Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)

1934-01-09 / 5. szám

X Hi. évtől?5. szám. :Ü3?4. Január 9. Kedd, Felelős szerkesztő! Herb oly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. =... = Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik“héík5znap*a kora délutáni órákban,. Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengő, negyed­évre 6 pengő. Hirdetések díjszabás szerint A törvényhatósági kisgyülés ülése. Lentihegyen kutat kell á ni, hogy ne igyanak az iskolásgyerekek, meg a felnőttek nohabort. A {örvényhatósági kisgyülés ma délelőtt fél 10 órai kezdettel havi rendes ülést tartott, amelyen Gyö- mörey György főispán elnökölt. A Hiszekegy elmondása után a fő­ispán közölte, hogy több tag tá­volmaradását kimentette. Zalaegerszeg város képviselő­testületének a városi tisztviselők előléptetése tárgyában hozott ha­tározatot a kisgyülés nem hagyta jóvá. Puer Gyula alszámvevőnek előléptetését u egsemmisitette s utasítják a polgármestert, hogy az előléptetés ügyében tegyen előter­jesztést a főispánnak. Mikula Sigfrid dr. főjegyzőnek, Füiöp László dr. tanácsosnak és Tivolt Ferenc városi adólisztnek előlépte­tését felfüggesztették,mert az illetők csak áprilisban lépnek elő s azért uíasiiják a várost, hogy az ápri­lisi kisgyülés elé terjessze be ha­tározatát. A városnak többi hatá­rozata jóváhagyást nyert. Balogh Káro'y csabrendneki la­kosnak Kovács István községi elöljáróvá történt megválasztása ellen beadott fölebbezését elutasí­tották, mig Viasz János zalagal- sai lakosnak a községi tisztuji- tás ellen beadott fölebbezésnek helyt adtak és elrendelték az új tisztujitás megejtését. A továbbiak* során jóváhagyták a szentador- jáni körjegyzőség községeinek a trachoma alap átengedése tárgyá­ban hozott határozatát. Az ösz- szegből a körjegyzői lakást javít­ják meg. A vármegyei Gazdasági Egyesület részére 4000 pengő segélyt szavaztak meg. Jóváhagy­ták Keszthelynek több határozatát, ezek között szerepe! a volt 48. gyalogezred emlékműre 300 pen­gőnek, Laki Ferenc volt órakeze­lőnek és harangozónak havi 5 pengős kegydijnak, a laktanya felügyelőnek 60, a fürdőfelügye­lőnek évi 200 pengő megszava­zása. Dobronhegy a kápolna megjavítására 300 pengőt szava- zott meg. Jóvágyíák. Tapolcának azt a határozatát, hogy az izr. hitközséget 2200, az evangélikust és reformátust 450 450 pengővel segélyezi, a kisgyülés úgy hagyta jóvá, hogy a a megajánlás csak a folyó évre érvényes. Nem hagyták jóvá Zala- györnörő községnek ama határo zatát, hogy a róm. kát. iskolát 4740 pengővel segélyezze, mert ez a pótadónak 108 százalékos emelkedését jelentené, sem pedig Balatonudvari községnek állami iskola fölállítására vonatkozó ja­vaslatát, mert a gyermekek ren­des iskoláztatása biztosítva van. Szentjakabfa község a tulajdonát képező szőlőt melynek területe 493 négyszögöl s rajta 120 liter bor termett, Bábel Jolán kántor- tanitónőnek 1 pengő évi bérért bérbeadta. Határozatát jóváhagy­ták. Elutasították Tótszentmáríon községnek körorvosi kör létesí­tése érdekében előterjesztett kérel­mét, melyet közegészségi szem­pontok nem indokolnak. Lenti község a lentihegyi is­kola mellett kutat akar építeni 300 P költséggel. Mivel azonban a község a kiadást nem K r a y István báró, a zalaeger­szegi választókerület országgyű­lési képviselője szombaton Zala­egerszegre érkezett s a két ün­nepnapot arra használta föl, hogy a kereskedők, iparosok és gaz- 1 dák e ott ismertesse a politikai helyzetet és álláspontját a külső és belső politikai kérdésekben egyaránt, Először Vizkereszt ünnepén délután 5 órakor a kereskedelmi körben jelent meg, hol a nagyszámban egybegyüit tagok élén Fangier Gyula elnök fogadta és üdvözölte őt. Rövid beszélgetés ulán el­mondotta beszámolóját, előrebo- csátván, hogy eddig gyengélke­dése akadályozta meg őt eljöve­telében. Majd boldogabb újévet kívánt s bejelentette, hogy első sorban a külpolitikai, azután pe­dig a belsőpolitikai kérdéseket taglalja és fejti ki azokbanfelfog- lalt álláspontját. A külpolitika előterében — mondá — jelenleg a revízió kérdése áll. Kétségtelen, hogy ezen a téren azoknál a ha­talmaknál, amelyek Európának, sőt az egész világnak politikáját intézik, a legutóbb kedvezőbb atmoszférát teremtettünk, de a túl­zott optimizmustól óvakodnunk kell. A konkrét lépésektől ugyan­is még messze vagyunk, "mert annak a hatalomnak intéző körei, amely a legnagyobb befolyást gyakorolja Európa politikájára, mereven elzárkóznak a revízió gon­dolatának fölvetése elől. Hála és köszönet azoknak, akik a revízió, a magyar igazság ügyének olyan óriási szolgálatokat tettek a kül­földön : Bethlen István grófnak és Eckhardt Tibornak A mai kormánynak kül­politikájával azonban — mondotta tovább — nem tud százszázalékban egyetérteni, mert nincs határozott cél fele tendáló iránya. bírja, államsegélyt szándékoznak kérni. Pehm József helyesli a kút létesítését, mert az egész vidék vízhiányban szenved s a gyerme­kek — mint azt már a Zala- megyei Újság megirta, — viz helyett nohabort isznak, Úgyszin­tén a felnőttek is. A kisgyülés támogatja a község határozatát, s államsegély kiutalása céljából fölterjesztést intéz a belügymi­niszterhez. A több) tárgyban az előadók javaslatai értelmében határozott a kisgyülés. Kapkodást lát az egészben. Tör­téntek helyes lépések is, de tör­téntek részben elhibázottak, rész­ben fölöslegesek is. Határozottan hiba volt a miniszterelnöknek német országi repülése, mert ez zel Franciaországot való­sággal provokálta. Nem tehető kifogás az ellen, ha ellátogat egy miniszter, vagy a miniszterelnök Németországba, gazdasági piacot szerezni, de úgy, amint ez az utazás volt, az tel­jesen elhibázotínak mondható, mert minden előkészület, minden beharangozás nélkül történt az. Hibáztatja a messze Kelet felé való orientációt is. Fönnáll ugyan Törökország és Magyarország között bizonyos fajrokonság, de nem látjuk ott a lehetőségét na­gyobb exportpiac létesítésének. A török barátságnak nem túlsá­gosan hive, mert nem szabad felejteni, hogy épen a töröknek köszön­hetjük azt, hogy ott va- vagyunk, ahol vagyunk. Meggyőződése szerint legelőbb a szomszédállamokkal, különö­sen Ausztriával kell a legben­sőbb, a legerősebb gazdasági, sőt politikai összeköttetésbe lépni. Ausztriával százados közös múlt, azonkívül gazdasági ráutaltság is összeköt bennünket. Piacot első­sorban abban az országban keli keresnünk, amelyhez évszázado­kon át közjogi és gazdasági kap­csolatok fűztek. Ez ellen Francia- ország sem volna, már csak az Anschlusra tekintettel sem, ami­nek ügye egyébként úgy áll, mint ezelőtt 1—2 ével. Dollfussnak minden törekvése ellenére sem szabad felednünk, hogy ott is németek laknak, amellett nagyban dolgozik a német propaganda. Ennek előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. Ausztria csak akkor tér­het el az Anschluss gon­dolatától, ha kelet felé ujbó felépíti a régi kap­csolatokat. A német előretörés keletnek irá­nyul s az ut Magyarországon át vezet, hol szintén sok százezer német lakik, akik között szintén erős a propaganda, mint az oláh­országi németek között. A német előretörés nem állana meg He­gyeshalomnál. Momentán talán jelentene ez valami kis gazdasági előnyt, de politiksilag veszedel­mes lenne. Rátért itt a horog-, vagy nyilaskeresztes moz­galomra, mit károsnak és veszedelmesnek tart, mert egyrészt szélsőséges és bi­zonyos mértékben olyan eleme­ket enged felszínre, akiknek ve­zetése nem kívánatos; továbbá, mert hasonlatot Iát a nyilaske­resztes mozgalom és a németor­szági rendszer között. A belpolitikai kérdésekben is a leghatározottabb ellenzéki álláspontot foglalja el Gömbös Gyula miniszterelnökkel szemben. Nem látja azokat a helyes cselekvéseket, amelyek al­kalmasak volnának a gazdasági válság enyhítésére. A viszonyok nemcsak hogy nem javultak, de határozottan romlottak Gömbös kormányzata alatt. Nem egyedül a kormány hibája ez és nem is olyanok a bajok, hogy azok egy­két év alatt teljesen orvosolhatók lennének. Világválság van. A kül­földön azonban erős javulás ész­lelhető már. Gömbös programmja rokonszenves volt, mert sok té­ren szakított a régi szokásokkal és nagyjában alkalmas volt a gazdasági válság enyhilésére. A Programm végrehajtása tekinteté­ben azonban nagyon kevés tör­tént. Terményeink ára óriási mértékben csökkent. Már a tavalyi búzaárak is 50—60 százalékos esést mutattak, az idén pedig ahoz képest legalább is 30 szá­zalékos árcsökkenés muiatkozik, ami annak a sajnálatos bizonyí­téka, hogy terményig hegeinknek nem tudott a kormány megfelelő piacot biztosítani. Romániában az idén kétszeresére emelkedett a bú­za ára. A kormány határozottan nagytőke, kartel és nagy­bank pénzügyi politikát folytat. Rámutatott itt arra, milyen óriá­si hasznot húznak a karíelék, aminek csak a nagyközönség és a kereskedőtársadalom látja kárát. A gazdavédelmi rendelkezé­sekre szükség volt, de nem olyan formában, amint azokat megcsinálták, más gazda­sági osztályok rovására. Óriási áldozatokat kívánnak e rendelke­zések az országtól és végered­ményben a bankok kapnak ka­matot még olyan tartozások után is, amelyeket már régen leírtak. Ez a rendezés nem igazságos, nem is lebet végleges, pedig a gazdaadósságokat egyszer már véglegesen meg kell oldani. Kray István báró a legitimizmus és a revízió összefüggéséről beszélt Zalaegerszegen. Bírálta a kormány gazdasági politikáját és a nyilaskeresztes mozgalmat.

Next

/
Thumbnails
Contents