Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)
1932-12-20 / 288. szám
2 Zaiamegyei ÜjSag 1932 december 20. Zalaegerszeg régi emlékei. A Katolikus Népszövetség zalaegerszegi szervezete vasárnap kezdte meg liceális előadásainak sorozatát a Kulturházban, amelynek kistermét megtöltötte az érdeklődő közönség. Az első előadást Fára József dr. vármegyei főlevéltáros tartotta Zalaegerszeg régi emlékeiről kapcsolatban a város történetével. Utalt arra, hogy a régi Egerszeg- nek sok emléke van, csak kevesen veszik észre. Egyik nevezetes emléke a Fehér Kép, amelynek a hagyomány szerint története van. Egy egerszegi anyának eltévelye- dett fia a törvény kezére került és a mai fehérképi vendéglő táján kivégezték. Az anya engesztelésül felállittatta azon a helyen a Fájdalmas Szűz szobrát, s ez a Fehér Kép. Fehér, mert fehérre volt festve, kép, mert a régi magyar nyelv a szobrot is képnek nevezte. A szoborról az első feljegyzés 1750-ből való, de valószínű, hogy a szobor már a török hódoltság idejében állott. A múlt század végén került a templomkertbe, s nemrégiben a kerítés egyik oszlopára. Kár, hogy nevét már nem örökíti meg utca. Elválaszthatatlanul összenőtt a város történetével a Kálvária is a kápolnával, amely valószínűen 1755 körül épült. A város és a céhek vallásos életének szép fejezete fűződik ehez a helyhez. Ma már csak a húsvéti körmenet alkalmával és a határjáráskor népesedik be a Kálvária. A határjárás és annak jellegzetes muzsikája a török időket idézik fel, amely alatt a város többet szenvedett, mint bármikor. Száz esztendő alatt Egerszeget sokszor pusztította egészben vagy részben a török és a törökkel együttjáró tűzvész, s tizedelte meg a járvány. Védekezésül épült meg a vár a mai törvényszék helyén és környékén. A török elpusztította néhány alkalommal a várat is, amely jelentős szerepet játszott a török hódoltság idejében és jelentőségét csak Kanizsa visszafoglalása után veszítette el. A vár helyén épült fel 1730 körül a vármegyeháza (a mai törvényszék), amely nagy emberek: Festetics György, Kisfaludy Sándor, Deák Ferenc, stb. szereplésére emlékeztet. Az épület előtt mondotta el Deák nagy beszédét a nemesek megadóztatásáról. A város mai középpontja már ősidőktől Egerszeg szive volt. A mai plébániatemplom helyén már 1274-ben kis kápolna állott, egy 1389 bői származó okirat pedig kőtemplomról beszél. Ebben egy- időben megyegyüléseket is tartottak. A mai templomot az 1749— 60. években építtette Biró Márton veszprémi püspök nemes bárok stílben. Freskóit Czimball János hires festőművész festette. Sajnos ezek a későbbi restaulásnál sokat veszítettek szépségökből, amint veszített szépségéből a templom külseje is az 1826. évi tűzvészkor. Ebben az évben két hét leforgása alatt kétszer pusztított ttiz Egerszegen és megsemmisitetíe a város nagy részét. Leégett a templom tetőzete, tornya és elégtek harangjai. Megsemmisült 267 ház és 363 gazdasági épület. Ismertette az előadó a tűzvész leírását tartalmazó régi jegyzőkönyvet, majd utalt arra, hogy a tűzvész után az újraépült város rohamos fejlődésnek indult, s száz év alatt a város lakossága 3 ezerről 13 ezerre szaporodott. A ro- vábbi emlékek ismertetését másik Szombathely, december 19. Gömbös Gyula miniszterelnök szombaton este Szombathelyre érkezett és vasárnap délelőtt részt- vett az egységespárt gyűlésén. Ostffy Lajos főispán és Herbst Géza ny. alispán mondottak megnyitó beszédet, majd Gömbös miniszterelnök szólalt fel. Foglalkozott az ellenzéknek azzal a megállapításával, hogy nem mer a nagytőkéhez nyúlni. Hangsúlyozta, hogy a kapitalista elgondolás alapján áll, s igy gondolkozik mindenki, akinek félteni valója van. Azért ostorozza a szociáldemokráciát is, mert az ember alaptermészete, hogy vagyont gyűjtsön, s ezt a nézetet támadja a szociáldemokrácia. A kapitalizmus kinövéseinek azonban ellensége. A polgári társadalom már- már nem mert kiállani és nézeteit megvallani. A polgári gondolatnak harcos gondolattá kell válnia és síkra kell szállania érdekeiért. Bejelentette ezután a miniszter- elnök, hogy, a kamatlábat rövidesen ismét leszállítják. A választójogról szólván hangoztatta, hogy Berlin, december 19. Vasárnap az egész birodalomban nagy feltűnést keltett az a hir, hogy Schleicher kancellár vissza akarja hozni Németországba Vilmos császárt. A hírek szerint Schleicher az ügyben kérdést intézett az antant-hatalmakhoz és azok hozzájárulásukat adták a császár viszPáris december 19. Paul Bon- cour vasárnap a radikális párt részvételével megalakította kormányát, amelyben a minszterelnöki tárcán kívül a külügyi tárcát is magának tartotta meg. Pénzügy- miniszter Cheron, belügyminiszter Chautemps, hadügyminiszter Da- ladier, közoktatásügyi miniszter De Monzie, a magyarbarát szenátor. A szociáldemokraták jóa- karatu támogatásban részesítik az uj kormányt, bár abban nem foglalnak helyet. A kormányt a Herriot-kabinet folytatásának tekintik, maga Paul Boncour pedig átmenetinek tartja, hogy később átadhassa helyét Herriotnak. Az uj kormány követi Herriot bel- és külpolitikáját, kivéve a háborús adósságok kérdését. A kormány szilárd parlamenti többségre támaszkod . A kormányt a oaloldali sajtó örömmel, a jobboldali tarózkodóan fogadja, a szélső jobboldali lapok előadás keretében folytatja. A közönség nagy tapssal köszönte meg az érdekes előadást, amelyért Galambos Miklós dr. káplán külön is köszönetét mondott. nem fontos, hogy milyen a választójog, hanem az a fontos, hogy a parlament milyen törvényeket alkot és a kormány milyen intézkedéseket tesz. Beszélt a revízió szükségességéről, s rámutatott, hogy a fegyverkezési egyenjogúság is revíziót jelent. Szólt az államháztartás egyensúlyáról, majd bejelentette, hogy a kiviteli intézet működése rövidesen megindul, megkezdődik az útépítés, kész a közigazgatás racionalizálására vonatkozó törvényjavaslat, a napokban megjelenik az OTI szanálásáról szóló rendelet, kész a rokkanttörvény, munkában van a hitbizományi reform és jön az új nyugdíjtörvény. A miniszterelnök délután utazott el Szombathelyről. Gömbös Gyula látogatása alkalmával hire terjedt, hogy Lin- gauer Albin kőszegi képviselő belép az egységespártba. Ezt a hirt a képviselő megerősítette. Hir szerint példáját követik: Gyömö- rey Sándor zalaszentgróti képviselő, Varga Gábor, Fritz Artur, Mátéffy Viktor, Frey Vilmos. szatéréséhez. A hirt hivatalos helyről nem erősítették meg, de politikai körökben ennek ellenére hisznek benne. A császár visszatérése a baloldali politikai körökben és a nemzeti szocialista párt egy részében ellenzésre találna. | azonban nem jósolnak neki hosz- | szu életet. » London december 19. Az angol sajtó örömmel fogadja a francia kormányválság gyors megoldását és reményét fejezi ki, hogy a kormány folytatja Herriot politikáját. A közismert SCHÜTZ vásznak védjegye. Gombos a készülő törvény- javaslatokról nyilatkozott Szombathelyen. Gyömörey Sándor és Lingauei* Albin belépnek az egységespártba. Schleicher vissza akarja hozni Vilmos császárt? Megalakult az új francia kormány. HIRE Róm. kát.: Timót és Mau. Prot.: T e o f i 1. Görög: Ignác vt. Izr.: 18. S. Va- jislakh. Napkelte 7 óra 44 perckor. Nyugszik 16 óra 11 perckor. IDŐ: Továbbra is sok helyen ködös idő a hőmérséklet lényeges változása nélkül. — Rótt püspök Balatonará- cson. Gelbert altábornagyné vasárnapi szép ünnepélyen Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök is megjelent. — Népszövetségi gyűlés Egerszeghegyen. Vasárnap délután Egerszeghegyen népes, ‘eleven népszövetségi gyűlés volt a zalaegerszegi hegy lakói számára. Elsőnek Haid Henrik szenterzsé- bethegyi tanító szólt nagy gyakorlatiassággal a katolikus szervezkedés szükségességéről és ennek gyakorlati megvalósulásáról a Kát. Népszövetség által. Utána dr. Galambos Miklós beszélt arról a harcról, amit a katolicizmus napjainkban a kapitalizmus és kommunizmus ellen folytat. A helyes álláspont a középen van az evangéliumi katolicizmusban. Ez nem politikai és pártkérdés, hanem az evangélium életté váltása. A hallgatóság eleven érdeklődéssel hallgatta végig az előadásokat, melyek után a Kát. Népszövetség eger- szeghegyi szerve jelentékenyen megszaporodott. — Batthyány Pálné grófné a cserkészboítban. A zalaegerszegi iparos cserkészek karácsonyi vásárja a várakozáson felül sikerült. A közönség a boltot nagy számban keresi fel és vásárolja a cserkészek ügyes munkáit. Vasárnap megjelent a boltban Batthyány Pálné grófné is, nagy elismeréssel nyilatkozott a kiállításról és sokat vásárolt. A cserkészek nagy lelkesedéssel fogadták a grófnét, aki a Csány cserkészek régi pártfogója. Az iparos cserkészek legutóbb tudvalévőén grófi család birtokán táboroztak, s akkor heteken át részesei voltak a grófi család jótékonyságának. — Az egyházközség gyűlése. A zalaegerszegi róm. kát. egyház- község képviselőtestülete vasárnap közgyűlést tartott, amelyen megállapította az 1933. évi költségvetést és fedezetül 18 százalékos adót állított be. — Tanítót kapott a gazdátlan osztály. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Baján Borbála oki. tanítónőt a zalaegerszegi áll. elemi iskolánál helyettestanitói minőségben alkalmazta. Ezzel a Jókai-utcai állami iskolának a tanév kezdetétől gazdátlan osztálya megkapta a rendes vezetőjét. — Értesüléseink szerint a legközelebb még egy férfitanitót is helyez a miniszter a zalaegerszegi iskolához. — Az elemi iskolák karácsonyi szünete december 23-tól bezáróan január 3-ig tart. — Mozi vetítésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők.