Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)
1933-05-24 / 117. szám
2 Zaiamegyei Újság 1933 május 24. A Corporatio Heliconia Unnepies tagavatása. Keszthely, 1933. május 21. Hagyományos, fényes külsőségek mellett ment végbe Keszthelyen a Hungária nagytermében az évi szokásos tagavatás, dominusok, leventék, nagyasszonyok és kisasz- szonyok avatása. Erre az alkalomra a káptalan részéről lejött Bitter Illés kommendator, clairveauxi apát, dr. Szentgyörgyi Elemér archiadvocatus, Lexa Ferenc és dr. Czvetkovics Ferenc min tan. az akadémia ügyosztályának vezetője. Az avatási ünnepséget zártkörű vacsora előzte meg, amelyen a budapesti kiküldötteken kívül dr. Schürger János priorral az élén a Heliconia protektorai, nagyurai és leventéi Babarciné Baán Atala domina vezetésével a nagyasszonyok és kisasszonyok mintegy nyolcvanan vettek részt. Pesthy Béla az akadémia igazgatója melegen üdvözölte a káptalan kiküldöttjeit és a vendégeket, akik tanujelét adták az ifjúság iránti szeretetüknek. Bitter Illés kommendator melegen köszönte meg az üdvözlést, szereti — úgymond —’Keszthelyt, örömmel jöttek ide, mert ez a legjobban vezetett corporatió, a vezetés páratlan, úgy az akadémia igazgatósága, mint a tanári kar mindig sympathiával kisérte az Emericana működését. Melegen üdvözli a priort születése előestéjén és kívánja,'hogy találjon örömet a Heliconiában. Köszönti a dominát, üdvözli a premontrei Tendet s azt kívánja, hogy mindig érvényesüljön a semper ad ante- riora, *a mindig előre“ jelszó. Malatinszky Ferenc felsőházi tag Keszthely és Zalavármegye nevében üdvözölte a város és várme§ ye büszkeségét, az akadémiát. aját életéből példákat említ, hogy nagyon sok csapás és megpróbáltatás érte, de mindig megtartotta a vallásosság az egyensúlyt benne. Felszólítja a fiatalságot, hogy legyenek mindig vallásosak. Üdvözli az akadémia igazgatóját és a tanári kart, mely ezt a vallásos érzést mindig ápolta. Stefaics Aladár apátplébános beszédében jelzi, hogy mintegy pásztornak érzi magát, szereti nyája minden tagját, kedves kiválasztott bárányait, a Heliconia tagjait. A sympathia, szeretet nagyobb nála azon férfiak iránt, akik nyíltan is mint férfiak megváltják a vallásukat, ami még 40 évvel ezelőtt nem igy volt. Akkoriban a liberálizmus mindent megmételyezett. Az idők változtak és boldog, hogy ilyen öntudatos, nyílt férfiak képezik egyháza nyáját. Imádság után kezdődött a tu- lajdonképeni avatási ünnepség, elöljáróban azonban Bitter Illés kommendator mélységes szavakkal parentálta el Festetics Taszilo herceget, a Heliéonia volt protek- torát. A Boldogasszony anyánk ének elhangzása után Szentgyörgyi Elemér dr. tolmácsolta a káptalan izenetét. Ezután a hagyományos szertartások közepette történt meg 16 apród leventévé avatása, majd dr. Schürger János prior avató beszédében kifejtette, hogy nagy az elégedetlenség, nagy a nyomor, a múlt század szabadkőműves szelleme aláásott mindent, a hit ellen dolgozott, ezt a csapást mi is érezzük, ez kellett, hogy a nemzet felébredjen és hogy ráeszméljen arra, hogy visszá kell térni az Istenhez. Kis csapat kezdte 12 év előtt e nemes eszme terjesztését és ma már ezreket és ezreket számoló nagy tábor lett belőle. A Heliconia tagjai hivatásuknál fogva kötelesek megérttetni a néppel, hogy az a boldogság, ha Istenhez megyünk. Ne hallgassanak a kufárokra, bízzanak Istenben, a hazát szeretni és megvédeni kell. Az Istenben való bizalom mentheti meg egyedül a régi Regnum Marianumot. A leventék avatása után következett a dominusok avatása, dr. Hám Ernő, Nagy Imre, Kreuz József, Vas János és Oberhammer Károly avatása, akik a szabályA letenyei járásban leleplezett kommunista ügyben a szombat- helyi csendörnyomozó-alosztály befejezte a nyomozást és a 8 őrizetbe vett gyanúsítottat bekísérték az illetékes pécsi ügyészség fogház'ába. A szökésben levő Matecz ellen, mint már megírtuk, köröző levelet adtak ki. A nyomozás befejeztével az illetékes hatóságok nyilvánosságra hozták á nyomozás, illetően a szervezkedés néhány részletét. Heimer Ödön dr. letenyei orvos személye már másfél éve gyanús volt a hatóságok előtt, de csak most tudtak ellene bizonyítékot produkálni, még pedig a véletlen segítségével. Ugyanis Heimer dr. egyik betegét, akiről azt hitte, hogy szintén elégedetlen a fennálló társadalmi renddel, beavatta bizalmába. A beteg, aki kíváncsiságból tiszta képet akart nyerni az orvos céljairól, meghagyta hitében Heimer Ödönt és pár héttel ezelőtt, mikor elköltözött Letenyéről, levelezett is az orvossal. Heimer dr. egyik levelében olyan kompromittáló adatokat szolgáltatott önmaga ellen, hogy volt betege el érkezettnek vélte az időt, hogy felhívja a dologra a hatóságok figyelmét. szerű fogadalmat a kommendator kezébe letették. A prior pedig feldíszítette őket jelvényekkel. Ezek után Babarciné Baán Atala nagyasszony és Karcsay Erzsébet hamupipőke terjesztették elő a felavatandó nagyasszonyok és kisasszonyok névsorát, akikhez Sze- recz Imre premontrei kanonok az Emericana kancellárja intézett beszédet. A nagyasszonyok, kisasszonyok is szivük jóságát adják oda az emericanas ifjúságnak, adjanak példát, adjanak biztatást. Nagyasszonyokká dr. Hám Er- nöné, Nagy Imréné, kisasszonyokká Nagy Alice és Németh Mária avattattak, akiket a domina díszített fel az Emericana jelvényeivel. A kommendator zárószavai után a Himnusz, majd a Boldogasszony anyánk eléneklésével záródott be a mélységes áhítattal teljes ünnep A levél alapján a csendőrnyo- • mozók házkutatást tartottak Heimer dr. lakásán és ez alkalommal sok bolsevista könyvet, iratot és rajzokat találtak. Az orvos könyvei között ott voltak Leninnek és más vörös vezéreknek könyvei. A házkutatás után a csendőrség vidéken is folyatta a nyomozást. Fitveházán Radaha József cipészt, Lovrek József munkanélkülit, továbbá Matész István és ifj. Novák István földmiveseket vették őrizetbe, akiknél szintén bolsevista iratokat találtak. Egyed- után Kovács Ferenc cipészt és Miskovics István bognármestert vet'ék őrizetbe. A szálak Nagykanizsára is elvezettek és őrizetbe is vettek egy nagykanizsai fiatalembert, aki tudóit a szervezkedésről. Heimer dr. szerepét még nem tisztázták. Az orvos tagadja, hogy kommunistákkal állott volna ösz- szeköttetésben, s azt mondja, hogy a könyveket tudományos szempontból tartotta magánál. Viszont az áruló levelet nem tudta megmagyarázni. A szervezkedés vezére Lovrek József fityeházai lakós volt, akiről megállapították, hogy korábban Belgiumban élt és ott is nagy szerepet játszott a kommunista mozgalomban. A szervezéshez szükséges pénzt, röpiratokat és könyveket részben Bécsből, részken Moszkvából kapták a most elfogott kommunisták. Lov- tek mellett a másik vezér a megszökött Matecz János. Papi korona. A kapornaki esperesi kerület papsága most tartotta tavaszi gyűlését Nagykapornakon. Szentmise után Káuzli Gyula kerületi esperes megnyitó beszédében az egyháztörténelem folyamán mutatkozó nagy keresztény mozgalmakra mutatott rá, nevezetesen az ősi hitterjesztésre, a lelkes hitvédelemre. A keresztes háborúkra s az ezt követő nagy lelki megújhodásra. A racionalizmust s a világháborút követő nagy lelki elernyedést, vallásközönyt, az egyházzal való nem törődést most fel kell váltani új megmozdulásnak, lelkiségnek, melyet a katolikus actiónak kell 'étrehoznia. Ezután több bejelentés, következett, majd üdvözlések. Reöthy József s. g. a szentév jelentőségéről tartott mélyen szántó előadást. Végül Körmendy Lajos zalaszentiváni plébános ismertette a katolikus actió célját s eszközeit. Rámutatott annak jelentőségére s arra, hogy mily szeretettel karolta fel annak valóra váltását, a Szentatya. Az előadás után hosszabb vita indult meg a szervezésről, megalkotta a papság a szakosztályokat, első sorban a kerületieket, melybe beválasztották községeik legagilisabb s legöntu- datosabb híveit Még néhány indítvány megbeszélése után az értekezlet véget ért. Háborog a Vesuv. Nápoly, május 23. A Vezúv ismét erősen működik, s az éjszaka az egész környék vérvörös fényben úszott. A szakemberek megállapítása szerint veszélytől nem kell tartani. Nagy tűz egy erdélyi községben. Bukarest, május 23. A Szováta melletti Somfalván nagy tűz pusz- titott. Leégett 24 ház az összes gazdasági épületekkel együtt. EDISON MOZI 23- án, kedden 7 és 9 órakor, 24- én, szerdán 7 és 9 órakor, 25- én, csütörtökön 3, 5, 7,9. 23-án, reklámelőadások, hogy híre menjen, hogy ez egy teljesen új hangos film. 23-án, a ' és 9, 25-én, a 3 óra előadás helyára 20 40-60-70 fill. Zalaegerszegen először! két kedvencünk teljesen új hangos vigjátéka A két holdkóros kacagás teteje 10 felvonásban. Hangos híradó és nagyszerű pótképek. _________ — Vízhatlan ruhavászon gazdáknak, ‘^sportembereknek. Viharkabát, por- és esőköpeny részére kiválóan alkalmas, méteredként P 2*40. Schütz Ámháé, Tropikál ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■nyóri ruhaszövetek! MÉM gyúródik — könnyű — tartós — mosható - mindig elegánspengő I-—f 1-20, 1*30] méterenkénti árban. fi i s Keszthely-j Beszállították a pécsi Ügyészségre a zaiamegyei kommunistákat. Hogyan leplezték le a szervezkedést?