Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-04-04 / 75. szám
XIfII. évfolyam 75. szám, Ära 10 fillér (034. április 4. Szerda. Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ■ ■ Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak i egy hónapra 2 pengő, negyed' évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerin A kommunizmus melegágya egy évtizednél hosszabb ideig Csehország volt. A cseh kormány mesterségesen tenyésztette azt. Amikor a kommunizmus Magyar- országon megbukott, ezrével szöktek át a kommunisták Csehországba, ahol tárt karokkal fogadták őket és a cseh hatóságok azzal mutatták ki irántok táplált rokonszenvöket, hogy elhelyezkedési lehetőségeket biztositoltak nekik. Lapinditásra engedélyt egy időben más nem is igen kaphatott a megszállott cseh területen, mint „emigráns“, akik azután alaposan ki is használták az irányokban megnyilatkozott rokon- szenvet. Igaz, az „emigránsok“ lapjai csak amolyan kérészéletüek voltak, mert néhány számot tudtak csak megjelentetni. A magyarok ugyanis undokai fordultak el ezektől a lapoktól és gyártóiktól s igy amilyen gyorsan életrekap- tak, ép olyan gyorsan el is tűntek. A kenyér nélkül maradtak azonban más téren is érvényesültek. A megszállott magyar városok képviselőtestületeiben és laikus tanácsaiban, a megszállást közvetlenül követő időkben, mindenütt a kommunisták voltak többségben. Akció szabadságukat nem korlátozták, sőt! Mivel pro- grammjuk tulajdonképen nem volt más, mint Magyarországnak gya- lázása, a csehek természetesen babusgatták őket. Kiviteli, beviteli engedélyeket a kommunista fogyasztási szövetkezetek kaptak első sorban. 1920. májusában, amikor az első „nemzetgyűlési“ választások voltak Csehországban, a megszállott Felvidék a „vörös Szloven-zkó“ nevet kapta, annyi kommunista képviselőt küldött a prágai parlamentbe. Az ott rekedt és Magyarországról megszökött kommunisták soha egy szót sem szóltak a cseh imperiálizmus ellen, csak hányták az epét Magyarországra. Később azután, amikor megindult a Felvidéken a gyarmatositási folyamat, amikor tömegesen lepték ei a vidéket született cseh kommunisták és ezek vették át az irányítást, itt-ott zavargásokat is idézlek elő és harcot hirdettek a militarizmus, a magántulajdon ellen, — mert, hát a kiutasítástól nem kel’ett tartaniok, — akkor kapott észbe a cs-h kormány és kezdte meg- rendszabályozni a kommunistákat. Először persze keztyüs kézzel. Majd azután, amikor a katonaság soraiban is erősebben je lentkezett az izgatás hatása, akkor egyre határozottabban lépett föl ellenök a cseh kormány. Előbb egy csomó magyar kommunistát kiutasított, azután be börtönöztetett néhány cseh kommunista agitátort is. De késő volt már. A földalatti szervezkedés óriási arányokat öltött és most érkezik a hir, hogy : Csehországban szétágazó kommunista összeesküvés „lepleztek le“. A „leleplezés“ alatt azt kell értenünk, hogy a cseh kormány is üldözi már a kommunizmust, amit úgyszólván egy teljes évtizeden át maga tenyésztett ki s növelt naggyá. A régi jó közmondás itt is bevált: ki miben vétkezik, abban bűnhődik, Mert a hatalmas arányú kommunista szervezkedés, amit most ugyanolyan arányú kémkedési botrány Budapest, április 3. A nemzeti néppárt a húsvéti ünnepek alatt Makóra és Hódmezővásárhelyre nagyszabású legitimista gyűléseket hirdetett. A rendőrség a makói gyűlést az utolsó órában betiltotta azzal a megokolással, hogy rendzavarástól kell tartani, a hódmezővásárhelyi gyűlést azonban engedélyezték. A gyűlésen 2 ezer ember vett részt. Grieger Miklós nagy beszédében cáfolta a restauráció ellen felhozott érveket. A mai jogrendelet — mondotta — csak a nemzeti szükségjog teremtette meg és a mai jogrendnek csak addig van létjogosultsága, amig a dinasztia viszaérésének útját egyengeti. A királykérdést nem Zalaegerszeg városnak a régi török világból egyetlen emléke maradt fönn: a „nagyszombati határjárás“. A város a „ sáncregement“ vitézeinek egykori diadalát ünnepli a „határjárással, mely szép szokás azonban az utóbbi időkben sokat veszített értékéből. Az egész ugyanis inkább csak amolyan magánvállalkozás volt, minden szervezettség nélkül. A város adott néhány puskát és töltényeket, a többit azután teljesen a vállalkozókra bízta. A feltámadás éjjelén indultak el a határjárók a plébániatemplomtól, végig a városon pap vezette, őket, de a városon kívül már pap nélkül tették meg az utjokat, mely hus- vétvas írnap reggel végződött. A menet a plébániatemplomhoz érkezett vissza. Pihenő állomásuk a Becsali csárda volt. Útközben doboltak, furulyáztak, lövöldöztek. A határjárásnak lefolytatása ellen sok kifogás, sőt panasz is merült föl.s azért az pár évig szünetelt is. Az idén már csak a legutolsó pillanatban határozta el a város vezetősége, hogy megtarttatja a súlyosbit: bünhödés azért a bűnért, amit a kommunizmus istápolásá- val követett el a cseh kormány. A hivatalos jelentések a tényleges állapotoknak csak tizedrészét ismertelik, mert valójában sokkal nagyobb a veszedelem, mint amennyit a jelentések mondanak. Aláaknáztatta az egész csehszlovák köztársaságot a kommunizmussal a cseh kormány magyar gyűlölete és, hogy igy milyen jól előkészítette a talajt az össze- • omlásra, azt, — úgy hisszük, — I hamarosan tapasztalhatjuk. lehet levenni a napirendről, mert az igenis időszerű probléma: nézzük csak végig a világsajtót, amely szinte naponta foglalkozik vele. A detronizációs törvény elvesztette erkölcsi alapját, mert a mai függetlenség rabláncot es kol* dustarisznyát jelent. A legilizmus minden diktatúra ellensége, hangoztatta azután Grieger Miklós. Apponyi György gróf mondott ezután beszédet és éles szavakkal kelt ki a makói gyűlés betiltása miatt, majd külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Bizonyította, hogy a királykérdés megoldásának nincs külpolitikai akadálya. A gyűlés lelkes hangulatban fejeződött be. határjárást és ezzel egyben kifejezte azt a határozott szándékát is, hogy ezt a régi szép szokást megtisztítja a rátapadt salaktól, megszünteti a „kilengéseket“, vagyis megfelelő keretet és tartalmat ad annak úgy, hogy az méltó legyen a városhoz és tradícióihoz. Ezt az egyetlen emléket meg kell őriznünk, a város ünnepévé kell tennünk, hiszen olyan érdekes és tanulságos eseményt örökít meg. Háromszázhárom esztendővel ezelőtt, 1631. tavaszán, — mint olvashatják az írásokból, — újabb prédára áhítoztak a kanizsai basa portyázó csapatai. Egerszegre fájt a foguk. De nem bíztak erejűkben, mert tudták, hogy az eger- szegi vár hős kapitánya, Sántha Ferenc, jól fölfegyverezte a várőrséget, a „sáncregement“-et. Cselhez folyamodtak tehát. Virágvasárnap kémet küldtek a városba, aki elvegyült a nagy tömegben s az itt nagy számban tartózkodó örmény kereskedőknél puhatolód- zott aziránt, hogyan támadhatnának sikerrel a városra. Végre egy Mikolics nevű értésére adta, hogy nagyszombaton alkonyaikor a lakósság résztvesz a sáncokon kívül fekvő kálvárián a feltámadási körmenetben, ami kitűnő alkalom lehet a rajtaütésre. A kém persze megajándékozta a ravasz örményt, azután pedig sietett a közeledő csapat parancsnokát erről értesíteni. Csakhogy a vásárlók között is akadt, aki tudott törökül s egy ilyen magyar kihallgatta, mit beszéltek egymással a török, meg az örmény, \zonnal jelentette ezt Sántha kapitánynak, aki gondoskodott arról, hogy a föltámadási körmenet résztvevői mind jól fölfegyverkezhessenek. Még a körmenetet vezető pap • is. Természetesen jól ruha alá rejtették a fegyvereket, hogy azok láthatók ne legyenek. A tőrök föltáma- dáskor csakugyan rajtaütött a lakósságon, de legnagyobb meglepetésére az ájtatoskodók serege egyszerre fegyveres csapattá alakult, mely a „hármas határig“ kergette a támadókat, már tudniillik azokat, akik közülök életben maradtak. A győzelmet a szájhagyományokból fönmaradt dal örökíti meg : Sáncregement, Sántha kapitány, Félre török, magyar elől. Jön a vicispán 1 Nagyot vétkeznék a város önmaga és a tradíciók ellen, ha nemtörődömséget tanúsítana a történelmi emlék iránt s engedné, hogy a feledékenység fátyola borítsa be azt. A dolognak nem az a módja, hogy szüntessék be a határjárást, hanem mint mondottuk az, hogy helyezzük vissza régi szépségébe, s rendezzük meg azt évről-évre úgy, hogy valóságos ünnepe legyen a városnak s annak hire lépje túl a város határait. Most, amikor Göcsejnek minden szépségét, minden emlékét felkutatni iparkodunk, nem maradhat „Göcsej kapujáénak ez a kincs* sem csiszolatlanul. A „határjárás“ megünneplésébe be kell vonni a városnak társadalmi és kulturális egyesületeit, első sorban az iskolánkivüli népművelési bizottságot, melynek úgyis programmja a göcseji emlékek gyűjtése és megőrzése, a cserkész és levente intézményeket, amelyek — úgy tudjuk — a legnagyobb örömmel kapcsolódnak be a mozgalomba, de bekapcsolódni kíván a helyőrség is. így azután remélhetjük, hogy a jövő évben már ünnepélyes keretek között ünnepli a város Sántha Ferenc sáncregementjének emlékét. Az idei határjárásra nagyszombaton este fél 10 órakor fapuskás leventék és árvalányhajas cserkeszek sorakoztak fel az ősi templomi zászlóval a plébánia- templom főoltára előtt. Rohn Ernő káplán litániát mondott, majd a menet elindult a kálváriához a „Sáncregement . . .“ többévszázados zenéje mellett. A dalt leNagy legitimista gyűlés Hódmezővásárhelyen. A nagyszombati határjárásnak iinnepólyesfkereteket ad a város Megőrizzük a háromszázéves szép szokást.
