Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-04-06 / 77. szám
Zalamegyei Újság 1984 április 6. vármegyének kell törnünk a fejünket azon, hogyan lehetne Keszthely és Hévíz vidékét a Grácz felől jövők részére megközelíthetővé tenni. Ha a miniszter annyira szivén viseli a Balaton érdekét, a nyugati részéről is gondoskodnia kellene. Minisztertanács. Budapest, április 5. A kormány tagjai ma délelőtt minisztertanácsot tartottak. A folyó ügyek le- tárgyalása után Imrédy pénzügy- miniszter ismertette a végleges költségvetési javaslatot és vázolta expozéjának irányelveit. A költség- vetést a pénzügyminiszter pénteken nyújtja be a Házban. A Tándoriparesek egészsépgji ellenőrzése. Ismeretes, hogy a vándoriparosok között gyakori a fertőző megbetegedés és ezek a rossz anyagi körülmények között élő iparosok sokszor önkénytelen terjesztői a kiütéses tífusznak. E betegségek, valamint esetleges más ragályos megbetegedések továbbterjedésének meggátlására a kereskedelemügyi miniszter rendeletben felhívja az iparhatóságokat és a községek elöljáróságát, hogy a vándor-iparengedélyek kiadásánál, illetve láttamozásánál ne mulasszák el olyan hatósági orvosi bizonyítvány bemutatását, amely az engedélyért való folyamodás idején igazolja azt a körülményt, hogy a folyamodó iparos sem ragályos betegségben, sem pedig undorító betegségekben nem szenved. Amennyiben á folyamodó ilyen betegségben szenvedne, úgy az iparhatóságnak a miniszteri rendelet értelmében az iparegedélyt nem szabad kiadnia. A vándoriparosok egészségi állapotát egyébként az illetékes hatóságoknak a rendelet értelmében figyelemmel kell kísérniük és, ha az iparosnál a megbetegedés legkisebb gyanúja is fenforogna, úgy azt hatósági orvossal kell felülvizsgáltatni és a vizsgálat eredményét a vándoripari engedélyben (könyvecskében) a láttamozással egyidejűleg fel kell tüntetni. Az esetleg ragályos betegségben szenvedő iparost az illetékes iparhatóságnak haladéktalanul a legközelebbi kórházba kell beutalniok. Az iparhatóságoknak a láttamozással kapcsolatban a vándor-iparengedélyben feltüntetett adatok alapján mindig módjukban lesz az utolsó orvosi vizsgálat időpontjáról tájékozédni és a vándoriparos időnkénti egészségi állapotát ellenőrizni. A fontos közérdekből foganatosítandó hatósági orvosi vizsgálatokat mindenkor díjtalanul kell elvégezni. Fővárosi nívójú Művészi fényképek legolcsóbban Tüttőnél NAGYKANIZSA, Csenjen n. 1. Vidékre is. 5963 A kiadások csökkentése miatt általános tisztviselő sztrájk készülFranciaországban. A szanálás meghiúsulása esetén államcsőd következik be. Páris, április 5. A 4 milliárd frankos deficit kikerülése céljából a kormány szanálási rendelkezéseket adott ki, amelyeknek értelmében a tisztviselők létszámát 10 százalékkal apasztják, s igy 86 ezer közalkalmazottat bocsátanak el, továbbá csökkentik a tisztviselők fizetését, a dologi kiadásokat, s megszüntetik az álláshalmozásokat. A helyzet súlyosságára jellemző a franci politikai életben szokatlan ama eljárás, hogy a miniszterelnök levelet intézett a köztársaság elnökéhez. Ebben hangsúlyozza, hogy ha a Ház nem adja meg a felhatalmazást a kivételes intézkedésekhez, akkor az állam pénztárait be kell zárni és meg kell szüntetni a kifizetéseket, vagy pedig a pénzfelhigitás- hoz kell folyamodni, számolva az ezzel járó zavarokkal. Ez sem oldaná meg a problémát és menthetetlenül áz államcsődhöz vezetne. A kivételes pénzügyi intézkedések nagy nyugtalanságot idéztek elő a francia tisztviselők körében és számolni keli az általános sztrájkkal. A postatisztviselők máris bejentették, hegy — ha kell — sztrájkkal is haraolnak illetményeik csökkentése ellen, a közalkalmazottak szervezetei országos tiltakozásra készülnek. Metzben félórás tüntető sztrájkot tartottak a tisztviselők. A felsőházban tiltakoztak Titulescu törtenelemhamisitása ellen. A névmagyarosítások ügye a felsőház előtt. Budapest, ápr. 5. A magyar politikai köröket élénken foglalkoztatja Titulescunak az a beszéde, amelyet a bukaresti parlamentben tegnap mondott el. Tiíu- lescu többek között hangoztatta, hogy a trianoni békeszerződés inkább kiegészítésre, mint megcsorbításra szorul, mert az oláhok még nem érték el minden követelésüket. Majd azt állította, hogy a békeértekezleten a magyarokat hallgatták meg, a kisantant képviselőit pedig nem. Titulescu történelemhamisitá- sával a felsőház mai ülésén részletesen foglalkozott Somssich László gróf, aki a magyar békedelegáció egyik tagja volt. Kijelentette, hogy Titulescu állítása valótlan. A magyar delegáció a béketárgyalások előtt jegyzőkönyveket juttatott el az ötös bizottsághoz, de váLsz nem érkezett. Majd a delegációt meghívták a bizottság elé, de csak azért, hogy átadják a békefeltételeket. Appo nyi ekkor felszólalt és rámutatott arra, hogy ezeknek a feltételeknek milyen súlyos politikai és gazdasági következményei lesznek. Az idő igazolta is Apponyi szavait. Apponyi sem kapo;t választ, csak Oemencau kérdezte meg, melyek azok a zárt területek, melyeken kisebbségek élnek. Apponyi ekkor térképeket mutatott be. Később újabb jegyzőkönyveket juttattak el a hatalmakhoz, de ezekre sem érkezeti válasz, Aki ezekután a magyar delegáció meghallgatásáról beszél, az történelmet hamisít. Kijelentette Somssich gróf, hogy a békeszerződés nem tekinthető jogforrásnak. Egyébként nem akar elébe vágni a külügyminiszternek, aki bizonyára megadja válaszát Titulescunak. A felsőház nagy helyesléssel fogadta a felszólalást. Ezután Szontágh Jenő tette szóvá a névmagyarosítás kérdését, s utalt arra, hogy egyes helyeken az a látszat, mintha a hatóságok presz- sziót alkalmaznának. Keresztes belügyminiszter azonnal válaszolt. Kijelentette, hogy a kormány soha sem tett és nem is tesz különbséget magyar ember között azért, mert idegen nevet visel. A kormány mindenkit egyformán magyarnak tekint, bármilyen a nyelve. A névmagyarosi' tási akció társadalmi mozgalom, melyet a nemzetet ért katasztrófa tanulságai hoztak létre. Nagy kárunk származott abból, hogy szin- magyar lakosság idegen neveket viselt. A ;kormány ; támogatja a társadalmi mozgalmat, viszont kényszert egyáltalán nem alkalmaz. A név kérdése mindenkinek legbensőbb ügye, tehát senkire nyomást nem gyakorolnak, ha ősei nevét akarja megtartani. A felsőház általános helyesléssel fogadta a választ s azt a felszólaló is tudomásul vette. Látásnál kényelem! Fényképezésnél siker! ha szemüveget, fényképezőgépet és kellékeit Bánfai optika és foto szaküzletében vásárolja. ZALAEGERSZEG, Kossuth Lajos utca 4, írek Róm. kát. és áj görög.; Coelisztin. Prot. Coeleszt. tar.: Nisan hó 21 Pass.Nap kelt« 5 óra 31 perckor. Nyugszik 0 óra 35 perckor. IDŐ : Keleti, délkeleti légáramlás, a hőmérséklet lassú emelkedése, újból lehet — főleg a Dunántúlon — eső.* — Üiések a vármegyén. Vármegyénk törvényhatósági kisgyü- lése hétfőn, folyó hó 9-én, délelőtt fél 10 órai kezdettel tarja havi rendes ülését, utána pedig a közigazgatási bizottság ülésezik. A kisgyülés napirendjére eddig 97 tárgyat vettek föl, amelyek közül 3 zalaegerszegi, 27 pedig nagykanizsai ügy. — Névmagyarosítás. Klein János nagykanizsai Máv. munkás családi nevét belügyminiszteri engedéllyel K ö v e s i-re változtatta. — A Zalaegerszegi Közművelődési Egyesület vasárnap, folyó hó 8-án, délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési termében alakuló közgyűlést tart. Tárgy- sorozat: 1. Az egyesület céljának ismertetése, 2. Határozás a megalakulás fölött, 3. Az egyesület intézőszerveinek megalakítása. — A hegyközségek póstai kézbesítésének ügye megfeneklett. Jánka hegyközség megtagadta a hozzájárulást a kézbesítő díjazásához. Egerszeghegy elvben hozzájárult ugyan, költségvetésébe is fölvette az előirányzott díjnak egyharmadáf, de bejelentette, hogy nem tudja azt behajtani. így hát a postai kézbesítésből egyelőre semmi sem lesz, mert a város sem hajlandó a kézbesítő teljes díjazását vállalni. I Énekek éneke legszebb filmje Marlene Dietrich — A Katolikus Kör április 8-án, vasárnap délután 6 órakor tartja évi közgyűlését a kör helyi- ségébtn. A közgyűlést társasvacsora követi ugyanott. — Adomány. Az elaggott iparosok alapja javára Szablits Rezső gépipari üzem tulajdonos 50 R, a vas- és fémiparosok 5 pengőt adományoztak. Fogadják az Ipartestület leghálásabb köszönetét. Az elnökség. — A söjtöri autóbuszjárat. A kereskedelmi miniszter a Ma- vart-nak ideiglenes engedélyt adott arra, hogy a Nova és Bak közti autóbuszjárat útvonalát Bakon túlmenően Söjtörig kiterjeszthesse és úgy reggel, mint dél után egy egy rendszeres fordulóval itt is közlekedjék. Kávé Kakaó legolcsóbb. és legjobb Tolofon 81 Tolofon Cl