Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)
1934-07-01 / 147. szám
2 Zalamegyei Újság 1934 julius 1. Krónika. A mi kedves szomszédaink Fülig állnak fegyverben És mégis ök félnek tőlünk, Győzelmük hát nyeretlen . . . Még az is, hogy „leventézünk“, Szúrja sanda szemüket, S „levente“ szó hallatára Elvesztik az eszüket. Cseh bürtünben ül egy legény, Mert „leventét“ vitt át szegény, Pedig ez a levente Szivarka s nem — emberke. Ilyen bátor az oláh is, Meg a szerb is mellette. Vigasztalni jött őket a Franciák főembere. S amig őket vigasztalta Minket szörnyen ijesztett . . . Csakhogy mi nem ijedtünk meg S igy az öreg rajtvesztetí. A francia miniszterség Rövid éltü kis dicsőség, Amit ott ma mondanak, Holnap arról nem tudnak. Az idei fürdőélet Csak nem akar indulni. Felhők mögül az öreg Nap Csak alig tud kibújni. Néhány napig forróság van, Aztán lehűl az idő. Ha ez igy megy, nem telik meg Sem nyaraló, sem fürdő. Itt van most a vikkend szünet, Csakhogy benne nincs köszönet. Ha vizsgálunk jól mindent, . . . Bizony befagy a vikkend. Múlt vasárnap szórakoztunk, Itt voltak a repülők. Megcsudáltuk, megbámultuk. Hisz' igazán hősök ők. Kitüntették városunkat, Szereztek egy jó napot, S a közönség beteit azzal, Mit a szép sport nyújthatott. Polgármester uram pedig, Fölszállott s egy jó negyedig Gyönyörködve lebegett Szép „kis városa“ felett. Ipszilon. Juliusl-töl Juliusl4-ig Yerseny Áruházban (Arany Bárány épület). Elsőrangú komplett pouplin ing Elsőrangú komplett tropikál ing 6.80 4.85 Elsőrangú panama sport és apacsing Elsőrangú Fresko ing Elsőrangú Freskó alsónadrág 2.80-3.40ig 2.90 1.50 Mérték ntáo is íállalnnk. Ne mulassza el ezen kedvező alkalmat. Férfi szövetekben óriási választék. Olcsó árak ! Az újjászervezett Egyházi Ének- és Zeneegylet közgyűlése A zalaegerszegi Egyházi Énekés Zeneegyesület hosszú évek ó'a fejt ki a megyeszékhelyen hatalmas kulturmunkát. Művészi teljesítményeiben sokszor gyönyörködhetett a közönség a templomban és hangversenytermekben. Sajnos, a társadalom nem támogatta eléggé a városnak ezt a kiváló együttesét, igy az egyesület anyagi erői meggyengültek az utóbbi években. Erre való tekintettel a legutóbbi időben újjászervezési munka indult meg az egyesület kebelében. A munka egyrészt pártoló tagok szerzésére, másrészt a továbbfejlesztésre irányul. A lelkes tevékenység máris eredményeket mutat fel Az újjászervezési munka jegyében tartotta meg az egyesület Péter Pál napján délelőtt a Kul- turházban évi közgyűlését Pehm József apátplébános elnökletével. Az elnöki megnyitó után Ár- vay László dr. ismertette az egyesület 1932. és 1933. évi műkő dését. Rámutatott, hogy az egye süld nagy programmot bonyolított le az elmúlt időszakban. Minden második vasárnap a templomban énekelt a kar, nagy ünnepeken pedig a Move zenekarral zenés misét adott. Szerepelt a megyéspüspök fogadtatásán, a püspöki misén, a Hölgykongregáció és a Missziótársulat ünnepségein. A Move zenekarral közösen világi hangversenyeket rendezett, télen pedig farsangi es ékei. Idegenből kiváló művészeket hozott vendégszereplésre Sajnálatos, hogy a hangversenyek, bár erkölcsileg nagy sikert arattak, anyagi téren nem hozták meg a kívánt eredményt, mert a közönség nem mutatott kellő megértést. Pedig az egyesület mindent elkövetett az egyházi zene és a magyar dal ápolása terén. A közgyűlés ezután elfogadta 1932. és 1933. évi zárószámadásokat, valamint az 1934. évi költségvetést, majd a pártoló tagdíjat évi 4 pengőben, az alap tó tagdíjat egyszersmindenkorra 100 pengőben állapította meg. Jelenleg A Részletes Magyar Útikalauzok sorozatában most jelent meg a Balatonnak és környékének kalauza Dornyay Béla dr. és Vigyázó János dr. szerkesztésében. A kalauz megjelenését örömmel kell fogadnunk, mert a maga nemében a legértékesebb munka, amely a Balatonról és környékéről eddig megjelent. A 426 oldalas könyv a fürdőző és turista közönség szempontjából hézagpótló, de tudományos szempontból is igen magas színvonalon mozog, mert kiváló tudományos hírnévvel rendelkező szakférfiak állították össze. A főmunkatársak Cholnoky Jenő dr., az európai hirü tudós és Fára József dr. az egyesületnek 38 működő, 50 pártoló és 4 alapitó tagja van. Majd megejtették a tisztújitást. Aletnökké Gerencsér Lajos dr. ügyvédet, ügyvezető aletnökké Ár- vay László dr. ügyvédet, jegyzőkké Holpert Istvánt és Gondy Kálmánt, pénztárossá Lakatos Józsefet, szertárossá Kulcsár Máriát és Léránt Lász'ól, rendezővé Fürtös Lajost, karnagyokká Németh Józsefet és Molnár Nándort választottá« meg. Választottak még 10 tagú választmányt és 3 tagú számvizsgáló bizottságot 2 esztendőre. Az elnöki állás nem került betöltésre, mivel az elnök a mindenkori plébános. Végűi az egyesület iránt tanú sitott megértésük és érdekében kifejtett tevékenységük elismeréséül tisztele.beii tagokká válás i- tották Batthyány Paine grófnét, Bődy Zoltánnét és Mérő Géza ny. h. pénzügyigazgatót. Elhatározták még, hogy Batthyány Pál grófot névnapja alkalmából táviratilag üdvözlik. Az énekkar a két nyári hónapban pihen, az ősszel pedig újult erővel kezdi meg munkáját Németh József karnagy vezényletével. A kar minden tagja lelkesedéssel készül a téli szezonra. Minden második vasánap az énekkar a plébániatemplomban szerepel. Karácsony ünnepére teljesen új karácsonyi misével készülnek. Készül egy téli világi hangverseny - és a jövő nyárra egy egyházi hangverseny. Az újjászervezést munka alkalmából a közönség pártfogásába ajánljuk az egyesületet, amely a támogatásra kétségtelenül rászolgál, hisz hatalmas része van a város zenei életének fejlesztésében. Aki teheti, lépjen be az egyesület pártoló tagja nak sorába. Ez nem jelent nagy megerőltetést, mivel az évi tagdíj csak négy pengő. A jó hanganyaggal rendelkező hölgyek és urak pedig mint működő tagok lépjenek be az egyesületbe, hogy a megerősített kar újabb dicsőséget szerezhessen a városnak. zalamegyei főlevéltáros, vármegyénk történetének és néprajzának kiváló ismerője. A munkatársak között is csupa kitűnőség szerepel, igy Bacsó Nándor dr. főmeteorológus, Cséplő Ernő, a Balatoni Szövetség igazgatója, Entz Géza dr., Dalmady Zoltán dr., Mihályi Ernő dr., K. Nagy Dezső, Tábori Kornél, Thirring Gusztáv dr. stb. A könyvet a Balatonról és Balaton-vidékéről szóló általános ismeretek vezetik be. Az első fejezetben Cholnoky Jenő dr.-tól találunk szakszerű, de a laikus közönség számára is élvezhető összefoglalást a vidék földrajzi képéről, geológiai kialakulásáról. Bacsó Nándor dr. az éghajlatról ir érdekesen. Majd érdekes cikkek következnek a balatoni nyaralásról, fürdőzésről, gyógyténye- ? zőkröl, a Balaton történetéről, irodalmáról, költészetéről, népességéről, képzőművészetéről, tudományos tanulmányozásáról. Azután ügyesen csoportosítva közli a mű a gyakorlati tudnivalókat a közlekedésről, utazási kedvezményekről, szállásról, ellátásról, turistaságról, a sportéletről stb. A kettős általános rész után a Balatonnak és környékének köny- nyen áttekinthető általános ismertetése következik. A Felsőpartról szólva foglalkozik a keleti partmellékkel, a veszprémmegyei résszel, Balatonfelvidék zalai részével, a bazalthegyek vidékével, a keszthelyi hegységgel. Az Alsópartról szóló fejezet Siófok vidékét és a somogyi részt ismerteti. Ugyancsak nagyértékü a harmadik fejezet, amely a Balaton nyugati környezetével foglalkozik. Itt találjuk a Kisbalaton és Alsó- Zalamellék, Felső-Zalamellék és Göcsej, Nagykanizsa vidéke és Muraköz leírását. (Felső-Zala mellékéről és Göcsejről Fára József dr. ir igen érdekesen. Ez a rész külön lenyomatban is megjelenik, s akkor majd részletesen foglal kozunk vele). A részletes ismertetés igen érdekes és könnyen áttekinthetően foglalkozik a Balaton környékével. Minden faluról és városról találunk rövid történeti ismertetést, sokszor eddig ismeretlen adatokat is. Közli a kalauz az egyes helyek természeti, kulturá lis és sportnevezetességeit. Tájékoztatást találunk a közlekedési lehetőségekről, utakról, szállókról, nyaralásról, turisztikai lehetőségekről. A szerkesztők és munkatársak ennek a kalauznak megírásával nagy szolgálatot tettek a B laton és a Balaton környék ügyének. Ráirányítják a hazai közönség figyelmét még inkább a Balatonra és eddig ismeretlenségben rejtőző falvakat fedeznek fel a közönség számára. Nyaralók, de különösen turisták számára nélkülözhetetlen lesz ez a mű és bizonyosra vesszük, hogy hatása alatt olyan vidékeken is fellendül a turisztikai élet, ahol azt eddig nem ismerték. Értéke a műnek, hogy rengeteg fénykép, rajz és térkép teszi változatossá és segíti elő a tájékozódást. uráníamozgú KESZTHELY Junius 30 án és julius 1-én A Gaumont British Piktures világsikert aratott filmje: Kém voltam (Hogyan Ítéltek haléira) Miss Edith Cawell, Belgiumban a németek által agyonlőtt belga ápolónő izgalma* tragédiája. Főszereplők: Conrad Veidt és Madeleine Caroll. Értékes kalauz jelent meg a Balatonról és kornyékéről. a Gősfai siller I liter . . Balatonmelléki rizling - Badacsonyi fehér . . . Tokaji száraz I liter . . Tokaji édes szomorodni ■ ■ ■ 50 fill. ■ ■ ■ 60 fill. ... 80 fül. . . . 1-20 fill. . . . 1-60 fill. Németh Laci csemege üzletében Telefon 81 Zalaegerszeg Telefon 81