Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)
1932-10-12 / 232. szám
1932 október 12. Zalamegyei Újság Agyonverte az édesapját egy nagygörbői legény. Sümegcsehin leszúrta társát egy suhanc. — Meghalt a máhomfai azurkálás áldozata. Gyakornokok. Azokban az állásokban, amelyekre eddig négy középiskolával vették föl az alkalmazottakat, még nincsenek gyakornoki állások. A szolgálatban lévő ifjakat dij- noknak szokták fölvenni és háromnégy év, esetleg mégegyszer annyi idő múlva kinevezik őket kezelőnek, később pedig, huzamosabb szolgálat után, előléphetnek a XI. fizetési osztályba irodasegédtisztnek. A pénzügyminisztériumban most tervezetet készítenek a segédhivatali gyakornoki állások rendszeresítésére is. A dijnokok- nak és kezelőknek ezzel kapcsolatban több kívánságuk van. A hivatalokban működő dijno- kokat csak ideiglenes alkalmazottnak tekintik és a fennálló törvények értelmében nem kaphatják meg azokat a kedvezményeket, amelyek a többi közalkalmazottaknak járnak. Például a dijnokok- nak nem adnak kedvezményes vasúti jegyet, a gyakornokok azonban féláron utazhatnak. A napi- dijasi munkakör voltaképen olyan átmeneti állás a tisztviselői státusban, mint a gyakornoki állás. A dijnokot azonban először kezelőnek nevezik ki és csak 9 - 10— 12 évi működés után érhetik el a tisztviselői rangfokozatot. A gyakornokok pedig közvetlenül átléphetnek a tisztviselői rangosztályokba. Azért a dijnokok most azt kérik, hogy a napidijasi állások helyett szervezzenek gyakornoki állás okát ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel, mint a főiskolás és érettségizett gyakornokok szolgálati munkaköre. A jelenleg mükcdő napidijasokat minősítsék át gyakornokoknak, az uj állásokra pedig vegyenek föl kezdő munkaerőket. Az államvasutaknál sokan vannak olyan középiskolát végzett fiatalemberek, akik négy—öt év óta mint egyszerű pályamunkások vannak alkalmazva. Ezek a tanult emberek szintén arra számítanak, hogy az újonnan rendszeresítendő gyakornoki állásokra kinevezik őket. A már állásban lévő alkalmazottak nem akarják megrövidíteni az ifjúságot, csak az a kérésük, hogy kezdő állásokra vegyék fel az uj jelentkezőket, nekik pedig engedjék meg, hogy egy-egy fokkal előbbre juthassanak. A kezelői és dijnoki állásokat később fokozatosan meg lehetne szüntetni, mert ha a gyakornokokat alkalmazzák, akkor ezek az állások úgyis fölöslegessé válnak. Forróvérű város. Költemény a szépségről és szerelemről. Megjelent Vass János hitoktató álfal ösz- szeállitott ImafUzet 48 oldal terjedelemben, mely gyermekek részéről nélkülözhetetlen, gondosan összeállított tartalmánál fogva. — Ezen Imafüzet pótol egy egész imakönyvet, s a gyermekeknek lényeges könnyítést ad a szentgyónásra való előkészületnél is, mert megszünteti egészen azt a kérdést, hogy a gyermekek leirják-e bűneiket, vagy sem. — 1U darabnál kevesebbet nem szállítunk, mert a portó nagyon megdrágítaná darab árát. — Megrendelhető Vass János hitoktatónál Keszthely, vagy Zrinyi könyvkereskedésnél Zalaegerszegen Ára darabonkint 10 fillér. Az utolsó néhány napban három halálos kimenetelű verekedés játszódott le Zala megyében, ami szomorú fényt vet különösen a falusi fiatalság erkölcseire. A legmegdöbbentőbb eset a sümegi járásban fekvő Nagygörbő községhez tartozó Vértes-pusztán játszódott le. Kovács Bálint földműves összekülönbözött Boldizsár nevű 26 éves fiával. A fiú és az apa között verekedés kezdődött. A fiú földre teperte apját, majd felugrott a földről, felkapta a kezeügyébe eső hámfát és azzal több ütést mért az öregemberre, aki a helyszínen meghalt. A gyilkos fiút a csendőrség letartóztatta és beszállította a zalaegerszegi ügyészség fogházába. A gyilkosság oka állítólag az apa volt, akit házsártos természetű embernek ismertek és mint ilyen gyakran összekülönbözött családjával. Más verzió szerint azonban anyagi hátterű ellentét vezetett a gyilkosságra. A másik verekedés ugyancsak a sümegi járásban, Sümegcsehi községben játszódott le. Vasárnap délután a kocsmában több legény mulatott, köztük a 18 éves Csombó Röviden már beszámoltunk arról a harcról, amely a rimányi erdőben játszódott le a zalamegyei Budafa községből való vadorzók és az erdőőiök között. A sulyoskimenetelü harcról ma a csendőrség nyomozó alosztálya a következő jelentést adta ki: I Folyó hó 9-én este öt és hét óra között herceg Batthyány László körmendi lakos hitbizományi erdejében Nádas és Szőce községek határában Gukler Dezső, Gyenese József és Málind János budafai lakosok, ismert orvvadászok 7 darab őzet lőttek, s azokat még a helyszínen lefejtve, a húst zsákokba rakva, épen utón voltak hazafelé, de még mielőtt az erdő bői kiértek volna, összetalálkoztak a hercegség két vadőrével, névleg Németh Józseffel és Földes Kálmánnal, akik a vadorzókat megállásra szólították fel. A vadorzók öt lövéssel válaszoltak, amit a vadőrök viszonoztak A vadorzók egyike, Gukler Dezső budafai orvvadász haslövést kapott és folyó hó 10 én a körmendi kórházban meghalt. Az erdőőrök egyike, Földes Kálmán könnyebb sérülést szenvedett. A tetteseket elfogták, s beismerésben vannak. A nyomozás tovább folyik. A csendőrség hivatalos közleményén kivül a haiálosvégü va dászatról még a következő részleteket jelentik: Az erdő, amely a véres esemény színhelye volt, a zalamegyei Zalaháshágy és a vasmegyei Szőce községek közé esik. Ezen a területen hónapok óta garázdálkodott egy vadorzó társaság, amely részben zalamegyei lakó sokból, részben vasmegyeiekből állott. Az erdőőrök régóta készültek a vadorzók leleplezésére, de József és a 26 éves Gyalog Ferenc. A két legény között szóváltás támadt, de társaik lecsiti- tották őket. Később Gyalog bement a kocsmába és ekkor Csombó megtámadta, majd egy kiélesitett vasdarabbal hasba szúrta Gyalogot. A sebesültet beszállították a sümegi kórházba, ahol ma, kedden reggel meghalt. A holttestet felboncolták, a tettest pedig a csendőrség letartóztatta A harmadik eset az alsólend- vai járásban, Máhomfa községben történt, s erről már annak idején beszámoltunk. A házak végében egy darab rét több gazdának van fentartva, ahol tilos a legeltetés. Molnár Kálmán csordás az állatokat erre a rétre hajtotta, ami ellen Jobbágy István földműves, akinek szintén része van a rétben, tiltakozott. Ebből szóváltás, majd verekedés kezdődött és en nek során Molnár Kálmán késével mellbe szúrta Jobbágyot. A sebesültet beszállították a zalaegerszegi kórházba, ahol most meghalt. Holttestét most felboncolták. Molnárt a csendőrség ma beszállította az ügyészségre, eddig sikertelenül. Nem egyszer előfordult, hogy a vadorzók rálövöldöztek az erdő'őrökre. Végül is a hercegség kénytelen volt a csendőrség segítségéi igénybe venni, A múlt hónap 18-án a zaialövői, az ivánci és körmendi csendőrségek hatalmas razziát tartottak, de a razzia nem járt eredménnyel. Később ugyan elfogtak négy orvvadászt, de egyikére sem bizonyult rá, hogy ők lőttek volna az erdő sökre. Vasárnap reggel a hercegség egyik erdőőre, Németh József lövéseket hallóit az erdőből, s portyázásra indult, de nem taiált rá az orvvadászokra. Estefelé azután Földes Kálmán vadőrrel lesbe állott az egyik erdővágásban, amerre a vadorzók szoktak járni. Hat óra tájban a tisztáson három alak tűnt fel hatalmas batyukat és puskákat cipelve. Az erdöőrök előléptek rejtekhelyükről és megadásra szólították fel a vadorzókat. Ezek lövéssel válaszoltak. Az első lövésekre Földes Kálmán erdész véresen rogyott össze. Most már Németh főerdész is fegyveréhez kapott és tüzelni kezdett. Az erdő sűrűjében sűrűn ropoglak a fegyverek' Közben Földes magához tért és Németh Józseffel együtt visszahúzódott a sűrűségbe. A vadorzók ekkor is tovább tüzeltek, igy az erdészek Zaiahás- hágy község feig menekültek. A fegyver dörrenésekre kitódultak a falu szélső házainak lakói, de a lövések elől vissza kellett huzód- niok. Az erdészek alig értek be a községbe, Földes ismét elveszítette eszméletét. Németh az állomási elöljáró segítségével azonnal bekötözte társát, majd telefonon értesítette a körmendi csendőrséget és a hercegi uradalmat. ^iVVVVVV^VVVVVVVVVW'VWWi^ A kórházban meghalt a megsebesült budafai vadorzó. A csendörség a másik két orvvadászt elfogta. Alig végzett Németh főerdész a telefonálással, mikor jelentkezett az állomáson az állami utkaparó és jelentette, hogy az elébb egy véres alak vánszorgott be a házába és vizet kért. A sebesült az egyik vadorzó, Gukler Dezső 28 éves budafai lakos volt. Hamarosan megérkezett Körmendről a csendőrség Legáth Gábor dr. orvossal, aki a vadorzó súlyos haslövését bekötözte. A vadorzót ezu án a körmendi kórházba szállították, ahol hétfőn meghalt. Földest szintén a kórházba szállították, ahol kiderült, hogy Földes fejlövése súlyos, de nem életveszélyes. Közben a csendőrség nagy apparátussal folytatta le a nyomozást és elfogta Gyenese József és Málind János budafai vadorzókat. Most a vadorzó társaság többi tagját keresik. Róm. kát.: Miksa pk. vt. Prot. : Miksa. Görög : Probusz. Izr.; 10 Jóm Kippur. Napkelte 6 óra 14 perckor. Nyugszik 17 óra 24 perckor. IDŐ : Enyhe idő, változó felhőzet, egyes helyeken újabb esők. — Egyházi hir. A veszprémi megyéspüspök Metzger Antal káplánt Káptalantótiból Zalape- tendre helyezte át. — Értekezlet az inségakció ügyében. A belügyminiszter intézkedésére az ország polgármesterei ma értekezletet tartottak az inségmunkák lebonyolítása ügyében. — A Hölgykongregáció lelkigyakorlata hétfőn megkezdődött. A lelkigyakorlatokat Németh Imre igazgató, pápai kamarás tartja, akt hétfőn este a női lélek- rői, ma reggel pedig az anyai méltóságról mondott értékes beszédet. A leikigyakorlatos beszédek, különösen az esti előadások iránt, élénk érdeklődés mutatkozik a hölgyközönség körében. — Az állategészségügyi kerületek uj beosztása. A földművelésügyi miniszter egyszerűsítési és takarékossági okokból az állategészségügyi felügye.ői kerületek számát háromra apasztotta. A nyugati kerülethez, amelynek vezetője Kertész Lajos állategészségügyi ianácsos, tartozik Zala megyével együtt az egész Dunántúl. — Egységes tankönyvek az elemi iskolákban. Hóman Bálint kultuszminiszter elrendelte, hogy a jövő tanévtől egységes tankönyveket kell használni az állami és az állam rendelkezése alatt álló elemi iskolákban. Ez az intézkedés lehetővé teszi a tankönyvek árának nagymérvű leszállítását. A kultuszminiszter az egységes tankönyvre pályázatot hirdet, hogy a legkiválóbb könyv kerüljön használatba. — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók.