Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)
1934-08-23 / 190. szám
1934 augusztus 23. Zala^try?*' Újság 3. Járási löíészrerseny Bajiadon. Az alsólenvai járás lövészei augusztus 19-én Bagladon várakozáson felül jól sikerült lövészversenyt rendeztek. Ekkor került eldöntésre, hogy a járási vándorserleg megmarad-e végleg Kerka- némeífalu csapatának tulajdoná ban. Nagy izgalommal folyt le a verseny és Kerkanémetfalu csapata újból derekasan megállta a helyét és véglegesen elvitte a szép vándorserieget. Ugyancsak Kerkanémetfalu vitte el a Kulcsár József dr. által alapított vándorserieget is, mely első ízben Szenígyörgyvöigy, másodízben Résznek csapatának birtokában volt. Az egyéni nevezés oly tekintélyes számban történt, hogy a versenyt alig lehetett a sötétség beálltáig lebonyolítani. Az egyéni versenyben 16-oí díjaztak. Első lett Peczeli 50-ből 49 találattal. A nyertesek igen szép dijakat kaplak. A lövészversenyt vitéz Csete Antal dr. járási lövészmester, Kölber Vilmos és Nagy Dénes vezették. Megjelent a versenyen Búzás Béla dr. tb. főszolgabíró, vitéz Biró Ignácz ny. alezredes, valamint Csesztreg, Résznek, Za- labaksa, Baglad és a környék egész intelligenciája igen tekintélyes számban. Verseny után vitéz Csele Antal dr. üdvözöíe a serlegaiapitó Kulcsár József dr. és neje budapesti lakosokat. Kulcsár dr. szép szavakkal köszönte meg az üdvözlést és talpraesett beszéddel vázolta a lősport nemesítő hatását buzditoiia az ifjúságot a sportok iránti szereíetre és azok ápolására. A verseny után tánc volt reggelig és a közönség igen szép és kedves nap emlékével távozott. Nyílt tér, Felhívás! ❖ HÍREK AugnsztGs 23 Csütörtök Róm. kát. és új görög. B. Fülöp. Prot. Farkas. Izr.: Elül 12 Napkelte 5 óra 05 perckor. Nyugszik 6 óra £6 perckor. Déli-délnyugati szél, egy két helyen, inkább csak dél nyugaton, eső vagy zivatar, a hőmérséklet alig változik. IDŐ : Kérjük a mélyen tiszteli közönséget, hogy arcképes igazolvá nyokkal és aláírásokkal ellátott megbizottainkaí legnagyobb bizalommal fogadják. és Sasfésusfi _________fényképészek. *E rovat alatt közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztő. Önkéntes árrerési hirdetmény. Alulírott Németh József pápai lakós eladom, a legtöbbet Ígérőnek Boncodföldén fekvő házamnál, 1934. szeptember 2>án délután 2 órakor tartandó önkéntes árverésen, boncodioldei 3 szobás úri lakásos házamat, istállóval, pajtával és 4000 négyszögöl gyümölcsös belsőséggel, szántóval és réttel. — Eladom továbbá mintegy 4200 négyszögöl szántómat és mintegy 800 négyszögöl vágható tölgyerdőmeí a Magyaros- völgy dűlőben. Bővebb felvilágosítást adnak dr. Briglevics Károly zalaegerszegi és dr. Fürst Sándor pápai ügyvéd urak. Németh József, pápai lakós Tókert II. u, 2. Hadat üzentek Daniéban a nagy kezdőbetűknek, — amint arrói már megemlé kéziünk, — még pedig elsősorban a íanitók. Hogy miért nem tetszik nekik az a szokás, amely azóta van divatban, amióta kis- és nagybetűk vannak, azt valóban csak ők tudják. Bizonyos azonban, hogy a nagy kezdőbetűk kiküszöbölésének nagy akadályai vannak még Dániában is, ahol pedig a mozgalom megle hetősen nagy arányokat öltött. A kultuszminiszter a kérdésben várakozó álláspontra helyezkedett . . . Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a nagy kezdőbetűknek Magyarországon is va n- nak ellenségei. Láthatjuk már egyes üzleti feliratoknál, sőt egy újságféia nyomtatvány is behódolt már ennek az új divatnak. Valóban csudálkozunk, hogy ma, amikor annyira szeretik az embe rek a változatosságot, amikor az egyhangúságot minden téren annyira üldözik, miért pont az Írás terén akarják az egyhangúságnak a legteljesebb polgárjogot biztosban!! Hát képzeljük csak ti: szebb lesz, tetszetősebb lesz, könnyebben olvasható lesz-e az újság, a könyv, ha eltűnik a nagy kezdőbetű, ha pont után is kisbetűt írunk, ha a neveket is kisbetűkkel írjuk ? ! De másrészt: mi rossz van a mai divatban, mennyivel nehezül meg az írást és olvasást a nagy kezdőbetű? Régeníe, amikor hosszú évek alatt tanulta csak meg a gyermek az ábécét, akkor nem voltak kellemetlenek a nagybetűk és ma, amikor néhány hét. alatt már olvas és ir a hatéves gyermek, akkor van szűk ség erre a „könnyítésre“, erre az „egyszerűsítésre“? Hát a dánok, akiknek ;öbb ráérő idejök van, ! mint nekünk, csak spekulálgas- sanak, csak törjék a fejőket az újítás indokolásán. Mi, akik fele vagyunk gonddal-bajjal, még csak biriu’< azt, hogy előszedegessük irasközben a jó öreg nagybetű hét. Minket semmiféle munkánk ban nem hátráltatnak a nagyhe tűk és még sok munkánkban sem óhajtjuk az ilyen egyszerűsítést, könnyebbitést. — Starhemberg családja a Balaton mellett. Starhemberg herceg családja szükebb környezetével három heti tartózkodásra Balatonföldvárra érkezett. A fürdőigazgatóság ünnepélyesen fogadta az előkelő vendégeket. Starhemberg herceg minden héten autón érkezik családja meglátogatására. — Hősi emlékműavatás, Miháiyfa község a világháborúban elesett hőseinek emlékművet állított, melynek felavatása szeptember 8-án les?, ünnepélyes keretek között. Az emlékmű felavatását társasebéd követi, délután 3 órai kezdettel pedig a műkedvelők Harsányi Zsoltnak „A Noszty fiú esete Tóth Marival“ című vígjátékét adják elő. — Szabadságról. Vitéz Bar nabás István dr. vármegyénk kir. tanfelügyelője, szabadságról visz- szaérkezett s hivatalának vezeté £ ét átvette. —■ Krátky István dr. nagykanizsai polgármester hazaérkezett nyaralásából és átvette hivatalának vezetéséi. — Evangélikus tanítók gyűlése Zalaegerszegen. A Dunántúli Ágostai Hitvallású Evangéli- kós Tanítóegyesület szeptember 19-én délelőtt 8 órai kezdettel Zalaegerszegen a vármegyeháza nagytermében tartja évi rendes közgyükét. A közgyűlés napirendjén szarepeinek: általános tisztújitás; továbbá zsinati javaslatok, dunántúli tanitóváiasztási szabályrendelet, a szünidei test- nevelési tanfolyam, népművészeti kincseink felkutatása, gyűjtése és felhasználása, problémák a ma iskolájában és a folyó ügyek. Kabos Gyula nyitja meg az 9 Edison mozi idei szezonját I I Ezen a héten kezdődik a mozi szezon l — A nagykanizsai ország zászlót Szent István napjára fei- vitték Budapestre és ünnepélyes keretek között felhúzták a budapesti országzászló ár’oócára. Ur- mánczy Nándor ünnepi beszédet mondott, majd Boda Károly nagykanizsai joghallgató beszélt. Gazdag Ferenc püspöki biztos indítványára üdvözlő táviratot kütdöt'eK Mussolininak. Ugyan akkor a kanizsai árbocra a murá- kereszturik országzászlőiát húzták fel. — Hivatalban a folyammérnöki Hivatal uj vezetője. Puskás Jenő, m. kir. műszaki tanácsos, a nagykanizsai folyammérnöki hivatal új vezetője, állását elfoglalta. — A Mátyás király 5. honvéd gyalogezred augusztus 23- án, csütörtökön egy napra Zala- e^etszegre érkezik, s kb. 13 14 óra közölt a beérkezésekor a Hősök emlék-szobrát megkoszorúzza. Délután 6 órai kezdettel az ezred zenekara a Szécnenyi-téren (Bárány szállóval szemben) térzenéi ad. A helyőrség tisztikara ebből az alkalomból este 8 órakor a Bárány éttermében bajtársi vacsorát rendez. — Zalaegerszegi iparosok sikere a keszthelyi kiállításon. A keszthelyi ipari kiállításon, melyet tulaidonképen odavaló iparosok részére rendeztek, versenyen kívül részivett a zalaegerszegi Szalay és Dankovifs műbútorasztalos cég is, melynek neve régóta előnyösen ismert a vármegye határain tűi is. A cég annak idején a soproni ás zalaegerszegi kiállításokon aranyérmeket nyert ipar| művészeti nívón álló bútoraival. A keszthelyi kiállításon is néhány remeküket állították ki: egy kombinált szobái, modern hálót, modern ebédlőt kaukázusi diófából, egy pompás recamiert, 2 pompás fotelt. A pompás bútoroknak állandóan sok bámulója van, s az általános tetszésre jellemző, hogy a versenyen kívül induló cégei Keszthely városa díszoklevéllel tüntette ki. Tsfefon @6 KESZTHELY Telefess SS Sebészeti, belgyógyászati, nő- gyógyászati betegek és üdülők részére. Diétás étrend. Elsőrendű budapesti szakorvosok. Olátswányi ülj 5 pengő, I Kiéire 5-3ggúb»a 1 penagsk \ Műtéti dijak a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően LEGJUTÁNYOSABB ÁRAKON. Kabin és szénsavas fürdők. Kávé különlegességeket vásároljon Minőséyben és árban feiUSmulhaiatian. Háztartási keverék 7<kg. 2-20 P, Finom keverék tejeskávéhoz ‘Akg. 3 P. Legfinomabb különlegesség 7*kg. 3-50 P. Németh Laci csemege üzletében*