Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-05-31 / 122. szám

2 Zalamegyer Újság 1983 május 31. Hősök emléke a kisgyermekeknél. Szombaton délután lk3 órakor 210 mosolygó arcú, átázott ruhás kisgyermek gyülekezett a Jókai utcai elemi iskola tágas tornater­mében. Missziós hölgyek, kon greganista leányok vártak ott és szórakoztatták őket. Négy órakor azután az összegyűltek elénekelték a Himnuszt, majd Szirmai Mik- sáné, a Misszióegyesület ügyvezeiő elnöke szólott szeretetteljesen a kisgyermekekhez. A kicsikék ér­telmi fokához mért előadásban beszélt arról, hogy alig van kö­zöttünk olyan, kinek családjában ne lenne hősi halott és, hogy ezeknek a hősöknek emléke min­dig megmaradjon szivökben, el­méjükben, azért gyűjtötték őket most össze és meg is vendégelik őket. A kisgyermekek felnőit egyé­nekhez illő komo ysággal hallgat­ták a szeretett „Anna néni“ sza­vait s azután megkezdődött az ozsonaosztás. Az ozsona megren­dezését szives adományaikkal lehetővé tették: Dr. Brand Sándorné, Boár Janka, dr. Bruzsa Gyuláné, Börcz János­áé, Bődy Zoltánná, Czikó Jánosné, Czobor Mátyásné, Bálint Béláné, Derhán Annus, Ekler Józsefné, dr. Fatér Endréné, Farkas Nán- dorné, Fülöp Mária, özv. Gróf Pálné,Győrffy Káro!yné,D. Horváth Imréné, dr. Hartl Béláné, Hencsei Györgyné, Kakas Ágostonná,Kecs­kés Dezsőné, Kosárszky Józsefné, JLövészy Györgyné, vitéz dr. Man- dics Lászlóné, Markovics Jánosné, Mérő Gézáné, Németh Józsefné, Németh Lászlóné, Nagy Györgyné, vitéz Nyilassy Ferencné, Pirity Gáspárné, özv. Rössler Elemérné, dr. Samassa Jánosné, dr. Skublics Ödönné, özv. Sikota Ferencné, Schlemmer Sándorné, Still Nán- dorné, Schmidt Ignácné, Suták Ferencné; dr. Szalay Gyuláné, dr. Szirmay Gézáné, Szirmay Mik sáné, Szabó Jenőné, Szalay László­né, özv. Tariitó Kálmánná, özv. Thassy Kristófné, Tenzer Jánosné, özv. dr. Tóth Józsefné, Varga Emilné, Varga Jánosné, özv. dr. Vida Sándorné, Varga Miháiyné, Vidóczy Pál né, Vörös Györgyné, dr. Zrínyi Miklósné tagok és Ko­vács Vendel hentesmester, aki 2 kiló seriéshust adományozott. A jóieikü adományozóknak a kisgyermekek nevében is hálás köszönetét mond a vezetőség. Értesítés. Értesítem az igen tisztelt hölgyközönséget, hogy Budapestből előkelő hölgyfodrász szalón tu­lajdonosa — üzletemben — junius hó 6—7 én tar­tós gépondolálást (dauer) végez. — Garancia mel­lett mérsékelt áron. Tisztelettel LASKAY ISTVÁN fodrász-mester. KESZTHELY. Kossuth Lajos-utca. — Vízhatlan ruhavászon gazdáknak, sportembereknek. Vi­harkabát, por- és esőköpeny részére kiválóan alkalmas, méte­renként P 2-40. Schütz Áruház. Cserkészriadó lesz junius egyik napján az egész országban. Az augusztusi Világjamboree előkészítő munkálatai serényen folynak és most már megkezdődik a nagy propaganda, mely az ország közönségének figyelmét a jamboree s annak várható nagy sikerei felé fordítja. Junius folya­mán, — egyesek szerint 17-én — lesz az országos nagy cserkész­riadó. Mindenütt, ahol cserkész csapatok vannak, a napnak ugyan abban az órájában megharsan a cserkészkürt és a csapatok felvo­nulnak teljes díszben, teljes fel­szereléssel. Ahol arra alkalom van, zenekiséret mellett haladnak a csapatok az utcákon és ugyanak­kor függesztik ki a jamboree nagy falragaszait is, nyomtatványokat osztogatnak, amelyek a nagy jam­boree felöl részletesen tájékoztat­ók a közönséget. Akik eddig talán nem tanúsítottak kellő ér­deklődést a cserkészet és a jam­boree iránt, azokra mindenesetre nagy Hatással lesz a riadó és? azok tanulhatnak majd azokból a nyomtatványokból, amelyeket ingyen kapnak kezeikhez. A riadó' részleies kidolgozásával a várme­gyei főtitkárság foglalkozik s olyan műsort iyyeksdk összeállí­tani, mely minden tekintetben méltó lesz a Magyarországon most első Ízben rendezendő Világjam- boreehoz. Itt említjük meg, hogy pünkösd­hétfőn Budapesten országos cser­kész céllövőverseny lesz, amelyen minden kerületből 8 cserkész vesz részt. A mi III. kerületünkből Zalaegerszegről Gerencsér Lajos és Kosárszky István versenyeznek. A cserkész tiszti céilövő versenyt is ugyanakkor rendezik és azon Bődy Zoltán dr. vármegyei főtit kár vesz részt; tegnap már szótkSldték a vá­lasztókerületeké-' Ezekben a ládákban vannak, j mint hire jár, a lélekszárrrlálási lapok, amelyeket az utóbbi idő­iben Esterházy Móric- gróf és iHunyady Ferenc-'gróf kifogásol­tak a képviselőháziban. Van eze­ken a lapokon legalább száz rubrika. Számbavss2ik sorra a választó testi és-lelki tulajdon­ságait, legfőképpen azt, hogy milyen a politikai megbizhatásága (érsd alatta : ellenzéki' vagy egy- ségespárti-e ?). Végül megkérdik mi a község speciális kívánsága? Pétidául: ut, bika, iskola, stb,. Mire tesznek fogadalmat a párttitkárok? Az elmúlt napokban foglalkoz­tunk azzal a szervezkedéssel, ame­lyet az egységespárt indított meg országszerte, s így Zalában is. Most módunkban van ennek a szervezkedésnek „okmányait“ is közölni. A párttitkárok, akik rendszerint egy-két község megszervezésére nyernek megbízást, díszes kiállí­tású kinevezési iratot kaptak, amelynek szövege a következő : Munkatársamnak í Hazánk boldogabb jövőjét biz­tosítani hivatott nemzeti munka­tervem megvalósítása céljából olyan munkatársakra van szük­ségem, akik a nemzet súlyos helyzetében a nemzeti egység gondolatától áthatva lankadatlan kötelességteljesitéssel minden aka­dály ellen bátran, férfiasán küzdve alkotni és győzni tudnak. Abban a biztos tudatban, „hogy ilyen munkatársra találtam, Önt a nem­zeti egység pártja............. köz­ségi pártszervezetének vezető tit­kári tisztségével ezennel megbí­zom. Vezéri üdvözlettel : Gömbös sk. A titkárok a következő foga­dalom kíséretében vették át a ki­nevezést : Vezérem! A nemzeti egység jegyében megvalósítandó nemzeti naunka- terv végrehajtásának élharcosává» történt megbízatásomkor ezt a kitüntető bizalmat megköszönöm és fogadom,, hogy Vezérem iránti feltétlen hűséggel fogam betöUeni. A közvetlenül vagy közvetve ka­pott utasításokat komoly fegyel­mezettséggel teljesítem, s minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a belém helyezett bizalomnak tel­jes egészében megfeleljek. A fen­tieket becsületes magyar lelkemre fogadom. A kinevezési iraton kívül a köz­ségi titkárok még Sztranyavszky Sándor országos párttitkár követ­kező értesitését is megkapták: Kedves munkatársaim! Szives miheztartás végett kö­zöljük, hogy a községi (városi) pártszervezés akkor indul meg, mikor a vezérnek szóló mellékelt válaszirat (t. i. a hüségfogadalom) Budapestre, visszaérkezett és a Vezér bizalmából párttisztségeket viselők a szervezésre vonatkozó Útmutatásokat kézhez kapták. Mindaddig tehát; arraig a szüksé­ges nyomtatványok, amelyek a pártszervezés összes módozatait | tartalmazzák, megküldetnek, a párt | megszervezésével az egyöntetűség és eredményesség érdiekében várni kell. * Van egynémely furcsaság ezek­ben a szervezkedési dolgokban. Például, a „Vezér* megszólítás,, amely nagyon emlékeztei az „Uh Dúcéira vagy a „Der Führer“ re_ Úgy látszik, nagy az önbizalom a Vtezérben>, hogy melléjük állítja magát. Legkülönösebb, a fogadalom. Különös benne, hogy senki sem ismeri, mire tesz fogadalmat. Egyébként is- olyan súlyos foga­dalom^ amilyet még ApponyT vagy Zichy Nándor gróf sem kértek soha híveiktől. A szervezkedésben hivatalból szerepet kapott az egész közigaz-- gatás, pedig a betügpniniszter; nemrég a parlamentben kijelentette,, hogy nem helyesli az eféle dol­gokat. A legkülönfélébb közigaz­gatási ágakban működő tisztvise­lőkből kerülnek ki a főbb irányi- , tók, a, kinevezési okmányok szét­osztó! és többnyire a községi tit­károk is. Ámbár szívesen eljuttat­ták a kinevezéseket a papokhoz is* Komárom msgyében például az egységes párt a református papságba helyezte minden bizal­mát, Zalában pedig a katolikus papság iránt mutatkozott feltűnően nagy bizalom. A bizalom azonb. sok esetben egyoldalú, mert — úgy tudjuk — papoknál és civilek­nél is igen gyakran került a kinevezési irat az asztalfiók leg­mélyére — emléknek. Az országos titkár által jelzett szervezkedés most indult meg Zalában. A múlt héten hatalmas társzekéren hozták be a vasútról a szervezési iratokkal telt ládá­kat, amelyeket Budapestről küld­tek a főispáni hivatalnak. Ekkora paksamétát még n u . oott a főispáni hivatal. Nem is tudtak neki sokáig helyet szorítani, s Róm. kát. és új görög : Angela sz. Biot:: Petrort. Izr.: Szivarul6.;Sabeuth 1. n. Napkelte; 4 óra 8 perc­kor. Nyugszik- 7 óra 47 perckor. IDG: Lényegtelen hőváltozás, főként nyugaton zivataros hajlam. — A panonhakni főapátot, Kelemen Krizosztomot Győr vár­megye törvényhatósági bizottsága nagy lelkesedéssel örökös tagjává választóba. — Ezrednap^Jélenfeííük, hogy a m. kir. „Mátyás király* 5. honvédgyalogezrad íi. zászlóalj parancsnoksága. Zalaegerszegen junius 1-én Ezrednapct tart Pót- lóan közöljük most, hogy kedvező időjárás esetén az ünnepség a honvéd laktanya udvarán délelőtt V2IO órakor kezdődák és ez alka­lommal lábari mise lesz. Annak befejeztével a zászlóalj, a hősök emlékoszlophoz vonul ki, hogy hódolatát az emlékmű; megkoszo-. razásával méitóképen kifejezésre juttathassa. Kedvezőtlen időjárás esetén sa ünnepséget csak a zászlóalj, szükebb keretén belül tartják meg. — A legutóbbi római za­rándoklaton résztvettek Kray István báró országgyűlési képvi­selő és Kohl, Gyula eszteragnyei plébános is. — Külföldi újságírók a Ba­laton mellett. A nemzetközi uj- ságírókoagresszusra érkezett 132 külföldi újságíró a hét végén a Balatonba látogat le. Többek kő-- zött felkeresik Balatenfüredet és, Tihanyt. — Házasság. Fehér Gyula dr. ■ agykőrösi m. kir, rendőrkapitány Richter Stefánia szombaton iapesten a József városi plé­bániatemplomban házasságot kö- , lőttek. — A nagykanizsai apáca­zárda ügyében újból megindul­nak a tárgyalások. Az Isteni Meg­váltó Leányai apácarend főnök­nője rövidesen Nagykanizsára ér­kezik és a helyszínen tárgyal a felállítandó intézmény ügyében a polgármesterrel, valamint az illetékes egyházi tényezőkkel. — A Kulturházi teniszpályák kedvezményes órabérben még kaphatók. Jelentkezni Rohn Ernő káplánnál lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents