Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-28 / 71. szám
2 Zalamegyei Újság 1933 március 29. Ausztriában feloszlatják a szocialista védőörséget. Bécs, március 28. A kormány az állandó szociáldemokrata puccs- tervek miatt elhatározta a szocialisták védőőrségének feloszlatását. A feloszlatás valószínűen még a héten megtörténik, Az osztrák pénzügyminiszter március 30-ikával aranyvámokat léptet életbe. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vámtételek átlag 25 százalékkal emelkednek. Népművelés. Vármegyénk iskolánkivüli népművelési bizottságának központi kiküldöttei vasárnap Letenyén szálltak ki és kellemes szórakozást szereztek nemcsak Letenye, hanem Becsehely és Tótszentmár- ton községek lakósainak, akik nagy számban gyülekeztek egybe a letenyei iskola tornatermében. A központ kiküldöttei voltak: Békefi József dr. kir, s. tanfelügyelő, Liliik Béla, népművelési titkár, Gáspárné Takács Dóra, Hajba Kálmán és ifj. Csiky György. Az előadást a Becsehelyi Dalárda magyar dalegyveleggel nyitotta meg. Horváth Ferenc kántortanitó vezényelte a kart, s a közönség zúgó tapsviharral fejezte ki elismerését a szép dalokért. Azután Kovács Sándor körjegyző üdvözölte a megjelenteket, Liliik Béla népművelési titkár a műsort ismertette s bemutatta a szereplőket. Békefi József dr. az édes anyáról tartott nagyszabású előadást s az idézett dalokat, nótákat Gáspárné Takács Dóra és Hajba Kálmán énekelték művészien s azokhoz a kíséretet ifj. Csiky György szolgáltatta. Majd Gáspárné és Hajba Kálmán magyar nótákat adtak elő, s ennek során igen nagy hatást keltett Békefi dr.-nak „Szellő, szellő“ című irredenta nótája, amit Gáspárné énekelt. Azután ifj. Csiky György tárogatón játszott édes-bús magyar dalokat. A közönségnek szűnni nem akaró tetszésnyilvánításai kisérték a pompásan előadott darabokat. A műsort ugyancsak magyar nótákkal zárta be a Becsehelyi D dárda. Az előadóknak Kovács Sándor körjegyző mondott köszönetét és szeretettel üdvözölte a dalárdát. Nagykutas községben vasárnap rendezték az utolsó iskolánkivüli népművelési előadást. Ez alkalommal Krassovits Ernő ságodi körjegyző a közúti közlekedésről beszélt. Ismertette az idevonatkozó szabályokat s felhívta a hallgató Ságot a szabályok betartására Értékes előadását néhány mulatságosabb kihágási eset beszövésével fűszerezte. Szekeres Sándor dr. körorvos a csecsemő- és anyavédelemről szólott közvetlen, vonzó előadásban. Rámutatott azokra a helytelen és eredményeikben gyakran káros szokásokra, hogy ebben a fontos dologban még ma is a komámasszonyok és sógorasszonyok tanácsaira hallgatnak az emberek. A tanulságos előadásokért a hallgatóság hálás köszönetét mondott. Zalaegerszegi terményárak. Búza 12.— P (boletta nélkül), rozs 5—5.50 P (boletta nélkül), szemes tengeri 8"—, zab (szeme- sitett) 7—00, árpa 9 P, csöves tengeri — P, széna 5—6 P, lóhere- mag 60 P, lucerna mag 75 P, alom- szalma 4- 5 P, zsuppszalma 80 f. A takarmányhiány és az alacsony árak miatt erősen megcsökkent Zala vármegye állatállománya. Különösen a szarvasmarháknál és a sertéseknél nagy az apadás. A vármegye gazdasági felügyelőjének az utolsó esztendő en a közigazgatási bizottság elé terjesz tett jelentései majdnem minden esetben arra a szomorú tényre mutattak rá, hogy Zala megye állatállománya visszafejlődőben van. Az alacsony állatárak és a második éve tartó takarmány- hiány egyaránt azt eredményezték, hogy a gazdák levágás vagy eladás formájában igyekeztek megszabadulni állataiktól, mert az alacsony árak mellett nem jövedelmező az állatnevelés, illetőleg a takarmányhiány miatt nem is le- hetséges igen sok községben. A gazdasági felügyelőnek ezeket az általános jelentéseit meg erősiti az a kimutatás, amelyet az idei állatösszeirás alapján Zsup- pán Kálmán dr. megyei főállat orvos készített Zala vármegye állatállományának helyzetéről. A kimutatásból kitűnik, hogy a haszonállatok minden fajtájánál és majdnem minden járásban óriási volt a csökkenés az utolsó egy év alatt. A részletes kimutatás a következő: Az alsólendvai járásban a csökkenés a lovaknál 466 drb. (26 százalék), a szarvasmarháknál 2.470 drb. (22 százalék), a sertéseknél 977 (15 százalék). Csak a juhoknál van 305 darab (35 százalék) emelkedés. A balatonfüredi járásról a kimutatás nem teljes. Itt a szarvasmarhaállomány csökkenése 20—30 százalék. Főleg a növendékállatokban van apadás. A sertésállomány apadása 30—40 százalék. A keszthelyi járásban a csökkenés a lovaknál 163 drb., a szarvasmarháknál 2.251 drb. (19 százalék), a juhoknál 1.400 drb., a sertéseknél 4.004 drb. A letenyei járásban a csökkenés a lovaknál 10 százalék, a szarvasmarháknál vidékenként 5—20 százalék, a sertéseknél 5—30 százalék. Darabszámra vonatkozó adatok hiányoznak. A nagykanizsai járásban a csökkenés a lóállománynál 10 százalék, a szarvasmarháknál 16 százalék, (A tehenek és a két éven felüli szarvasmarháknál 8 százalék emelkedés, tehát az apadás inkább a növendékállatoknál jelentkezik), a sertéseknél az apadás 6 százalék. Darabszámra vonatkozó adatok itt is hiányoznak. A novai járásban a csökkenés a lovaknál 125 drb. (0 5 százalék), a szarvasmarháknál 1.390 drb. (14 százalék), a juhoknál 140 drb. (08 százalék), a sertéseknél 2.670 drb. (31 százalék). A pacsai járásban a lovaknál a csökkenés 368 darab (6 százalék), a szarvasmarháknál 3 278 darab (16 százalék, amely itt is a növendékállatokra esik, mert a teheneknél 20 százalék emelkedés mutatható ki), a juhoknál 1.639 (20 százalék), a sertéseknél 4.579 (30 százalék). A sümegi járásban a csökkenés a lovaknál 187 (10 százalék), a szarvasmarháknál 2.617 (8 százalék), a juhoknál 673 (9 százalék), a sertéseknél 4.001 darab. (6'7 százalék). A tapolcai járásban a csökkenés a lovaknál 174 darab, a szarvasmarháknál 1.627 darab (16 százalék), a juhoknál 3.364 drb., a sertéseknél 3.833 darab. Megjegyzi a főállatorvos, hogy a tapolcai járásban a szopós borjukat eladják, a juhoknál pedig a gyapjú alacsony ára okozza az apadást. A zalaegerszegi járásban a csökkenés a szarvasmarháknál 4.468 darab (20 százalék). Egyéb adatok hiányoznak. Zalaegyerszeg városban a szarvasmarhák csökkenése 199 darab (24 százalék) Egyéb adatok itt is hiányoznak. A zalaszentgróti járásban a csökkenés a lovaknál 102 darab (6 százalék), a szarvasmarháknál 2.169 darab (20 3 százalék), a juhoknál 261 (9 5 százalék), a sertéseknél 3.504 darab (4 százalék). Megyei átlagban a csökkenés körülbelül lovaknál 9 5 százalék, szarvasmarháknál 175 százalék, juhoknál 10 százalék, sertéseknél 18 százalék. — Erős, vérbő, kövérembe rek számára a természetes „Ferenc József“ keserüviz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosit. Legjobb bevásárlási forrás a Schätz Áruház Róm. kát. és új görög : Auguszta. Prot.: Cyrill. Izr.: 1. Nizan. R. Kh. Napkelte ; 5 óra 46 perckor. Nyugszik 6 óra 25 perckor. Észak felöl felhősödés, kissé élénkebb légáramlás, egyéb változásokra még nincs kilátás. Március I 29 I Szerda g IDŐ — Lelkigyakorlatok. A keszthelyi Szociális Missziótársulat lelkigyakorlatait egy kármelita atya vezetésével folyó hó 30., 31. és április 1-én délután 5 órakor tartja a Misszió helyiségében. A befejező közös szent áldozás április 2-án reggel 8 órakor lesz a plébániatemplomban. — A középiskolai reform szeptemberben életbelép. Hóman kultuszminiszter a középiskolai reformról kijelentette, hogy a négy alsó osztályban egységes lesz a tanterv, az ötödik osztályban pedig a diák választhat a humanisztikus és a gyakorlati tanterv között. A reformot szeptemberben életbeléptéd. A változás az államra nem jeleni megterhelést. — Az Állami Térképészet április 15-től illetve május 1-től topográfiái, geodéziai és fotogrammetriai munkálatokat végeztet a városban. Erről ma a honvédelmi miniszter értesítette a polgármestert. — Harangtorony a Szent- györgyvári hegyen. A Nagykanizsa tőszomszédságában fekvő Szenígyörgyvári-hegy lakossága nagy ünnepségre készül. Tóth József kanizsai kereskedő áldozatkészségéből egy kis épületet emelnek és abban lourdesi márvány- szobrot és harangot helyeznek el. Az építkezésre folynak az előkészületek. A felavatás a hegy szokásos bucsunapján, junius 25 én lesz, s azon résztvesznek a kanizsai iskolások és leventék. Az épület megáldását a somogy - szentmiklósi plébános végzi. — A Keszthelyi Katolikus Férfi Tábor negyedik kultur- előadásán Bozóky Gyula „Őszinte beszéd a házasságról“ címmel tartott nagyszabású ünnepi beszédet. A katolikus szempontból vett felbonthatatlan házasság célja — mondotta, a jövő nemzedék védelme. A házasfelek nem önmagukért, hanem születendő gyermekeikért kötik össze magukat és a házasság felbonthatatlansága, ha néha kellemetlen is az egyénre, a jövő védelme kibúvót nem ismer s ezt statisztikai adatokkal bizonyítja. A hallgatóság hosszan ünnepelte az illusztris vendéget. —- Halálozás. Özv. Riedl- mayer Jánosné, szül. Berzsenyi Rozália, 83 éves korában Zalaegerszegen elhalálozott. Szerdán délután 4 órakor temetik az új- temető halottasházából. Az elhunytban Riedlmayer János posta- felitgyelő, a zalaegerszegi posta- hivatal h. főnöke édesanyját gyászolja.