Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)

1934-02-28 / 47. szám

Xtíll. évfolyam 47« ssám« Ára 10 fillér 8B34. Február 28 szerda. ; \ ásztó plébános Föttszte'end5 GoSZt°nV Zatacsány 54 útnak ÍEI ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ===== Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak j egy hónapra 2 pengi, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerin A hadikölcsönöMl. A szegény csonka kis ország nem tudja teljesíteni azokat a kötelezettségeket, amiket a gazdag Nagymagyarország vállalt. — Ezzei a tagadhatatlanul igaz mondással hárítják el kormá­nyaink maguktól a felelősséget a hadikölcsönök ügyében. Valamit leitek ugyan a hadikölcsönköt- vény tulajdonosok érdekében, ámde ez sokkal kevesebb, sem­hogy megelégedhetnénk vele még a mai súlyos gazdasági helyzet­ben is. Mert miről is van szó ? Arról, hogy a vagyonokat úgy magánosok, mint intézetek, intéz­mények nagy mértékben átmen­tették, a hadikölcsönjegyzők azon­ban nem tartoznak ezek közé, mert ők pénzűket eddig még nem látták. Amit az állam pár év óla ad, az még a morzsánál is kisebb. Történnek tanácskozások, tárgyalások mindenféle kérdésben, jutnak is megállapodásra nem is, de a hadikölciönök ügye telje­sen lekerült a napirendről, holott mindenki jól tudja azt, hogy nyomorúságunknak egyik főoka az is, hogy a hadikölcsönök ügye rendezetlen, hogy számo­saknak úgyszólván minden va­gyona, vagy, ha minden tán nem is, de annak igen nagy része bent van a hadikölcsönök- ben. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy milyen lelkesedéssel, a hazaszeretetnek, a honfiúi kö telességérzetnek milyen lángolá­sával vitte népünk filléreit a haza oltárára és, ha mindent áí lehe­tett menteni, épen a hadikölcsö­nök terén nem találtak olyan megoldást, amely csak valameny- nyire is kielégíthette volna a kölcsönjegyzőkeb Ha csak némi leg kielégítően történik a vissza­fizetés, vagy mondjuk — segé lyezés, akkor is hány szegény ember jutott volna pénzhez, mennyire emelkedett volna a vá­sárlási és teherbíró képesség, mennyivel kevesebb műhelyt , és üzletet zártak volna be, ment éji­vel kevesebb munkanélküli vőma most az országban 1 Hiszen csak pár milliónak kellene a hadsköl- csönügy rendezése révén a kö zönség körébe kiszivárogni, máris lényegesen javulna a hely­zet ! Mennyi időt fordítanak leg­illetékesebb helyeken kevésbé fontos rendelkezések gyártására, pirtsrervezésre, mennyit beszélnek apró cseprő dolgokról, de erről az ügyről, mely úgyszólván min­den családot érint, egy árva szót sem hallhatunk. Mintha a hadi­kölcsönök ügye teljesen rend­ben volna, avagy csekély jelen­tősége miatt nem érdemelne egy kis bizottsági tárgyalást sem. AI szik a kötvénytulajdonosok egye­sülete is. Vagy talán már föl is oszlóit, mert céltalannak látta működését ? Hát az a fél bi­zony mindig csatavesztés lesz, aki magától abba hagyja a küz­delmet. Ezt tudnia kellene ennek az alvó egyesületnek. A hadiköi- csönök elfogaoható rendezésével óriási értékű passziv vagyon vál toznék aktívvá és az állam hiva­tott vezetőinek minden erejűk­kel ennek elérésére kellene is töre­kedniük, mert hiszen ők állapít­ják meg hivatalosan az állapoto­kat, ők figyelmeztetik a népet arra, hogy naj.y a nyomor, hogy mindenki igyekezzék igényeit j mérsékelni stb., de ugyanakkor | A zalai magyar-jugoszláv hatá­ron halálosvégü határincidens történt. Pénteken este a rédicsi magyar határőrség kéttagú járőre szolgálatba indult Szabólakos­puszta környékén. Szombaton reggel kellett volna visszatérniök, de nem jeientkeztek parancsno­kuknál. Mikor még vasárnap sem érkeztek meg, a határőrség pa­rancsnoka kutatni kezdett utánuk. A nyomozás hamarosan ered­ményre vezetett. Megállapították, hogy a két határőr eddig isme­retlen körülmények között szerb területre került és ott a határtól pár lépésnyire a jugoszláv határ­őrök az egyikei agyonlőtték, a másikat pedig elfogták. A magyar határról látható is volt az áldo­zatnak pokróccal letakart holtteste. A magyar hatóságok azonnal érintkezésbe akartak lépni a szerb hatóságokkal a végzetes kime­netelű határincidens ügyében, de az első kisérleí sikertelen maradt, mert a szerbek először megtagadták az érintkezést. Ma teggel azután értesítették a szer- bek a magyar hatóságokat, hogy ma déli 12 órakor találkozhatnak nqm történnek komoly lépések a passziv vagyonok aktívvá tétele érdekében. Azok is hadirokkantak, akik azért nem tudnak — köz- nyelven szólva — mozogni, mert vagyonuk hadikölcsönök- ben van, tehát ezeket a rokkan­takat is tessék hatásosan segé­lyezni. A kérdést napirendre kel! tűzni. Foglalkozzanak olyan fá­radhatatlanul ennek a megoldá­sával, mint például a pártszerve­zéssel s akkor találnak is módo- I zatot a megoldásia. a határon a vizsgálat megejtése céljából. A határőrség parancs­noka és a közigazgatási hatóság részéről Búzás Béla dr. tb. fő­szolgabíró ma délelőtt ki is utaz­tak Szabólakos-pusztára. Ez a vizsgálat fogja megállapítani, hogyan kerültek a magyar határ­őrök jugoszláv területre, hogyan történt a gyilkosság és melyik felet terheli a felelősség. Az agyonlőtt magyar határőrt Halavics Bélának, az elfogottat Mékli Jánosnak hívták. Tizennyolc pengős gabo­naárt akar elérni a kormány. Budapest, feb. 27. A földmive- lésügyi minisztériumban ma érte­kezlet volt a gabonaértékesítés ügyében a mezőgazdasági érde­keltségek bevonásával. Az érte­kezleten az a vélemény alakult ki, hogy az idei termésnél a 18 pen­gős búzaár nem lesz elérhetetlen. Monopóliumra nem lesz szükség. Rövid táviratok. Párisban összetűzés volt a hazafias szervezetek tagjai és a kommunisták között. Egy ember meghalt, több megsebesült. — Villani Frigyes, az uj római magyar követ ma megérkezett Rómába. — A nyári időszámí­tást az idén sem vezetik be a minisztertanács határozata értel­mében. A bécsi követ távozik helyéről. Budapest, február 27. Nelky Jenő bécsi magyar követ családi okokból hosszabb szabadságra megy, s hir szerint többé már nem is tér vissza helyére. Templomrabló oláh főűgyéez. Bukarest, február 27. A ható­ságok letartóztatták Grigorescut, a felsőbiróság főügyészét, akit templomrabláson értek tetten. Az idegorvosok szerint tettét hipno­tikus állapothoz hasonló, alvajáró állapotban követte el, ezért elme­intézetbe szállították. Vasúti szerencsétlensé­get okozott a hóvihar Amarlkában. Newyork, február 27. Az Egye­sült Államokban a pusztító hó­vihar tovább dühöng és súlyos vasúti szerencsétlenséget is oko­zott. Pittsburg közelében egy hi- don kisiklott a gyorsvonat és több kocsi a mélységbe zuhant. Az utasok közül húszán meghaltak. A havazás és vihar mindenfelé nagy zavarokat okozott a közle­kedésben. Több vonat elakadt a hóban. Nagy havazások vannak Ang­liában és az afrikai Tripoliszban is, amire emberemlékezet óta nem volt példa. k Keszthelyi Katolikns Férfi Tibor kultnrelöadása. Keszthely, február 25. A Kato­likus Férfi Tábor II. nagyböjti kulturelőadását nagysiker jegyében tartotta a Kát. Legényegylet nagy­termében, ahol a város társadal­mának számos vezetője is meg­jelent. Zsúfolt terem előtt Molnár István ügyes szavalata (Mécs: Korfordu­lónál) nyitotta meg a műsort. Ne- messzeghy Teréz szép énekszáma (ifj. Bognár Imre ügyes kíséreté­vel) hatásos bevezetője volt a kulturelőadás fénypontjának, Pehm József zalaegerszegi apátplébános mélyenszántó beszédének az „Ac­tio Catolicá“-ról. Stefaits Aladár apátplébános üdvözölte a vendéget. Majd Pehm apát az előzőleg elhangzott énekszám utolsó sorait idézi: „Ütköznek a habok a szenvedések Közeledés történt a hatalmak között a leszerelés kérdésében. Páris, febr. 27. A lapok római jelentése szerint a ieszerelés kér­désében a hatalmak közölt bizo­nyos közeledés történt Eden an­gol főpecsétőr tárgyalásai alap ján. A tárgyalások abban az irányban folynak, hogy a fegy­verkezési szünet rövid legyen. Ez idő alatt rögzítik a győztes ha­talmak jelenlegi fegyverkezési állományát, Németországot pedig felhatalmazzák bizonyos mértékű fegyverkezésre. A Matin szerint remélik, hogy Németország nem fogja ellenezni félig katonai ala kulatainak ellenőrzését. Róma, február 27. Eden fő peciélőr és Mussolini tárgyalá­sairól hivatalos közleményt adtak ki. A közlemény szerint Eden tájékoztatta Mussolinit párisi és berlini megbeszéléseiről. Hir sze­rint a két államférfi az angol emiékirat alapján lehetőségeket talált a leszerelésre. Németország elfogadta a tárgyalás alapjául az angol tervet, s hajlandóságot mutatott erre Mussolini is, bár a helyes megoldást inkább az olasz terv alapján képzeli el. A tanács­kozások eredményeképen az an­gol terven is változások történnek. Most Franciaország magatartásán fordul meg az ügy. Remélik, hogy a franciák is engednek merev magatartásukból. VWVAi>»VWVVW,^VW>»\.^r^l^lN^»^^WWWWWWWW^ Ma vizsgálják ki a szabólakosi halálosvégü határincidenst. A sserb határőrök egy magyar határőrt agyonlőttek, agyét elfogtak.

Next

/
Thumbnails
Contents