Zalamegyei Ujság, 1933. július-szeptember (16. évfolyam, 146-221. szám)

1933-07-22 / 163. szám

ft If I. évfolyam 163. szám. ára 10 fillér ras 1933 Julius 22. Szombat. 2,a\acsai>> *e> £j&4& ., 4„1Ó plébános Fötisztelendö Goszlony Zaiacsány YEI ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. m lseiSesiíősés és fciaéóHiTatal: Zalaeaersiei, SíécUeayi-t&i í. fei?!cBSí: 128. — FióísMí&sztöség: lesztüely, Eossata í.-i. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. "T kban. Előfizetési árak : egy hónapra 2 penge, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint A hegyközségek postai szolgálata. Több ízben szóváteítük már a zalaegerszegi hegyközségek postai ellátásának ügyét s felszólalásunk kapcsán a polgármester és a hegyközségek folytattak is tárgya­lásokat ebben az ügyben a posta- főnökséggei, de a kérdés még máig is megoldatlan. Az elszórt hegyközségek helyzete olyasíorma, mint az alföldi tanyáké, ahol szintén örökös a panasz a postai ellátás miatt. Fabinyi kereskedelmi miniszter a szegedi tanyakongresszuson el­hangzott panaszok nyomán most a törvényhatóságokhoz körrende­letét intézett a tanyavilág postai szolgálatának megreformálására. Körrendeletében a miniszter eb ismeri a nehézségeket, de hang­súlyozza, hogy ebben az ügyben nem tehet mindent az állam. A postának személyzete nem hasz­nálható föl arra, hogy különösen esős, vagy téli időkben olyan szétszórt helyeken végezzen kéz­besítést, hol kellő utak sincsenek. A szolgálatnak költségeit sem bírná a posta, mert az elvitatha­tatlan, hogy például egy, 20 fil­lérrel bérmentesített levelet, vagy 2 fillérre! bérmentesített nyomtat­ványt 30—40—60 kilométerre házhoz nem kézbesíthet. Ezért a posta a külterületekre — tanyákra szóló postaküldeményeket, illetve ezek értesítőit átadja az érdekelt község, vagy város közigazgatási hatóságának, amelynek föladata azután, hogy a küldeményeket a külterületi lakósokhoz eljuttassa. A posta törekvése, — mondja továbbá a miniszter, — sok vá­rosban és községben megértésre talált, máshol viszont elzárkóznak előle, vagy pedig kevésbé törőd­nek vele, miáltal joggal kiváltják a külterületi lakósok panaszát és megakasztják a posta szervező munkáját. A rendelet a tanyavilágnak ké­szült, de ráillik a mi állapotainkra is, bár itt nincs szó olyan nagy távolságról, hanem csak ugyan­olyan, vagy talán még rosszabb utakról. De azért mégis könnyeb­ben volna megoldható a kérdés. Valamit áldozni kell, az termé­szetes. A hegyközségek lakóinak, meg a városnak magának is ér­deke, hogy a postai kézbesítési területen túl lakók is postai ellá­tást kapjanak. A postahivatal úgyis nagyon kiterjesztette már kézbesítési körét, azt azonban már nem teheti, meg, hogy úgy a központtól, mint egymástól is távol fekvő hegyközségekben is kézbesítsen, Teljesen igaza van tehát a kereskedelmi miniszternek, amikor a közigazgatási hatóságok­nak is kötelességükké teszi a postai ellátás kérdésének megol­dását. Ha a tárgyalások egyszer nem vezetnek eredményre, meg kel! próbálkozni a dologgal több- j szőr is, mert a mai világban nem j maradhatnak egyes külterületek teljesen posta nélkül. A nép gon­doskodást vár, még pedig teljes joggal, azoktól, akiknek föladata a lakósság ügyeivel-bajaival tö­rődni. Sokkal jelentéktelenebb kérdésekben is tárgyalgatnakíhe­teken, hónapokon át, miért hagy­ják épen ezt a másodrendűnek semmikép sem mondható ügyet rendezetlenül, miért felejtik el azt egyszerre, ha egy tárgyalás nem hozza meg a kívánt eredményt ? Várjuk tehát, hogy a miniszteri rendeletben lefektetett elvek alap­ján- folytatja Zalaegerszeg városa is a tárgyalásokat és végre mó- 1 dot talál arra, hogyan lehet a hegyközségek részére a postai el­látást biztosítani. Nagyarányú ipari válságtól tartanak Amerikában. London, julius 21. A newyorki érték- és gabonatőzsdét tegnap példátlanul heves, pánikszerű ela­dási lavina boritotia el, ami ál­talános összeomláshoz vezetett. Az értéktőzsdén 8. í20.000 darab volt a forgalom. Egyes papírok az utóbbi 48 órában ölvén pon­tot estek. Az értéktőzsde magá­val rántotta a gabonatőzsdét is. Az eladási lavinát a következő okokkal magyarázzák: a közeli dollárrögzitésről szóló hírek, az ipari újjáépítési tervvel kapcso­latos hirek, a részletkereskedelem nehézségei, továbbá az a hir, hogy Roosevelt erős kézzel meg akarja szabályozni a tőzsdét és letöri a spekulációt. London, julius 21. Johnson tá­bornok, az amerikai ipari újjá­építés diktátora, kijelentette hogy Amerikát 60 napon belül példát­lanul heves ipari válság rendid meg, ha a munkabérek és a la­kosság vásáríóképessége nem éri el az áremelkedéseket. Chicago, julius 21. Tőzsdei ha­tározat alapján mára eltiltották a gabonapiacon a készáru-forgalmat. Sztrájkba léptek a Ganz-gyár összes munkásai. Budapest, julius 21. A Ganz villamossági gyár tegnap kizárta ezer munkását, mivel azok tilta­koztak a Bedaux rendszer beve­zetése ellen. (A rendszer gazda­ságosabb termelést, de egyúttal a munkás erősebb kihasználását jelenti.) Ma reggel mind a három Ganz-gyár: a hajó, vagon és vil« lamossági gyár munkásai sztrájkba léptek, mert nem akarják a Be­daux rendszert elfogadni. Jelen­leg 3.600 ember sztrájkol. A köz­vetítő tárgyalások valószínűen még ma megindulnak. A kereskedelmi és iparkamara a kontárok ellen. A soproni kereskedelmi és ipar­kamara a következő felhívást in* tézi a közönséghez: A magyar iparosság a lakósság vásárlóképességének hanyatlása miatt súlyos helyzetbe került. A kézműiparosok műhelyei üresek, gondjaik elviselhetetlenek. E hazafias társadalmi réteg ba­jait jelentékeny részben az fokozza, hogy a lakósság egy része ipari munkaszükségletét nem az ipar- jogositvánnyal rendelkező iparo­soknál szerzi be, hanem olyan kontároknál, akik iparjogositvány és adófizetés nélkül a törvényekbe és a tisztes ipar jó erkölcseibe ütköző módon vállalnak munkát. A kézműves iparosság végrom­lásának megelőzése minden ma­gyar ember közös érdeke. Figyelmeztetjük és kérjük ezért Magyarország minden lakósát, hogy ipari munkaszükségleteit csak iparjogositvánnyal rendelkező,adót- fizető önálló iparosoknál szerezze be Aki kontárral dolgoztat, kiteszi magát följelentéseknek, árt önma­gának is, mert silányabb munkái kap és elrontott anyagjáért kár­pótlást nem szerezhet. A kontár eltitkolt adóalapjával megrövidíti az államot és így közvetve oko­zója adóterheink nagyságának is. Nemcsak jól fölfogott gazdasági érdekünk, hanem hazafias köte­lességünk is, hogy csakis iparfo- gositványos iparosokkal dolgoz­tassunk. Rövid táviratok. A 33-as bizottság csütörtökön ülést tart. — A birodalmi gyű­lés épületének felgyujtása ügyé­ben szeptemberben tartják meg a főtárgyalást. — Az európai nem­zetiségi kongresszust szeptember 14—16-ig tartják meg Bernben. — Nagykőrösről próba barack* szállítmányt küldtek Londonba. Gömbös hétfőn utazik Rámába ? Budapest, julius 2!. Hir szerint Gömbös miniszterelnök hétfőn utazik Olaszországba, hogy Mus­solinival találkozzék. Rómában fontos gazdasági és politikai kér­dések kerülnek szóba. Budapest, julius 21. Megerő­sítik azt a hirf, hogy Gömbös miniszterelnök Kánya külügymi­niszterrel együtt korábbi megálla­podás alapján a jövő hét elején Rómába utazik Mussolinihoz. Nincs szó időszerű kérdés meg­oldásáról, csak megvitatják azo­kat a gazdasági és politikai pro­blémákat, amelyek legutóbb fel­merültek. Vasúti szerencsétlenség Olaszországban. Benevento, julius 21. Soiopaca pályaudvarán az éjszaka két sze­mélyvonat összeütközött. Hat vas­úti és postatisztviselő meghalt, 20 utas megsebesült, köztük négyen súlyosan. _______ Me ghalt egy 120 éves asszony. Warsó, julius 21. Lembergben 120 éves korában meghalt Keller Antónia, aki a városnak és egész Lengyelországnak legöregebb asz- szonya volt. Irány János debreceni diák­ságának századik évfordulója. Mostanában lesz századik esz­tendeje, hogy a tizenhat éves Arany János Nagyszalontáról Debrecenbe ment tanulni. Erre vonatkozóan érdekes adatokat közöl Dercze Lajos piarista gim­náziumi tanár „Arany János és Debrecen“ cimü értekezésében, mely a közeli napokban hagyta el a sajtót. Arany a nagyvásár idején subscribált kollégiumi di­áknak s nevét a Series Studío- sorumban másodiknak irta alá. Kifizette a beiratási diját s egyik coetusban kapott elhelyezést. Más­nap felöltötte a kollégiumi tógát. Arany János az első félévben „Mennyiségtan Tudományiból és „Görög Nyelv-“bői eminens, „Nevelés Tudomány “-jából és „Frantzia—Német Nyelvtudomá­nyokéból classis primae előme­netelt tanúsított. Kisebb mulasztásokért három ízben büntette meg a kollégiumi törvényszék. Először a tanítás megnyitását követő harmadik hé­ten, amikor istentisztisztelet el­mulasztása miatt háromnapi ke- nyárjárandóságtól fosztották meg. Másodszor 1834. január 22-én leckemulasztást követett el. Bün­tetése : háromnapi kenyér elvonása és három dénár pénzbüntetés. Harmadizben késönkelésért állott a törvényszék elé. Emiatt több társával együtt este 8 órától éj­félig a kollégium hátsó udvarán kellett őrködnie.

Next

/
Thumbnails
Contents