Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)

1934-04-24 / 92. szám

2 Zala megyei Újság 1934 április 24. emlékhez. Itt Schöffi Rezső ez­redes beszét. Idézte a lovaskato­nák imáját, amely Istent hivja vezérül, majd hangoztatta, hogy a zalaegerszegi hatos honvéd­huszárok vére sem folyt hiába. Ezután letette a 48 ások koszo­rúját a szoborra. Befejezésül az egybegyűltek elénekelték a Him­nuszt. Délben a Move klubházában társasebéd volt, amelyen szép felköszöntők hangoztak el. Schöffi ezredes poharát a kormányzóra ürítette. Czobor Mátyás polgár- mester nagy elismeréssel szóit a 48-ásókról. Majd Finía őrnagy délelőtti beszédébe kapcsolódva azt fejtegette, hogy ha Kanizsá­nak a szobor jut, akkor Zala­egerszeg számára kelyhet kell alapítani, amely jelképesen a háborúban kiontott vér és könny kelyhe lenne. Pásztor Imre, a Move elnöke szintén a kehelyről szólt. Pehm József apátplébános a 48 as hősök emlékéről szólt, s a szeretet hangján emlékezett meg az anyákról és hitvesekről, akik itthon épen olyan hősök voltak. Finta őrnagy a meleg fogadtatást köszönte meg, Jakabffy Antal pedig a 48 asokat állította követendő például a jeien katona­generáció elé. Végül Briglevics Károly dr. szólt meleghangú beszédben a 48 ásókról. A Cserkészszövetség gyűlése. Budapest, ápr. 23. A Magyar Cserkészszövetség vasárnap tar­totta tisztújító gynlését. Ezen ad­ták át Baden Powell magas ki­tüntetéseit vitéz Farkas Ferencnek és Molnár Frigyesnek a jambo- reen szerzett érdemeik elismeré­séül. A közgyűlés állást foglalt a munkásifjak valláserkölcsi és testi nevelése érdekében amellett, hogy részükre a vasár és ünnep­napok teljesen szabaddá tétesse­nek. Temesi Győző a cserkész­sajtó fontosságáról szólt. A vá­lasztás során a hivatalos listát fogadták el. A gyűlés után 800 terítékes diszebéd volt, amelyen Gömbös miniszterelnök is meg­jelent és beszédet mondott. Han­goztatta, hogy a cserkészet az új embertípust neveli, s azért öröm­mel támogatja a cserkészet intéz­ményét. Rövid táviratok. Az oláh hadbíróság tízévi bör­tönre és lefokozásra ítélte az össze- esküvési per vádlottait. — A spa­nyol katolikus párt vezére bejelen­tette, hogy át fogják venni a ha­talmat. — Barthou francia kül ügyminiszter Warsóba érkezett. Munka után édes a pihenés! Jó sezlont és díványt legolcsóbban Wiedemann Bélánál vásárolhat. Reklám sezlon 30 P. la. sezlonok .... 45 P-től Szövet sezlonok . 55 P-től Párna matrac, ágybetétek, javí­tások, átdolgozások legolcsóbban. Kész árukban nagy raktár. Wiedermann SS08 és NAGYKANIZSA Eötvős-tér Megalakult a Zalamegyei Bércséplők Szövetsége. A zalamegyei bércséplőket va­sárnap délelőtt 9 órára a zala­egerszegi ipartestület székházába hívták össze vármegyei egyesület megalakítása céljából. Az alakuló gyűlésen a megye 400—450 bér­cséplője közül azonban alig jelen tek meg hatvanam Az aránylag csekély létszám nem azt jelenti, hogy a bércsép’ők nem érdeklőd­nek a saját ügyeik iránt, hanem valószínűen a nehéz gazdasági j viszonyok gátolták, különösen a távolabb lakókat, a megjelenés­ben. Számításba kell venni itt még azt is, hogy a megye terü­letén lakó bércséplők közül 109 tagja már a Dunántúli Bércsép­lők egyesüleíének, mely három évvel ezelőtt alakult meg Cell- dömölk székhellyel. A gyűlésen az egyes kérdéseknél hosszabb vita fejlődött ki, amely azonban nem lépte át a megengedett korlátokat és igy nem is esett a gyűlés komolyságának rovására. A gyűlést Horváth István a zalaegerszegi ipariestület elnöke nyitotta meg, aki a Hiszekegy el­mondása után üdvözölte az egy­begyűlteket s ismertette előttük az összejövetel célját és hangoz­tatta az egyesülésnek szükséges­ségét. Isten áldását kérte, a gyű­lés munkájára és felhívta a gyű­lés tagjait, hogy válasszanak el­nököt. Az egybegyűltek közfelkiál­tással Hegyi Kálmánt válasz­tották elnökké, aki megköszönve a bizalmat ismertette az előké­szítő bizottság munkáját. Bejelen­tette, hogy fölterjesztést intéztek a kereskedelmi miniszterhez az iránt, hogy a bércséplást a képe­sítéshez kötött iparágak közé so­rolja. Ezzel akadályozható meg az, hogy hozzá nem értő egyéne* rossz gépekkel dolgoznak. Szólott a különféle kartelekről, amelyek kiuzsorázzák a bércséplőket, akik­nek 30 százaléka már tönkre is ment. A bajokon csak úgy segít­hetnek, jogos érdekeiket csak ak­kor védhetik meg, ha öszetarta- nak s egymással egymásért do­goznak. Fölemlítette, hogy Kar­cagról kaptak meghívást a ceg­lédi országos alakuló gyűlésre, ők megkeresték a Dunántúli egye­sületet, de onnan választ nem kaptak. Azért gyülekeztek tehát ma itt össze, hogy határozzanak • a fölött, megalakítsák e és mi­lyen formában a zalamegyei egye­sületet. A gyűlés egyelőre csak azt mondotta ki, hogy szükségesnek tartja a megyei megalakulást, s az elnök bizottságot küldött ki, hogy a tisztikar és a választmány megalakítására javaslatot tegyen. G a I á c József letenyei bér­cséplő jelentkezett szólásra s el­mondotta, hogy március 4 én je­len volt a ceglédi nagygyűlésen, ahonnan azonban csalódottan tá­vozott, mert nem országos, hanem csak Duna—Tisza közi egyesü­letet alakítottak. Szükségesnek tartja a megyei egyesület megala­kítását. B a g i c s Sándor a Dunántúli Bércséplők Egyesületének elnöke ismertette az Egyesület megala­kulásának történetét s annak mű ködését. A megyei egyesület meg­alakításának olyan formáját talál­ná leghelyesebbnek, hogy a me­gyei bércséplők alkossanak cso­portot a Dunániuíi Egyesület ke­belében. Az alapszabályok már készen vánnak s a miniszter jóvá is hagyta azokat. Az egyesületnek csak bércséplők lehetnek tagjai. Országos egyesületei akkor ala­kítanak, amikor már kellő tájéko­zódást szerezhetnek az iránt, ki a legalkalmasabb egyén annak vezetésére. A Dunántúli Egyesü­letnek Zalából 109 tagja van, kiket az Egyesület nem enged ki kebeléből. Azonban nagy a tag díjhátralék, pedig a tagsági dij csak 4 pengő egy évre. Lapot is ad ki az Egyesület, amit a tagok ingyen kapnak. Azonban pénz nélkül lehetetlenség az egyesüle- et föntaríani, A Dunántúli Egyesület jegy zőjének és Hegyi Kálmán elnök­Telefon 66 KESZTHELY Telefon 66 Sebészeti, belgyógyászati, nő- gyógyászati betegek és üdülők részére. Diétás étrend. Elsőrendű budapesti szakorvosok. I Ellátmány! dij kezeléssel együtt 5 pengő. Különadóba 7 pengő. Műtéti dijak a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően LEGJUTÁNYOSABB ÁRAKON. Kabin és szénsavas fürdők. SSSSSi nek felszólalásai után hosszadal­mas vita indult meg. Sokan kö­vetelték a Dunántúli alapszabá­lyainak fölolvasását, ami meg is történt. G a 1 á c József újból föl­szólalt s a megyei egyesületnek a Dunántúlihoz való csatlakozását ajánlotta. Végre Hegyi elnök szavazásra tette föl a kérdést s a gyűlés úgy határozott, hogy megalakít­ják a megyei szövetséget, mely a maga kebelében járási csoportom kát alakit, a megyei szövetség becsatlakozik a Dunántúli Egye­sületbe. A tagsági dijak a megyei szövetséghez folynak be s ez a később megállapítandó összeget beszolgáltatja a celidömölki köz­pontnak. Megalakították azután közfel­kiáltással a tisztikart. Elnök : vi­téz Kónya Péter, ügyvezető elnök: Hegyi Kálmán, alelnökök : Major István, Galác József, titkár: Schrei­ner Gyula, jegyző : Zsiday Árpád, pénztáros : Hegyi Géza, ellenőr: Major István, számvizsgálók : Ho- dinák Vince, Jakab Vendel és Tompos József, ügyész: Árvay László dr. A választmány 32 tag­ból áll. Végül kimondották, hogy az alakuló gyűlés folyamán fölvető­dött, de tárgyalás alá nem bo­csátott részletkérdések megvitatá­sa céljából vasárnap délelőtt 9 órakor a tisztikar és a választ­mány a Tivoli féle vendéglőben értekezletet tart. Ezzel a gyűlés befejeződött. A katolikus intézmények búcsúja Mérő Gézától. Mérő Géza nyug. h. pénzügy igazgató a hó végével Zalaeger­szegről Keszthelyre költözik, s ez a távozás őszinte sajnálkozást kelt a megyeszékhely társadalmában. Mérő Géza hosszú évtizedeken volt tevékeny tagja Zalaegerszeg közéletének. Mindenkor a tevé­keny, munkás férfiak elsősorában állott kitartóan, lelkesedéssel. Munkás életén kivül megverte a rokonszenvet jóságos, közvetlen egyéniségével, s igy érthető, hogy távozásával nagy űrt hagy maga után. Ez az érzés nyilvánult meg szombaton este, amikor a kato­likus intézmények tagjai össze­jöttek a Kulturház nagytermében, hogy kifejezést adjanak nagyra­becsülésüknek, szeretetüknek és búcsút vegyenek a zalaegerszegi katolikus közélet önzetlen harco­sától. A családias, bensőséges ünne­pet az egyházi vegyeskar nyitotta meg, amely Németh József kar­nagy vezényletével szép egyházi éneket adott elő. Majd Pehm Jó­zsef apátplébános emelkedett szó­lásra, aki meleghangú beszédben az egyházközség, az Egyházi Ének és Zeneegyesület és a Ka­tolikus Férfiliga nevében búcsú­zott a távozó igazgatótól és csa­ládjától. Utalt arra, hogy Mérő Géza hosszú időn keresztül volt képviselője és házigazgatója az egyházközségnek, tevékeny ügy­vezető elnöke az Egyházi Ének­és Zeneegyesületnek, tagja és ta­nácsosa a Férfiligának. Most, a bucsuzás percében látjuk — mon­dotta az apátplébános —, hogy csendesen, de tevékenyen mennyi téren voltál segítségére a katoli­kus intézményeknek. A jó Isten legyen érte a fizetség magadon és családodon is. Azután megem­lékezés képen átnyújtotta az egy-

Next

/
Thumbnails
Contents