Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-26 / 70. szám
2 Zalamegyei Újság Í933 március 28. Borzalmas gyilkosság és öngyilkosság m somogyszent- mikiósi községh mxé n/ A sikkasztó főjegyző agyonlőtte a jegyzősegédet, azután maga ellen fordította fegyverét. A Nagykanizsa mellett fekvő Somogyszentmiklós községben vasárnap délelőtt megdöbbentő tragédia zavarta meg az ünnepi hangulatot. A körjegyzői irodában Z ó k a Sándor, 36 éves főjegyző agyonlőtte Horváth György 26 éves segédjegyzőt, azután pedig maga ellen fordította fegyverét. Mindketten meghaltak. Zóka azonnal, Horváth pedig a mentőko- csin, amelyen a nagykanizsai kór házba akarták szállítani. A véres tragédiáról nagykanizsai tudósítónk a következőket jelenti: Csütörtökön, folyó hó 23-án a csurgói járás főszolga- birája rovancsolást tartott a so- mogyszentmiklósi községházán, amikor az adópénzek körül hiányt állapított meg. Zókát ideiglenesen fölfüggesztették és csendőri felügyelet alá helyezték. A róván- csolás folytatását a hiányzó ősz- szeg pontos megállapithatása céljából hétfőre halasztották. Vasárnap reggel Zóka bement az író dába, hogy a védekezéséhez szükséges adatokat összegyűjtse. Ott voltak még: Horváth György segédjegyző, Kövessy Gyula írnok és Kotnyek László jegyzőgyakornok. Szóváltás támadt közöttük, aminek hevében Zóka előrántotta revolve- rét s Horváthra lőtt, kit fején talált a golyó. Horváth vértől elboritottan földre zuhant. A főjegyző ezután Kotnyekre irányította fegyverét, de mielőtt elsütötte volna, Kotnyek félreugrott, mire Zóka az iroda mellett levő kis szobába lépett, az ajtót magára zárta és halántékon lőtte magát. Kövessy és Kotnyek behatoltak a kis szobába, ahol Zókánsk már csak a holttestét találták. Horváth azonban még élt s azért a mentő kért telefonáltak Nagykanizsára. A mentők hamarosan meg is érkeztek. A súlyosan sebesült segéd- jegyzőt föltet*ék a mentőautóra, de mielőtt a kórházba értek volna, ő is kiszenvedett. A hatóságok az ügy részleteinek kiderítése céljából széleskörű vizsgálatot rendeltek el. A mulatozók feje fölött kigyuiadt a Becsal! csárda. Vasárnap este 10 óra tájban megszólalt a tűzjelző sziréna. Kigyuiadt a Becsali csárda-épület belső szárnyának zsuppos födele. Tűzoltóságunk a tiszti és mentőautóval és 16 tűzoltóval azonnal a helyszínére sietett, hol a zsuppos tető már teljesen lángban állott s akkor kezdett beégni négy-öt helyen a mennyezet és tüzet fogott a cseréptetős épület tetőszerkezete is. A tűzoltók Mózes László parancsnok vezetésével mindjárt munkához láttak. Az égő épületrészből minden ingóságot kihord- tak és a közelben lévő vízgyűjtő gödörből (tókából) szerzett vízzel oltáshoz fogtak, hogy megakadályozzák a lakóhelyiségek meny- nyezetének és a külső épületszárnynak leégését. A rendkívül nehéz vízszerzési, világítási viszonyok, eszközök és fölszerelések hiánya mellett hajnali 2 óráig, a hátrahagyott őrség pedig ma reggel fél 7-ig dolgozott. A tűzoltói jelentés szerint a tűz oka kétségtelenül gyújtogatás, mert a kéményt teljesen hibátlannak találták, de különben sem tüzeltek benne. A tűz kitörésekor a csárdában mulattak s igy valóban a mulatozók feje fölött gyu- ladt ki a csárda. nj-u-Ln_ru-Li-u—li-u—■ — — — ——— A tábla is másfél évre ítélte az aszófői legényt, aki megsebesítette édesanyját. Gáspár János 24 éves aszófői legény, leventeoktató, a múlt év tavaszán egyik napon a boros pincében ivott néhány társával, majd az esti órákban hazafelé indult. Útközben belekötött két napszámosba. Az egyik egy idősebb férfi volt, akit Gáspár sértő kifejezésekkel illetett. Ekkor a másik, Horváth Lajos 31 éves napszámos, kérdőre vonta Gáspárt, hogyan mer egy 7 gyermekes családapával igy viselkedni. Gáspár most már Horváthot is megtámadta, aki válaszképen arcul ütötte az ittas Gáspárt. Ez any- nyira felháboritotta Gáspárt, hogy hazaszaladt és kihozta leventepuskáját, hogy támadóját lelőjje. Gáspár édesanyja észrevette a dolgot és rosszat sejtve fia után sietett. Gáspár épen lövésre emelte a fegyvert, mikor édesanyja odaért. A fegyver eldördült és a golyó előbb Horváth tenyerét fúrta j át, majd a asszony bal halánté kába fúródott, ahonnét az orvosok műtéttel távolították el. Gáspár János szándékos emberölés kísérletével vádoltan került a törvényszék elé, ahol ittasságával védekezett. A törvényszék erős felindulásban elkövetett kétrendbeli szándékos emberölés kísérletében mondotta ki bűnösnek és másfél évi börtönre Ítélte. Felebbezés folytán most foglalkozott az üggyel a tábla, amely ismét kihallgatta a vádlottat és Horváthot. A tábla a Horváth Lajos sérelmére elkövetett cselekmény miatt szándékos emberölés kísérletében, az édesanyja sérelmére elkövetett cselekmény miatt pedig gondatlanságból elkövetett súlyos testisértésben mondotta ki bűnösnek Gáspár Jánost, de a büntetés mértékét, a másfél évi börtönt, helybenhagyta. Az ítélet ellen a főügyész, valamint a vádlott védője semmiségi panaszt jelentettek be. Ífímííiunista szervezkedés. Budapest, március 27, A fő- kapitányság újabb kommunista szervezkedést derített fel. Letar íóztatíák Pick Lászlót és Kom- játi Sándornét, akik kommunista nyomdát rendeztek be egy Fecskeutcai házban. Németország diplomáciai lépéseket tesz a hamis külföldi híresztelések miatt. Berlin, Március 27. Rigában a lett külügyminiszternek a német kövei jegyzéket adott át, amelyben a német kormány tiltakozik a Németországot rágalmazó híresztelések miatt, amelyeket elsősorban a szociáldemokraták terjesztenek. A német kormány megtorlást kér. Azt hiszik, hogy hasonló diplomáciai lépések következnek számos más államban és a nagyhatalmaknál is. A német kormány akciója nagy feltűnést keltett. Nürnbergben Sírgmann Vilmost, az egyik szabadcsapat vezetőjét letartóztatták, mivel a gyanú szerint el akarta távolítani Streicher Gyula nemzeti szocialista vezért. Japán kilépése a Népszövetségből. Tokió, március 27. Japánnak a Népszövetségből való kilépését ma délután teszik közzé és a kilépést a külügyminiszter nyilvános beszédben okolja meg. Sanghaj, március 27. A japán csapatok előnyomulnak Csiang ’Van Csao felé. A város birtokáért erős harcok folynak a kínai csapatokkal, amelyek kétségbeesetten védekeznek. Genf, március 27. A Japán kilépése következtében megüresedő állandó népszövetségi tanácstagságot a kisantant akarja megszerezni és ez irányban megindította akcióját. Az OMKE elnökének előadása a Kereskedelmi Körben. A nagykanizsai kereskedőkongresszusról vasárnap este Zalaegerszegre érkeztek Vértes Emil, az OMKE alelnöke és Nádor Jenő, az OMKE titkára és vacsora után a Kereskedelmi Körben összegyűlt nagyszámú kereskedőt tájékoztatták az aktuális kereskedelmi kérdésekről. Az értekezleten képviseltették magukat a hatóságok is. Komlós Miksa, az OMKE fiók elnöke nyitotta meg az értekezletet, majd Vértes Emil tartott nagyszabású előadást. Bevezetőül nagy hálával emlékezett meg arról, hogy a kongresszuson Zala vármegye képviselője, Brand Sándor dr. főjegyző klasszikus beszédben juttatta kifejezésre, menynyire fontos szerepe van a kereskedelemnek az ország gazdasági életében. Azután az aktuális problémákról szólt. Utalt arra, hogy a mindenkori kormányzatok minden bajt a világválság rovására írtak, holott szakemberek jóeiőre rámutattak a bekövetkező bajokra és intézkedéseket sürgettek. De hiányzott a kellő kormányzati előrelátás, mikor pedig felismerték a bajokat, akkor sem a legmegfelelőbb intézkedésekkel jöttek. Hosszú időn át túlméretezett volt a pénzügyi kormányzati politika. Az adókból éveken át nagy feleslegek jelentkeztek. Ha ezeket tartalékolták volna, most nem kellene új adókkal szanálni az államháztartást. Évek kellettek hozzá, mig a kormányzat a forgalmiadónál elfogadta az érvelést a fázisrendszer mellett. De most is csak még a textilnél valósították meg, holott a pénzügyi kormányzat elismerte már, hogy a kincstárra is előnyös a fázisrendszer. Hangsúlyozta az előadó, hogy szükséges a boltbérek leszállítása és ebből a célból a hatósági jogkörrel biró egyeztető bizottságok felállítása. Elitélte Vértes Emil a szövetkezetek túltengő állami támogatását, a közüzemek versenyét, a tisztviselői fizetések csökkentését és sürgette a kiskereskedői áru- és pénzhitelt. Majd éles szavakkal beszélt a Társadalombiztosítóról és azt hangoztatta, hogy a háború előtt kisebb adminisztrációval jobban intézték az alkalmazottak ellátását. Kívánatosnak mondotta az aggkori biztosítás felfüggesztését, mert a gazdasági élet ma nem bírja el az egész társadalom- biztosítási terhet. Rámutatott a behozatal nehézségeire, azután a kirakodó vásárok leépítését kívánta, végül a gyáripar detailáru- sitása ellen foglalt állást. A tetszéssel fogadott előadás után Nádor Jenő titkár mondott i beszédet. Főképen azt hangoz- i tatta, hogy erős érdekképviseleti szerveket kell kiépíteni és meg kell erősíteni az egyesületi életet, mert csak igy lehet eredményeket elérni. Ismertette azokat az eredményeket, amelyeket az OMKE a közelmúltban elért. Juhász Dávid a nemzetközi vásár jelentőségéről beszélt és a vidék idegenforgalmának fellendítését kívánta. Rigler Mihály azt kérte, hogy az OMKE eszközölje ki a vasnál is mielőbb a fázisrendszer bevezetését. Végül Sommer Sándor üdvözölte a vendégeket és a kereskedői összefogást sürgette. ► A LEGSZEBB A SZÖVETEK^ TÓTH GYULA ► angol úri szabónál Telefonsz. 191. Telefonsz. 191. 577ö i FELHÍVÁS! Aki lakóhelyén, vagy másutt, nem készpénzfizetés, hanem természetbeni járandóságok (élelmi- és egyéb fontos szükségleti cikkek) ellenében, kész volna, képzettségének megfelelő irodai, üzleti vagy külső alkalmazást vállalni, avagy tanult szakmájába vágó ipari munkát, — tartós szerződés alapján, — végezni, küldje be azonnal, rövidre szabott írásbeli jelentkezését „O rszágos Szövetkezet“ jeligére, Berényi hirdető irodájához. Vasvár. Saját nevére megcímzett I kettő filléres bélyeggel ellátott válasz- ! boríték melléklendő csupán, egyéb semmi! További részletes utbaigzitás díjmentes 1 5803 — Mozivetitésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők.