Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-04-08 / 79. szám
1934 április 8. Zalamegye iUjság 7 Gazdaság. Rovatvezető : a kehidai m. kir. gazdasági szakiskola tanári kara. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás- és Vásár Budapesten. Ünnepet ültünk az idei 1934. évi mezőgazdasági kiállítás és vásár alkalmából. Ismét bebizo nyosodod, hogy, aki hittel, szere tettel és tudással végzi nehéz gazdasági, állattenyésztési munkáját, azt, ha előbb meg is tépázza a sors, de előbb utóbb megérdemelten kapja meg jutalmát. Az idei kiállítás állattenyésztőink nagy bizakodása jegyében indult és bizakodásuk teljes mértékben bevált, mert a kiállítás és a vásár a legnagyobb siker jegyében zárult. Jól esett látni a szemlélőnek az istálókban végig kifüggesztett „Eladaíott“ cédulákat s ha az ember az eladási ár után érdeklődött, jóleső érzéssel hallhatta, hogy az eladási árak katalógusi áron, szinte alku nélkül köttettek meg. Az ebdási forgalom az idei kiállításon hatalmas méreteket öltött s szinte azt lehet mondani, hegy, aki az első nap nem szerezte be szükségletét, később erre már nem is nyílott módja, mert a kiállított állatok közül az idén már a megnyitást megelőző nap délutánján több kelt el, mit az előző években a vásár egész tartama alatt. Az eladási árak átlagosan 20—40 százalékkal magasabb szinten mozogtak a multévi áraknál, pedig már a műit évben is mutatkozott némi javulás az azelőtti évek forgalmával szemben. Amig két éve a gazdák kezeihez kb. 240.000 pengő fizettetett ki, ad dig a tavalyi esztendőben ez 350.000 pengő körül mozgott, mig az idei évben kb. 800.000 pengő került a gazdák kezeihez a kiállított és ott eladott állataik után, s ha hozzá számítjuk azt az összeget is, amit a kiállításon az otthonmaradt állataikban kötöttek meg, úgy az idei összeg az 1,000.000 pengő körül mozog, úgyhogy bátran mondhatjuk azt, hogy az idei kiállítás úgy a bemutatott anyag minősége, mint vásári forgalom tekintetében, büszke és döntő sikert aratott. Isméi a legnagyobb elismerés hangján keli megemlékezni a somogyvármegyei kisgazdák lenyészáilaí kollekciójáról, akik mindent eladtak és pedig 1100 P átlagáron s a Nyugatmagyar- országrói érkezeti vásárlók a kiállítás második napján autón le- itazíak Somogyba, hogy az ott- íon maradt állatokból válasszák d szükségletüket, mert a kiállítson már nem jutottak hozzá. Elismerésre és dicséretremélté e Jerék kisgazdáknak és vezetőiknek sikeres fáradozása és munkájok eljes mértékben megérdemelte a tagyszerü sikert. Bennünket laiaiakat is éltet a remény, hogy lem telik be egy^ két év s már a :alai kisgazdák állatai is ott lesz- íek az élen, dicsőséget és sikert lozva a megyének és jól meg- irdemelt anyagi hasznot a kisgazdáinknak. A fő, hogy meg ne orpanjunk, hanem haladjunk lőre a megkezdett utón. Szarvas- narhaállományunk törzskönyvelé- ével, a tejellenőrzés bevezetésé- el, okszerű és helyes takarmá- yozással és neveléssel meg van dva a mód, hogy a munkakész Zalamegyei Szarvasmarhatenyésztő Egyesület irányításával Zjla megye kisgazdáinak állattenyésztése is rohamosan meginduljon a fejlődés úján. A simmentháli tenyészállatok nagydija Somogyba vándorolt hg. Festetics György somogy- berzencei 129. k. sz. 27 a éves bikája vitte el, mely el is kelt 2200 P áron. Kiváló volt a forgalom sertés- tenyészállatokban is A felhajtott 985 darabból, melyből 700 mangalica 286 pedig hússertés volt, elkelt 922 drb, ami 94-5% os értékesítésnek felel meg. Az elkeltek átlagára 200 P volt. A nagydijat mangalicáknál a hírneves Előszállás Uradalom, hússertéseknél a KisszáUási Uradalom r. t. vitte el. Juhokból 380 kost állítottak ki, melyből elkelt 246 drb, ami átlag 65%-os értékesülésnek felel meg a tavalyi 50% ossal szemben. Átlagára 140 P volt a múlt évi 90 P-ős átlagárral szemben. A husmeiinók csoportjában a a keszthelyi Gazdasági Akadémia kiváló tenyészete I/A dijat nyert. örvendetes látvány volt, hogy a mull és a két év előtti kiállítások hütlenei, a gépgyárak ismét megtértek, úgyhogy az idén ismét gépzakalolás, motorzugás fogadta az érkezők ezreit, hangos zúgással, lüktetéssel mutatva a magyar akaratot és élniakarásí. Köperniczky István. m. kir. gazd. tanár. URÁNIA MOZGÓ KESZTHELY Sxoreaóaftsn és FEDÁK SÁRI első magyar filmje. IZA NÉMI SZEREPLŐK: Fedák Sári, Gombaszögi Ella, Ágay Irén, Zala Karola, Kürthy Sári, Eőry Kató, Beregi Oszkár, Harsányi Rezső, Huszár Puffy, Jávor Pál, Rátkay Márton, Törzs Jenő, Dénes György, dr. Szilágyi Imre, Gárdonyi Lajos, Pártos Gusztáv és Radó Sándor. Kisérő műsor! Magyar Világhiradó és Érettségi találkozó Szőke Szakáll vígjáték. Munka után édes a pihenés! Jó sezSont és díványt legolcsóbban Wiedemann Bélánál vásárolhat. Reklám sezlon 30 P. la. sezlonok .... 45 P-tőí Szövet sezlonok . 55 P-től Párna matrac, ágybetétek, javítások, átdolgozások legolcsóbban. Kész árukban nagy raktár. Wiedermann Äos és NAGYKANIZSA EötvOs-tér „Pro Ecclesia et Poníifice“ pápai érdemkereszttel kitüntetve. MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS MESTERE SZLEZÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és harangláb gyára BUDAPEST, IV. Frangepán-u. 77. — Telefon: Aut. 913—53. Az ! 900. évi párisi világkiállításon díszoklevéllel, azL 1921—23. évi vasipari kiálli-f fásokon aranyéremmel, az| 1925—26, évi kézműipari tár-l latokon kormánydiszoklevél-j lel, az 927. és 1928. évi bu-f dapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállitá-I sokon nagy aranyérmekkel és! az 1930. évi „Nemzetközi! Vásáron“ emléklappal kitün-| tetve. Számos egyházi elís-f merőíevél! Költségvetéssel dij-J mentesen szolgások I Előnyös fizetési fel-! tételek I Legjobb divatu mixelt és fényesített olcsón, JawStások divatszerint, legizlésesebben vállal: Szalay János “E Nagykanizsa Deák-tér 15. * * % é * % J * % % é * * Óriási választék szövetekben és nyakkendőkben ar TÓTH szabónál Kossuth Lajos utca 4.