Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-06-04 / 126. szám

ZaSamegyei la; 1933 junius 4. A tüzoltóüanepségek programmja, A háromnapos zalaegerszegi tii- zoltóünnepségek ma, szombaton délután kezdődnek. Az Országos Tüzoltószövetség elnöksége dél­után fél 6 órakor érkezik. A pá­lyaudvaron ünnepélyes fogadtatás lesz. Este 6 órakor a Csány szo­bortól a vendégek és a helyi tűz­oltóság kivonulnak a temetőbe, ahol Marinovich Imre dr. h. ál­lamtitkár koszorút helyez a zala­egerszegi tüzoltótestület alapítói­nak sírjára. A város nevében a polgármester koszoruzza meg a sírokat. Este 7 órakor az országos szövetség elnöksége ülést tart a vármegyeházán. Fél 9 órakor lám pionos felvonulás a megyeháza elé a főispán és a többi előkelő­ségek tiszteletére. Este 9 órakor társas vacsora az Iparíestület kert- helyiségében. Vasárnapi programm : Reggel 6 órakor zenés ébresztő. 8 órakor ünnepi szentmise a plé­bániatemplomban az ének- ás zene­kar közreműködésével, ugyanakkor protestáns istentisztelet az evan­gélikus templomban. 9 órakor a hősi emléket koszoruzzák az or­szágos és zalai szövetségek és egyesületek képviselői. 10 órakor a zalai művészek kiállítását nyitja meg az Arany Bárány emeleti ter­meiben a polgármester. 10 óra 30 perckor a Zala vármegyei Tüz­oltószövetség 50 éves jubiláns közgyűlése a vármegyeháza nagy­termében, 11 órakor az országos szövetség országos választmányá­nak ülése ugyanott, 12 órakor a zalaegerszegi és nagykanizsai tűz­oltóságok együttes bemutató tá­madási gyakorlata a központi kávéház épületén, utána diszei- vonulás, a tüzolíószergyárak be­mutatója, majd a leventezenekar térzenéje. Fél 2 órakor társasebéd az ipartestületi vendéglőben. Dél­után 3 órakor sportversenyek a Move pályán, népünnepély a vá­sártéren. Este 7 órai kezdettel nagy kerti ünnepély a vasúti ven­déglő kerthelyiségében, honvéd­és cigányzenekar közreműködésé­vel. Hétfői programm: 10 órakor a zalaegerszegi Önk. Tüzoltóegyesüleí 60 éves jubiláns közgyűlése a vármegyeháza nagy­termében. 11 órakor ugyanott az országos elnökség ülése. 12 óra­kor társasebéd a vasúti étterem­ben, majd a vendégek Hévízre és Keszthelyre utaznak. — Mozivetitésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők. Ferences szentévi ünnepély. Kukuljevic József dr. kiváló előadása az állatok- szerepérö! a szentek életében. Tegnap este 7 órakor a reál­gimnázium tornatermében magas nívójú előadás keretében ünnepel ték az egerszegi Ferences terci- áriusok Krisztus Urunk halálának 1900 éves jubileumát. Megjelent az ünnepélyen Gyömörey György főispán, Bődy Zoltán alispán, vitéz Tamásy István dr. helyettes pol- gármesísr, Udvardyjen.ő dr. ,kor- mányfőtanácsos, Skublics Ödön dr. főszolgabíró ás még sokan mások a város előkelő közönsé­géből és vidékről. Bevezetőül az Isten Dalosai ferences női ének­kar Szent Ferenc Himnuszát adta elő nagy átérzéssel és tudással. Eyssen Imre ga2d. akad. hallgató Várady: Regina Coeli cimü versét szavalta el, Nagyhatású, filozófiai gondolatokban mély beszédet Burka P. Kelemen dr. esztergomi ferences reálgimn. tanár mondott Beszédében a szentév jelentősé géről, a megváltás mélységeiről, maid Kukuljevic dr. előadásáról szóit. Kukuljevic József dr. keszthelyi gazdasági akadémiai tanár tartotta meg ezután nagy érdeklődéssel vári előadását az állatok szerepé­ről a szentek és mártírok életében, vetített képekkel. Ennek az elő adásnak az előzménye még a vi­lágháborúba nyúlik vissza. Az illusztris előadó három évig tartó szerbiai fogságából való sikeres megmenekülésekor fogadalmat telt Lisieuxi kis szent Teréznek. Ennek a fogadalomnak a beváltásaként született ez az előadás. Dunántui minden nagyobb helyén lelkese­déssel fogadták előadását, Buda­pesten is fényes sikert ért el vele, sőt külföldön is érdeklődéssel várják. A belga bollandisták (je­zsuiták) francia nyelven fogják ki­adni könyvalakban is a munkát. A katholikus kultúra és carithas szolgálatába állította be előadását a vallás és erkölcs kimélyiiésére. Úttörő munka, ilyen formában ezzel a témával még senki sem foglalkozott a nyilvánosság szá­mára, Végig vezette hallgatóit a katakombák világától egészen a középkori korszakig. A legendák világának ismert és ismeretlen alakjai vonultak fel a maguk naiv legendás szemléletében. Szebbnél- szebb művészettörténeti, keresz­tény régészei! és épiiészeti reme­keit láthattuk az éles és tiszta vetített képekben. Kukulujevic dr. hatalmas és nehéz munkát végzett, kitűnő előadását megértő figye­lemmel hallgatták. Majd Eyssen Imre Szathmáry István: Mi nem feledhetünk c. költeményét sza­valta igen nagy művészettel. Meg­lepően hatalmas orgánuma, kiváló előadó készsége a legnagyobb el­ismerést megérdemli. Odry Árpád tanítványa s mesterének dicsősé­gére válik. Két héi múlva a rá­dióban is hallhatjuk szavalatát. lilés István gimn. tanár Illés Emma ur'nölgy zongorakisérete mellett fuvolán Tschaikowszky Lied ohne Wort-ját adta elő a tőle megszokott kiváló művészettel. Az Isién Dalosainak Szent Antal, egyházunk fénylő csillaga cimü énekével zárult a szép ünnepség. A ferences női énekkarnak ez volt az első nyilvános szereplése, igen jót és kiválót nyújtottak, Paula karnagy-nővérben tehetsé­ges uj karnagyot ismertünk meg, aki kis csapatával az első bemu­tatkozásakor meghódította a kö­zönséget. P. Bécsi Vazul üdvözölte a megjelent előkelőségeket és ked­ves, közvetlen formában az elő­adókat. Zalai művészek kiállítása. A zalaegerszegi országos tűzoltó ‘ ünnepély kitűnő alkaimul szolgál arra, hogy a zalai művészek meg­ismertessék magukat úgy a város közönségével, mint az ünnepé­lyekre ideérkező vidékiekkel. Kép­kereskedők nagyon gyakran láto­gatnak el hozzánk, hogy az or­szág fővárosában és a vidéken lakó művészek képeiből kiállítást ren­dezzenek, ami ellen tulajdouképen nem is emelhetünk kifogást, mert közönségünknek különben talán nem volna alkalma a művészek ! alkotásait megtekinteni, azokat szemügyre venni, azokban gyö­nyörködni és azok közül — vá­sárolni is. Ámde a képkereskedők mégis első sorban — kereskedők, akik az egyes művészi alkotások bemutatásánál, és — mondjuk ki, — azoknak forgalombahozásánál nem állanak olyan közeli lelki kapcsolatban a közönséggel, mini maguk a művészek: ezért hason­líthatatlanul jelentőségieljesebb az a kiállítás, amit maguk a művé­szek rendeznek. És, — térjünk most a dolog valódi lényegére, — sokkal többet jelent az, amikor egy vármegyének művészei tárják a közönség elé, megyéjük lakos­sága elé művészi alkotásaikat, mert az ilyen kiállítás mutatja meg azt, hogy a megye gyerme­kei a művészetek terén milyen alkotásokra képesek. Nagyon he­lyes elgondolás volt tehát Czobor Mátyás polgármester részéről, hogy a városban lezajló nagy országos eseményre fölhívta a megyebeli művészek figyelmét azzal, hogy az ünnepségek idején kiállítás keretében mutatkozzanak be — egyetemlegesen mint zalaiak — a közönségnek. Ez a kiállítás fényes bizonysága annak, hogy vannak — hála Isten — szép számban zalai művészek, akik elsőrendű alkotásaikkal várme­gyénk jóhirnevét fokozzák. Kérjük is úgy a város közön« ségéi, mint kedves vendégeinket, tüntessék ki érdeklődésükkel a zalai művészeket, támogassák őket, s támogatásukkal legyenek segítsé­gükre. Az bizonyos, hogy mű­vészeink nagyszerű dolgokat állí­tanak a közönség elé, valódi mű­vészi tárlatot rendeznek, mely egymagában is nagy eseményt jelent. Kiemelkedő pontja ez az ünnepélynek s igy számítunk is arra, hogy a közönség teljes mér­tékben méltányolja a zalai mű­vészek törekvéseit és buzgalmát. Tekintse meg mindenki a zalai művészek tárlatát! Legyünk büsz­kék arra, hogy a vármegye tekin­télyes művészi gárdát vaühat ma­gáénak s ennek a gárdának tagjai vérbeli művészek. A kiállítás vasárnap délelőtt 10 órakor nyílik meg az Arany Bá­rány nagytermében és kedden este zárul. Katonazenekar játszik a More pályán, A pünkösdi tüzollóünnepségek egyik legérdekesebb eseménye a Move pályán játszódik le vasár­nap délután. Délután 3 órakor a Takács József emlékére alapított vándordíjért atlétikai verseny kez­dődik Zalaegerszeg legjobb at­létái között. Délután 5 órakor a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club futballcsapata mérkőzik a Move ZSE együttesével. A BEAC köz­tudomás szerint az ország egyik legkiválóbb amatőr együttese. A Move vezetőségének sikerült ki­eszközölnie a katonazenekart is, s igy vasárnap egész délután a Move pályán játszik az V. hon­véd gyalogezred zenekara. — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók. Nem kell már Pestre utazni! Mert megnyílt a „Balatoni Divatcsarnok“ Keszthelyen! cipő- és divatárukiüönlegességekkel! Megnyitó tájékoztató! Csak 14 napig! Ugyanilyen olcsó árakkal habselyem női fehérnemű, legújabb divatu 3017 Férfi kalapok..................................................4‘70-től Gráci Pichler divatkalapok .......................880 Di vatsapkák..................................................P50-től Panama apacsing minden szinben . . . 295 Extra nagyság................................4‘80—3*80 Rö vid alsónadrág...................1*50—180—210 Különgalléros férfiing . . . 2 70—3*60—480 Kirakataim megtekintése után tegyen próbavásárlást! Színes nyári női fonottcipő............................4’90 Dra p és fekete bőrszandalett.......................625 Bőrc ipő alacsony sarokkal fekete fűzős v. pántos 650 Divatcipők fekete, drap és barna szinben . . 840 Antilopcipő lakkdisszel 12 P helyett .... 9 60 Nyári férficipő varrott talppal 9’60 P helyett 840 Varrott talpú divatcipő barna vagy fekete . . 980 Egész férfi cipő varrott talpú.......................10 50 fü rdőruhák, fürdőcipők, Hellas márkájú selyemharisnyák, bőrreti- külök, valamint az összes női- és férfi divatcikkek, D . .. _................................................ ! Ba latoni Divatcsarnok“ Keszthely, Városházzal szemben, f

Next

/
Thumbnails
Contents