Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-12-21 / 287. szám
S&H3. December 26. Csütörtök, :ütfl. éwf®l$*aa 287. szám. Ä8*® 10 Ííll@ü Felelős szerkesztős Her boly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ===== Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengi1, negyed* évre 6 pengő. ‘— Hirdetések díjszabás szerint Azok a hangok, amelyek a béketárgyalásokon irányt szabtak, amelyek a mi megcsonkittatásunkat sürgették, ma’már kimentek a divatból. A mi igazságunkat eltakaró sötét fellegek már oszladoznak, aminek ékesen szóló bizonyítéka az is, hogy az Állandó Nemzetközi Bíróságon a Pázmány Péter tudományegyetem és Csehország között tiz éve húzódó birtokperben mi lettünk a győztesek. Még az oláh kiküldött is a csehek ellen szavazott. Páris, december 20. Berlini hírek szerint Németország a fegyverkezési egyenjogúságra irányuló javaslatában korlátlan mennyiségű védőfegyvereket, 6 hüvelykes íá- b«ri ágyukat, kisebb harci kocsikat, gépfegyvereket és vadászrepülőgépeket követel. Ezzel szemben tiz évre támadási kizáró szerződéseket ajániFranciaországnak és többi szomszédainak. Módosítani kívánja Németország a locarnoi szerződés két pontját is, ami annyit jelentene, hogy Németország a jelenleg demilitarizáit Rajna-vidéken helyőrségeket tarthat fenn és erődöket építhet. Párisban a német javaslatokat elfogadhatatlanoknak tartják. Páris, december 20. A német fegyverkezési javaslatot a francia kormány a berlini követ jelentésének formájában kapta meg, igy arra nem jegyzékben, hanem a követ utján válaszol. A lapok szerint Németország továbbra is ragaszkodik a 300 ezer főnyi hadsereghez, az ellenőrzéshez pedig csak akkor járul hozzá, ha a többi államokra is kiterjesztik. A lapok engedélyezik a német követeléseket. A német javaslatokat az angol kormány is megkapta. Tömegesen tartóztatták le Erdélyben a magyar párt bizalmi férfiait. Európa rossz szelleme, a csehek külügyminisztere, hiába szaladt Párisba. Nem sikerült ott semmit sem elérnie. Utazásának azonban mégis volt jelentős eredménye : Mussolini lapja Benes párisi intrikájára válaszul azt adta, hogy három nagyhatalom : Anglia, Németország és Olaszország föltétlenül megvalósítja a revíziót. És, minthogy Franciaország Benes rimánkodására sem volt rávehető arra, hogy a Németországgal való megegyezés lehetőségeit magától elutasítsa, hát a cseh miniszternek üres kézzel kellett otthagynia Párist. Nagyon érthető választ kapott Benes az egyik legtekintélyesebb francia laptól is, mely azt írja a többek között, hogy Franciaország nem hajlandó egyetlen katonát sem áldozni egyes kisállamok nagyravágyása és hajthatatlansága miatt. — Azt tudjuk, hogy francia mértékadó körök ezidőszerini még változatlanul mereven elzárkóznak a revízió gondolata elől, de az is bizonyosra vehető, hogy a franciák nem hoznak sem pénz-, sem véráldozatot csak azért, hogy a kis- ántánt tagjai megtarthassák mindazokat a területeket, amelyekkel őket a magyar korona országaiból elégítettek ki a békekötésekkor. Franciaország is megtanulta, mi az a háború, nem igen kap tehát kedvet arra, hogy isméi millió gyermekét vigye háborúba a kisántánt megmentéséért. Fia tehát a francia hivatalos körök még ma ellenzik is a revíziót, annyit megérthetett a kisántánt, hogy a franciáktól csak szóbeli, csak diplomáciai támogatást remélhetnek revizióellenes küzdelmükben, de mást nem. Ennek tudatában nem is csörteti ám a kardot egyik kisántánt-hős sem, mint ahogy a napokban Benes és Titulescu csörtették és nem mernek háborúval fenyegetőzni, mert tudják, hogy nem érzik most már maguk mögött sem a francia hadsereget, sem a francia államkincstárt. A revíziónak pedig meg kell lennie 1 Hiába ajánlgat Benes új dunai terveket, hiába citerázik a gazdasági blokkról, a politikai kérdések kikapcsolásával. Nekünk revízió kell, mi követeljük azt, ami a mienk, amit tőlünk, vitézektől és bátraktól a gyávák, esküszegők, orvtámadók elraboltak akkor, amikor ezer sebből véreztünk. Mussolini nem játszik a szavával. Amit újságja révén közöl a világgal, azt állja is derekasan, férfiasán. Újságja pedig — mint föntebb említettük, — azt mondja, hogy három nagyhatalom megcsinálja a revíziót. Most azután mehet Benes megint országos körútra, betilthatja az összes csehországi magyar és tót lapokat, letartóztattathat száz meg ezer magyart és tótot: a revíziót Kolozsvár, december 20. Tegnap az egész városban megdöbbenést keltettek azok a hirek, hogy a román hatóságok példátlan terorrai igyekeznek megakadályozni az erdélyi magyar párt választási harcát, főleg Bihar és Szatmár megyékben. Nagyváradon az összes magyarpárli bizalmi férfiakat letartóztatták, valamint azokat az ügyvédeket is, akik a falvakba igyekeztek bizalmi férfiakként. Margittá községben szuronyok között kisérték a csendőrök az őrsre a magyar bizalmit. Számos más községben hasonló módon jártak el a csendőrök. Héj- jasfalván Ugrón Pál nagybirtokosi, a magyar párt egyik vezérét tartóztatták le, a szomszéd faluban pedig Somorjay László nagybirtokost. Homoródremetén Marton Józsefet véresre verték, mivel kerítésére kiragasztotta a magyar párt választási plakátját. A lakosságot megfenyegették, hogy ha szavazni mernek, akkor kihajtják őket az erdőre közmunkára. Udvarhely megyéből érkező hirek szerint ott is tömeges atrocitások történlek. Wilier József magyar szenátor táviratban tiltakozott Dúca miniszterelnöknél, mert a bizalmi férfiak letartőzíatása a mai választáson természetszerűleg igen hátrányos helyzetbe hozza a magyar pártot. Bukarest, dec. 20. A Curentul a mai választáson a kormány győzelmét jósolja. A lap szerint a szavazatok 50 százalékát a kormánypárt f ogja megszerezni. A többi lapok is általában kormány- győzelmet várnak. A választási harc az utolsó napon is hevesen folyt. Ennek jele, hogy a kormányhatóságok tegnap Ploestiben a nemzeti parasztpártnak és a Bratianu féle szabadelvű pártnak 400 tagját letartóztatták. Egyik községben Michala- chenak, a parasztpárt elnökének beszéde után vad verekedés folyt a nemzeti parasztpárt és a szabadelvűek hívei között. Sokan megsebesültek. Jassyban lövöldöztek az utcán. Innen—onnan. A hó igen jelentékeny gazdasági tényező, ha idejében leesik. Eltakarítása munkaalkalmat nyújt. Az élelmiszerek drágulnak, a fűtőanyagokat fokozottabb mértékben vásárolják és ennek a révén is több ember foglalkoztatása válik szükségessé. Mégis mindenki örül, ha a tél elmúlik. De ennek a hidegen kívül oka főleg az, hogy télen többet kell költeni. Drágább az öltözködés, élelmezés, a sport, sokba kerül a bál stb. * Pirinkó ár. Ez akar az olcsóság megjelölése lenni. Ezzel csalogatják ma már a budapesti kereskedők magukhoz a jóhiszemű vidéki vevőket. Pedig aminek ára van, az már nem is lehet ölesé. A magyar ember óvatosságát jellemzi, hogy sohasem érdeklődik semminek az „ára“ iránt, hanem megkérdi, hogy adják, mennyiért vesztegetik, mit késíál ? — amit magának meg akar szerezni De hát miért is pirinkó ár az, amikor az az áruház, amelyik ezt a megjelölést kitalálta, egy pár női posztó cipőért 6.90 pengőt kér! Kétségtelen, hogy a pirinkó ár drágábbat jelent a „filléresnél“, mert a filléres gyorson 5 pengőnél többet nem kellett fizetni. Hát pirinkó a 6*90 pengős szám, amely tiz fillér hijján 7 pengő? Ez a pirinkó szám szégyenében elpirulhat. * A beszélő órát ünnepelték nemrégiben Párisban. Ez az óra bemondja a pontos időt. Hányszor mondták meg már a pontos idejét valaminek ! — hányszor fogadták becsületszóra, hogy a kikötött pontos időt betartják és az a bi- zvnyos pontos idő senkit sem érdekelt. Hányszor hallhatjuk : ütött az óra és itt a tizenkettedik óra, még sem történik semmi. Itt az óra helyett emberek beszélnek, akik azt hiszik, pontosabban ismerik az időt az óránál. Megmérgezték a dalai lámát. London, december 20 A dalai láma, aki Tibet vallási vezére és uralkodója volt, 60 éves korában Lhassában meghalt. Az angol lapok most azt a szenzációs hirt közük, hogy a dalai lámát megmérgezték, akárcsak nemrégiben a Pancsen lámát. A távolkeletnek két főpapja volt. Mongólia a Pancsen lámát vallotta uralkodójának, mig Tibet és Kina a dalai lámát. Minthogy a dalai lámának a távolkeleten nagy politikai súlya volt, erőszakos halálának valószínűen jelentős világpolitikai kihatásai is lesznek. Németország támadást kizáró szerződést ajánl Francia- országnak. meg nem akadályozhatja. Az volna még csak szép, ha egy ilyen hatalmas arányú mozgalmat, amelyet minden tekimeiben az igazság támogat, egy olyan szemfény veszlő paprikajancsi, mini Benes, meg tudna állítani, sőt teljesen t tönkretenni akár francia segítséggel is! Ez már valóban világszégyene volna, amit az említett három nagyhatalom elviselni képes sem lenne. A világboionditá- sok ideje lejárt. Cseh, szerb, oláh szó már visszhang nélkül hangzik el a világpolitika szinterén. |