Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)

1933-03-02 / 50. szám

XVI. évfolyam 50. szám, Ál*» 10 fillélT 1933 Március 2. Csütörtök. Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. iwtesztőség és ííaflónivatai: zaiaBieism, sxécöeiyi-tér i felelőn: 128 u. — FiéKszeiKBsitöséa: Kesziüely, KossBti L.-n. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 2 pengi, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Szemben álló rétegek A kommunisták felgyújtották a német birodalmi gyűlés épületét. Hogy ennek mik lesznek a kö­vetkezményei Németországban, — egyelőre beláthatatlan. Az bizo­nyos, hogy ezzel a merénylettel forráspontig emelkedett a gyűlölet a szemben áiló két társadalmi ré­teg, — a nemzetiek és a nemzet­köziek között. A gyújtogatásra ürügy a kíméletlen és lelketlen nemzetközi tőke volt, amelynek túlkapásai újabb polgárháborúba akarják sodorni Németországot. Az egyik nemzetközi tőke a szov­jet kezében van, amely guruló aranyait tüzcsóvákra kívánja vál­toztatni minden országban, ahol elégedetlenség van és ahol az el­keseredés a nemzetköziek számára teremtett talajt. A másik, — az ezzel szemben álló nagytőke, amely ugyan nemzeti vonatkozá- sunak hirdeti magát, de valójában a profitszerzés cimen a leglelket- lenebbül uzsorázza ki épen azt a társadalmi réteget, amelyre tulaj­donképen támaszkodnia kellene. Az úgynevezett „hazafias“ tőke többre becsül egy jövedelmező külföldi kapcsolatot, mint hogy esetleg kevesebb jövedelmezőség mellett a munkátlan tömegeknek adjon kenyeret. A két, egymással szemben álló nemzetközi nagytőke malomkövei között őrlődik a nem­zeti társadalom. Panamák, vissza­élések és álláshalmozások meg- to^lan esetei fokozzák az elked- veircnedést és egyre balfelé tolják a nemzeti tömegeket. A szovjet jól tudja ezt és azért szórja két kézzel az aranyait a gazdasági válságba sodort országokban, mert helyzete előnyösnek látszik, — hisz a lelketlen „nemzeti tőke“ rombolásait kell csak saját cél­jaira felhasználni. Az éhező tömegekből kivész az idealizmus és a nemesebb célok felé való törekvés, — könnyen kaphatók minden kalandos vál­lalkozásra : nincs veszteni való- jók. A középosztály energiája el­sorvadt a sok meddő harcban, — az ideálizmust megölte az álarc nélkül porondra lépő nagytőke. A polgári jólétben élő államok versengve küzdenek a szovjettel fölveendő gazdasági kapcsolato­kért. Pedig ezeknek a tőkekap­csolatoknak keserű levét itta meg Spanyolország. Az orosz petró­leum gyújtotta föl a spanyol pol­gári tärsßdalom szervezeteit, — pedig ezt a pelróleumot az egy­kori spanyol diktátor — Primo de Rivera, hozta be és az érte fizetett aranyból lángolt fel a spanyol forradalom, amely a dik­tátor uralmába és a király trón­jába került. A nemzetközi nagytőke a maga felfuvalkodottságában nem akar társadalmi és nagytőkék. tanulni a múltból. A hazafias tár­sadalmi osztályok gátjait tépi a nyomor, az elkeseredés és az ez­zel szövetkezett kommunista agi­táció. Fanatikusokat gazságra csak gazságok ellen (ehet kitermelni. A holland kommunista vakmerő­ségének kihasználásában talán olyan bűnös a hollandi nemzeti töke, mint az orosz, amely egy elkeseredett embert a zsoldjába fogadott. A kommunista tanok ellen a szurony nem elég bizto­síték ; a mindennapi kenyér, a kiálló ellentétek kiegyenlítése és az uj gazdasági alapokra helye­zett társadalom sokkal jobban biztosit a felfordulás, a forrada­lom veszélye ellen, mint a tan­kok és repülőgépek tömege. Németország ma a társadalmi Bécs március 1. A vasutas szervezetek és a kormány között az egyezkedő tárgyalások nem vezettek eredményre. A vasutasok továbbra is ragaszkodtak ahoz a követelésükhöz, hogy márciusi fi­zetésüket az eddigi 3 részlet he­lyett két részletben kaphassák, ezt a feltételt azonban a kormány nem fogadhatta el, mivel ez eset­ben az állami tisztviselők illet­ményeinek kifizetését veszélyez­tette volna. A vasút vezérigaz­gatója kijelentette, hogy az állam­tól nem lehet segítséget kívánni. A tárgyalások meghiúsulása után tegnap este a vasutas szervezet vezetősége kiadta az utasítást, hogy szerdán délelőtt az összes osztrák vasútvonalakon kétórás tüntetető sztrájkot kell tartani és a forgalmat le kell ál­lítani. Az utasítás kiadása után Berlin, március 1. A parlament részben leégett épülete előtt teg­nap késő estig nagy tömegek áll­tak, de a rendőrkordon senkit sem engedett az épületbe. A Hitler-kormány Gőring po­rosz biztos vezetésével teljes erő­vel folytatja akcióját a kommu­nisták ellen és ennek során igyek­szik a gyújtogatás hátterét tisz­tázni. Tegnap estig Berlinben a kommunista párt valamennyi he­lyiségét bezárták. A kommunisták osztályok, világnézeti felfogások vajúdásának nehéz óráit éli. Meg­alkuvás nélküli nemzeti érzés és szociális berendezkedés az egyet­len alap, amelyen egy nemzeti állam s igy Németország is, ki tudja ártani az új korszak viha­rait. A simaszáju udvaronc politiku­soknak a kora lejárt. Lendület, erő, becsületesség, puritanizmus kell a panamakorszakból restau­rált rozoga politikai bálványok helyébe. A kuliknak, mamelukok- nak, lakájoknak, szájhősöknek nem nyílhatnak már virágok. Nagy, új szellem kell új emberekkel, hogy a régi rokkant rendszer korhadt gerendáiból új épületet ne emelhessenek. Németország válságos órái szá­munkra is nagy tanulságot jelen­tenek, — de legalább idejében okuljunk és ne elkésve, — a magunk kárán. az osztrák államvasut igazgatója érintkezésbe lépett a szomszéd államok vasutigazgatóival, s kérte, tegyék lehetővé, hogy a kétórás késéssel érkező osztrák gyorsvo­natok a határakon csatlakozást kaphassanak. A kétórás tüntető sztrájk ma reggel 9 órakor a bécsi pálya­udvarokon pontosan megkezdő­dött. A vezérigazgatóság jelentése szerint a vezérigazgatóság irodáiban a legtöbb tisztviselő dolgozott. Az egész ország terüle­tén mintegy ezer vonat állott meg a nyílt pályán vagy a legköze­lebbi állomáson. Tizenegy órakor a forgalmat újból felvették. A Heimwehr szervezetek sehol sem tudták a forgalom folytonosságát fentartani. Az eddigi jelentések szerint rendzavarás nem történt. főhadiszállása, a Liebknecht ház előtt a nemzeti szocialisták nagy tüntetést rendeztek és kitűzték az épületre a nemzeti szocialista ho­rogkeresztes lobogót. A rendőri eljárás során eddig mintegy 140 embert tartóztattak le. Már négy kommunista képviselő van letar­tóztatásban, a többi pedig őrizet­ben. Elfogtak több kommunista irót és újságírót is. A kormány tegnap miniszterta­nácsot tartott, amelynek alapján Hindenburg az alkotmány alapján még tegnap este szükségrendele- tet adott ki a kommunista vesze­delem letörésére. A szükségren- deletet a német rádióállomások azonnal közhírré tették és a ren­delet nyomban életbelépett. A szükségrendelet a weimari .alkotmányban megállapított sza­badságjogok nagy részét felfüg­geszti. Hatályon kívül helyezi a weimari alkotmánynak azokat a szakaszait, amelyek a személyes szabadságra, az egyesülési sza­badságra, a gyülekezési és sajtó­jogra, a postára, telefonra, táv­íróra, a levéltitok szentségére és a házkutatásokra vonatkoznak. Ezek a rendszabályok minden or­szágban életbeléptek és a szük­ségrendelet megszegőit 6 hónapig terjedő fogházzal lehet büntetni. Halálbüntetés jár a hazaárulásra, a gyújtogatásra, a rablásra, ár- vizokozásra, a vasúti szabotázsra, a birodalmi elnök, a kormány és a kormánybiztosok merénylőire és a merényletekre való feibujtásra, továbbá a fegyveres hatalom el­len fegyveresen támadókra. A vörös veszedelem elleni rend­szabályokhoz tartozik a birodalmi kormánynak az az intézkedése is, hogy a szociáldemokrata főtiszt­viselőket eltávolítják helyükről. Berlin, március 1. A rendőrség a mára virradó éjszaka folytatta a kommunisták elleni akcióját és nemcsak a kommunisták párthe­lyiségeit vizsgálta át, hanem szá­mos nyilvános helyiséget is. Ez alkalommal 200 egyént vettek őri­zetbe, főkép a kommunista párt tagjait. A Rosenthaler-utcai zsidó teaházban jó fogást tett a rendőr­ség, mert itt 30 olyan idegent ta­lált, akiknek nem volt tartózko­dási engedélyük. A birodalom más részeiben szin­tén erélyes rendszabályokra került sor. Hágenben 32 kommunistát vettek őrizetbe. Dortmundban 45 kommunistát fogtak el. Itt elfog­ták a vörös vasfront röpcédulater­jesztőit is, akiktől többezer röp­cédulát foglaltak le. Hamburgban az éjszaka isme­retlen merénylők lelőttek egy rend­őrtisztviselőt, akit 8 revolverlövés ért. Életveszélyes állapotban szál­lították kórházba. Berlin, március 1. Hivatalos jelentés szerint a parlament fel - gyújtásával kapcsolatban a rend­őrség megállapította, hogy csak a gyujtóanyag odaszállitásához legalább hét ember kellett. A tűz helyeinek elosztásához és a tűz­fészkek egyidőben való meggyúj­tásához pedig legalább 10 em­ber. A nagyszabású gyújtogatás­hoz akkora helyismeretre volt szükség, hogy a gyujtogatók va­lószínűen évekig jártak a parla­ment épületébe és nemcsak az épület minden részét, de a tiszt­viselők szolgálati beosztását is jól ismerték. Igen alapos a gyanú a Ezer vonat állott le ma délelőtt Ausztriában. A vasutasok kétórás tüntető sztrájkja. Kíméletlenül folyik az irtó hadjárat Németországban a kommunisták ellen. Torgler és Koenén kommunista képviselők részesei a gyújtogatásnak. — Hindenburg szükségrendelete.

Next

/
Thumbnails
Contents