akad. ta­nár, az akadémiai növényterme­lési tanszékének vezetője nivós előadást tartott a zöldmezőgazdái- kodásrói. A leromlott állaíárak, az alacsony' tejárak különösen időszerűvé és indokolttá teszik a zöidmezőga2dálkodás helyesirányu elveinek gyakorlati megvalósítá­sát azért, hogy olcsón termett takarmánnyal olcsón tudja takar- raányozni a gazda állatállomá­nyát és előllitani az állatenyész- téssel kapcsolatos állati terméke­ket. Rajczy Géza kamarai titkár „Zala vármegye időszerű növény­termelési kérdései“ címmel meg­indított vitakérdést vezette be. Hangsúlyozta, hogy a kamarai íalajmüvelési és növénytermelési szakosztálynak az a célja, hogy a kamara körzetét képező vár­megyék növénytermelési problé­máit részleteire szólóan ismerje és hogy talajmüveléssel, a nö­vénytermeléssel és terményérté- kesitéssel kapcsolatos hibákat orvosolja. Kérdés tárgyává tette bevezető előadásában azt is a felszólalók a talajművelés, — talajerő visszapótlás kérdéseiben észlelnek-e a vármegye területén olyan hibákat, amelyeket előadá­sok tartásával, oktató füzetek köz­readásával orvosolni lehetne. A bevezetőt élénk és nivós vita követte, — amelynek során fel­szólaltak : gróf Teleki Béia, Ter- sánszky Géza, Kunffy Zoltán dr. földbirtokos, Pesthy Béla akadé­miai igazgató, Sümeghy József és Pörneczy József földbirtoko­sok, Kisiván János,, Szekeres Já­nos, Gutái Antal kisbirlokosok, Kőszeghy Bé a uradalmi felü­gyelő. A hozzászólásokra Sámik József kamarai alelnök, felsőházi tag, Manninger Gusztáv Adolf szakosztályi elnök és Rajczy Géza kamarai titkár válaszoltak. Man- ninger szakosztályi elnök külö­nösen a búzaminőség! kérdések­kel és a búza eiőveteményével kapcsolatos megfigyeléseit adta elő. A talajművelésnek és talaj- bakíériumi élet fejlődését és sza­porodását célzó talajmüveiési szaktanácsait élénk érdeklődéssel hallgatták a jelenlevők. A szakosztály legközelebbi ülé­sét Szekszárdon tartja. Ópaszerkezetce Járó autót gyártanak Japánban, London, szept. 6. Egy japán gyár óramüszerkezetre járó autók gyártását kezdi meg. Egy felhú­zásra a gépcsi 60 kilométert fut meg. A feltaláló reméli, hogy még fokozni tudja az autó akció- rádiuszát. Az újfajta gépkocsi nem fogyaszt üzemanyagot, mert a hajtóerő a gép rugója. A Vármegyei Bank és Takarékpénztár rí. Igazga­tósága, Felügyelő bizottsága és Tisztviselői kara mély megilletődéssel jelenti, hogy az intézet alapitó igazga­tósági tagja Pongor Henrik kormányfőtanácsos úr, a Transdanubia vezérigazgatója stb. f. hó 5 én az Isten akaratából elhunyt, miáltal pótolha­tatlan veszteség érte intézetünket, mivel nagy közgazda- sági tudásával, intézetünk szeretetével be nem tölthető űrt hagyott hátra. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. Miniszteri rendelettervezet a borravaló eltörléséről. A érdekeltségekhez most érke­zett le a kereskedelemügyi mi­niszter rendelettervezete a borra­való eltörléséről és a százalékos rendszer bevezetéséről. A miniszter rendelettervezeté­nek lényegesebb pontjai igy hangzanak: 1. §. A fogadókban, vendég­lőkben, kávéházakban a borra­valórendszer a jelen rendelet életbelépésétől kezdve megszűnik. Éhez képest az említett vállala­tok alkalmazottainak a vendégek kiszolgálásával kapcsolatos tény­kedésükért a vendégektől külön díjazást (borravalót) kérni vagy elfogadni és a vállalatok tulaj­donosainak a külön díjazás (bor­ravaló) kérését vagy elfogadását tűrni nem szabad. 2 § Az 1. § ban említett vál­kereskedem! tár­gyalás Romániával. Bukarest, szeptember 6. Szep­tember 15 én magyar delegáció érkezik Bukarestbe, hogy új ke­reskedelmi tárgyalásokat kezdjen Romániával. A két áüam között jelenleg konvenció van, amely szerint az áruforgalom aránya 1:1. Magyarország azonban töb­bet vásárolt, mint Románia, igy a disparitás ebben az évben 140 lei Románia javára. Az új tár­gyalásokat Magyarország kazde- ményezte. Szabad-jsg^ A Gazdag cirkuszba e szelvény felmutatása ellenében a csü­törtöki előadásra, 1 jeggyel 2 személy mehet be bármelyik helyre Újabb nyelvvizsgával zaklatják Erdélyben a magyar vasutasokat. Brassó, szept. 6. A vasutigaz- gatóság rendelet adott ki, amely létalapjukban támadja meg a ki­sebbségi vasutasokat. A rendelet értelmében azok a kisebbségi vasutasok, akiknek nyelvvizsgájuk nem sikerült, szeptemberben új nyelvvizsgát kötelesek tenni. Akik ekkor is elbuknak, azokat hala­déktalanul elbocsátják a vasúttól, tekintet nélkül az eltöltött szol­gálati időre. Ha sajt, legyen Stauffer! Bőrkabátok Tóth szabónál Telefon 66 KESZTHELY Telefon 66 Sebészeti, belgyógyászati, nő- gyógyászati betegek és üdülők részére. Diétás étrend. Elsőrendű budapesti szakorvosok. '^'^yi^iitiitiTíTrivrBrdPzrr?MriTWTrBatruMuzMinBgKnTíi8MMnuni Ellátmány« díj kezeléssel együtt 5 pengő. KfilSnsioba 7 pengő. Műtéti dijak a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően LEGJUTÁNYOSABB ÁRAKON. Kabin és szénsavas fürdők. i h : .! I i •1 í i i i I Kávé különlegességeket vásároljon Minőségben és árban felülmúlhatatlan. Háztartási keverék *Akg. 2-20 P, Finom keverék tejeskávéhoz *Akg. 3 P. Legfinomabb különlegesség *Akg. 3-50 P. Németh Laci csemege üzletében. lalatok a vendégek (fogyasztók) kiszolgálásáért dijat számíthatnak fel. A kiszolgálásért szedett dij a vendég (fogyasztó) által fizetett számla végösszegének 12 száza­lékánál több nem lehet és azt a számlán (elismervényen, nyugtán stb.) külön fel kell tüntetni. A kiszolgálásért szedett dij egész­ben a vállalatnak a vendégek ki­szolgálásával foglalkozó alkalma­zottait illeti és azt megfelelő arányban kell szétosztani. 3. §. Az 1. §-ban említett vál­lalatok tulajdonosai vendégeiket (fogyasztókat) a borravaló elfo­gadása tekintetében fennálló tila­lomra a vendégek (fogyasztók) által látogatott helyiségekben (szállodai szobákban, éttermek­ben stb.) szembeötlő módon ki­függesztett hirdetménnyel figyel­meztetni kötelesek.

Next

/
Thumbnails
Contents