Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)

1934-01-03 / 294. szám (1. szám)

xtfll. évfolyam 294. izém ÄP» 10 fíltélT *994. Január 3.Sacerda. Felelős szerkesztőt Herboly Ferenc. Szerkesztőség és Széchenyi-tér 4. kiadóhivatal: Zalaegerszeg, ■ Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban., Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengi, negyed* évre 6 pengő. [— Hirdetések dijszabás szerint Elmaradtak az idén azok a nagy politikai nyilatkozatok, amelyeket újévkor tettek a kormányelnökök. Gömbős miniszterelnöknek egyenes kíván­ságára elmarad az egységespárt­nak újévi küldöttségjárása, a mi­niszterelnök rádiószózatot sem in­tézeti az ország lakósságához. Ez mind újítás, szakiiás a múl­takkal. A miniszterelnök ugyanis úgy gondolkodik, hogy ő már eleget beszélt, fölösleges tehát újévkor nagyobbszabásu beszédet mondania. Aki akart hallgatni a szavára, az hallgatott, akinél pe­dig süket fülekre találtak szavai; ott már úgyis hiába próbálkozik, A taggyüjtés továbbra is seré­nyen folyik az országban. Nap­nap után több név kerül a gyűj­tőiekre — már tudniillik a tag- gyüjtöivekre, amelyekkel ezidősze- rint Zalaegerszegen még ma is házainak — állami alkalmazottak: az újévi külön nyilatkozatra nincs szükség. Valóban érthetetlen do­log, hogy a miniszterelnök, ahol és amikor alkalma nyílik, han­goztatja, hogy a tisztviselőket tá­vol kell tartani a pártpolitikától és a gyakorlatban ennek az el­lenkezője történik. Példa erre a zalaegerszegi taggyüjtés, amit pártelnöki felhívásra állami alkal­mazottak hajtanak végre. Ugylát- szik, a beszéd és a tettek között mutatkozó nagy különbség az oka annak, hogy a miniszterel­nök ujévir nagy nyilatkozata el- maraot. Á másik ok mindeneset­re az, hogy beszélni kellene a leadott nagy programmnak a végrehajtásáról, vagyis be kellene számolni azokról az eredmények­ről, amelyeket a nagy programra végrehajtásánál ért el a kormány és kellett volna mondani valamit a jövöt illetően is. Persze a jö­vőre nézve is csak ujab’o Ígérete­ket tehetett volna a miniszterel­nök, de erre vállalkozni már nem mert, mivelhogy az Ígéretekkel, a be nem váltott Ígéretekkel már torkig van az ország. Az újévi nagy nyilatkozatnak lefújása volt eddig a legsnajdigabb cselekede­te a miniszterelnöknek. Az ország népe természetesen nem bánja, hogy a nagy nyilatkozatok elma­radtak. Ezek épenséggel nem hiányoznak a népnek. Dehát iga­zán nincs semmi, ami felől a miniszterelnökneknyilatkoznia kel­lett volna. A taggyüjtésnek ered­ményei nem érdekelnek komo­lyan senkit sem ; legfölebb azo­kat, akiket a mai rendszer éhet. A nagy tömegek pedig már sok­kal érzéktelenebbek, sokkal elfá- sultabbak. semhogy törődnének azzal, mennyire telnek meg a gyöjtöivek. Ha megcsinálja Göm­bös Gyula miniszterelnök a titkos választójogot és annak alapján választtat, majd akkor meg­győződhetik arról, milyen kü­lönbség van a kartotékszerü és a valódi lelkes egységespárt között. Beszélnek még másféle okokról is, amelyek miatt az újévi nyilat­kozatok elmaradtak, de ezeknek a híreszteléseknek addig nem adhatunk hitelt, amig cáfolatuk meg nem jelenik. Szóbeszéd sze­rint Gömbös Gyulának pozíciója nem is volna olyan igen erős, mint amilyennek párthívei hirde­tik. Van tehát elegendő ok a nyilatkozatok elmaradására és bármelyik legyen is az igazi, az bizonyos, hogy a politikai légkör nem csendes, szelek fujdogálnak ott, amelyek kisebb zavarokat, vagy nagyobb viharokat is tá­maszthatnak és más irányt adhat­nak a politikai életnek, más rend­szert «diktálhatnak, más helyzetet teremthetnek. Azzal természete­sen számolni kell, hogy a mai nehéz viszonyok közepette majd­nem a lehetetlenséggel határos jobb állapotokat teremteni, de nem szabad a szavak és tettek között olyan nagy ellentéteknek ienniök, mint most vannak és még kevés bbé szabad minden munka között elsőnek tartani a pártszervezést. Titulescu oláh külügyminiszter lemondott. Páris, január 2. A lapok úgy tudják, hogy Tituiescu roman külügyminiszter, aki Svájcban tartózkodik, táviratilag lemondott. Angelescu miniszterelnök mara­dásra kérte, de Titulescu még nem válaszolt. Bukarest, jan. 2. Dúca meggyil­kolásával kapcsolatban folyik az akció a vasgárda ellen. Újabb tö­meges letartóztatások történtek. Codreanu vezért még nem talál­ták meg. Azt hiszik, hogy elő­kelő jobboldali politikusok rej­tegetik. Az ország nagy részére elrendelték az ostromállapotot, melyet az ünnepek alatt végre is hajtottak. Hire jár, hogy a ki­rály katonai diktatúrát léptet cieibe. Újabb rendelkezések a kisipari hitei utalványozása körül. Előbb fizessenek a városok, az állam csak azután ad pénzt. Megírtuk a napokban, hogy a kisipari hitelt kérelmezők névsorát a polgármester véleményezéssel beküldötte a soproni kereske­delmi és iparkamarához, ahonnan azonban utalványozás helyett blankettákat küldöttek a városhoz azzal a meghagyással, hogy a kérelmezők ezeket a iveket töií- sék ki, mert csak ezeken az egy­séges iveken kérelmezhető az összeg. A polgármester az iveket kézbesítette az érdekelteknek, akik most fáradoznak azoknak kitöltésén. A kamarának átiratát hamarosan követte egy másik át­irat, mely szombaton érkezett meg a városhoz. A kamara azt írja, hogy először a városnak kell befizetnie a Vármegyei Bankba a megszavazott 700 pengőt, amiről a Bank jelentést tesz a Pénzinté zeíi Központnak s amikor a P. K. a befizetés megtörténtéről értesíti a kamarát, csak akkor tehet lé­péseket a kamara az állami hoz­zájárulásnak, — a másik 700 pengőnek kiulalványozása érde­kében. Hogy azután mennyire si­et^ majd az állam 700 pengő­jének kiutal á s á v a 1, azt nem tudjuk; bizonyos ellenben az, hogy a hitelt kérőket jól meg­várakoztatják azzal a 40—45 pengővel, amit kaphatnak. Az ügynek szinte olyan látszata van, mintha egy kicsit bizalmatlanok volnának a városokkal szemben, mert hát a kamara csak akkor „tehet lépéseket“ az államsegé­lyért, ha előbb a városok fizet­nek . . . Durván megtámadtak az utcán egy zalaegerszegi járásbirót. A támadókat már el is ítélték: az egyiket 6 heti, a másikat 15 napi fogházra. Szilveszter napján a koraesti órákban Zalaegerszegen botrá­nyos utcai támadás történt. Vér­tes Márton dr. kir. járásbiró a város felől a vasútra igyekezett. A Baross-ligetnél szembejött vele három suhanc, akik egymásba kapaszkodva elfogták az ut egész szélességét. A járásbiró látva, hogy a suhancok ittasok, ki akarta kerülni őket, de az egyik meglökte. Vértes Márton dr. ek­kor rájuk szólt: „Nem tudnak tisztességet, majd igazoltatom magukat a rendőrrel.“ A suhan­cok szitokkal feleltek. Közben odaérkezett néhány diák, akik szintén rászóltak a suhancokra. Ezek azzal válaszoltak, hogy egyik diákot megütötték. A járásbiró ekkor az egyik diákot rendőrért küldte, maga pedig követte a csendőrlaktanya felé tartó suhancokat. A laktanya sarkánál a három fiatalember le­tért az evangélikus templom felé, a járásbiró pedig továbbhaladt. Ekkor a suhancok közül kettő visszafordult és egyikük, Proszics István 21 éves napszámos a gyanútlanul haladó járásbirót há­tulról kétszer nyakszirten ütötte. A zajra a laktanyából kisie­tett egy csendőr, aki az egyik támadót elfogta és átadta a diák által odahívott rendőrnek. A rend­őrség a másik két suhanc személyazonosságát megállapította és mindhármukat előállította. Megállapították, hogy a járásbiró bántalmazója, Proszics István büntetett előéletű. Épen most vált jogerőssé 6 hónapi fokház- büntetése. A másik támadó Reinagl János kocsis, aki tettleg csak A s b ó t h Károly diákot bántalmazta. A harmadik suhanc ellen nem indult eljárás, mivel nem volt része az incidens­ben. A rendőrség ma délelőtt mind­két támadót átkisérte a járásbí­róságra, ahol Vigh Lajos dr. já­rásbiró nyomban letárgyalta az ügyet. Proszics Istyán napszá­most bűnösnek mondotta ki fel­tűnően durva becsületsértés vét­ségében és ezért 6 heti fogházra ítélte. Reinagl Jánost bűnösnek mondotta ki a járásbiró sérel­mére elkövetett becsületsértés és a diák sérelmére elkövetett feltűnően durva becsület­sértés vétségében, s ezért 15 napi fogházra ítélte. Mindkét Ítélet jogerős. Elénk folt a szilveszter Zalaegerszegen. Zalaegerszegen az óév utolsó napja eléggé élénk volt. Ez álí elsősorban a Karácsonyfa-egye­sület szilveszteri mulatságára, amely a különböző egyesületek által rendezett sorozatos gyenge szilveszteri bálok után ezúttal szokatlanul népes volt. Kiderült, hogy Zalaegerszegen is lehet si­kert elérni, csak fel kell hagyni az előkelő elzárkózottsággal és érteni kell a rendezéshez. Most mind a két kellék megvolt. A száztagú rendezői gárda fárad­hatatlan volt, s igy szép számban vonultak fel a leányok és fiatal asszonyok a vidékről is a Bárány­nak szépen díszített termeibe. A sikerre jellemző, hogy még reggel 6 órakor is mintegy húsz pár táncolt. A siker anyagiakban is megnyilatkozott, mert jelentős összeg jnt az egyesület jótékony akciójára. Kiseb közönséggel, de hangu­latos szilveszter volt a Move klubházában. Szépszámú közön­ség jött egybe a Katolikus Le­gényegyletben és a ZTE klubhá­zában. A kávéházakban és a vendéglőkben mérsékeltebb számú szilveszterező volt, de a hangulat eléggé vidámnak bizonyult.

Next

/
Thumbnails
Contents