Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-01-10 / 7. szám
4 Zalamegyei Újság 1933 január 01. Roosevelt és Stimson tanácskozása. Newyork, január 9. Roosevelt, az új elnök és Stimson külügyi államtitkár között ma megbeszélés lesz a mandzsuriai helyzetről és a háborús adósságok kérdéséről. Roosevelt elsősorban felvilágosítást kér, hogy Amerika annak idején Hoover és Laval megbeszélése során nem kötötte-e le magát Franciaországgal szemben. Népművelési előadások. Komárváros nagyközség népművelési bizottsága az iskolánki- vüli népművelési előadások keretében Vizkereszt napján népművelési ünnepélyt tartott, amelynek keretében Dán Endre András színművész, emléklapos hadnagy közvetlen, megnyerő és lendüle- I tes szavai a legtisztább hai.afi- ságra gyújtották a hallgatóságot. Az előadó megkapóan vázolta a hallgatóság elé az okvetlen elkövetkező szebb magyar jövendőt. 7| nivós előadás után Polónyi István kántortanitó mondott lendü leíes beszédet, majd az előadást ajiimnusz zárta be. Az előadáson jeíenvolt az elöljáróság, a tanítóság, az egyháztanács, a leventeegyesület vezetősége és mintegy 300 polgár. Ugyanaznap este 7 órakor azo- nos műsorral Kiskomáromban volt népművelési előadás, amelyen Szilvay Gyula főjegyző vezetésével megjelent az elő’járóság és többszáz ember, akik megiöliötték a termet. A csüggedő lelkeket megnyugtató előadás teljes siker jegyében folyt le és ugyancsak a Himnusszal fejeződött be. Zalaszentmihályon vasárnap Móra János reálgimnáziumi tanár és Lillik Béla népművelési titkár tartottak igen élvezetes előadást. Móra János népies és közvetlen beszélgetés formájában a könyv- olvasás előnyeit fejteget e. A mindennapi életből és a magyarság jelenlegi helyzetéből vett világos meggyőző példákkal bizonyitta a történelem, az orvostudomány, a mezőgazdasági és technikai ismeretek, a szépirodalom síb, jelentőségét. Sikerült meggyőznie hallgatóságát arról, hogy ezeknek az ismereteknek tárházat, a népkönyvtárt, nemcsak becsülni, de használni is kell. Lillik Béla népművelési tilkár az állatok ösztönéről beszélt. Számtalan, ho! megható, hol kac^tató példával világított rá az állatoknak sokszor csodával határos ösztönére. Párhuzamba vonta azt az emberi lélekkel. Összehasonlításából dia dalmasan bontakozott ki az embernek az állatvilággal szemben való feisőbbsége és az emberi lélek magasabb rendeltetése. Az előadás végén Bogyay Kálmán körjegyző meleg szavakkal mo,i dőlt köszönetét az előadóknak magas színvonalú, mégis érihelő és élvezetes előadásukéit. A Nép házban összegyűlt tekintélyes számú közönség, a körjegyző s a vaival egyetértve, szívből jövő éljen/éss-1 fejezte ki az előadókkal szemben érzett háláját és elismerését. — ,,Ez az év jói kezdődik“ fogja ön is mondani, ha elolvassa a Fenyvesi Áruhíz hirdetését és siet kihasználni az abban kézölt olcsó árakat I Róm. kát. és új görög: Vilmos pk. Prot.: Melánia. Izr.: 10. Jer. ostr. böjt. Napkelte; 7 óra 46 perckor. Nyugszik 4 óra 28 perckor. IDŐ : Felhős idő várható helyenként havazással vagy havas esővel, kedden ismét élénkebb légáramlás lehetséges. — Kormányzói kitüntetés. A kormányzó Méhely Lajos dr. budapesti egyetemi tanárnak nyu- galombavonulása alkalmából az egyetemi oktatás és a tudományos munkásság terén szerzett kiváló érdemeiért a II. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta. — Rótt püspök a balatoni templomokról. Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspököt magas kitüntetése alkalmából a Balatoni Szövetség is üdvözölte. A megyéspüspök az üdvözlésre mest többek között a következőket válaszolta: „Örvendek, hogy a Balatoni Szövetség Balaton- kultuszába tevékenyen bekapcsolódhattam annak megvalósításával, amit már püspökségem elején terveztem és ez abban áll, hogy a Balaton-partra eső községek lehetőleg mind templommal láttassanak el. így azután ezek az építmények díszére válnak a Balaton külső kultuszának, de amit elsősorban kellett volna említenem, szolgálják a lelkek nemesedésének ügyét, amire soha nem volt annyira szükség, mint most, a teherpróbák nagy idején.“ — Az egyházmegye esperesei a megyéspüspöknél. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspököt hétfőn keresték fel az egyházmegye egy részének esperesei és tisztelegtek előtte az újév alkalmából. A többi esperesek tisztelgése kedden lesz. — Kukuljevics József dr. szombathelyi előadása. Kukuljevics József dr. keszthelyi akadémiai tanár január 14-én a szombathelyi ferences Kuiturház- ban mutatja be uj müvét, amely az állatvilág szerepét ismerteti a szentek és mártírok életében. — Teleky Alice grófnő balesete. Teleky Alice grófnő Pö- löskén ródlizás közben neki szaladt egy fának és a bal bokáját eltörte. Beszállították a szombathelyi kórházba, ahol Pethő Ernő dr. igazgató részesítette gyóg.ke zelésben. — Elmaradt közgyűlés. A Kereskedelmi Kör és OMKE fiók közgyűlését hatáozatképtelenség miatt január 15-ikére halasztották. — Kegyelmet kapott egy rendőrfogalmazó. Annak idején Mitrovich Viktor volt nagykanizsai rendőrfogalmazót 500 pengőre ítélték, mert motorkerékpárjával a letenyei országúton elgázolt egy asszonyt. A fogalmazó büntetéséből már 180 pengőt törlesztett. A hátralevő büntetést a kormányzó most kegyelmi utón elengedte. Meghalt Alfonz bajor herceg* München, január 9. Alfonz bajor herceg vasárnap délben 71 éves korában elhunyt. A herceg délelőtt még templomban volt. Onnét hazatérve hirtelen rosszul let és szivszélhüdésben meghalt. — Halálozások. P. Speiser Xav. Ferenc jézustársasági tanár, volt gimnáziumi igazgató és rendtartományi főnök, Kalocsán meghalt. Az elhunyt 39 év óta működött a tanügy terén és a földrajz, valamint a természetrajz kiváló művelője volt. — Súlyos csapás érte Huszár Kálmán zalaegerszegi lakost és feleségét. Leányuk, Huszár Margit, életének 20-ik évében meghalt. Simonits Béla, a villamos üzem tisztviselője menyasszonyát gyászolja az elhunytban. Az élete virágában elhunyt leány temetése szombaton folyt le óriási közönség jelenlétében, amely őszintén osztozott a mélyen sújtott család gyászában. — A Notre Dame tanítónő- képző és polgári leányiskola növendékei folyó hó 15 én és 22-én délután 5 órakor az intézet nagytermében farsangi egyveleget adnak elő, melyre az igazgatóság ezúton hívja meg a város m. t. közönségét. Müsorszámok: 1.) Cseresznyevirágok (kínai táncjelenet), 2.) Farsangi gombócok (vígjáték), 3.) Idill a vásár- csarnokban (kis vigopera.) Mü- sormegváltás 60 fillér. Bútorokat díjmentesen, kedvező fizetési feltételek mellett szállít az ország bármely részébe KGPSTEIN Bútora *uház, Nagykanizsa, Sopron és Szombathely. — Tapolca népesedési mozgalma. A múlt esztendőben Tapolcán 193 gyermek született és 170 ember halt meg, tehát a szaporodás 23. A házasságkötések száma 36 volt. — A keszthelyi sziniszezon január második felében kezdődik. A Szalay társulat üt tanyát a városban és a legjobb erőkkel készül meghódítani a keszthelyi közönséget. — Vetitettképes előadás. Újév előtti napok egyikén vitéz Barnabás István dr. kir. tanfelügyelő Szepetken az iskolában tartalmas irredenta beszédet és felolvasást tartott : „Mit raboltak el tőlünk az oláhok“ cimen, amit vetített képekkel kisért. A szép előadásért, mely lelkesítőén hatott a hallgatóságra, Kulcsár igazgató- tanitó mondott köszönetét a kir. tanfelügyelőnek, aki nem tekintve sem időt, sem fáradságot, eljött, hogy leikéből egy darabot itthagyjon a haza szolgálatában a népnek. Célját elérte, mert a zsúfolásig megieit iskolában az értelmes polgárság zúgó éljenzéssel üdvözölte a kir. tanfelügyelői. A szép emlékű előadás a Himnusz eléneklésével fejeződött be. — Alorvosi állást szerveznek a keszthelyi kórházban. A keszthelyi kórházban Mojzer György dr. lemondása folytán bentlakó alorvosi állást szerveznek. A keszthelyi főszolgabiró rövidesen megteszi a szükséges intézkedéseket. — A MANSz teája szombaton este folyt le szép sikerrel. Nagyszámú közönség gyűlt egybe, amely késő estig szórakozott jó hangulatban. í