Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-10-31 / 247. szám
4 Zalamegyei Újság Róm. kát. és új görög.: Farkas pk. Prot.: Ref. eml. Izr.: Markh. hó 11. Nap kelte 6 óra 41. perckor. Nyugszik 4 óra 46 perckor. IDŐ: Újból enyhébb és felhö- sebb idő, egyes helyeken eső, élénkebb légáramlás. Halottak napján. Halottak napja a fájó, a kesergő megemlékezés. Eszünkbe jutnak azok, akik, mig éltek, szivünkhöz nőttek és sebet ütöttek a szivén, mikor eltávoztak. A levert lélekre fölemelően hat az Üdvözítőnek e mondása: „A leányzó nem halt meg, csak alsziku. A hivő lélek, ha könnyezve is, de, amióta ezek a szavak elhangzottak, alvásnak, édes álomnak tekinti a halált. Nem lát benne olyan zordon és kietlen megsem misülést, mint amilyennek azt sokan szeretnék föltüntetni. Az egyház, ez a melegszívű, gondos anya, drága értékekkel telitett gályát indít Halottak napján a pur- gatórium kapujához, hogy az irgalmas Isten bocsássa ki a szegény szenvedő lelkeket a tisztulás tüzes kemencéjéből s mutassa meg nekik az örömök országát s tárja ki kapuját. El ne feledkezzünk halottainkról. Imáinkkal átnyúlhatunk a másvilágra, az enyhülés hüs harmatcseppjeit önthetjük kínjaikra. Nyugodjanak békében hatodaink, Krisztus keresztjének árnyékában. Takarja poraikat a temető pora, őrködjék álmaik fölött az Ur Krisztus. Mi, élők friss virágokkal díszítjük a sírokat a temetőben, gyertyát gyújtunk ott megemlékezésünk kifejezéseként a föltámadásba vetett igaz hittel és reménnyel. Lépjünk hát mély áhítattal Hatottak napján a temetőbe. Ahol az elmúlásnak jelei vannak, ott láthatjuk a föltárna- madásnak biztató jelét: a keresztet. Egyházi sajtószakosztályi kinevezés. Csiszárik János dr. c. püspök, az Actio Cathoüka veszprémegyházmegyei igazgatója, Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök megbízásából Kukul jevics József dr. keszthelyi gazd. akadémiai r. tanárt, írót, a veszprémi egyházmegyei központi sajtószakosztály tagjává nevezte ki. — Egyházi hírek. A veszptémi megyéspüspök Osztermann István káplánt Zalabérről Kisgörbőre helyezte át, Keresztes Ignác ki s- görbői káplánt pedig a zalakop- pányi plébánia ideiglenes vezetésével bizta meg. — Szerpapszentelés. Miden- szentek napján délelőtt Mikes János gróf megyéspüspök a szombathelyi egyházmegyének 9, a ferences teológiai főiskolának pedig 4 ötödéves növendékét szenteli diakónussá. Ugyanakkor kisebb egyházi rendeket is felad. — Uj OTI orvos Nagykanizsa n. Az OTI nagykanizsai ki- rendeltségéhez uj orvost szerződtetett az intézet, Istvánffy Miklós dr. személyében, aki sebész, nőgyógyász és szülész, minőségében november hó 1 -ével kezdi meg működését. — Keszthelyen előfizetéseket és hirdetéseket felvesz a Zalamegyei Újság, fiókszerkesztősége. (Kossuth Lajos utca, Hungáriával szemben.) — Ifj. Herboly Ferenc temetése nagyarányú és megható részvét mellett folyt le szombaton délután. Kivonultak a felső kereskedelmi iskola diákjai s az elhunyt ifjú egykori gimnázista társai, a Zrínyi R. T. alkalmazottai, valamint nagyszámú közönség. A koporsó lábánál sok koszorút és virágcsokrot helyeztek el. A szertartás után diákok vették vállukra a koporsót és a halottas háztól a sírhoz vitték. Itt az elhunyt diáksapkáját a koporsóra helyezték, amelyet újabb beszentelés után leeresztettek a sírba. — A „Honsz“ zalaegerszegi csoportja vasárnap, folyó hó 5-én, délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében választmányi ülést tart, amelyre a tisztikar és választmányi tagok megjelenését kérik és elvárják. Tárgyak: Elnöki megnyitó. Ügyvezető igazgató jelentése a szervezés eredményeiről. Egyes választmányi tagok pótlása. Pénztáros jelentése. Téli botosok igénylése (naptárak vétele). Tagdijak elengedése szegény tagoknak. Indítványok. Panaszok. Kérelmek. Sebesülési és hadirokkantérmek ünnepélyes kiosztása. — Halottak napja a feren ceseknél. November 1-én, szerdán, Mindenszentek ünnepén este 6 órakor szentbeszéd, litánia, majd utána a főoltárnál a tisztítótűzben szenvedőkért halotti könyörgés. Ezután körmenet a mellékoltárokhoz. A hat mellékoltárnál külön- külön abszolució. Nov. 2-án, csütörtökön, Halottak napján ünnepi, azaz vasárnapi istentiszteleti sorrend, még pedig fél 7, fél 8, fél 9 és fél 10 órai kezdettel. Ez utolsó nagy mise lesz az összes megholt hívekért, mely után újra elvégzik a hat mellékoltárnál és koporsónál külön-külön a fenti hétszeres absoluciót. Ugyaneznap nemcsak a szokásos fenti négy szentmise lesz, hanem minden félórában is, vagyis 6, 7, 9 és 10, sőt az utolsó fél 11 órakor, mivel minden pap három misét mond az Összes halottakért és a pápa szándékára. Egyebekben e héten minden este 6 órakor litánia lesz nov. 5-ig bezárólag. Csütörtök este Jézus Szive első péntekét megelőző nagygyóntatás. Nov. 2-án, Halottak napján azok a hívek, akik kegye'em állapotában a szentáldozáshoz járulnak, halottjaikat teljes búcsúkban részesíthetik annyiszor, ahányszor nov. 1. déli órától nov. 2. estig a templomot látogatják és látogatá- sonkint abban 6 Miatyánkot, Üd- vözlégy Máriát és Dicsőséget elimádkoznak. — A győr—balatoni or szágut terveit az érdekelt törvényhatóságok elkészitetíék és fölterjesztették a kereskedelmi miniszterhez. —- Kitüntetett erdőőrök. A földmivelési miniszter Kovács Ferenc és Gigler Ferenc zalamere- nyei erdőőröket hosszú évtizede ken át tanúsított hűséges szol gálatuk elismeréséül elismerő oklevéllel tüntette ki. — Meghűlésnél, náthaláznál, manduladobnál, torokgyuladás- nál valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Ferenc József* keserüviz rendes gyomor- és bél- müködést biztosit. — Frontharcosok gyűlése. Az Országos Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja vasárnap d. u. 3 órakor a városháza kis tanácstermében népes tagértekezletet tartott. — Tárgyalás a mentőállomás ügyében. Ma délelőtt Zalaegerszegre érkezeit a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületének igazgatója, Éry Máríon és tanácskozást folytatott Tomkn János dr. vármegyei másodfőjegyzővel és Czobor Mátyás polgármesterrel a zalaegerszegi mentőállomás átszervezése ügyében. Döntés még nem történt. — Számos női bajnál a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. — Jubiláló iparoskőr. A Keszthelyi Iparoskör november 5-én tartja őszi megnyitóját s egyben ünnepli 30 éves fönnállását. Délután 3 órakor díszközgyűlés, este pedig műsoros estély lesz. — Cserkészbemutató. A Zala egerszegi cserkészcsapatok szombaton este tartották előzetes jamboree-beszámolójukat a reálgim názium tornatermében. Az ünnepélyt Bődy Zoltán dr. vármegyei főiiikár nyitotta meg. A jamboree névtelen napszámosairól emlékezett meg, akiket önzetlen mun- kájokkal a jamboree sikerét biztosították, Azt a kétszáz felvételt, amelyeket az ünnepélyen levetítettek, szintén a jamboree egyik legtehetségesebb névtelen napszámosa, az ismert zalaegerszegi fényképészcserkészvezető készítette. Ezután a képeket vetitették, amelyeket a közönség nagy érdeklődéssel szemlélt. Az előadás alatt két Ízben a cserkészek ének számokkal és kisebb jamboree- nótákkal szórakoztatták a közönséget. A végén Bődy Zoltán dr. bejelentette, hogy a hivatalos és egyben nagyobbszabásu jamboree- beszámoló a tél folyamán lesz. — Öngyilkossági kísérlet. Tóth Gáborné balatonarácsi lakos borotvával felvagdalta éréit, majd a nyakát vágta el. Életveszélyes állapotban szállították kórházba. Gyorsírásban jártas leány vagy férfi felvétetik. — Cim a kiadóban. 3135 : 1933 október 31. — Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József" keserüviz fájdalommentes székürülést és kielégítő emésztést hoz létre. Hires nőorvosok a legnagyobb elismerés hangján Írnak a valódi Ferenc József viz- ről, mert ez a kritikus korban is hosszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Olasz vendégek vadász« nak Somogybán. Szombaton este újabb 250 olasz vendéget hozó cserevonat érkezett Nagykanizsára Olaszorszországból. A vendégeket a fellobogózott pályaudvaron nagyszámú lelkes közönség fogadta, melynek élén Králky litván dr. polgármester olasz nyelvű beszédben köszöntötte őket. Az Üdvözlésért Cara Dona képviselő mondott köszönetét. A vendégek a legelőkelőbb társadalmi osztályokból valók, akik egy hetet töltenek Magyarországon. A 250 utas közül 160 utazott első osztályon. Egy 100 főnyi vadásztársaság Somogyme- gyének külön, erre az alkalomra kiváltott területén egy hétig fog vadászni. Értesítés! Tisztelettel értesítem a n. é közönséget, hogy a Ipartestületi vendéglőt mégnyitom és egyben f. hó 31-én családias disznótoros vacsorát rendezek Sárkőzy Sanyi 101 magyar nóta-estei egybekötve. Kérem a n. é. közönség - szives pártfogását. Tisztelettel: ILLÉS PÁL, vendéglős. I — Felborította a megrakott szekeret. Ez év júliusában Tóih Lajos garabonci földműves a községbe vezető egyik utón megrakott szekerével szabálytalanul hajtott. Szembe jött vele Ritec Kálmán kocsija, melynek a tetején ült Tulipán Gyuláné 60 éves asszony. A szabálytalanul hajtásnak az leit a következménye, hogy felbo ült Ritec kocsija és Tulipánná súlyos kaitörést szenvedett. A nagykanizsai törvény- s?ék Tóth Lajost gondatlanságból okozo t súlyos testisértés vétsége címén 8 napi fogházra Ítélte. A vádlott és az ügyész felebbeztek. Gyógy haskötő, princesz és pira- mit fűzők, övék, kézzel varrott női- és férfikeztyük mérték után készülnek. Fűző- és kesztyüjavítás. HAÁS füzőszalon. Zalaegerszeg, Kossuth-u. 8. Bútorokat dijmenteaen, kod« vazft fizetési feltételek mellett ezéllit az ország bármely részébe K0P8TEIN Bútoráruház, Nagykanizsa, Sopron ás Szombathely. Könnyelműség rossz szemüveggel dolgozni. Szemüvegért jöjjön hozzánk, mi szakszerűen szolgáljuk ki. BÁNFAI látszerészés fotószaküzlef, Zalaegerszeg Kossuth Lajos utca 4. szám.