Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-25 / 69. szám
1933 március 25. Zalamegyei Újság o z i. Tekintettel arra, hogy a Vén gazember első olcsó előadásánál legalább 200 ember volt kénytelen jegy nélkül távozni, a szom* bati ünnepi 3 órai előadáson is 20—40—60—70 filléres helyárat állapítunk meg a Vén gazember előadásánál. Szokatlan, hogy egy nagy film nem megy vasárnap is a moziban, de ennek az az oka, hogy szombaton ünnep van. A Vén gazembert nekünk egy más mozi részére azonnal továbbítani kell, viszont mi is a plakátokon már hirdetjük az uj vasárnapi műsort, tehát kizárt dolog, hogy a Vén gazembert prolongálhassuk. Kérjük a közönségünket, hogy vegye igénybe a délutáni és esti előadásokat a még hátralevő két napon, nehogy elmulassza ezt a szép magyar filmet, melyet a premier után mindenki újra meg akar nézni. Április lesz az Edison mozi idei rekordhónapja. Részletes programmot a napokban adunk. Első filmünk a „Becsületes megtaláló“ lesz áprilisban, a legszellemesebb, legtőkéleteseb vígjáték, melynek szerzőjét, László Aladárt e fim után azonnal kiszerződtették Holywoodba. ^ u Mosgófényképszinház. (Keszthely). Szombaton, március 25-én, vasárnap, március 26 én. Mindkét napon 3 előadás fél 4, 6 és háromnegyed 9 órakor. Éti mm A modern Ikarusok hősi kora a mi évtizedünk. A repülés technikája a legmagasabb fokra Amerikában emelkedett, ahol a hadsereg repülőtisztjei valóságos artisták. E bravúros hősei a polgári és katonai aviatikának r a főszereplői a filmnek, amely „Égi ti tágok“ cim alatt kerül bemutatásra. És valóban titánok ezek a repülők, akik haláltmegvető bátorsággal, a klasszikus kor gladiátorainak elszántságával néznek szembe minden veszedelemmel, mely a. levegő örvényeiben, a felhők között, sok ezer méternyire a föld felett leselkedik rájuk. — Szereplők: Dorothy Jordan, Clark Gable, Wallace Beery, Conrad Nagel, az amerikai hadsereg számos pilótája és egyik repülő hadosztálya. A ZALAMEGYEI ÚJSÁG kedvezményes szelvénye. A keszthelyi Uránia mozgószinház e szelvényre 20 % kedvezményt ad. A filléres előadás kivételével érvényes március hó 26-tól, április hó 2-ig. > ______________ A ZALAMEGYEI ÚJSÁG kedvezményes szelvénye. A keszthelyi Uránia mozgószinház e szelvényre 20% kedvezményt ad. A filléres előadás kivételével érvényes március hó 26-tól, április hó 2-ig. Felelős kiadó: Ör. HOLLÓS FERENC. Gazdaság Rovatvezető: Boda Béla. Május végén dönt m kormány a gabonaértékesítésről. Az elmúlt napokban K á 11 a y Miklós földművelésügyi miniszter több alkalommal is tanácskozott a gazdasági élet vezetőivel a gabonaértékesítésről s főleg a gabonakereskedelem és a malomipar szakembereit hallgatta meg és ismertette előttük azt a tervet, amely, — mint a miniszter hangsúlyozta — még korántsem végleges, de a különböző javaslatok között állítólag a legnagyobb eséllyel indult. A másirányu megoldások mindegyikének van ugyanis némi ellenzéke, igy például a pénzügyi kormány részéről az új kenyéradó bevezetését azért ellenzik, mert ez beszedési nehézségekkel járna és általában a mai adófizetési apparátussal nehezen volna lebonyolítható. Kállay miniszter terve szerint a bankok, a legnagyobb gabona- exportőrök és a malmok közös kiviteli szindikátust létesítenének. Ez a szindikátus garanciát vállalna, hogy a gazdák buzafeles- legei egységáron, állítólag minden vasúti állomáson legalább 16 pengőért felvásárolja. A már megkötött és ezután megkötendő kereskedelmi szerződések előnyeit felhasználva, ez a szindikátus monopóliumot nyerne a búza- és lisztkivitel lebonyolítására. Valójában tehát búzaexport-monopóliumot teremtenének, aminek azonban csak akkor lennének megfelelő gyakorlati eredményei, ha a kereskedelmi szerződések állal nyújtott kedvezmények fedezni tudnák a belföldi árak és az exportárak közötti diszparitást. Búzánál ez aránylag könnyebb kérdés, bár a szindikátusnak nemcsak a tényleges exportfelesleget kellene felvásárolni, de azt a gabonameny- nyiséget is, amely az országban az új termésig, a gazdasági év folyamán elfogy. Lisztnél viszont a vámdiszparitás jelenleg igen magas, úgyhogy máris felmerült a gondolat, hogy a malmok nemcsak lisztet, hanem gabonát is exportáljanak. Természetes azonban, hogy ezért az üzletágért nem túlságosan lelkesednek maguk a malmok sem, amelyeknek éppen elég gondot okoz a lisztkivitelt megbénító jelenlegi helyzet enyhítése. Mint Kállay miniszter hangsúlyozta, a minisztertanács még nem foglalkozott behatóan a bo- letta megszűnése folytán előálló helyzettel és az új kampány terményértékesítési javaslataival, tehát nem is szegezte le magát a kiviteli monopólium gondolata mellé. ŐRI DIYflT j KŐI DIVAT Ingek, harisnyák, siffonok, selymek, szőnyegek, takarók, sapkák, nyakkendők LEGOLCSÓBBAN mindenkor BE USER REZSŐ cégnél KESZTHELY. ^ Hü e1e1eIe1e1e]e]e1e1e]3 öleli] eIeI e)e!e1é1é1é1B lel IE IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS IS Zalamegye legjobb, legelterjedtebb napilapja. Legfrissebb hírszolgálat. Fizessen elő. Hirdetéseink feltétlen eredményre vezetnek, tehát üzlete sikerét mozdítja elő, ha lapunkban hirdet. El El El El EJ El El El El El El El El El El El El EJ El El El El El El El El EJ EJ El EJ El El FELHÍVÁS! Aki lakóhelyén, vagy másutt, nem készpénzfizetés, hanem természetbeni járandóságok (élelmi- és egyéb fontos szükségleti cikkek) ellenében, kész volna, képzettségének megfelelő irodai, üzleti vagy külső alkalmazást vállalni, avagy tanult szakmájába vágó ipari munkát, — tartós szerződés alapján, — végezni, küldje be azonnal, rövidre szabott Írásbeli jelentkezését „O rszágos Szövetkezet“ jeligére, Serényi hirdető irodájához, Vasvár. Saját nevére megcímzett kettő filléres bélyeggel ellátott válasz- boríték melléklendő csupán, egyéb semmi! További részletes útbaigazítás díjmentes! 5803 II ik kiadás! 10 fillér, n-ttMltol Imafüzet. Tartalmaz gyermekek részére összeállítva: két miseimát, a szent gyónási, szent áldozást ájtatosságot és szentlátogatási imát, továbbá 66 teljes szövegű éneket. Erős borítólappal. — Az I. kiadás 2 hónap alatt elfogyott. Kapható: VassJános hitoktatónál Keszthely és Zrínyi könyvkereskedésben Zalaegerszeg. Apróhirdetések. Az apróhirdetés dija szavanként 9 fillér. Címszó és minden vastagabb betűvel szedett szó két szónak számit. Állást keresőknek 50 százalék kedvezmény. Vasárnap és ünnepnap 5G százalék, keden és pénteken 25 százaid-: felár. Előfizetőink 50%-os árkedvezményt kapnak. — A hirdetési dij előre ___________fizetendő.________ Há zhelyek eladók az Erzsébet királyné-utcában. Érdeklődni lehet Erzsébet királyné-utca 32. és 35. szám alatt.___________________________5797 ^.TermőgyQmőlcsÖBt lakással bérelnék vagy vennék. Ajánlatot Faragó Béla Zalaegerszeg kérek. 5701 Viola nővérek mindennemű fehérruha-varrást a lehető legolcsóbb áron vállalnak. Könyök-utca, a Kenyérgyárral szemben. BÉRBEADÓ az 1848. év óta fennálló A u m m e r-cukrászda és kávéház. 3875 ^Gazdasági kertész nőtlen, a virág- és konyhakertészetben, továbbá baromfi hizlalásnál gyakorlott, állást keres azonnalra. Kisebb uradalomba is elmenne. Cim ; Takács István kertész Zalaapáti. Zárda mellett. 5795 Fizessen elő a legjobb rátfiólappa a Rádió Élet-re Előfizetési ár: 1 évre 10.— P, félévre 5 50 P, negyedévre 2 80 P, egy hóra 1 P. Kiadóhivatal: Budapest, IV. Károly Király-ut 10. Bélyeggyűjtők figyelmébe! Alulírott cég, számolva a jelenlegi rossz gazdasági helyzettel, jó európa- és tengerentúli bélyegeket ad cserébe és pedig bárminő tömegbélyegekért! Próbaküldeményt postafordultával elintézünk! Petőfi antikíárinm, Újpest Árpád-ut 110. 5702