Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-11-24 / 266. szám
1933 november 24 3 Zala megyei Újság A leszerelési értekezletet elhantolták — előtérbe került a revízió kérdése. /ÉCI IhrilwY' Í/enáéQV(kob$m A francia kormány bukását várják ma estére. Páris, november 23. A Matin szerint a leszerelési értekezletet tegnap elhantolták. Jogi szempontból Franciaország elégtételt kapott. Valószínűnek tartja a lap, hogy januárban összeül a hatalmak konferenciája az olasz tengerparton. Végleges megegyezés ebben az ügyben csak Amerika ellenállása miatt nincs még. London, november 23. A Mor- ningpost azt írja, hogy a leszerelés helyett a beszerelési értekezlet kudarca után most már a béke- revizió kérdése került előtérbe, A Népszövetséget meg kell reformálni, mert mai formájában a jelenlegi területi viszonyokat akarja állandósítani. A Times azt írja, hogy Francia- ország egyedül ellenzi csak a békereviziót, az angol kormány már ingadozik, Olaszország pedig határozottan mellette van. Páris, november 23. A francia kamarának a kormány pénzügyi programjáról folytatott vitája ma este döntő fordulathoz ér, ameny- nyiben a kormány az egyik szakasznál felveti a bizalmi kérdést. Politikai körök szerint a szavazásnál a kormány kisebbségben marad, mert nem tudja a szociáldemokraták kívánságát teljesíteni a radikálisok ellenzése miatt, igy pedig a többséget nem szerezheti meg. Valószínűnek tartják, hogy a kormány mellett 240*en, ellene háromszázan szavaznak. Ötévi f egy házra ítéltek az oláhok egy magyar plébánost. Szándékos emberölés kísérletével gyanúsítanak egy hatvan- holdas nagypáli gazdát. Bukarest, november 23. A Csíkszeredái törvényszék államellenes tevékenység címén 5 évi fegy- házra Ítélte Török Ferenc csórna falvai magyar plébánost. A törvényszék az ügyet zárt tárgyaié son tárgyalta s csak a puszta Ítéletet közölte a nyilvánossággal, igy nem ismeretes, hogy volta képen miért ítélték ilyen súiyos fegyházra a plébánost. A magyar lakosság körében a felháborító ítélet, amely bizonyára irredenta vádon alapszik, nagy izgalmat keltett. Ismeretes az a megáll ipodás, mely a polgármester felhívása folytán a sütőmesterek és a fűszeresek között létrejött. A fűszeresek az egybehívott értekezleten bejelentették, hogy megelé- gesznek 4 filléres haszonnal a félbarna kenyérnél és igy a közönség a pékeknél is, a fűszereseknél is 24 fillérért vásárolhatja a kenyeret. Az értekezleten azonban nem jelent meg minden fű Emlékezetes, hogy a zalaegerszegi törvényszék szeptember végén 4 évi fegyházra Ítélte ifj. Horváth Károly 26 éves barla- hidai legényt, aki a vád szerint édesapjának és István nevű bátyjának segítségével verekedés közben megölte Császár Jenő fiatal legényt. A törvényszék az apát és a másik testvért felmentette. Az elitéit ifj. Horváth Károly már a főtárgyalás előtt furcsán viselkedett a törvényszéki fogházban, majd a főlárgyaláson is észre lehetett venni, hogy nincs egészen rendben. Az Ítélet ulán kezedett egészen megzavarodni, amit fokozott, hogy súlyos be* tegségben, gyomorfekélyben szenvedett. Gyakran voltak látomásai és nem akart enni. Röviddel a főtárgyalás után fel is szállították Budapestre a megfigyelő és elmeintézetbe, hogy megvizsgálják elmeállapotát. A vizsgálat azonban már nem fejeződhetet be, mert Horváth a múlt héten a megfigyelő intézetben meghalt. Halálát, amelyről most érkezett jelentés a zalaegerszegi törvénySzatmár, november 23. A májusi sinfalvai és magyarigeni vérengzések után a „Szamos“ című szatmári hírlapban Dénes Sándor főszerkeszíő megírta, hogy milyen gaztetteket követtek el az oláhok. Ezért az ügyészség vádat emelt ellene. A mai tárgyaláson a sinfalvai és magyarigeni tanuk az utolsó szóig igazolták a lap álli tásait. A bíróság mégis egyhónapi fogházra ítélte az újságírót azon a címen, hogy cikkével veszélyeztette a belső békét és az ország külföldi hitelét. szeres, tehát nem is Írhatták alá mindannyian az ivet, melyen bejelentik, hogy a 4 filléres haszonnal megelégszenek. A polgármester most körözteti az ivet azoknál, akik nem vettek részt az értekezleten s mihelyt az iv visszakerül, új értekezletre hívja össze a pékeket. Ezt közölte a polgármester tegnap a pékekkel. Ezután az értekezlet után egyidőre lezárulnak a kenyérügy aktái. székhez, a gyomorfekély okozta, de része volt benne az elmezavarnak is. EDISON MOZI 23 án, csütörtökön, csak 1 nap, 7 és 9 órakor. Filléres helyárakkal I Sápi IMaritza Chaplin felfedezettje, a szépséges magyar származású művésznő első filmszereplése Eladó gavallér. Regény a háború utáni Bécsből 10 felvonásban. — Azonkívül: Deportáltak világa. Eredeti felvételek. Helyár 10—50 fillérig. Úri ingek, legjobb divatanyagból elsőrangú munka és legolcsóob ár. SCHÜTZ ÁRUHÁZ A csendőrség ma délben a zalaegerszegi törvényszék fogházába szállította Traj János 22 éves nagypáli 60 holdas gazdát, aki ellen szándékos emberölés a gyanú. Ugyanis Traj revolverrel megsebesítette Csákány Ferenc nagykutasi hegypásztort. Traj előadása szerint az eset a következőképen történt: Vasárnap feleségével együtt a vasmegyei Telekes községben volt, ahol az asszonynak férjhezment testvérét látogatták meg. Telekesről vasárnap este indultak vissza kocsin. Mikor a nagykutasi erdőbe értek, egy ismeretlen alak bukkant fel a sötétben a kocsi előtt és Traj szerint igen furcsán A pénzügyminiszter rendelete alapján teljes erővel folyik a trafik jogosítványok felülvizsgálata. De nemcsak a kis egyedárudáké, hanem a nagytrafikoké is. Értesülésünk szerint elsősorban a nagytrafikok jogosítványait bírálja felül a minisztérium. A döntéseket még nem hozza nyilvánosságra, de a legtöbb nagytrafiknál változások lesznek. A legújabb hírek szerint arról van szó, hogy a nagytrafikok jelentékeny részét teljesen megszünteti Színház. Búcsú előadásait tartja a Magyar Játékszín. Tegnap Csathó Kálmán finomszövésü, bájos vig- játékát, a Te csak pipálj Ladányi t mutatta be élénkebb érdeklődés mellett. Mindegyik művész szeretettel kidolgozott alakításaival tette kedvessé, rokonszenvessé az előadást. Figyelemreméltó Kapossy Olga, a meleghangú Katica szerepében. Kovács Nusi, Zala Piroska, Kéri Éva a már ismert művészettel rajzolták meg alakjaikat. Bársony direktor Ladányija mélyen átgondolt, higgadt és soksok kedvességgel felépített alakítás. Pető, Zách igen jók, Balogh János hosszabb szerepekbeni is jól megállta helyét. Laczkó dr. Pókaija tősgyökeres, élethü me- gyar paraszt. Remete párszavas szerepében is megnevettet bennünket. Andrási, Satkady Rózsi pazar humoruk főerősségei az előadásnak. — Ma este utolsó bucsuelőadás : Timosa. viselkedett. A köszöntésre nem válaszolt, majd a lassú lépésben haladó kocsi után lépett. Traj valamilyen támadó eszközt látott a kezében és úgy látta, hogy támadni is akar. Ekkor Traj revolveréből két lövést adott le ijesztésül a levegőbe, de a lovak az első lövésre megugrottak é« igy a második lövés lejebb ment és könnyebben megsebesítette az ismeretlent, akiről később kiderült, hogy a hegypásztor. Valószínűsíti Traj előadását, hogy a hegypásztort nem is ismerte s akkor látta először. Mégis a való tényállást majd csak a további nyomozás derítheti ki. a dohányjövedék, másik megmaradó részébe pedig fixfizetéses alkalmazottakat állít, akik tehát a jövőben nem jutalék alapján fogják jövedelmüket élvezni, ami a nagytrafikoknál eddig igen tekintélyes összegre rúgott, hanem fixfizeiést kapnak. A revizió — értesülésünk szerint — még hetekig eltart és csak az összes trafikjogok felülvizsgálása ulán fogják a döntést nyilvánosságra hozni. — Olcsóbb lett az Auto Syphon patroncsere! Mindazoknak, akik a kedvezményes áru Auto Syphon patroncserére reflektálnak, ajánlatos, hogy az erre jogosító korlátolt számú kedvezményes jegyfüzetet az egyedárusi- tónál, Szabó Antal Nagykanizsa sportüzletében mielőbb megváltani szíveskedjenek. 6195 — A Pesti Tőzsde 16 oldalas uj számában Hollós Ödön japán konzul, dr. Görgey István képviselő nyilatkoznak. A kötvénypiacon történt nagy áresésekről, az Ipari Jelzálogintézetről, a Thék gyár szomorú sorsáról, az uj, irányított mezőgazdasági termelés szenzációs programmjá- ról, a Dőry konzervgyár eladásáról, egy uj amerikai záloglevél- visszavásárló holding létesítéséről szenzációs riportok számolnak be. Kitűnő textil, biztosítás, vas- és gépipari, vegyészeti és vidéki hitelélet rovatok egészítik ki az uj számot. Egy időre lezárulnak Zalaegerszegen a kenyérügy aktái A barlahidai gyilkosság elitéit vádlottja meghalt a budapesti elmemegffigyelő intézetben. Több nagytrafikot megszüntetnek.