Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)
1934-03-18 / 62. szám
3 Zalamegyei Uisae 1934 március 18. Gazdaság. Rovatvezető: a kehidai m. kir. gazdasági szakiskola tanári kara. Az előkészítő takarmányozás jelentősége a tehenészetben. Irta: Koperniczky István m. kir. g. tanár. II. Népnevelő munka Lentiben. Hogy a tanítók és különösen a falusi tanítók milyen nagyértékü munkát végeznek s mennyire igazi robotosai a kultúrának éz a hazának, azt sokan még azok közül sem tudják, akik mellettünk élnek és érzik áldásos munkájuk eredményét. A zalai végvidéken szedtünk össze egy kis bokrétát. Egy hét alatt ennyit dolgoztak Lenti tanítói az iskolán kivül : A múlt hét péntekjén szülői értekezletet tartott a lenti-i r. k. elemi iskola. A szép számban megjelent szülőknek Ferenci Gyula plébános szép beszéde után Anlauer Béla igazgató tanító tartott rendkívül lebilincselő és tanulságos előadást az iskolai és családi nevelés egybekapcsolásáról. A hallgatóság percekig tartó tetszésnyilvánítással köszönte meg az értékes felolvasást. A kis apróságok szép szavalatokat adtak elő talpraesetten, Antauer Gyula gyér mekkara pedig a dalos kultúra eredményes felkarolásáról tett ta nuságot. Szombaton este 150 levente részére tartottak az iskolában ve- titettképes népművelési előadást Füspök József altanácsnck és Antauer Gyula ig. tanító közreműködésével. Vasárnap délután újból az iskolában volt található az egéíz falu népe, különösen az öregebb földművesek majdnem teljes számban. A rádió népművelési előadását hallgatja vasárnaponkint Antauer Gyula a falu gazdálkodóival s az eredmény az, hogy az utóbbi időben nagyon sok népies mező- gazdasági szakkönyvet hozatnak maguknak a lentii gazdák. Kedden ismét népművelési előadás felnőttek részére vetített képekkel. Az előadást ugyan nem lehetett befejezni, mert a pákái tüzeset szétkergette a hallgatóságot, de azzal búcsúztak, hogy csütörtökön mindenki ott lesz a következő előadáson. Ennyi egy faluban egy rövid hét alatt. És ez nem kuriózum mert ősztől tavaszig majdnem mindig ilyen munka folyik Lentiben és — hozzá tehetjük — még nagyon sok faluban is. — Keveset használt új hentes- jékszekrény olcsón eladó. Cím a kiadóhivatalban. Az előkészítő abrakolást úgy visszük keresztül, hogy a leellés előtt 4 5 héttel megkezdve fokozatosan annyit adunk a tehénnek, amennyi az előző tejelési időszakban adott legmagasabb tejtermelésnél egy-két literrel magasabb termelésre elég.— Pl. a tehénnek az előző laktációban adott legmagasabb tejhozama 20 liier. Akkor az ellés előtt 5 héttel elkezdem a tehenet abrakolni és egy hét alatt fokozatosan felemelem az abrakot annyira, ameny- nyi elég 22 liter tej termelésére s ezt az abrakolást egész a leelés előtti kés-három napig meg is adom. Az előhasi tehenek, amelyeknél nem lehet még tudni, hogy mily képesség van bennük, vagy az anyjuk legmagasabb tejhozamára, vagy pedig az istáiéban legtöbbet adó tehén tejhozamára lesznek előkészítve. — Elő - hasiaknál különösen fontos az előkészítés, hogy a tőgy mirigy- állománya jól kifejlődhessék. Egy kg. darakeverék, ha többféle darából állítjuk össze, elég 2 5— 3 liter tej termelésére. A széna, szalma, répás szecska, Nyúlszapukát Fehérherét Lenvető magot Lóherét Lucernát Répamagot Fümagvakat és az összes gazdasági konyhakerti virágmagvakat legolcsóbban, legmegbízhatóbb minőségben nálunk szerezheti be. Cs irak ép es sé- gért, fajazonosságért teljes felelősséget vállalunk. Árjegyzéket kiváltságra díjmentesen küldünk. Magkereskedelmi K. F. T. SZOMBATHELY. tengeriszár (gyűjtőnéven alaptakarmány), amit a tehén megkap az mellett elég a tehén életbentartá- sára és még kb. 3—5 liter tej termelésére. Ha tehát pl. a tehenem 22 liter tejre szeretném előkészíteni, akkor az alaptakarmányon felül még kell adnom 6 kg darát. így az alaptakarmányban van 5 liter tejre a darában 6x3 egyenlő 18 liter tejre elegendő takarmánymennyiség. Kérdés most már az, hogy jövedelmezőség szempontjából kifizetődő-e az ily előkészités. Egy szóvai felelhetünk rá: igen!. Az előkészítő takarmánymennyiség ára 30 nap 6 kg. darával = 18Ukg. métermázsáját átlag 7 pengővel számitva = 12*80 P Ezzel szemben a tehén az előkészités következtében legalább évi 400 liter tejjel többet termel, ami még a mai 7 filléres tejárak mellett is 28 pengőt jelet. Ehhez természetesen még hozzá kell számítanunk az előkészítés következtében jóval nagyobb ellési súllyal születő borjú értéktöbbletét, hasonlókép a több és értékesebb tiágya- termelést is. Színház. Pénteken délután 4 órakor ifjúsági előadás keretében mutatta be a színház Jókai Aranyemberét nagy érdeklődés mellett. Magát a darabot általában ismeri a nagy- közönség, erről nem Írunk. A színészek játéka elsőosztályu. Különösen kimagaslott higgadt, csupasziv játékával Novak István, aki a címszerepet alakította kitűnő színészi készséggel és vitte lendülettel, élettel előbtte a darabot. Ekecs, Endrődy mindvégig mulattatok, sok tapsot kaptak. Csanády Ica kedves, bájos Noémi, Tihanyi Mária igen jó, László Ila játéka előkelő és megrázó; jó drámai színésznőnek is bizonyult. A többiek is igen jól meg- áliták a helyüket. Bolondópa. Tegnap este a Szalay színház másodízben mutatta be László Aladárnak ezt a hangulatos, végtelenségig kacagtató operettjét. A közönség meglehetősen kevés számban jelent meg, amit annak tulajdoníthatunk, hogy ezt már láttuk egyszer. Mind ennek ellenére a színészek ismét a legjobbat nyújtották. Az egész darabot Nagykanizsán Csengery-ut 21. alatti mészáros és hentes üzlet nagy vevő körrel, a hozzá tartozó feldolgozó és mellékhelyiségekkel, lakással vagy anélkül, azonnal bérbeadó Ugyanott modern, alig használt üzlet berendezés és villanyerőre berendezett husiparigépek eladók. (Friedrich és Haága 2-es garnitúra.) (139 b VÉGE. táncok, énekek, és mókák tették élvezetessé. Sokszor megnevettette a közönséget Tihanyi Mária, de Ekecs és Antalffy sem maradtak mögötte. Bájos jelenség volt Komáromi Piri, Novák István és Endrődy Miklós pedig a polgár- mesler és az amerikai milliomos szerepében nyújtottak kiválót. Cs. Gyulay Gizi és Patay játéka ismét nagy tetszést váltott ki. (L—cs—L—ó.) MŰSOR: Szombat: Délután : Kadettszere- lem. Este: Sibili. Operett. Vasárnap: Délután 3 órakor: Amikor a kislányból nagy lány lesz. 6 órakor: Rotschüdok. Este : Csipetke. Hétfőn : Hazajáró lélek. Színmű. Az esti előadások negyed 9 órakor kezdődnek. EDISON MOZI 17-én, szombaton V*7 és Va9 órakor. I8>án, vasárnap 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 5 órakor a helyár 20-40-60 70 fillér. 1933 filmcsodája. A bajtársiasság, a hazaszeretet, a szerelem és humor csodafilmje Alattunk a pokol A tenger és a levegő titánjainak soha nem látott bravúros és izgalmas filmje 12 felvonásban. Szombaton ffél 5 árakor és vasárnap fél 3 órakor. Külön előadások! Helyári IO-t6l 50 fillérig Nagy világsiker. Forradalom az állatkertben Regény a pesti állatkertből, amelyet a Fox filmgyár produkált, ahol kiszabadulnak a fenevadak. 12 felvonásban. Munka után édes a pihenési Jó sezlont és díványt legolcsóbban Wiedermann Bélánál vásárolhat. Reklám sezlon 30 P. la. sezlonok .... 45 P-töl Szövet sezlonok . 55 P-től Párna matrac, ágybetétek, javítások, átdolgozások legolcsóbban. Kész árukban nagy raktár. Wiedermann Si'“ és NAGYKANIZSA Eötv9s-tér Péntek: Bolondóra. Operett. Mindennemű virágok, csokrok, koszorúk legjutányosabban Petermann kertészstében Nagykanizsa, Báthory u. 22. Vidéki szállítások postafordultával.