Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)
1933-04-16 / 86. szám
Zalamegyei Újság 7. 1933 április í6. BE£ tani. Csupán egyszer szóltam közbe, akkor is kinevettek; nem mintha valami butát mondtam volna, hanem tősgyökeres zalamegyei dialektusom miatt, amelyről nem tudtam leszokni, — nevettek ki. Szégyenemben és mérgemben otthagytam a díszes társaságot és bementem a könyvtárszobába, melyben félhomály volt és csak gyéren szűrődött be a szomszéd szobából a gázlámpa világa. Akkor még Budapesten sem volt villany. Belevetettem magamat egy nagy bőr karosszékbe és abban a misztikus homályban átadtam magamat gondolataimnak. Egyszer csak selyemruha suhogása ébresztett fel álmodozásaimból. Föltekintettem és a homályhoz szokott szememmel jól láttam, hogy Pálmay Ilka lépett a könyvtárszobába, hogy valami kis toaletté hibáját helyrehozza. Ő, aki világosságról jött, nem vett észre a félhomályban azonnal. A kétségtelenül érdekesnek kínálkozó jelenet láttára csak nehezen tudtam visszafojtani a nevetést; de azért egy kicsit mégis elnyikkantottam magamat. A nem várt hangra Pálmay megrezzent és felsikoltott; de mikor megismert, megnyugodott és lekicsinylőleg annyit mondott: — Oh, csak maga? — és minden tartózkodás nélkül helyrehozta toaletté hibáját előttem. A művésznőnek ez a lekicsinylő nyilatkozata és viselkedése nagyobb sértés volt reám nézve, mint mikor kinevetett zalamegyei- es beszédemért. Szigligeti Mór néhány évvel Keszthelyről történt elmenetele után, tehát fiatal korában halt meg egész váratlanul. Budapesten akkor uralkodó tifusz-járvány áldozata lett. Korai halálát talán szintén úgy megsejtette, mint az atyjáét a praxibálon. Azért irta nővé remhez intézett verseinek utolsó strófájába, hogy : „ S ha sorsom itt, hogy boldog nem leszek, Ha lelkem uj hazába téré meg: Ott is, óit is síromban egykoron Te rólad álmodom !“ 1933. február 2-án költözött el nővérem az élők sorából; 55 évvel utóbb, mint Szigligeti Mórnak hozzá intézet verse szól. Most már aztán együtt álmodozhatnak az égben, egy soha el nem ért földi boldogságról. E pár sor pedig legyen emléküknek szentelve! MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! XÁVÉHÁ1 KESZTHELY, RÁKÓCZI-Ü. 2. SZ.áLATT KITŰNŐ ZENE ELSŐRENDŰ ITALOK KÁVÉHÁZI ÉTELEK SZOLID POLGÁRI ÁRAK! HIDEG-BÜFFÉ SZIVES PÁRTFOGÁST KÉR HERMANN RÓBERT __ CÉGTULAJDONOS. íróasztalomon elsárgult levélcsomag ágaskodik. A magyar irodalomtörténet egyik iegérde- kesebb levélváltása. Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor Írásos villongásai,melyeknek kicikkázásait Pápay Sámuel, — „A magyar literatura ismerete“ cimü irodalomtörténeti mü szerzője — fogta fel. Mert hát nagy lelki barátság állott fenn a tanárságból gróf Esterházy Miklós fiskusává vedlett Pápay Sámuel és Kisfaludy Sándor kö.ölt. A szivbeli barat- ko.ás külső megnyilatkozása a pápai pipákban szólait meg. Mayer Móric hires gyártmányaival kedveskedem a fiskus ur, ha Sümegre jött látogatóba, a nagydohányos regeköitő barátjához. A francia háború utolsó keserveinek elsimulása után, az 1812 ik év tavaszán szóbeli üzenetet küldött Kisfaludy Pápára barátjához, Pápayhoz: — Látogasson el, egy kis kakukszót hallgatni a Baglas- hegyre, meg kóstoljon bele a pi- rosnedvü kadarkába, amelybe ugyancsak beleköltözött a nóta ! — Kisfaludy hivó szavát meleg szívvel fogadta a fiskus ur, mert azt is kiérezte belőle, hogy Sándor barátjának „Pipatóriumánu pipátlanul ácsorognak a badacsonyi meggyfa-szárak. Indulás előtt bele is csúsztatott Mayer uram pipáiból, — sárga szalma- papirba göngyölt — tucatos csomót, az uti-szeredásába. A csilingelő grófi négyes vigan járta az országutat, a Koplalói csárdánál elkerülte a Devecserből Sümegre kocogó „Delizsáncot“. A költő hitvese, Szegedy Póza, viruló színben volt. Ez időben örökítette meg képmását házuk barátja, a müvészhajlamu Barcza János nemzetes ur. Ma is gyönyörűséggel szemlélem a baba- arcú asszonyi szépséget, kinek szeme kéksége versenyezik a felhőtlen égbolttal. Az asszonyi kedveskedés meleg szavával fogadta a Kisfaludy-kúria nagyasszonya, ura barátját. Csókra nyújtva gyémántgyürüs kezét kedves vendégüknek. A napnyugtát búcsú tató madárdal, — a püspökkert lomb- fáiról, — belecsendüít a hársfa alatt pipázgató jóbarátok beszélgetésébe. Akkor tervelték ki másnapi kirándulásukat. A nagylu- dásu Pápay Sámuel uramat érdekelte az ősrégi Sümeg históriája. Ez adta Kisfaiudynak az ötletet, hogy magukkal csalják a történetkutató Rosty Antal tábla- biró barátjukat, ki épen a múlt napokban adta át kéziratban Kisfaiudynak, — Kurbélyi György püspöknek ajánlót' -— „Sümeg Városának Rövid Ismerete“ cimü történeti müvét. Eltartja Rosty uram Pápay Sámuelt históriázó szóval, csak gvőzze hallgatni. Másnap reggel, mire az első kakukszó fe,harsam a Fehérkövek magaslatán ; már Sümeg várának „szerpentin“-útját rótta a három jóbarát. A nap delelőjét járta, mire lekerültek a romkoronás magaslatról. A mesélgető szó még mindig nem fogyott ki Rosty Antal urambói. Pedig ugyancsak össze-vissza járták a hatalmas vár hepe hupás udvarát. Megtekintették a „templáriusok“ által épített fellegvárat. Köves András püspök északra néző erődítményét, ahol a lőrések mellett sorakoznak az egykor ágyúgolyót rejtett mélyedések. Meg- mászták Sennyey István püspök címeres várkapuját, onnan gyönyörködtek a Sümeg várát körül övező romkoronás magaslatokon. Belekóstoltak a várudvar víztartó- medencéjébe. Végigjárták a várszélek kazamatáit. Sőt a keszeg- testű Pápay uram pár ölnyire be is bujt az úrbéri erdőbe vezető földalatti alagútba. A Harasztos gidres-gödrös utján meggyorsították lépteiket. Mert mindhármójukba nagyon belekapaszkodott az éhség. A baglashegyi szőlőből rájuk piros- lott az „ágasfa“ alatt lobogó tűz lángja. A bográcsgulyás illata összeölelkezett a májusi levegővel. Ágh Ferenc ispán uram terített asztallal várt reájuk. Ö volt a szakácsa, pincemestere nemzetes ura vendégeinek. Nálánál iz- letesebben még Róza nagyasz- szony hires szakácsnője, Lisa néni sem tudta — a borral feleresztett — paprikás birkagulyást elkészíteni. Csúszott is rá a gyöngyöt verő kadarka. Az oszlopos kandalló sarkában ágaskodó Pipatóriumról lekerülünk a pápai pipák. Vidám pöfékelés, vig koccintgatás között ajkukra kélt a tréfálkozó szó. Kisfaludy ma szokottnál is beszédesebb kedvében volt. Közös barátjukról, a világlátott Döbrentei Gáborról mesélgetett, ki németországi útjá- ból hazaverődve, gróf Gyulay Lajossal, — ahol nevelösködött — együtt beutazta Dunán'úit. Füredi úijukból Pápára igyekezve, tisztelgő látogatást tettek a nemzet ünnepelt költőjénél, Kisfaludy Sándornál. Kisfaludy, Pápay is, mindketten nagy reményeket fűztek Döbrentei költői tehetségéhez. Ha ebben csalatkoztak is, de életük alkonyáig meleg barátsággal vonzódtak a náluknál fiatalabb irótársukhoz. De átadom a beszélgető szót a költőnek, hisz szóról-szóra emlékemben maradt nagyapámtól oly sokszor hallott mesélgeíése : — A múlt év őszén diót veretRégi YágyaÖDnek a családi otthon megépítése? Vágyát valóra váltja a Budapest Székesfővárosi Takarékszövetkezet, mert ezen intézet a* a* op&z>gam, &H&S a köScsöw folyósításának időpontja elöro a szorsődéssbon garantálva van. Igénybevehető a kölcsön házépítésre, ház, föld, vagy telekvételre, örökségmegosztásra s a terhes adósság kicserélésére. Érdeklődőknek díjmentesen küld a feltételeket tartalmazó ,,K@l»sönujsáy‘(-ot lala vármegyei főképviselőnk FLESCH LÁSZLÓ« NAGYKANIZSA Kölcsey utca 12. tem János kocsissal. Azon mód, mint ma, ispánom főzte az ebédet, amikor déltájban rámnyitotta az erkélyajtót Döbrentei, a nyurga Gyulay Lajos gróffal. Nem jöttem zavarba a birkapörkölt irányában. Ispánom nagy fürgén még két terítéket tett az asztalra és vidám hangulatban együtt ebédeltünk. Döbrentei első verses elme-művével, az 1804-ben megjelent „S terelem kellemei“ füzetével kedveskedett. Ez volt költői hajlamának első rügyverése. Ebéd utáni ejtőzés közben, az öt évvel ezelőtt megjelent Himfym hatása alatt irt verses müveit, — kéziratos füzetéből — olvasta fel, nagy lelkesedéssel. Mondhatom kedves barátaim, nem mindennapi költőtehetség sarjadzik, — az általam nyomban megszeretett deli ifjúban. A csemegeként elropogtatott dióra Ízlett mindkettőjüknek a baglashegyi kadarka. — Talán estig is előolvasgatott volna a begyuladt ifjú, de a fiatal gróf felkivánkozott a „Fehérkövek“ magaslatára. így felsze- delőzködtünk, nekivágtunk a te- kervényes útnak. Az eleven eszü kis gróf rajongott a szabad természetért. Nyakában lógó táskájába összegyűjtötte a szineshátu bogarakat. Csokorba szedte az ősz elkésett virágait. Valóságos ujjongásba tört ki a mészköves, homokos utoldalbél kiágaskodó kagyló-, csiga-kövületek megállapításakor. Az ezernyi apró csigából összeállt mészkövületeket mi a magunk nyelvén csak „árpásköveknek“ hívjuk. De a világlátott, könybuvár Döbrentei, egész előadást tartott védencének a geológiából, megmagyarázva, hogy a „nummulitok, ceritiumok, osztrigák“ az egykori őstenger állatvilágának megkövült maradványai. Lajos gróf képzeletvilágába úgy belemarkolt nevelőjének előadása, hogy nemcsak zsebeit, de bogaras táskáját is teleszedte kövekkel és alig tudott megválni a magaslat mészköves sziklaormától. — Hogyan, hogyan se történt a dolog, — a sok bolyongás közben — leértünk a tekervényes útról és a „Tilhof“-völgy helyett Csabrendekkel határos csepőtésben lyukadtunk ki. A nyugvó nap bíborát már régen elnyelte a nyirlaki erdőség. Az alkonyat ködös szürkesége rajt feküdt a hegyoldalon. Szinte nekiörültem, amikor a sötétben az előttünk fekvő tűzfalas pincehajlásból mécsvilág pislogott ki. Benyitottunk. Fáradtak, talán éhesek is voltunk. De ugyancsak nagy volt a meglepetésem, amikor a kecs- kelábu asztalnál, — füstölt oldalas mellett — egymagában bo- rozgató Tánhofer bácsit pillantottam meg. Az alkonyati pince- szerezés valóságos szenvedélye volt az öregnek. így nagy riadalommal tessékelt be bennünket. Kirakta elénk faliszekrénye rejtett kincseit, füstöltszalonnát, birkasajtot. Lajos gróf velünk együtt ugyancsak nekilátott a falatozásnak, csúszott is rá az ital. Sötét este lett, mire felkászálódtunk. De az öreg sehogysem akart elbocsátani bennünket Szentjános- áldás nélkül. Felfogta a „mesze- lyes topóját“ újra belépett a pincegádorba. — Ezt kóstolják meg, nemzetes uraim ! Ilyent nem ittak soha .! A sziveslátást megköszönve Kocintgatás a Baglashegyen.
