Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-29 / 72. szám
Zaiamegyei Újság 1933 március 30. SPOR A ZTE Kőszegen. Vasárnap a ZTE Kőszegen játszik bajnoki mérkőzést. A zalaegerszegi csapat néhány jó játékosának elvesztése ellenére is feljebb akar kerülni a bajnoki tabellán, azért mindent elkövet a kőszegi mérkőzés megnyerésére. Két hét előtt a csapat már elég biztató formát mutatott, azóta javult, igy reménye is lehet arra, hogy legalább is döntetlent ér el Kőszegen. A Move ZSE erős tréningekkel készül a vasárnapi bajnoki mérkőzésre. Bár a sárvári csapat megerősödött, mégis a Move győzelmére enged következtetni a hazai pálya előnye és a hazai közönség támogatása. A mérkőzés ^ránt nagy az érdeklődés. — NKE kerékpárversenye. A nagykanizsai kerékpár egylet vasárnap délelőtt rendezi első tavaszi országúti versenyét. Az útirány Nagykanizsa—Galambok és vissza, 26 km. távolságban Indulás három csoportban délelőtt 11 órakor a Hősi emlékműtől. Szépségét csak fokozza, ha hajmosást, manicürt, pedicürt, hajfestést, viz- ondolálást nálam végezteti, melyekért felelősséget vállalok. — Mielőtt estélyekre menne, t keresse fel OuHÁSZ MANCI NŐI FODRÁSZ-SZALONJÁT Rádió. Csütörtök március 30. 9.15: Blaha Márta zongorázik, Hajdú Anna énekel és Türkössy Antal gordonkázik, zongorán kiséri Polgár Tibor. 12.05: Házikvintett. — Nemzeti táncok. 4: „Leányok a jövő küszöbén.“ Tö- rökné Kovács Hermin előadása. 5: Unger Emil dr. m. kir. kisér- letügyi főadjuktus : „A halak életmódjának felderítése“ (Haljelölések). 5.30: Durium gramafonle- meieK. 71 Csóka £éla magyar nótákat énekel Pertis Jenő cigányzenekarával. 8: „Lidércek.“ Majthényi György novellája. 8.30 : A m, kir. Operaház zenekara. 10: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd : M á n d i t s-jazz a Newyork-kávéházból Vajda Károly énekszámaival. 11.15: Horváth Rezső és cigányzenekara az Emke-kávéházból. Felelős kiadó: Dr. HOLLÓS FERENC. Kiadja: a „ZRÍNYI“ Nyomdaipar és Könvvksrsskedéí! Rt. Zsinegem«?. Mindenkinek lehetővé akarjuk tenni, meg a leszállított fizetések mellett is, hogy tavaszi O nálunk jól és olcsón szerezhesse be, mivel Magyarország legnagyobb fehérnemű gyárától lerakatot íétesitettünk. Gyári árak: Színes ing divat gallérral . . . . . p 3-80 Prima színes ing divat gallérral . . p 4-80 Valódi fresco ing divat gallérral . . p 6-80 Prima puplin fehér nehéz minőség . . p 8*80 Prima puplin szines nehéz minőség . p 9-80 gyönyörű mintákban a legjobb kivitelben. VÄL ÉS INbRdNdL ZALAEGERSZEGEN. Hirdetés üzlet lelke! I I I A világhírű közismert MÜNCHENGRÄCI és DIXI gyártmányú cipőkből sikerült egy nagy mennyiséget alkalmi árban megvenni, amelyet e hé 15-től kezdve hihetetlen olcsó árért árusítok. Ugyancsak nagyon olcsó árérthozom forgalomba az összes, raktáron lévő női-, gyermek- és férfi cipőket. Kirakataimat kérem állandóan figyelni! KOVÁCS DIVATÁRUHÁZA ZALAEGERSZEG Ember, vagy szörnyeteg. A Paramount filmgyár nagysikerű grand guignol filmje. Nagy érdeklődés előzte meg Budapesten, ahol a Palace moziban négy hétig volt műsoron. Határozottan különlegesség. Nem olyan film, mint a többi. Háromszor került a cenzúra bizottság elé, amig engedélyezték, de nem lehetett ezt az engedélyt tőle megtagadni, amikor külföldön a legnagyobb sikerek között emlegették. — Előre bocsátjuk mi is, hogy nem ajádlpk e filmet gyenge idegzetű embereknek. Izga! mássága felülmúl min • den hasonló témájú filmet, ha ugyan van egyáltalán hasonló témájú film. Felfokozott érdeklődés előzte meg mindenütt ezt a darabot és nagyon jónak kellett lennie, hogy ezt az érdeklődést mindenben ki is elégítette. Szerdán, eg/ napig fog menni ez a film nálunk 20—4 —60—70 filléres helyárak mellett. Aki igazi különlegességet akar élvezni, feltétlenül nézze meg. Főszerepét Friderich March, az Ave Caesar férfihőse játsza, aki itt parádés színészi munkát nyújt. Jön a „Becsüies megtaláló“. A sziporkázó szellemesség filmje. Rendezte Lubitsch Ernő. Ä H 1 Mo^gófényképszinház. (Keszthely). Csütörtökön, március hó 30-án MARICA GRÓFNŐ Kálmán Imre világhírű operettje után. — Kiváló szinészgárda viszi filmen is diadalra ezt a remek zenéjü attrakciót. — Ezenkívül kiegészítő műsor. IDŐS NOT VAGY FÉRFIT Kinek hozzátartozója nincs, szeretetteljes gondozásban és teljes ellátásban részesít. Pénzért vagy vagyonért. Bővebbet a Keszthelyi Fiókkiadóban. Apróhirdetések. Egy komfortos 4,szobás adómentes h á x eladó. Érdeklődni a kiadó- hivatalba lehet. Viola nővérek mindennemű fehérruha-varrást a lehető legolcsóbb áron vállalnak. Könyök-utca, a Kenyérgyárral szemben. Simon István HENTES- ÉS MÉSZiROSMESTER % Ajánlja elismert minőségű virsli gyártmányait, — kalbász és szalámi áruit, — füstölt különlegességeit. Vidékre postacsomagokban utánvét mellett. Pontos ésfigyelmes kiszolgálás i k KESZTHELY HUNGÁRIÁVAL SZEMBEN t # w # m W ■ W>m — W mm A*— W ^ A «Zrínyi* Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdáért felelős : Arany Károly.