Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)
1934-02-24 / 44. szám
Í934 február 24 Zaiamegyei Újság 3. EDISOH IMIOZI 24- én, szombaton féí 7, fél 9-kor 25- én, vasárnap 5, 7, és 9-kor, Szombaton és vasárnap 5 órakor a helyár 2Ü—40—60—70 fillér. A Hyppolií gyárának új nagy elejétől végéig magyarul beszélő filmje! Velence csupa dal, csupa csók és ózon, Ideviszi Önt, most Csortos, Bállá, Gózon, Velük van Verebes, Simon Zsuzsa, Gomba Nézze meg s elmúlik mindars gondja [nyomban ! Bállá haja szőke, Simonná meg ében, Gózon Gyula kanál mindeféie lében, Csortos és Verebes ragyogók e képen, Kellemes és szép, Egy éj Velencében ! Jegyelővétel: délelőtt 11 —12-ig, délután az előadás kezdete előtt egy órával. Zene : Strauss János után Ángyai László. Ének: Tinó de Pattiéra a világhírű olaz operaénekes. Színhely: Budapest—Velence. — Jubiláris orvosi hét Ba latonfüreden. Balatonfüred gyógyfürdő igazgatósága ez évben tartja a tizedik orvosi hetet, melyet jubiláris ünnepség keretében rendeznek meg. Az orvoshét az idén is májusban lesz, s azon most is az orvosi kar kivá lóságai tartanak előadásokat. — Halálozások. Bartha István nagykanizsai piarista reálgimnáziumi tanár édesapja, Bariha István Kecskeméten meghat. — Kollay Lajos ny, körjegyző, 76 éves korában Nagykanizsán meghalt. Szombaton délután 3 órakor temetik. — A nagykanizsai Notre Dame zárda leányliceumávai kapcsolatban a jövő tanévben intetnátus nyílik meg. Érdeklődőknek szívesen ad tájékoztatást a vezetőség. — Hass’orulás, rossz emésztés, erős bom'á-d és erjedési folyamat a gyomorbélhuzamban, bélhaktérlum- és gyomorsavfúl- tengés a természetes „Ferenc József“ keserűviz használata mellett visszafejlődnek. — A tiszti jelmezestélyen 65 pengő feiülfizetés történt, amit a tisztikar ezúton köszönettel nyugtáz Az összeget az Ínség- akció céljaira a városnak befi zeiték. Gyapjú nSi r»ufB3s$x€»&et£Íc söi&t&étey lseddé, fekete* pasztei 2 80 P üq 1 4 psragűig. Schüfe — Mécs László költeményei » „Zrínyi“ könyvkereskedés aer kaphatók. Látásnál kényelem! Fényképezésnél siker! ha szemüveget, fényképezőgépet és kellékeit Bánfai optika és foto szaküzletében vásárolja. ZALAEGERSZEG, Kossuth Lajos utca 4. — A zalaegerszegi méhészeti tagozat f. hónap 25 napján a szokod időben tartja folytatólagos előadását Zalaegerszegen a Gazdakörbe \ — Gazdatiszti vándorgyűlés Kaposvárott. A Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete első vidéki vándorgyűléséi Kaposvárott tartja március. 4-én. A vándorgyűlés szóno kai: báró Vay Miklós orsrággy. képviselő, gróf Festeots Kristóf nagybirtokos, Bayer János egyesületi alelnök és Fáber György egyesületi igazgató lesznek. Ugyanekkor szakülést is tartanak, amelyen Juhos Lajos ga^d. akad. tanár tart előadást: „A termelési köitség csökkentésének módjai“ címmel. Az Aisódunáníuii Gazda- tiszti Kör szintén e napon tartja közgyűlését. — 2139 ig az egész világ meg fog őrülni. David Seabury ismert newyorki ideggyógyász kiszámította, hogy, ha az elmebajosok száma a jelenlegi arányban növekedik, akkor 2139 ig az egész világ meg fog őrülni. Az elmebajosok száma az elmúlt tiz év alatt 30 százalékkal növekedett, amit főként a súlyos gondok, megélhetési nehézségek és a létért való küzdelem okozott. A gondok jelentékeny részét azonban „megrögzött gondterjesztők“-nek tulajdonítja, akik különös élvezettel csüggeszíik el embertársaikat. Idetartoznak a pleíy- kázók és bírálók, a félénk vagy élősdi természetűek, a méiabú- sak, az önmagukat sajuálók, az irigyek, önzők, féltékenyek és a „felháborítóan jók“. — Nehéz székelésben szenvedők, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbélbajok teszik az életet nehézzé igyanak reggel és e&íe egynegyed pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizeí. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc jószef viz műtétek előtti és utáni időszakban is nagyértékű hashaj tónak bizonyul. — Miniszteri kiküldött Za laegerszegen. Kammermayer Ede kultuszminisztériumi számtanácsos ma Zalaegerszegre érkezet! és Czobor Mátyás polgármesterrel tárgyalást folytatott az iskolai hozzájárulás ügyében. — Székely László előadása. Székely László dr. szombathelyi hittudományi főiskolai tanár, vasárnap délután fél 6 kor a Katolikus Legényegylet emeleti helyiségében (Kuliurház), elődást tart a katolikus öntudatról. Köl teményeiből előadnak : Avar Margit, Háry Emma, Kovács Mária, Siklósi Jenő és Toriszay Lajos. A kiváló sikerűnek Ígérkező előadáson vendégeket is szívesen látnak. — Magyar név. Schneider József máv. mérnök, zalaegerszegi lakós, családi nevét belügy j miniszteri engedéllyel „Sávo'y“ ra változtatta. Róm. kát. és új görög.; Mátyás ap. Prot. Mátyás, izr.; Adar hó 9. Nap kelte 6 óra 31 perckor Nyugszik 5 óra 36 perckor. IDŐ : Északnyugati, nyugati légáramlás, északkeleten és keleten felhős, nappal igen enyhe, éjjel azonban erősebb lehűlés. Februar Szombat