Zalamegyei Ujság, 1933. július-szeptember (16. évfolyam, 146-221. szám)

1933-07-28 / 168. szám

2 Zalamegyei Újság 1933 julius 28. Balbó légi flottája pénteken indul Írország felé. Newyork, julius 27. Balbó tá­bornoknak 24 gépből álló flottája tegnap este Shediacból megérke­zett Uj-Foundlandba. Útközben az egyik gép motorhiba miatt kényszerleszállást végzett. Balbó miniszter kijelentette, hogy a légi flotta pénteken reg­gel folytatja útját Európa felé. Az északi útirányt választja és elő­ször Írországban akarnak leszál- lani. I,—M—i —1-—■ ~ — — — — 1 Uj élet indul a keszthelyi kát. egyházközségben. Megalakultak az Actio Catholfca szakosztályai. A keszthelyi róm. kát. egyház- község tisztújító közgyűlése e na­pokban folyt le Stefaits Aladár apátplébános egyházi elnök el­nöklete, s a tagok igen nagyszámú részvétele mellett. E gyűlés ösz- szehivására az adott alkalmat, hogy Lénárd János dr. világi el­nök, hercegi főtitkár, Reischl Imre egyházi tanácstag városbiró és Gárdonyi Lajos dr. iró a jegyzői .tisztségről lemondtak. A lemon­dásokkal kapcsolatosan a választ­mány szükebb körű értekezletet tartott, a melyen azt a határo­zatot hozták, hogy három tagból álló bizottság felkéri Lénárd Já­nos dr. elnököt és Reischl Imre városbirót, hogy lemondásukat vonják vissza és tisztségüket az egyházközség óhajára viseljék to­vább, mert személyükben látja az egyházközség a garanciát arra, hogy az egyházközségben a har­monikus termékeny munka a maga medrében tovább fog folyni. A képviselőtestület biztosítja ragasz­kodását és mindenben intencióik szerint kíván eljárni. A nagy he lyesléssel fogadott indítvány alap­ján azután a küldöttség, melynek tagjai voltak: Palotay Dénes dr., Schürger János dr. akadémiai ta­nárok és Patonay László dr. já- rásbiró, felkereste Lénárd János dr. világi elnököt és Reischl Imre városbirót s biztosítva őket a hitközség ragaszkodásáról kérte, hogy lemondásukat vonják vissza. Ez meg is történt. Gárdonyi La­jos dr. lemondását úgy a bizott­ság mint a szabályszerűen egy­behívott közgyűlés elfogadta és helyette nagy lelkesedéssel Baksa Lajos telekkönyvvezetőt választotta meg jegyzőnek. Ezután a pénztári jelentés és a költségvetés került tárgyalásra, valamint az egyházi elnök előter­jesztései, többek között egy aielnök választása. Erre a tisztségre köz­felkiáltással Patonay László dr. járásbirót választották meg. Előterjesztést tett Stefaits apát, elnök a hitközségi adók beszedé­sét illetően is, amit a közgyűlés ugyancsak elfogadott. Indítvá­nyozta az elnök, hogy létesítsen az egyházközség több szakosztályt illetve valósítsa meg az Actio Catholiká-t, melynek jelentőségét kellően ismertette. Az egyes szakosztályok a szükebbkörü jelölő értekezlet javaslatai alapján a következőké­pen alakultak meg: Sajtó szakosztály: Babarczyné Bán Atala, Csathó Egon, Fors­ter Edit, Haám Ernő, Janzsó Fe­renc dr., Klempa Károly dr., Kukuljevic József dr. Lang József, Lengváryné Csik Mária, Neu- perger Imre, Posch R., Tamás Ferenc dr. Char itat iv és hitbuzgalmi szak­osztály: Erdélyi Irén, gróf For- gách Béláné, Helbek József, Kre­utz József, Lakos Tibor, Lénárd János dr, dr. Lénárd Jánosné, Reischl Imre, Schürger János, dr. Terstyánszky Gézáné, Vaszary Kálmán. Szociális szakosztály: Bognár Endre, Durzsa Sándor, Iwsits Gyula, Jakab Lajos, Kétszery Géza, Palotay Dénes dr., Patonay László dr., Párkányi Szerafin, Stauber Ida, Szadeczky Ágota, Szekeres Vince dr., dr. Szekeres Vincéné, Szerecz Imre dr. A lefolyt gyűlés mindenkiben azt az érzést keltette, hogy a keszthelyi róm. kát. egyházközség kebelében ezután is tevékeny val­lási és kulturális élet indul, mert a hívek egyűlt éreznek lelki ve­zetőjükkel, Stefaits Aladár apát­plébánossal, akihez ragaszkodnak s aki iránt való ragaszkodásuknak már több Ízben adtak kifejezést. A vezetőségnek többi tagja is az egyházközségnek osztatlan bizal­mát élvezi. Az állam újabb 20 milliós belső kölcsönt vesz fel kölcsön felvétele ügyében. A tár­gyalások sikerre vezettek és meg­állapodás jött létre, amelynek ér­telmében a bankok pénztárjegyek ellenében másfél évre 20 millió pengő kölcsönt nyújtanak. Ezt az összeget a kormány szükség­hez képest veszi igénybe. Az eredeti tervtől eltérően a zalaegerszegi cserkészek nem szombaton este 10 óra 5 perckor Nagykanizsa felé, hanem este 7 óra 12 perckor Celldömölk felé indulnak el a gödöllői Jamboreera. A változást az okozza, hogy a volt délivasut vonala már túlter­helt és igy a zalaegerszegieket a kevésbé túlterhelt zalaegerszeg celldömölk-székesfehérvári vona­lon irányítják. Az egerszegi cser­készek Cellben csatlakoznak a níiffmuT nwm — Tropikál iMHBSűmt&ssaRg nyári férfi ruhaszövetek NEM gyúródik — könnyű ható- tartós — mos- mindig elegáns. BURETT: IaVBDB* 'pengő !■—, 1-20, 1*30 méterenkénti árban. Práger Keszthely vasmegyei csapatokhoz, majd Ke- lenföldön egyesülnek a többi za­lai csapatokkal, valamint a sop- ronmegyei cserkészekkel. A három megye csapatai, amelyek a har­madik aitábor magyar részét al­kotják, Kelenföldről együtt utaz­nak Gödöllőre, ahova vasárnap délelőtt 10 óra tájban érkez­nek meg. A cserkészek elutazása iránt Zalaegerszegen nagy az ér­deklődés, igy bizonyosra vehető, hogy nemcsak a hozzátartozók, de egyéb érdeklődők is nagy számban búcsúztatják az egerszegi fiukat szombaton este 7 órakor az állomáson. A Jamboreera utazó cserkészek orvosi felülvizsgálatát ma délután tartották meg, pénteken pedig általános szemle lesz a felszerelések felülvizsgálása cél­jából. Bődy Zoltán dr. megyei cser­készfőtitkár segédtisztje kíséreté­ben tegnap Gödöllőn járt, ahol véglegesen felmérték a zalai par­cellát és azon kijelölték az egyes csapatok helyét. Az erre vonat­kozó térképeket megküldötték a csapatoknak. A tábor zászló- árbóca a bejárattal szemben, a keszthelyi csapatok parcelláján lesz. A III. aitábor vezetősége már megérkezett Gödöllőre a törzs- csapattal együtt. Az aitábor lel- készi törzse, amely 14 tagból áll, szintén megérkezett Szendy László dr. püspöki tanácsos vezetésével, aki egyben az aitábor szórakozás- vezetője lesz. Az altáborhoz tartozó cserkész­rendőrök ma este indulnak el. A két rendőrcsapatot a soproni és szombathelyi cserkészek alkotják, akiket egy éven át képeztek ki fontos feladatukra hivatásos rend­őrtisztek. A soproni cserkészrend­őrök kiképzője s egyben parancs­noka vitéz Molnár János rendőr­főfelügyelő. A LEGSZEBB SZÖVETEK TÓTH GYULA angol úri szabónál Telefonsz. 191. Telefonsz. 191. 5T7ö Tengerészlázadás. London, julius 27. A német- országi katlskronei hadikikötőben lázadás tört ki. Nyolcszáz tenge­rész lázadt fel, valószínűen kom­munista agitáció hatása alatt. Legélethiibb fényképek fényképnagyitások, reprodukciók olcsón 5684 Sußics cTajos fényképészeti műtermében készülnek Nagykanizsán Eötvös-tér 26. sz. alatt. Hívásira vidékre is kimegy. 151 ezer kézmüvesiparost tartot­tak nyilván 391 ipartestületben. Az Ipartestületek Országos Köz­pontja érdekes statisztikai adato­kat bocsátott közzé a magyar kézműves ipar válságáról. Az 1930. évben felveit statisztikai adatok szerint Magyarországon 374 ipartestület kebelében 140.528 önálló iparos tartottak nyilván. 1932. év végén már 391 ipartes­tület működött a csonka ország területén, amelyhez 154.497 kéz­művesiparos tartozott. Ez két év alatt 13.767 önállósult iparost jelent, ami nem a kézművesipar fejlődését, hanem épen azt jelenti, hogy a segédek, akik 2—2 és fél évi gyakorlattal rendelkeznek és alkalmazást nem kapnak, önálló­sítják magukat. Ezek a tapaszta­latlan iparosok azután olyan áron vállalnak munkát, hogy a bekö­vetkező árrombolás ma már az egész kézmüvesipar helyzetét ve­szélyezteti. Az iparosok valódi helyzetét hűen jellemzi, hogy 1930 ban 374 ipartestületnek még 3,716.000 pengő bevétele volt, mig 1932. év végén a bevétel még 391 ipartestületnél is 1,240.666 pengőre csökkent. Tehát az ipar­testületek két év alatt bevételük kétharmadát, 2,475.334 pengőt veszítettek el, annak ellenére, hogy taglétszámuk emelkedett. Fővárosi nívójú Művészi fényképek legolcsóbban TUTTŐNÉL NAGYKANIZSA, Csengeri n. 1. Vidékre Is. ““ Budapest, julius 27. Tekintet­tel arra, hogy az államkincstár adóbevételei a költségvetés első hónapjaiban, mint rendesen, most is csökkenő irányzatot mutatnak, ezért a pénzügyminiszter Lon­donból hazaérkezve tárgyalásokat kezdett TÉBE kötelékébe tartozó pénzintézetekkel 20 milliós belső Szombaton este 7 órakor indul­nak a zalaegerszegi cserkészek

Next

/
Thumbnails
Contents