Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)
1934-03-18 / 62. szám
z Zalamegyei Újság 1934 március 18. Dollárokat küldtek az amerikai magyarok a gáborjánházai revíziós templomra. Krónika. Izgul a cseh, szerb és oláh, És velők a francia, Mert nélkülök volt Rómában A nagy konferencia. Azt gondolták, csak ott lehet Tanácskozást tartani, Ahol az ő parancsukat Kell mindig csak hallani. Most láthatják, hogy nem félünk, Bármit tesznek, célhoz érünk, Amit tőlünk elloptak, Visszakapjuk ma-holnap. Minden táján a világnak Bomba robban s embert öl, Megrémülve kérdezgetjük, Ugyan mi is lesz ebből ? Amint látjuk, nyugalom már Nem lehet e föld hátán, Eltűnt minden, mi szent volt s jó És úrrá lett a sátán. Hej, de romlott ez a világ ! Békét neki vájjon ki ád? E kérdés már rég járja, De válasz még nincs rája. Hál' Istennek, elérkeztünk A télnek a végére. Várjuk, hogy a tavasz mit hoz Az emberek kedvére, Széppel-jóval kecsegtetett Már eddig is az idő, Csakhogy persze, nem tudhatjuk Milyen leszen a jövő. Jó szerencsénk lesz-e nekünk, Beérik-e, amit vetünk ? Ez ám most a nagy kérdés, Mert közéig a — „félérés“. Félérés ? — hát ez meg már mi ? Sajnálatos esemény, Mikor félig érik' csak meg A gondozott vetemény: Ilyen érés lesz divattá Most a középiskolán S bizonyítványt is kap erről A diák a matúrán. Ámde akik félig érnek, Enni azok szintén kérnek. Azért hát csak azt mondom Ebből sem lesz nagy haszon. Ipszilon. Többször beszámoltunk már arról, hogy a határmenti Gábor- jánháza községben revíziós templom épül öt község magyarsága számára, akiket a trianoni szerződés megfosztott attól, hogy régi templomukba járhassanak. A templom a lakósság, Esterházy Pál herceg, a vármegye, a Vendvidéki Szövetség, a Muraközi Szövetség, valamint magánosok támogatásával jórészt már fölépült, de még további áldozatkészségre van szükség, hogy felszentelhető legyen. A községek lakóssága igen szegény, saját erejéből nem tudja előteremteni a még szükséges összeget, ezért legutóbb ismét gyűjtést indítottak a vármegye területén. A templomépitési akció és az anyagi nehézségek hire a Zalamegyei Újság és az Amerikában megjelenő „Bethlehemi Híradó“ cimü magyar lap utján eljutott az Amerikában élő vendvidéki magyarság közé is. Az óhazából elszakított magyarokat megfogta a revíziós templom eszméje és maguk között gyűjtési akciót indítottak a templom céljaira. A mozgalomnak Simon Károly, Gá- borjánházáról elszakadt magyar állott az élére, aki a pennsylvá- niai Bethlehemben már 13 éve dolgozik egy vasúttársaságnál. A gyűjtés eredményéről most Simon Károly megható levélben számol be, amelyet Nemes István gáborjánházai lelkipásztorhoz intézett. —December 15-én kezdtem meg a gyűjtést — írja többek között — a gáborjánházai revíziós templom részére, hogy minél gyorsabban felépüljön és Isten házává legyen szentelve. Sajnos, nem olyan nagy összeget gyűjtöttem, amilyet én gondoltam. No de megvan ennek az oka. Nálunk, Amerikában már négy éve igen rosszul megy a munka. Igaz, nemcsak itt, de az egész világon szünetelnek a gyárak. Talán minden száz ember közül öt dolgozik rendesen. Mikor megkezdtem a gyűjtést, tudtam, hogy ez kicsit nehéz munka, de Istenben bíztam. Közli azután, hogy a gyűjtés összege 108 dollár (kb. 350 pengő), melyet február 28-án már postára adott. Kéd, hogy az adakozók nevét közöljük le a Zalamegyei Újságban, ahonnét azután átveszi a Betlehemi Híradó, végül üdvözli a gáborjánházai lakosokat. Megjegyzi még, hogy a 100 dollárból 27 dollárt Büki János nevű társa gyűjtött. Meghatottan olvastuk a levelet, mert az Amerikába szakadt zalai magyaroknak megkapó áldozat készségét mutatja. Az adakozók szinte kivétel nélkül a munka- nélküliséggel és a gazdasági válsággal küzködő szegény emberek, s mégis megnyílt az erszényük az Óhazából érkező kérésre, mert a távol idegenben is él bennük a szülőföldnek, a hazának és vallásuknak szeretete. Épen ezért ez | az amerikai adomány bizonyára ] igen kedves lesz a templom- j ép tő gáborjánháziak szemében. Simon Károly kivánságáhez képest az alábbiakban közöljük az adakozók nevét. Betlehemből adakoztak: 25 dollárt Simon Károly, 5—5 dollárt Völgyi Anna, Fred C. Rosemorne, Horváth Ede rk. pap, Illés János és családja, 2—2 dollárt Fehér János, Főlnagy Imre és neje, Büki Janos, 1 — 1 dollárt Bankó Ferenc, Nyakas István, Vidóczi Péter, Ortwein György» Nagy János, Edgar Madden, Maneszku István, Soós József, Kontó Géza, Danes Kontó Róza, Háder Antal, Zobb László, Zelkó János, Szilágyi Géza, Francis Connel, Soltész György, Csentericz Béla, özv. Molnár Istvánná, Antalics Lajos, Zsila- vecs István, 50—50 centet Bar- tos Károly, Netyó György, N. N., J. Alaum, ifj. Kontó Géza, Ujj Ferenc, Háder József, Kerezsi György, Frincki József, Spisák József, Torma Ferenc, Maries Antal*'Matusz József, J. P. Sany, Bunderla Imre, Carles Ignác, Bor- vecz Balázs, Szabó József, Takács István, 35 centet G. P. Raach, 25 centet J. Phillips, Epinger Ferenc, J. Hofman, Guj Tivadar, Semy István, Kolar János, Kardos János, Pincz István, Szelsilka Gergely, Tallárg Mátyás, Danes György, Lewis E. Ádam, Szedlák János. Allen- townból adakoztak: 2 dollárt Nagy László rk. pap, P50 dollárt Danes János, 1 — 1 dollárt Biró Erzsébet, Csondor Ferenc, Kuti József, Herman József, Gerencsér Gábor, Horváth József, Bognár János, Kuntz Juszti és Hegedűs József, 50—50 centet Zsardin János, Kancsal Kálmán, Tóth József, Tóth György, Both Pál, Rozman József, Dolgos György, Bánotai István, Tóth János, S. J. Albert, Molnár Lajos, Szabó József, 25—25 centet Bakányi Rudolf, Pap Józsefné, Klegarth Lajos, Horváth István, Varga Ferenc, Vida Vendel. Hellertownból 2 dollárt adott A. Kichline, Haselton- bó 1 1 dollárt D. P. Mc Carty, Emausból 50—50 centet Storth Károly és Osvaíics Péter. Érettségizett fiatalembert irodámba felveszek. Az állás azonnal betöltendő. Bővebbet a kiadó- hivatalban. A gyermekvédelemről irta és a f. évi március hó 8-án tartott Országos Stefánia Szövetség évi rendes közgyűlésén elmondta Vörös Erzsébet fővédőnő. Szeretettel köszöntjük kedves hallgatóinkat, kik megtisztelő részvétükkel bebizonyították most a szegényekkel való együttérzésüket és az ártatlan gyermekek iránti szeretetüket, amely minden vonatkozásban Istenhez vezet. Azt mondják a széplelkü gyermekbarátok, hogy így meg amúgy, az apák és az anyák harcot hirdetnek jogaikért, dehát, ki harcol a gyermekek jogáért ! ? — Hogy ki harcol ? Az Országos Stefánia Szövetség és annak zászló- artó hívei, kik lelkesedéssel érnénk magasba a gyermekvédelem 's az anyavédelem fehér zászlóját, amelyre a szeretet ezt a pár jszót hímezte: „Isten és a haza, Azután az édesanya ! Igen ! az édesanyák, a szomorú, küzdelemban elfásult édesanyák, és a küzdés frontján elesett családapák homlokán a halál bélyegét látjuk. Látjuk a szívtelenség, a lelketlenség hullámait, látjuk a sorvasztó nyomorúságot, látjuk az ezer és ezerszámra távozó és soha vissza nem térő fáradt embersorokat, — és látjuk a piciny gyermekek bimbótestét rongyokban ! Soha nem mosolygó, sápadt arcocskájukon pedig ott ragyog az Isten csókja és kócos hajfürteikkel hajdanában az Ur Jézus játszott. Szeretném most a gyermekvédelem mélységesen szép gondolatát tolmácsolni, szeretném hangosan kiáltani, hogy ez a szeretet ne begyakorláson, vagy kényszerek hatása alatt épüljön tovább, hanem ez ösztönös érzése legyen ma mindenkinek ! Közös társadalmi forrásunk legyen a gyermekszeretet, amelynek nem szabad ösmerni a megszakítást. Hisz a jó Isten az elveszett paradicsomból csak három dolgot hagyott itt nekünk mutatóul: a virágokat, a csillagokat és a gyermekeket. Ma már a gyermekvédelem politikai kérdés, nemzetvédelmi paragrafus. Egyik neves honatyánk azt mondotta, hogy, amit mi felnőttek elrontottunk és ma is csak egyre ron'unk, azt majd a mi gyermekeink, a jövő generáció fogja helyre pótolni, kijavítani. Nem igen hinném, mert a gyermekek előtt lejátszandó példák erre még következtetni sem engednek, A gyermek lelkét tápláló és nevelő jóság elforgácso- lódik az önzés gyalupadján, — elforgácsolódik a mai ökölharcban, az erkölcstelenség fertőjében és a modern felfogásoknak megsemmisülésébe taszító szivárvány- hidján! De mi, akik most itt vagyunk, adjunk jelt sűlyedő hajónkról: „S. O. S.!“ Mentsétek meg lelkeinket, mentsétek meg gyermekeinket, — legyen Zalaegerszeg ebben az örvényforgatagban egy kis sziget, ahol összefogva, egyesült erővel dolgozzunk gyermekeinkért, a jövőért! Bizakodó honatyánk gondolt-e arra, hogy a mai példaadás nem nevel spártai ifjakat, mert a gyermek lelke olyan, mint a nemes borostyánkő, örökké magán viseli a külső behatás nyomait. A sok példa közül vegyük elő Munkácsi Mihályt. Mindnyájan ismerjük szomorú gyermekkorát ennek a mezítlábas, éhező kis asztalosinasnak. És amikor Munkácsit dicsőségének magaslatán Párisban ünnepelték, az egyik vendég-fejedelem kézszoritásakor Munkácsi könnyezett. Sirt ez az ünnepelt zseni! Meglepetten kérdezi tőle a fejedelem : „Mossieu Munkácsi, miért sir ön ? — Erre azt felelte: „Fenség, bocsánat, magam sem tudom miért, de épen ebben a pillanatban jutott eszembe egy kis mezítlábas asztalosinas, akinek a mestere véresre verte kezét, mert a házak falára piros tulipánokat rajzolga- tott, vagyis összefirkálta a falat s ezért a tettéért, hogy máskor meg ne ismétlődjék, egész nap koplaltatták.“ — Eszébe jutott! Mérföldes csizmákkal ront az életünkbe a gyermekkor boldogsága, vagy boldogtalansága. És mit látnak a mai gyermekek? Rosszat és mindenütt csak rosz- szat. Nem akarom a rosszaság különböző szemszögből megállapított fogalmait részletezni, hanem beszélgessünk csak egy 8 —10 éves elnevelt gyermekkel, az úgynevezett Jieblinggel, akinek a gyermek-őfelsége privilégiuma jogán mindent szabad. Figyeljük meg s önmagunkat látjuk a döbbenetes szavak tükrében. Szomorú verizmusa ez a mai mentalitásnak. Bizony eszünkbe jut egyik hónk mondása, hogy „Az élet csak egy rövid átmeneti álom, de a gyermek a költészeté!“ Ne engedjük ezt a kedves megállapítást eltaposni ! Hisz a gyermek lelke nem bűnös, a gyermek ártatlan s a lelkében, mint a puha viaszk- ban, a család képe és életmódja törvényszerűen rajzolódik bele. Az élet szépsége, melege, nyugalma, ez az ő természetes atmoszférájuk ! Minden lelki rútságának és esetleges bűnének mi, felnőttek, vagyunk az okai. Csak mi, felnőttek, rontjuk el az Istennek ezt a gyengédművü remekét. Vigyázzunk rájuk, felelősek vagyunk értük! És beszélgessünk csak a sok- gyermekes, nyomorgó édesanyákkal ! Mit látunk ? Az arcuk szomorú és a homlokuk oly borús. Homlokukra van írva tetemrehi- vásként a mai világ szörnyű bűne. Oda van írva vergődő gaz-
