Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-04-22 / 91. szám
6. Zaiame^yei Ujsᣠ1934 április 22. Vasárnap délután 4 órakor: Move ZSE—ZTE. Gondos készülődés után vasárnap mérkőzik a két régi rivális valószínűen legalább másfélezer néző jelenlétében, mert az utóbbi időben különösen nagy érdeklődés kiséri a kék-fehérek és a zöld-fehérek találkozóit. A ZTE az ősszel már megtörte a Move győzelmi sorozatát, s hasonlóra készül most a a Move pályán is. A papírformáról Ítélve a ZTE-nek erre nagy esélye van. A zöld-fehérek egyre növkvő játéktudása és lendülete az ősztől kezdve majdnem mindig meghozta a sikert. Ha a két csapatot vizsgáljuk, a mérleg a ZTE győzelme felé billen. A Bo- ronics, Gondy, Tomoser védelem biztos. A védelmet és a támadósort egyaránt kitünően tudja tát: mogatni a fedezetsor, különösen Sárközi, a csatársor pedig nagy góképességgel rendelkezik, leszámítva a jobbszélsőt, amely poszt az utóbbi időben nem tud jó kezekre találni. A Move-nál szilárdan állja a helyét a kapuban Fritz és a hátvédek .közül Varga. A másik hátvéd ezúttal valószínűen Hász lesz, aki tehetséges játékos, de kérdés, hogy ilyen erős küzdelemben birja-e fizikummal. Legmegbízhatóbb a Kele- men-B u b ic s-Szabó fedezetsor. Mindhárom tagja munkabíró és rutinos. A sebezhető pont a csatársor, amint azt legutóbb Szombathelyen is észi evették. Talán a balszélső Horváth Béla a legjobb része, igaz hogy neki viszont kemény fedezettel kell megküzdenie. Széptől, Horváth II.-tői, Lóránttól és Várkutitól akkor 'várhatunk eredményt, ha különösen jó napjuk lesz. — A papírforma ellenére a mérkőzés nyílt, s azt a kék-fehérek épugy megnyerhetik, mint a zöld-fehérek- — Reméljük, a közönség fegyelmezett lesz és megmarad az egyszerű biztatásnál. A játékot Parányi (Győr) vezeti. A 'Ferencváros—Újpest mérkőzés II. félidejét a ZTE—Move derbi lezajlása után a Move pá- pályán erősítővel közvetíteni fogják. Kanizsai sporthírek. NTE— Simontornya BTC. A délnyugati alosztály kaposvári csoportjának legszebb és legizgalmasabb mérkőzése játszódik le vasárnap délután Nagykanizsán. A kerület két legszebb stílust játszó csapata ütközik meg a bajnoki ponto kért. Ha a két csapat eddigi egymás elleni mérkőzéseinek eredményeit nézzük, azt látjuk, hogy csak ritka esetben sikerült egyiknek a másik fölött diadalmaskodni. Az eredmény legtöbb esetben döntetlen volt. Az ősszel is az NTE- nek csak nagy küzdelem után sikerült 1:0-ra győznie. Ha az NTE győz, úgy a bajnokság győztesének tekinthető, ellenkező esetben a SBTC a bajnok, döntetlen esetén továbbra is nyílt a bajnokság. Az NTE csapatának fő erősségét, Rittert nélkülözni kénytelen. A mérkőzés fontosságára való tekintettel egyik legkiválóbb és legképzettebb bíróját Krebszet küldte ki, kinek a személye garancia a mé kőzés sima lefolyására. A mérkőzés 3 órakor kezdődik a Zrínyi sportpályán. Előtte 1 órakor ifjúsági csapatok mérkőznek. Tippünk a minimális NTE győzelem. S. Gy. Keszthelyi sporthírek. Vasárnapi futballprogram : a Gazdasági Akadémia és az ifjúsági Leventeegyesület csapatainak mérkőzése 4 órakor. Nem várt érdeklődés mellett alakult meg a Törekvés SE női atlétikai szakosztálya. A 25 „sportrakész“ amazon tréningjeit Varga József fogja vezetni. A keszthelyi járási Levente-kupáért induló futball-körmérkőzésre eddig 7 nevezés érkezett. A Keszthelyi Jacht Club a tagok, az akadémia hallgatósága, a 379. sz Festetics cserkészcsapat, az Ifjúsági Levente Egyesület és a Kát. Legényegylet sportszakosztálya részére júniusi—30.-a között díjtalanul vitorlástanfolyamot rendez, amelynek vizsgaversenye julius 1-én lesz. A tanfolyamon résztvevők sikeres vizsga esetén vitorlás vezető-igazolványt kapnak. A Törekvés f. hó 29-i TIAC elleni mérkőzésére nem megy különvonat Tapolcára, mert az államvasutak igazgatósága nem akA zalaegerszegi Mr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 15861/1933 és 1816/1934 sz. Árverési lMetmény-tiraal. Dr. Jámbor Márton ügyvéd zalaegerszegi lakós végrehajtónak, Szentgróti Mária, Szentgróti Zsiginond, Szentgróti József, Szentgróti Anna zalaszentiváni lakósok végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1114 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a zalaegerszegi kir. járásbíróság területén levő, Zalaszentiván községben fekvő s a zalaszentiváni 80. sztjkvben Afl sor 562 hrsz. szőlő, rét, pince Kisfaludihegyen ingatlanból B. 7., 9., 11., 12., 13., 15., 16., 17., 25., 26. alatti illetőségre 738 P 60 fillér, a 48 sztjkvben Af2. sor 619 hrsz. szőlő, rét, pince kisfaludhegyen ingatlanból B. 11., 13., 14., 20., 21. alatti illetőségére 1500 P., az 534. sztjkvben Af2. sor 715/561 hrsz. szántó, rét Vitormánban ingatlanból B. 3., 5., 6., 7., 11., 12., 14 , 15., 30., 31. alatti illetőségre 690 P 2Ó fill, kikiáltási árban függőtermés nélkül özv. Szentgróti Józsefné Lóth Vilma özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten elrendelte. Az árverést 1934. évi május hó 9. napján délután 3 órakor Zalaszentiván községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881. LX te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges biróí letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 : LX. t. c. 147., 150., 170. §§; 1908: XL t.c.21§.); Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 ;XLI. te. 25. §.) Zalaegerszeg, 1933. évi december hó 3. napján. Dr. Nagy Károly sk., kir. jb. A kiadmány hiteléül: Pfeiffer kiadó; ceptálfa a Törekvés vezetőségének nagyobb kedvezmény iránti kérelmét. így a vezetőség autóbusz és teherautók beállításával oldja meg a tömegesen jelentkező drukkerok Tapolcára „vándorlását“. Az ut körülbelül 2 pengő 20 fillérbe fog kerülni s ebben benne v.n a jegy (ülőhely) ára is. A keszthelyi mérkőzéseken újabban szokatlan jelenségeket tapasztalunk. A félidők közti szünetben felügyelet híján a gyerekek légiója rajzik a pályán. Tekintve, hogy ez a szokatlan eset sehol sincs divatban, — várjuk a mecseket rendező egyesületek vezetőségének e mindjobban terjedő járványt megszüntető intézkedését. modelljeinket, luxus kiviteltől a legolcsóbb árakig. Reklám áraink: Női cipők Antilop divatcipők Férfi cipők 0-80 7*80 0 so g so g.8o JÓ’80 8’80 9*80 1080 Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza NAGYKANIZSA, Fő ut 2. (Városházpalota. szövetek nagy választékban Elsőrendű munka garanciával. jADY utóda SZEKERES FERENC SZABÓNÁL. ZALAEGERSZEG, PETŐFI SÁNDOR U. 23 „Pro Ecclesia et Pontifice“ pápai érdemkereszttel kitöntetYe. MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS MESTERE SZEZLÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és harangláb gyára BUDAPEST, IV. Frangepán-u. 77. — Telefon: Aut. 913-53. Az 1900. évi párisi világkiállításon díszoklevéllel, az 1921—23. évi vasipari kiállításokon aranyéremmel, az 1925—26. évi kézműipari tárlatokon kormánydiszoklevél- lel, az 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyérmekkel és az 1930. évi „Nemzetközi Vásáron“ emléklappal kitüntetve. Számos egyházi elfs meröievél I Költségvetéssel díjmentesen szolgálok I Előnyős fizetési fel- tételek! Legjobb divatu ixelft és fényesített olcsón, javítások divatszerint, legizlésesebben vállal: Szalay János mÄ Nagykanizsa Deák-tér 15. * * * * * : * * * s % * ■■■■tflHMRaBMMBMMMMaBRHn