Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)

1933-10-19 / 237. szám

1933 október 19, Zaiamegyd Üjaag Róm. kát. és ú] görög.; Alk. sz. Péter.Prot.: Lu­cius. Izr.: Thisri hó 29. Nap kelte 6 óra 24 perc­kor. Nyugszik 5 óra 06 perckor. IDŐ: Hűvös idő, északi szél, sok helyen eső, a magasabb he­gyekben esetleg havas eső, a legtöbb csapadékot valószínűen a délkeleti megyék kapják. — A veszprémi püspök Ró­mába utazott. Rótt Nándr dr. veszprémi megyéspüspök az öt esztendőnkint köteles apostoli lá­togatás céljából kedden Buda­pestről Nagykanizsán át Rómába utazott. Nagykanizsán a pálya­udvaron való tartózkodása alatt tisztelgett nála Gazdag Ferenc püspöki tanácsos. Az állomáson tartózkodók fölismerték a főpász­tort és lelkes óvációköan részesí­tették őt. — A polgármester Szombat­helyen. Czobor Mátyás polgár- mester, Szilágyi Mihály főszám­vevő és Mózes László tűzoltó parancsnok tegnap Szombathelyen jártak, ahol látogatást tettek Uj- váry Ede dr. polgármesternél, majd tanulmányozták a szombat­helyi tűzrendészet szervezetét, va­lamint a parkosítást. — Herczeg Ferenc külföldön. A 70 éves Herczeg Ferencnek épen 70 müve jelent meg magya­rul s ezeknek több, mint felét lefordították idegen nyelvre. Finn nyelven 9, olaszul 7, spa­nyolul 5, svéd, észt és lengyel nyelven 4—4, német nyelven 6, francia, román, cseh és dán nyel­ven 2—2, horvát nyelven egy műve jelent meg Hercegnek. A leforditott művek leginkább a kö­vetkezők : Gyurkovics lányok, Gyurkovics fiuk, Gyurkovics And­rás, Pogányok, Az élet kapuja, Bizánc, Szabolcs házassága, Az aranyhegedü, A dolovai nábob leánya, Kék róka. — Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- és bélza­varok, máj- és lépduzzadás, hát- és derékfájás ellen a tetmészet- adta „Ferenc József“ keserüviz naponként többször bevéve, hat­hatós segítséget nyújt. — A Karácsonyfa Egylet választmánya szombaton ülést tartott, amelyen a karácsonyi sze­gény gyermekek segélyezési mód­ját és mérvét beszélte meg és egyúttal elhatározta, hogy hagyo­mányos bálját Szilveszter este fogja megrendezni. — Szent István napján csé- peltetett. Horváth Gyula bazitai lakós az idei Szent István nap­ján, amely egyúttal vasárnap is volt, a Zalaegerszeghez tartozó Becsali-hegyen csépelteiéit. A zalaegerszegi rendőrség büntető- birája most a munkaszüneti tila­lom megszegéséért jogerősen 20 pengőre ítélte. — A nagykanizsai fronthar­cosok elhatározták, hogy akciót kezdenek egy frontharcos székház építése érdekében. — Vér-, bőr- és idegbajosok a természetes „Ferenc József“ keserűvizet mint igen jó béltisz- titó szert eredményesen használ­ják. Az orvosi tudomány legjelen­tékenyebb képviselői írják, hogy a Ferenc József viz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. *l*rm++**M^+^*0+ll*^^^0tl**^***lf^***&*l**J*+**>*r — Őskori lelet a zalavári berekben. Zalavár község és a tőle nyugatra fekvő Báránd puszta között útépítési munkák folynak, melyeknek során most érdekes őskori leletre bukkantak. Az uí ugyanis metszi az úgynevezett vársáncot, amely ma már csak egy, körben húzódó földemelkedés, lit ásás közben egy különös szer­kezetű, fejlett építési technikára valló gerendarácsozatot, lapos ho­mokkőből készült falmaradványt és őskori kőedénydarabokat ta­láltak. Tompa Gyula utmesternek sikerült egy szép kődomborművet megmentenie, amit átadott a za- íavári plébánosnak. — Megrágalmazta az OTI t. Pollák Ignác bánokszentgyörgyi 54 éves asztalosmester az ÖTI zalaegerszegi pénztárához intézett levelében erősen megrágalmazta az intézet tisztviselőit. Felhatalma­zásra hivatalból üldözendő rágal­mazás vétségével vádoltan állott tehát ma a kir. törvényszék előtt. Vádlott felindult lelkiállapotára való hivatkozással bocsánatot kért már a körjegyző előtt is, a főtár­gyaláson is az OTI-tó! és tisztvi­selőkarától. A bíróság három napi fogházra átalakítható 30 pengő pénzbüntetésre Ítélte őt jogerősen. — Ischiásnál egy pohár ter- természetes „Ferenc József“ ke­serüviz reggel éhgyomorra ívévé előmozdítja a gyomor és a belek működését s könnyű székletet biztosit. — Hibaigazítás. Elitéit erdőőr cimü tegnapi közleményünket úgy igazítjuk ki, hogy a nagykanizsai törvényszék Figura Pál nagyrécsei erdőőrt három hónapi (és nem három napi) fogházra Ítélte. **gsra*f*2»***?*~»*'> m«'miirßaßm* — Erős, vérbő kövér embe­rek számára a természetes „Ferenc József“ keserüviz na­ponként való ivása legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélműködést biztosit. — A (evéldézsmáló kanizsai postás ügyében kitűzték a fő­tárgyalást. Megírtuk, hogy a nagykanizsai postahivatalban hosz- szabb megfigyelés után rájöttek arra, hogy valaki dézsmálja a le­veleket, különösen az idegenor­szágokból érkezetteket. A nyomo­zásnak meg is lett a kívánt ered­ménye és elfogták Madzag Ferenc postaalíisztet, aki tettét be is is­merte. Az ügyészség elkészítette a vádiratot és a törvényszék ok­tóber 30-ára ki is tűzte a tár­gyalást, melyre koronatanúként kél bécsi és egy kőszegi sértettet idéz­tek meg. A vádlott letartóztatásban van. — Agyonlőtte magát egy budafai földműves. Tornyos Károly budafai földműves tegnap agyonlőtte magát. Tornyos 1919 óta elmezavarban szenvedett s többször ápolták már kórházban. Az utolsó napokban ágybanfekvő beteg volt és az öngyilkosságot is az ágyban követte el. Egy évvel ezelőtt nősült meg. Az ügyészség a temetési engedélyt megadta. Hit látónk a Jaráodoklás a Szent Atyához“ cimü filmben? Csütörtökön lesz a premierje a világszerte eseményt jelentett nagy filmnek, melynek ünnepé­lyességet kölcsönöz, hogy beve­zető beszédét — természetesen magyarul, — Serédi Jusztián bí­boros hercegprímás mondja. Ez a film teljesíti minden jó katoli­kus vágyát, hogy a Szentév al­kalmával láthassa Rómát, a pápák városát és a Szentatyát, amint áldást oszt, küldöttségeket fogad és végül a Vatikán kertjében 1500 cserkész hódolatát fogadja. Különös látványosság azonban ez mindenkinek felekezeti különb­ség nélkül, hisz a világ műkin­cseinek legszebb tárházát láthatja itt, ahol Rafael és Michelangelo csodálatos mesterművei jönnek elénk festményekben, szobrokban és az építészet legszebb alkotá- tásaiban. Külön engedéllyel vette fel ez a film a Vatikán kertjét és világhírű gyűjteményeit, amiket a zarándokoknak sem tárnak fel. Az Edison mozi megértésére jel­lemző, hogy ezt a szép filmet fil­léres helyárral mutatja be, hogy mindenki megnézhesse. Badarát, október 16. 77 kg-os tvkí 7 30—7,55, egyéb 6,15-7-10, 78 kg-os tvtó 7.40- 7.65, egyéb 7.05—1.20, 79 kg-os tvkí 7.50-8.75, egyéb 7 15,-730, — 89 kg tvkí 7.60—7 85, egyéb 7.25-7-40, rozs 03.95-C4.05, takar­mányárpa 06.30—06.40, sörárpa 10 50- 11,50, z&h 7.10—7-30, tengeri 07.45 07 25, korpa 05'00—l 5*10 pengő. Felelős kiadó; ARANY KÁROLY. — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedés Jen kaphatók Gabona Porpácok: Mrapácok: Arzópéc Porzol Tillantin Bigriol Hígozán Tillantin eredeti gyári árban és csomagolásban Műtrágyák Péti-só Ásv. szuperfoszfát 400 /O'OS bálisó Mésznitrogén Thomaasalak kg-ként, zsák-számra és waggon- tételekben. FUTOK vegytiszta szénsavas mész. PEKK „D“ vitamin készitmény Beszerezhetők; ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvé­delmiszerek kereskedésében. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság mellett.) Kiadja: a „ZRÍNYI“ Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg. Fiókszerkesztőség és kiadóhivatal; Nagykanizsa, Petőfi utca 7. Keszthely, Kossuth Lajos u.^ — Mozivetitésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők. Egyesületek és mükedfelök figyelmébe! Színművek és egyéb előadási dara­bok beszerezhetők a „ZRÍNYI“ könyvk ereske dés ben ZALAEGERSZEGEN. Irodalom. Újdonságok. Mindennnapi 15 perc. testgyakorlás—.63 Dr. Vidéki, Törökországi kalandok a világháborúban ....................3— Dr . Fodor. Bevezetés a gazdasági földrajzba ..............................6-— Dr . Polzevics. A lateráni szerződés 3-60 Lendvai. Róma tornyai alatt . . 5*60 Dr. Zoltvány. Szent Anzelm . , 3'— Dr. Lippeg. A keleti egyház . . 4-— Dr. Gálos. A Szentlélekisten . . 4-— Pázmány Péter prédikáció III. . 10-— Gábriel. Katekizmus vázlatai elemi isk. Ill —IV. o.....................—-90 Tóth Tihamér dr. A szenvedő és győzedelmes Krisztus . . . 10-— Továbbá Tóth Tihamér összes munkái kaphatók a ZRÍNYI könyvkereskedésben. Férfi öltönyszövetek: téli kabátszövetek, mintás kammgarn kelmék, a legújabb kimintázásban, iskolaöltönyök részére alkalmas strapa- birós maradékok, sewiot kelmék (troteur) utcai ruhákra, sportöltönykelmék angolos sportmintákban. Egyenruha, libérien posztók, lodenkelmék: ide tartoznak: vadászruha, uradalmi személyzet részére kabát és öltönyszövetek, soffőr ruhára alkalmas anya­gok, tűzoltóknak zubbony posztók, cserkész és le­vente posztók, Színes posztók: díszítő célokra, Íróasztalra, fegyverálványra, kártya, bridge és' billiárdasztalok behúzására. Lovagló nadrágok: rendkívül erős strux anyagok és nadrágcordok. A női szövetosztályon: a legszebb női köpeny, kostüme és ruhakelmék. Präger Keszthely

Next

/
Thumbnails
Contents