Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-06-10 / 130. szám
2 Zala megyei Újság 1934 junius 10. Nagy előadás a diktatúrákról a keszthelyi Emerikánában. Krónika. Rongyos ruhát s esőt kérni: Ez sohasem volt szokás. Magától jön mindaketlő így tartja a közmondás. Hát az igaz, rongyos ruhát Láthatunk ma eleget, Hisz a legtöbb falu népe Nem is hord most egyebet. A város még nem oly rongyos, Csak egy kicsit — nagyon foltos. A nép itt még csak flancol, Mert a divat parancsol. Lett eső is, amit — kértünk. Csak ne hozzon újabb bajt. Sok keserves panasz után Halljunk már mást, ne csak jajt. Ám rosszak a kilátások, Mert sok eső fenyeget. Negyven napig esős felhők Borítják majd az eget. Esős volt a Medárd napja S a közmondás azt is tartja, Hogy: a jó időt ne várd, Ha esővel jött Medárd. így tehát most negyven napig Naprói-napra várható Országos és záporeső, Mi jónak nem mondható. Ha nincs száraz, meleg idő, Akkor nincs is jó termés. Mi lesz velünk, ha még rossz is Az, mi nem sok, de kevés! Sötét felhők oszoljatok, Több kárt, bajt már ne hozzatok. Itt az érés ideje, Jöjjön a nap melege ! Hús időnek mostanában A diákok örülnek, Kik naponként drukkok között A vizsgákon ott ülnek. Izzadnak ők anélkül is, Minek nekik a meleg? S izzasztja még őket a gond, Hol kaphatnak majd helyet. Mit is ér a bizonyítvány, Akár jó az, akár silány, Ha nehezen megszerzik S aztán hasznát nem veszik. Ipszílon. í A Heliconia Corp. leventebu- csuztató kiskáptalanját most tartotta meg Keszthelyen a kir. gazd. akadémia dísztermében. Jelen voltak : Pesthy Béla akad. igazgató és a tanári kar, a Corp. öregurai, Babarciné Baán Atala domina vezetése alatt a nagyasszonyok és kisasszonyok és a Corp leventéi. A Boldogasszony anyánk el- éneklése után Schürger János dr. akad. tanár prior üdvözölte a megjelenteket, köszönetét mondott Pesthy igazgatónak, aki fölkarolta a corp. ügyét, majd fájó szívvel búcsút mondott a távozóknak. Intette őket, hogy becsüljék meg a magyar népet, melynek sorsa a kezükbe lesz letéve, embereket lássanak ben nük, nem munkagépeket. Második elvük legyen a kötelesség hű teljesítése. Világosítsák fel a gazdasági dolgokon kívül arról is, hogy a régi békés, boldog életet csak krisztusi alapon érhetjük el, vezessenek vissza minden igaz magyart Krisztushoz. Vezessék szeretettel a népet, tartsák meg az Emericana szabályait. S ha néha elhagyottaknak éreznék magukat, szánjanak gondolataik a Heliconiához. Szeressék és segítsék egymást, igy senki sem érzi magát egyedül. L ő r i n c z y Aladár a Baránia leventéje hegedűn előadta Wieniawski legendáját Szeles Sárika a Heliconia kisasszonyának zongorakiséretével. A kitűnő előadás nagy tetszést aratott. Tamás Ferenc dr. subprior a „Modern diktatúrák“ címén tartott igen értékes előadást. Az emberiség szelleme, lelke beteg — úgymond — a lélek van vá! ságban s ennek a lelki és szellemi válságnak csak egy függvé nye a gazd. válság. Nincs jóformán oly nemzet, ame:y mindkét válságból ki nem venné a részét. Uj világrend van kialakulóban, melynek útjára már mindenütt ráléptek. Egyik helyen lassanként valósulnak meg a múltból alig ismert, vagy figyelemre nem méltatott eszmék, másutt polgárháborúk és forradalmak a kisérő jelenségek, ismét másutt egy-egy erős egyéniség jelenik meg a porondon és megszületik máról- holnapra a diktátor, aki a mögötte álló párt segítségével megteremti a diktatúrát. A modern diktatúrák egy közös jellemvonást viselnek magukon. Nem egyéni, hanem párt- diktaturák. A főirányitás termé szelesen egy erős egyéniség kezében van. Ebből a szempontból többféle párhuzam vonható a szovjjti proletár diktatúra, a fascis- mus és a nemzeti szociáiizmus közt. A továbbiakban bemuatta, hogyan jutott hatalomra Hitler és Mussolini, miket lehet beszédeikből kiolvasni. A mai ember három nagy birodalmat ismer : az angolt, melynek még vannak területei, de nincsenek vezérlő eszméi, az oroszt, melynek van egy gondolata és nyugaton és keleten szüntelenül területeket keres hozzá s a keresztény birodalmat, mely nem rendelkezik területekkel csak egy nagy eszmével, melyben 400 millió ember találkozik mindenült a föld golyón. A törléne'em viharos vizein még leginkább az isteni jézus csónakja halad a legbiztosabban, mondja Mussolini. Az emberiségnek eszmékre van szüksége, melyekért lelkesülni és küzdeni tud. Ha valaki kellő időben fel tudja ismerni az embereknek az eszme utáni vágyát, hangot és kifejezést lúd adni azoknak a gondolatoknak, amelyek a nép lelkében élnek, akkor nagy dolgot tud müveim, mert a széteső, zilált és nyomorúságba sülyedt emberek elé új lehetőségeket tár: az élet lehetőségét. Ne menjünk el az események mellett csukott szemmel, hanem nyílt tekiniettel járjuk a világot, soha le ne lépjünk arról a két talapzatról, melyre Isten és Haza van felírva, mert ezen a két talapzaton állva és az igazság útjain járva feltétlen elérünk ahoz az oszlophoz, melyen csak ez az egy szó áll: Föltámadás. A rendkívül nagy tetszéssel fogadott előadás után Eissen Imre Somogyvári Gyula : Kis magyar fiúhoz c. költeményét szavalta el nagy hatással. Utána Tóth Mihály senior búcsúzott el érzékenyen a leventék nevében, kérve tartsák meg őket kedves emlékezetükben. Azután az Orchester Beke László tanársegéd vezénylete alatt eljátszotta a Himnuszt, amivel az ünnepély véget ért. (c) Mindennemű virágok, csokrok, koszorúk legjutányosabban Petermann Kertészetében Nagykanizsa, Báthory u. 22. Vidéki szállítások postafordultává Fővárosi nívójú Művészi fényképek i egoi esőbb an TUf tőnél NAGYKANIZSA, Csengeti n. 1. Vidékre is. —l—Saga,.—uKummerház emeletén 2 szoba, esetleg konyha, kamra, padlás és faház kiadó. Jubileumi beszéd. Elmondotta Horváth Irén, oki. tanítónő az áll. polgári leányiskola Mária kongregációjának jubiláns közgyűlésén 1934. junius 3-án. Nagyontisztelt ünneplő közönség, kedves kongregánista testvéreim! Napok óta kerestem valakit, valakit, akinek a mai ünnepség műsorán szerepelnie kell. Legalább az Írásait szerettem volna látni. Kutattam a fiókjaimban, nem találtam őket. Vagy csak nem ismertem rájuk? Csak a hangját, a hangját szerettem volna hallani! És kiabáltam, énekeltem, aztán hailga’óztam. Ez volt az? Nem emlékszem. Kerestem a tükörben, Láttam valakit, hasonlítóit hozzá, csakhogy tiz évvel öregebb volt. Ma reggel bementem a templomba és ott megtaláltam. Akkor kézen- fogtam és idehoztam, hogy a jó Istenhez küldött ima után, most itt mindenki előtt mondja el köszönetét azoknak, akik a hit és tudás világosságával, a szeretet melegével rávezették a máriás lelkek útjára. — Ennek a régi léleknek a meleg hálás szereteté- vel köszöntőm most a polgári leányiskola jubiláló kongregációját. Jubileum van, örömünnep és nekem bocsánatot kell kérnem, hogy nem tudok ünnepi hangokat megszólaltatni. Nem örömujjongás akar lenni az én beszédem, csak egy kis emlékezés, csendes vallomás a kongregáció mellett. Kis kongregánista testvéreim, a 10 éves fönnállás ünnepe a tiétek, de miénk a 22 első kongregánistáé az elmúlt 10 esztendő minden hétköznapja és jaj, hogy közöttük csak minden hetedik volt az ünnepnap. — Tiz esztendő! Nem is olyan nagy idő, hamar elmúlt. Az egész idő alatt nem is történt talán más, mint az, hogy valamikor ez az iskola volt nekem a legszebb és a legnagyobb ház a világon és most azt látom, hogy a folyosók sokkal szükebbek, a termek sokkal kisebbek, mint voltak. Csak az történt, hogy a 10 esztendő alatt az áimokháza ösz- szezsugorodott, minden szin megfakult, a meséből valóság leü. — Tiz esztendő nem hosszú idő, mégis mennyi gondolat fér bele! Sok, sok akarás, ellanyhuiás, sirás, nevetés, nagy nekilendülések, visszacsuszások, mint mikor a gyermek a hintán ül, csillagok után kap a két kezével, s már csak földet markol. Ég és föld között ki találja meg egymagában a harmóniát ?! Hol van az ideál, kiben nem csalódtunk? Sugárzó fényben tűrhetetlenül előttünk áll. Ő a miénk, egészen a miénk, a földből nőtt ki, — mégis az égig ér és a hintázó lélekbe meghozza a harmóniát. Fehérben, kékben az oltárról most is ránk mosolyog, mint 10 évvel ezelőtt és ez a mosolygás visz, vezet mindig csak fölfelé, mindig csak előre. Emlékszem egy október 6-ára, mikor a ködös őszből elindult prézese vezetésével egy kis leánycsapat, hogy kikössön a virágos májusi oltárnál. 22 lány fogadta itt, hogy a Szűz Anyának örökre hü gyermeke marad. Megkaptuk az érmeket, az egyik oldalán Szűz Mária, a másikon Szent Ágnes képe. Mekkora öröm, micsoda boldogság, hogy ezt az érmet viselhetjük! Annak, akinek a kezéből megkaptuk, a mi örömünkből szeretnék egy kis örömet juttatni most azzal, hogy ezt az érmet még ma is viseljük, soha nem lettünk hűtlenek hozzá és most is büszkék vagyunk erre a kitüntetésre. — Megkaptuk az okmányokat is és alig örülhettünk nekik együtt, máris indulnunk kellett szanaszéjjel. És mentünk boldogan, fölemelt fejjel kongregánista voltunk és nagylányságunk tudatában. Pedig még nem is tudtuk, hogy a kongregációs okmány, milyen értékes útlevél. Egy polgárista kisleány naplót irt és abban mindig ,a nála jóval kisebb testvéreit oktatta. Egyik nap hazajött az iskolából és nagy lelkesedéssel jelentette: „Keresztanyám, 20 fillért kell vinnem, mert beléptem a kongregációba.“ Aza nap a következő sorok kerültek parányi naplóba : „Kongregánisr lettem! Testvérkéim, örüljetek, mert ez a szó a legszebb szó a világon.“ Kicsi kongregánista tesivéreim, ti még nem tudjátok, hogy a kongregánista szó, mint szó, nem is olyan szép, csak érzitek, hogy valami van benne, ami.ől könnyebb lesz a járásunk, valami, amitől üde májusi levegő száll a szivünkbe és amitől közelebb érezzük, magunkat egymáshoz, mert a Szűz Anya derűs szép szemén át a kék ég minden emberre egyformán mosolyog. — Kedves kis kongregámsták, ti még nem tudjátok azt sem, hogy a kongregánista szónál sokkal szebb szavak is vannak. Lágyak, forrók, zen- gők, tele színes ígéretekkel. Ti még sem halljátok meg majd ezeket és csak azért nem, mert kongregánisták vagytok. És vannak még szép és értékes dolgok a világon, amiket az élet elrejt majd előletek és a ti szivetek nem fog fájni utánuk és csak azért nem, mert kongregánisták vagytok. Ekkora erő van a kongregánista szóban. Igaz, ahoz kell egykét év, ha nem is egészen 10 esztendő, hogy valaki ezt megtudhassa, de mindenesetre bent kell élni és nemcsak bent élni, hanem együtt kell élni a kongregá-
