Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-12-24 / 290. szám
1933 december 24. Zalarnegyei Újság 48-as hősi szobor Nagykanizsán. Az a nagy munka, mely arra irányul, hogy a dicső történelmi múlttal bíró 48. gyalogezred és 12 ezer hősi halottja oiyan emléket kapjon, meiy híven tükrözi vissza az ezred hírnevét, hősies ségét és hűségét, a befejezéséhez közeledik. Zala vármegye, Nagykanizsa város és közönsége, az ezred volt tagjainak áldozatkészsége meghozta azt az eredményt, hogy a hősi szoborra szükséges összeg majdnem teljes egészében együtt van, miért is a felállítás előmunkálatai megkezdődtek. December 20-án, szerdán délben érkezeit Nagykanizsára hazánk legnagyobb szobrászművésze, Kisfalud! -Strobl zsigmond, a Képzőművészeti Főiskola tanára, hogy a helyszíni szemlét megtartsa. A művész hosszabb londoni tartózkodás után, hol az angol királyi család tagjait, politikusokat, stb. mintázott meg, most érkezett vissza Magyarországra, hogy mint Zaia vármegye szülötte, olya művet alkosson, mely méltó az ő nagy nevéhez. Fogadására az állomáson megjelent a város nevében dr. Kráíky polgármester, a szoborbizottság nevében Schöfl Rudolf ny. ezredes, Szaímáry Béla százados és vitéz Tóth Béla. A szobor helye — a felsővárosi templom előtt — a művésznek igen tetszett. Itt megemlítjük azt a körülményt is, hogy ide kelleti volna felállítani 1910-ben az akkor még fiatal művésznek Deák Ferenc szobrát. Ennek felállítása közbejött akadályok miatt elmaradt. Á sors mégis úgy intézte, hogy e helyről az ő nagy alko tása hirdesse a magyar hősiességet. Délután a helyőrségi tiszti kaszinóban vitéz Líszkay Győző ezredes megbeszélést tartott, melyen a 48. gye. tartalékos tisztjeinek egy része is megjelent. Vi íéz Liszkay ezredes üdvözlő sza- vai után Szathmáry Béla százados ismertette az ezred történetét az 1721-ben történt felállításától kezdve az összeomlásig, majd a megmaradt ereklyéket mutatta be. Ezek között szerepelnek lánglelkü költőnk, Petőfi Sándor katonai okmányai, aki két éven keresztül volt a 48. gyalogezred zöidhajtókás, sárgapitykés közlegénye. A tisztelettel őrzött emlékek hatása alatt Kisfaludy-Strobl Zsig- mond egyik Petőfi mellszobrát ajándékozta az ezred kis múzeumának. Az ajándékot vitéz Lisz kay ezredes és a megjelent bajtársak hálásan köszönték meg. Most már rövid idő kérdése és áliani fog a szobor, mely hirdeti a magyar hősök megbecsülését és tiszteletét. — Olcsóbb lett az Auto Syphon patroncsere! Mindazoknak, akik a kedvezményes áru Auto Syphon patroncserére reflektálnak, ajánlatos, hogy az erre jogositó korlátolt számú kedvezményes jegyfüzetet az egyedárusi- tónál, Szabó Antal Nagykanizsa sportüzletében mielőbb megváltani szíveskedjenek. 6195 4 Keszthelyi Yacht Club rendkívüli közgyűlésén a tagok szokatlanul nagy számban jelentek meg. A Clubban a nyáron megindult intenzív klubélet megkövetelte az alapszabályok módosítását, egyben új házszabályok alkotását és a tisztikar kibővítését. Svasíits Géza elnök örömmel jelentette be a taglétszám emelkedését. Fél év alatt 60-ró! 200-ra emelkedett a tagok száma, a gazdasági akadémia tanári kara és ifjúsága, mint egységes testület lépett be a klubba. A közgyűlés, egyhangú lelkesedéssel szavazta meg a tagdíjnak 8-ról 12 pengőre emelését, amely a tervbevett nagyszabású beruházásokat »eszi lehetővé. A tiszíujiíás során elhatározták, hogy diszelnöknek Festetics György herceget kérik föl. Az űj tisztikar a következő : Örökös díszeinek: Lovassy Sándor dr., védnökök: Malatinszky Ferenc, Lériárd János dr., Resschl Imre és Pesíhy Béla, elnök: Svasüts Géza, alelnök : Ejury Lajos dr., titkár: Hübner Kálmán dr., ügyész: Novák Béla dr,, jegyző: Tóth Bertalan dr., háznagy: dr. Berzsenyi Lászlórié és Szekeres Vince dr., pénztáros: Dér Rezső, parancsnok : Koller László, (helyettese : Lányi János), művezető: Várnai Tivadar, (helyettese : Soto» nyi jenő), orvos : Magyary Zoltán Gerő. A bizottságok megválasztása után elhatározta a közgyűlés, hogy a Club pályáján bevezeti az esti zenéskorcsolyázást, „jégcsárdát“ áiiit fel és két fiatal klubtagot kiküld az Országos Korcsolyázó Egyesületnek Budapesten tartandó műkorcsolyázó tanfoiya mára és januárban ingyenes műkorcsolyázó tanfolyamot rendez a Club-pályán. Rövid táviratok. A kormányzó 54 esetben adott karácsonyi kegyeimet. — A közlekedésügyek vezetésére rövidesen Dálnoki-Kovács Ernő vezérezredest nevezik ki. — Bethlen István gróf egyik cikkében azt írja, hogy nemzetközileg elhatározott revizfó esetében sem mód, sem alkalom nem nyílik háborúra. — Sommerville angol képviselő az alsóházban javasolni fogja, hogy az angol kormány tegyen lépéseket a revízióra. Acsehek eSaiftksasatetták a felvidéki magyarság egy részét. Prága, december 23. Az 1930. évi népszámlálási adatok egy részét most tették közzé. Eszerint 1930 végén a Felvidéken a „csehszlovákok“ száma 2.345.000, a magyaroké 572 ezer, a németeké 147 ezer, az oroszoké 91 ezer, a zsidóké 65 ezer, a cigányoké 30 ezer. A nyilvánvalóan meghamisitot statisztika szerint 1921 óta a „csehszlovákok“ száma 16.5, az oroszoké 6.4, a németeké 5.5 százalékkal emelkedett, ellenben a magyaroké 10, a zsidóké 7.3 százalékkal csökkent. Vasárnap, december 24. 9.30: Hírek. 10: Egyházi ének és szentbeszéd, 11.15: Unitárius istentisztelet. 12.30: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. 2: Gramofoníemezek. 3: A m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium iádióelőadássorozata. 3.50: Manchen Mariska gyermekdalokat énekel, zongorán kiséri Polgár Tibor. 4.30: „Karácsony a Föld déli sarkán“ Halász Gyula elő adása. 5.10: Budapesti Hangverseny Zenekar. 6.30: „Csendes éj, szent az éj“ Tóth Tihamér dr. előadása. 7: Harangszó Betlehemből dr. Koudela Géza kisérő beszédével* Utána a „Szent estére“ való tekintettel az adás éjfélig szünetel. 12: Éjféli mise a városmajori plébániatemplomból. Hétfő, december 25 8.45: Hírek. 9: Református istentisztelet. 10: Egyházi ének és szentbeszéd. 11.30: Evangélikus istentisztelet. 12.45: Budapesti Hangverseny Zenekar. 2. Gramofonlemezek. 3: Lakner bácsi gyer- mekszinháza előadása. 4: Budapesti Koncert Szalonzenekar. 5: „Karácsonyi népszokások itthon és külföldön.“ Liber Endre előadása. 5.40: A Szent István Bazilika és a Belvárosi Főplébánia Templom énekkarainak karácsonyi estje. 7.10: „Beszámoló a. rádióhétről“. Hollán Péter dr. előadása. 8: Móra Ferenc vidám elbeszélése. 8.30: Operaelőadás a Stúdióból. „Csárdás királynő.“ Majd Gutten- berg György jazz-zenekara. Kedd, december 26. 9.45: Hirek. 10: Egyházi ének és szentbeszéd. 11.15: Görögkatolikus istentisztelet. 12.30: Gitárhangverseny. 1.45: Am. kir. Mária Terézia i. honvédgyalogezred zenekara. 2.15: „Rádiókrónika“ Elmondja Papp Jenő. 3: „Leányok a jövő küszöbén.“ Törökné Kovács Herrnín előadása. 3.30: Népszerű lemezek. 4.30: „A sziv költője“. Edmondo de Amicis centenárium. Radó Antal előadása. 5: Cselényi József magyar nótákat énekel. 6: „Karácsony“ Néprajzi közvetítés Szanyból. 7: Lehár-egyveleg. 8.35; „Hazafiasság és hazaszeretet“. Márkus László előadása. 10.25: Rigó Jancsi és cigányzenekara. Gyógyhaskötő, prmcesz és rövidfüzők, övei', kézzel varrott bőrkesztyűk, bélelt is, mérték után készülnek. Fűző- és keztyüjavitás. Kis fűzők 4 pengőtől Princesz fűzők 15 pengőtől füzaszalon. Zalaegerszeg, Kossuth-u. 8. — Olcsóbb lett lényegeset az Auío-Syphon patron! Aj Auüí Sphon R. T. arról értesít hogy tekintette! a közgazdaság állapotokra, az Auto Syphon árá 2 pengőről, P20 pengőre szál- litotta le, oly módon, hogy 12 tucat kedvezményes paíroncserére i jogosító utalvány-füzeteket bocsátott ki, amelyek a helybeli Iera- katuknál, (Dr. Raszter gyógyszer- tár) 2 88 pengőért válthatók, ahol is ezen kedvezményes patronok kizárólag kaphatók, Tehát egy ilyen utalványlap és P20 pengő elienében cserélhetők a patronok. Karácsonyi ajándékait szerezze be üzletében PETŐFI-UTCA 27 SZÁM (Stefániával szemben.) ▼ RAKTÁRON TART NAGY VÁLASZTÉKBAN: RETIKÜLÖKET, PÉNZTÁRCÁKAT, AKTATÁSKÁKAT, BŐRÖNDÖKET, FUTBALL LABDÁKAT ; Ha MÉG NEM PRÓBÁLTA, PRÓBÁLJA MEG-Ül TISZTÍTANI ŐSZI ÖLTÖNYEIT G AL LÉ RT! S Z TIT Á S LEGOLCSÓBB KÉZIMUNKA VÁSÁRLÁSI FORRÁS KESZTHELY. KOSSUTH LAJOS U. 8 III' MM Fondant szalon 1 kg . Csokoládés szalon 1 kg . 2‘— pengő . 2*20 pengő Németh Lacinál