Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)

1934-09-04 / 200. szám

Ara 10 fillér 1934. szeptember .4 Kedd. Xtfll. évfolyam 200. szám. éaaHSHBsasnnBaas Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ■■■ Telefonszám 128. Felelős szerkesztő: Herboiy Ferenc. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési Arak i egy hónapra 2 pengő, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Megmozdulnak az érdekeltsé­gek a gráz—balatoni ut érdekében. A gráz—budapesti ut megépí­tésénél a jelek szerint oly meg­oldást terveznek, ame'y egyáltalán nem szolgálja a Balaton érdekeit. A terv ellen most megmozdulta t: az érdekelt országrészek. Előké­szítő bizottság alakult, amely szeptember 4 én Keszthelyen ér­tekezletet tart. A bizottság névé ben Reischl Imre városbirő a köveíkező meghívót adta ki: Hónapokkal ezelőtt kezdődött akció látszik valóra válni, t. i. hogy országunk nyugaírói lehető megközelítésére új auíóutat épít­senek, amely a Bécs és Graz felől napról-napra örvendetes for­galmat Veszprém érintésével óhajtja a Balatonhoz terelni. Nem keressük, kinek áll érde­kében egy ilyen teljesen lehetet­len megoldás, mert a józan ész és közérdek azt parancsolja, hogy a Balaton nyugati és déli érde­keltsége tiltakozzék ilyen megöl- dás ellen, minthogy nem csak lét­érdeke az eddig elhanyagolt ré­szeknek, hogy a nyugat útja Keszthelynél kapcsolódjék bele a balatoni körforgalomba, de ma­gának az osztrák érdekeltségnek is előnyösebb lesz egy olyan út­vonal, ameiyen a legrövidebb idő alatt közelitheti meg a most már kedvenc üdülőhelyeit a Ba­laton mentén. Szükségesnek tartjuk, hogy érdekeink megvédésére mindazon tényezők, akik világos szemmel nézik a Balaton jövő fejlődését, tiltakozzunk a tervbe vett meg­oldás ellen, mely célból Keszt­helyen f. évi szeptember 4-én a városháza nagytermében 11’45 órakor megtartandó értekezleten óhajtjuk kívánságainkat feltárva, egy később az összes érdekeltek bevonásával megtartandó mosíre gyűlést előkészíteni, amely a m. kir. kormányhoz intézendő felirat­ban fogja mindazon érveket meg­állapítani, melyek alapján kérni fogjuk a legegészségesebb terv megvalósítását, amely szerint a Keszthely—Zalabér— Körmend — Gráz, illetve Szombathely—Sop­ron—Wien autóut kiépítését, amely terv egyedül alkalmas a nyugat­ról jövő forgalom megoldására. A nagykanizsai 48-as ünnep. A Központi Sajtóvállalat keszthelyi ntja. A központi Sajtóvállalat Lapjai, a Nemzeti Újság és Új Nemze­dék szerkesztősége és kiadóhiva­tala, szerkesztő és kiadó tisztvi­selői kara Berkes Róbert dr. kor­mányfőtanácsos KSV igazgató és Saly László főszerkesztővel az élen autóbusszal Keszthelyre rán- dultak, ahol fogadalmukhoz hí­ven felkeresték Liziői Kis Teréz kegytemplomát, hogy hálát mond­janak mindkét lap soha nem várt elterjedéséért és a kát. olvasó­tábor rohamos fellendüléséért ez évben pedig különösen azért, hogy hála imát mondjanak vezé­rük Baranyay Lajos súlyos be­tegségéből való felgyógyulásáért. Este a halászcsárdában jöttek össze és ott ünnepelték a KSV lapjainak évfordulóját. Berkes Ró­bert dr. igen meleg szavakban emlékezett meg a munkatársakról, a külső, a falun dolgozók a lapok­ért áldozatos munkát végző kát. harcosokról, a jelenlevő vendé­gekről, külső munkatársakról és megemlékezett Keszthelyről, mely­nek kát. társadalma oly meleg­séggel és soha nem remélt szám­ban csatlakozott a KSV lapjaihoz. Megemlékezett Saly László szer­kesztőről annak ügybuzgalmairól soha nem lankadó tetteiről. Kö­szöntötte az Emericának priorját Jászóváry (Schürger) János dr.-t, mint aki oly kiváló példás kát. életet teremtett Keszthelyen. Kö­szöntötte a kai. klérust. Saly László meleg szavakban mondott köszönetét a szives szavakért és ugyancsak mindenkinek a támo­gatásáért. Vasárnap reggel a karmelita templomban ünnepi hálaadó mi­sét celebrált Hász Brokárd ház­főnők, majd szentbeszédet mon­dott, végűi megáldoztatta a KSV tagjait. A társaság megtekintette a kiállítást és délután a zalai part mentén folytatták útjukat Bu­dapestre. lfé^ea harcokat várnak Amerikában. Newyork, szept. 3. Nyolcszáz­ezer textilmunkás megkezdte a történelem legnagyobb sztrájkját, melyhez valószínűen további 400 ezer ember csatlakozik. A sztrájk­vezér kijelentette, hogy a mun­kásság utolsó csepp véréig kitart és nem riad vissza a harctól. A sztrájkoló munkásokat katonai alapon szervezik meg. A munka­adók is végsőkig tartó harcra ké­szültek fel és a gyárakat valósá­gos erődökké alakították át. A nagy városokba katonai erősíté­seket küldtek, Az összeütközése­ket elkerülhetetlennek tartják. Verőfényes nyári napsütésre éb­redt szombaton reggel a Mura­végek zászlódiszbe öltözött ha­tárvárosa, hogy impozáns, fel­emelő külsőségek közöli, két na­pig tartó ünnepség keretében adózzék a legendás muiiu zalai 48 ások dicső emlékének. Vidékiek érkezése. Délután 2.25 órakor az ország­zászlónál mintegy ezer főnyi kő zönség, valamint vitéz Pacor ny. altábornaggyal, Zsifkovics, Zsák mándy és Gőiz! nv. tábornokok­kal az élen a régi 48-as». nagy tömege iagadia a Bécsbc túra­autón érkező bajtársakat. A ie- ventezenekar indulóval köszön­tötte a vendégeket, majd vitéz Pacor József altábornagy intézett német nyelven beszédei volt ka­tonáihoz. Kráíky dr. polgármester tolmácsolta a város lakosságának üdvözletét magasszárnyalásu be­széd keretében, melyre az osztrá­kok részéről von Ebner ezredes válaszolt, szép szavakkal megkö­szönve a meleg fogadtatást. A leventezenekar számai után a ven­dégeket kijelölt szállásaikra ka­lauzolta Filó Ferenc igazgató. A délutáni órákban érkeztek meg autókon a szegedi vendégek, élükön a régi zaiai ezred két markáns tisztjével: Kozma Ferenc kormányfőtanácsozsal és Bokor Manó, a Stauffer-gyár propaganda főnökével, kiket a bajtársak nagy csoportja fogadott kedves, meg­ható külsőségek között. Ugyancsak szombaton délután érkezeti meg Kanizsára Gárdonyi Lajos dr. helyettes városbiró ve­zetésével a keszthelyiek küldött­sége is. Zalaegerszegről és vidá- kéről szombaton és vasárnap ér­keztek 150 né! többen. Irodalmi est. Este 7 órai kezdettel a város­háza közgyűlési termében nívós, nagysikerű irodalmi estet rende­zett a Petőfi Társaság a kani­zsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Körrel karöltve. A le­ventezenekar Hiszekegy-e után Krátky dr. polgármester üdvö­zölte a Petőfi Társaságot. A Zrí­nyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör nevében Tholway Zsigmond dr elnök köszöntötte az illusztris vendégeket. Pékár Gyula dr. a Társaság elnöke megnyitójában elismeréssel emlékezett meg a Zrínyi Kör 40 éves múltra visz- szatekintő, érdemekben gazdag munkásságáról, majd a zöldhajtó- kás, sárgapiiykés poétahős és a hadvezér nagyur: Zrínyi gróf kö­zött keresett érzelmi összehason­lításokat. Harsányi Zsolt iró „Őr« nagy és közlegény“ c. elbeszélé­sét olvasta fel, Kiss Menyhért országgyűlési képviselő, a Petőfi Ház igazgatója mély álérzéssel interpretálta egyik Petőfi-ódáját. Géczy István hangulatos jelenete után Gárdonyi Lajos dr. ismer­tette Petőfinek zalai vonatkozású kapcsolatait, Szendrey Júliát ille­tően Finta József őrnagy ezután átadta a Petőfi Társaságnak a kanizsai ezred tulajdonában lévő Petőfi emlékeknek fényképmáso- iatait, majd a Himnusz hangjai­val befejeződött a Petőfi Társa­ság nagysikerű vándorgyűlése. Az ezredzászló. Este 9 órai vonattal érkezett meg a Hadtörténelmi Múzeumból a kanizsai pályaudvarra a 48 ások ezredzászlaja. A pesti 48-asok 60 tagú küldöttségével érkezett meg Kisfaludy-Strobl Zsigmond szob­rászművész, a 48-as szobor al­kotója, kiket Schöffl ny. ezredes üdvözölt. Oszlányi v. őrnagy át­adta Pacor altábornagynak az ez- redzászlói, melyet Zsifkovicsné, Pacomé és Krátky dr.-né koszo- ruztak meg. Krása Lajos dr. tábla- biró a pesti küldöttség nevében köszönte meg a szives fogadta­tást és üdvözölte könnyes sze­mekkel a régi bajtársakat. Térzene. Este a Főtéren a katonazenekar térzenét adott, mig a leventezene­kar zenés takarodóva! zárta le a kanizsai ünnep első napjának gazdag programmját. Vasárnap már a kora reggeli órákban ha­talmas embertömeg hullámzott a kanizsai utcákon. Vasúton, autók­kal, a közeli községekből kocsi­kon, nagy csoportokban érkeztek 48-asok hozzátartozóikkal a fő- ünnepélyre. Nagy szépséghibája volt a nap­nak, hogy az egész éjjel szitáló eső a reggeli órákban már zá­porként öntözte a kanizsai utcá­kat és egész délelőtt egy percre sem szüneteli, sőt egyre fokozó­dott. Reggel a leventezenekar ze­nés ébresztőt adott, msjd fél 10 órakor az alsóvárosi plébánia- templomban ünnepi szentmise volt. A feisőtemplom előtti téren 11 órakor kezdődő szoborleiep- lezási ünnepélyen képviseltette magát a kormány, a megye, kül- döttségiieg vettek részt a városok, valamint az összes egyházi és társadalmi egyesületek. Az óriási eső ellenére mintegy tízezer főnyi tömeg gyülekezett egybe a Fő-uí testén, kiknek — habár a rossz idő miatt érthetetlenül, — hang­szórók közvetítették a beszédeket. Az emlékmű leleplezése. Az ezred hivójele után a ka­tonazenekar háromszor egymás­után eljátszotta a Himnuszt, majd három ágyulövés jelezte, hogy Zsifkovics leleplezte a szobrot. Pacor József ny. altábornagy, a 40-asok volt ezredparancsnoka tartotta meg ünnepi beszédét. Tolmácsolta a közbejött akadá­lyok miatt meg nem jelenő József főherceg meleghangú üdvözletét, majd hálás köszönetét mondott a

Next

/
Thumbnails
Contents