Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)

1933-03-29 / 72. szám

2 Zalamegyei Újság A kormány javaslatot terjeszt 8 Ház elé a gazdavédelemről. A mezőgazdasági politikát bírálták a felsoházban. Meskó szervezkedik. Budapest, március 29. Meskó Zoltán Berlinbe utazik, ahol Hit­lerrel a magyarországi nemzeti szocialistn szervezkedésről tanács­kozik. Meskó utazása magánakció. DolSárhamisitó román titkosrendőr. Bukarest, március 29. Márama- rosszigeten letartóztatták Birnbaum Jenőt, aki nagymennyiségű dollárt hamisított Megállapították, hogy Birnbaum a román titkosrendőr­ség kötelékébe tartozik. Kulturdélután Lentiben. Felejthetetlen szép délutánban volt részük vasárnap a lentieknek. Zala vármegye központi iskolán- kivüli népművelő gárdája jött a határmenti községbe, hogy a mai nehéz életben csüggedő lelkekre balzsamot öntsenek, az elfáradt, nyomorgó emberi szivekbe — ha nem is örökre — egy kis örömet varázsoljanak. A zsúfolásig megtöltött mozi­teremben a megjelenték nevében Höhn Béla főjegyző üdvözölte az egerszegi vendégeket. A szeretet és öröm hangzott ki a gárdát üd vö/lő főjegyző minden szavából. Lillik Béla várm. népművelési tit­kár rövid beszédben elmondotta, hogy eljött a város a faluba, pár percig örömet adni, vidámitani. Bemutatta a szereplőket: Gás- párné Takács Dóra, Békefi József dr. kir. s. tanfelügyelő, Hajba Kálmán és ifj. Csiky György sze­mélyében. A kulturdélután köz­pontja Békefi József dr. kir. s. tanfelügyelő felolvasása volt: „Az Budapest március 29. A felső­ház ma délelőtt tartott ülésén napirend előtt Szontagh Jenő szó­lalt fel, aki főleg a gazdatartozá­sok és a termésértékesités kérdé sével fogialkozott. Hibáztatta, hogy a kormány annak idején gyorsvonati tempót Ígért, s ez bumii-tempóvá változott. Segítés helyett adóemelésekkel és végre­hajtásokkal jött. Kállay földmíveíésügyi minisz­ter válaszában azt hangoztatta, hogy a kormány mindent elkö­vet a sérelmek orvoslására. Látja, Szekeres János dr., az inség- akció ellenőrzésével megbízott belügyminiszteri osztálytanácsos kedden megtekintette a város belső területén foganatosított s részben még ma is folyó inség- munkákat. Ezek a munkák tudva­lévőén első sorban is az utcaren­dezés és utjavitás ügyét szolgálják s ezért rendkívül fontosak. Ha nem inségmunkák keretében vé­geztetik ezeket, akkor horibiiis összegeket emésztenek meg. Saj­nos, a helyzet úgy alakult, hogy inségmunkásokkal kell végeztetni ebben a munkanélküli, nyomorú­ságos időben, de igy a munka nélküliek is keresnek valamit, a város is nyer annyiban, hogy ol­csóbban dolgoztathat, — ami ugyan gyenge vigasz. De mást hogy a mezőgazdaság nem bírja el a terheket és ezért rövidesen javaslattal jönnek a Ház elé. Azt akarják, hogy a föld meg­maradjon a gazdák kezében. A boleíta azt a célt szolgálta, hogy olyan védelmet nyújtsanak a mezőgazdaságnak, amilyet a vám­védelem biztosit az iparnak. Amig nem tudnak jobb intézkedést, ad­dig nem szabad a bolettát leszólni. Ezt az összeget nem volna helyes elvonni a gazdáktól. A felsőház ezután a vizitársu- iátokról szóló javaslatot tárgyalta. nem tehetünk. Szekeres dr. na­gyon meg volt elégedve a tapasz­taltakkal, mert meggyőződött arról, hogy valóban produktiv munkára használjuk föl a rendelkezésünkre álló anyagiakat. Ma reggel az er­dősítési munkálatokat tekintette meg, amiket az Alsóerdő terüle­tén végeztek Ezek is helyeslésé­vel találkoztak. Végül az Ínség- irodában tartott vizsgálatot, ahol mindent a legnagyobb rendben talált. Dicsérettel emlékezett meg ariól a módszerről, amelyet az ínségesek segélyezése körül kö­vettek és a példás szép munkáért elismerését fejezte ki úgy a pol­gármester, mint az inségakciót ve­zető Czobor László városi köz- i gyám iránt. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy Kiskomárom környékén gazdag kőszénréteg van. A városi inségakció levezetése a miniszteri kiküldött teljes elismerésével találkozott. édesanya a dalköltészetben.“ A gyönyörű, sziveket megható, köny- nyeket kicsaló felolvasás kereté­ben az édesanyáról szóló éneke­ket Gáspárné Takács Dóra éne­kelte, ifj. Csiky György zongora- kisérete mellett. A kellemesen csengő, szép hang mindenkit meg­búvóit. Hajba Kálmán szép bari­tonjával aratott tapsokat. A fel­olvasás után még néhány magyar nótát énekeitek, köztük Békefi szerzeményét. Szűnni nem akaró tapssal kérték mindkét énekest a dobogóra, hogy még örvendhes­senek azokban a hangokban, melyek szivüket úgy felvidámi- tották, A felejthetetlen szép per­ceket Kovács László köszönte meg a hálás publikum nevében. FELHÍVÁS! Aki lakóhelyén, vagy másutt, nem készpénzfizetés) hanem természet­beni járandóságok (élelmi- és egyéb fontos szükségleti cikkek) ellenében, kész volna, képzettségének megfelelő irodai, üzleti vagy külső alkalmazást vállalni, avagy tanult szakmájába vágó ipari munkát, — tartós szerződés alap­ján, — végezni, küldje be azonnal, rö­vidre szabott Írásbeli jelentkezését „Országos Szövetkezet“ jeligére, Serényi hirdető irodájához) Vasvár. Saját nevére megcímzett kettő filléres bélyeggel ellátott válasz- boríték melléklendő csupán, egyéb semmi 1 További részletes utbaigzitás díjmentes 1 5803 Családi ház kerttel eladó. Erzsébet királyné u. 16 Érdeklődni: Fiókkiadóhivatal, Keszthely. 5757 A zalamegyei Újság a múlt hé­ten megírta, hogy a Kiskomárom község mellett fekvő Csalit pusz­tán, mely az esztergomi főkápta­lan tulajdona, kútfúrás alkalmával szénrétegre bukkantak és a talált darabokat hivatalos vizsgálat cél­jából illetékes helyre küldötték. Most azután arról adhatunk hirt, hogy a hivatalos vizsgálat nem váratott magára sokáig. Hétfőn a kiküldött szakközegek megjelentek Csalit pusztán és minden kétsé­get kizáróan megállapították a föld gazdag széntartalmát. A vizsgálat eredményéhez képest Kiskomárom környékén próbafúrásokat eszkö­zölnek s mihelyt megállapítják a szénterület nagyságát, alkalmas helyen meg is kezdik a kíbányá- szást. A vizsgálat eredményének hire szenzációként hatott az egész 1933 március 30. vidéken, mert bizonyosra veszik, hogy, amilyen gyorsan történt a hivatalos vizsgálat,ép olyan gyorsan hozzá is fognak a szén kiterme­léséhez és ezzel nagy vidéknek a lakóssága jút biztos keresethez. Nem is lehet, nem is szabad ezt a természeti kincset kihasználat­lanul hagyni, hiszen tüzelőanyagra is, munkaalkalmakra is olyan nagy szükségünk van. Róm. kát. és új görög : Kerény vt. Prof.: Izidor. Izr,: 1. Nizan. R. Kh. Napkelte ; 5 óra 44 perc­kor. Nyugszik 6 óra 26 perckor. IDŐ: Északi s - él, némi lehűlés, változó felhőzet, de eső nem va­lószínű. — Lelkigyakorlat. A Leány­egyesület lelkigyakorlatai csütör­tökön délután V26 órakor kezdőd­nek a Kuiturház nagytermében. A beszédeket Zentz Péter hitoktató mondja. — A tábori püspök Nagyka­nizsán. Kedden délután 1 órakor érkezett Nagykanizsára H á s z István dr. tábori püspök. A vasút­állomáson ünnepélyes fogadtatás volt, melyen megjelentek Krátky István dr., polgármester, Molnár P. Arkangyal ferences zárdafőnök,. Gazdagít Ferenc püspöki biztos,, vitéz Barlay János ezredparancs- nok és a helyőrség diszszakasza. Hász István dr. tábori püspök a kanizsai helyőrség részére 29., 30. és 31-én tart nagybőjti lelki­gyakorlatokat a ferences plébánia templomban. A püspök kíséreté­vel április 2 ig marad Nagykani­zsán, honnan Pécsre utazik, s ott: szintén a katonaságnak tart lelki- gyakorlatokat. — Főigazgatói látogatás«, Balázs Béla, a tanító- és tanítónő' képző intézetek főigazgatója teg- nap Zalaegerszegre érkezett és im a Notre Däme tanítóképző inté­zetben hivatalos látogatást tett. — Új doktor. Junger Józsefet,, Junger Mózes dr. zalaegerszegi főrabbi fiát, a pécsi Erzsébet tu­dományegyetemem ma avatták summa cum laude jogtudományi doktorrá. — A lentii népművelődés! bizottság folytatja vetitettképes előadás sorozatát, úgy Lentiben, mint Lenti környékén. Március 22 én és 23-án Lentiben, 24 én Máhomfán, 25-én Lentiszombat­helyen, 26-án Lentikápolnán Ró­máról 88 képben, Ferenc József életéről 112 képben, Budapestről 90 képben, mindenhol zsúfolt ter­mekben. Annyira megkedvelte már a nép ezeket az előadásokat, különösen a falvakban, hogy már hirde ni sem kell, hogy előadás lesz. Amikor az előadók úgy es­tefelé megjelennek a faluban, mindjárt tódul a nép az iskolába, hol nagy figyelemmel szemlélik és hallgatják az előadást. Az elő­adók Kovács László gyógyszerész, Kovács Sándor káplán, Antauer Béla és Antauer Gyula igazgató- tanítók. Március I 30 § Csütörtök H

Next

/
Thumbnails
Contents