Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-12-14 / 283. szám

2 Zalamegyéi Újság 1932 december 14. kormánytól az adóbehajtások kí­méletesebb végrehajtását, továbbá az adók leszállítását és általában az igazságosabb és méltányosába adóztatást. Kálóczy Ferenc részletesen in­dokolta meg javaslatát és élénk színekkel ecsetelte azt a súlyos helyzetet, amelybe a mezőgazda- sági lakosság saját hibáján kívül került, s amely miatt képtelen a magas terhek viselésére. A többi tárgyakat a közgyűlés a kisgyiilés javaslatainak megfe­lelően fogadta el, végül a megvá­lasztott tisztviselők tették le az esküt. A vámosok kongresszusénak ülése« Budapest, december 13. A vá­rosok kongresszusa ülést tartott, amelyen a miniszterelnök és a belügyminiszter is megjelentek. Az ülésen Gömbös miniszterel­nök nagyobb beszédet mondott, majd a városok időszerű kérdé­seit tárgyalták. Ezekhez szólva Keresztes belügyminiszter han­goztatta, hogy nem akar a váro­sokra olyan terheket rakni, ame­lyek az állam terhei kell, hogy legyenek* A kormány gondosko­dik arról, hogy pótolja azokat a jövedelmeket, amelyeket a váro­sok a borfogyasztási adó leszál­lításával elveszítenek. Pótolni akarja a fázisadó miatt elmaradt jövedelmeket is. Az ülés végén memorandumot ismertettek, ame­lyet a kongresszus a kormány elé terjeszt. Képviselőház. Budapest, december 13. A kép viselőház mai ülésén az 1928/29. évi zárszámadásokat tárgyalták. Kállay Tibor, Kertész Miklós és Eckhardt Tibor mondottak súlyos kritikát a Bethlen kormány gaz­dálkodásáról és felvettették a fe­lelősség kérdését. Elitélték a maloiellenörök és egy jegyző támadóit. ; Ez év november 15-én, mint emlékezetes, izgalmas malomellen­őrzés volt a monostorapáti Löff­ler-malomban. Csatth Ferenc pénzügyi fogalmazó és Stanovszky István malomellenőr ellenőrzésre mentek ki a malomba, ahol sza­bálytalanságokat talállak. Löffler Árpád 24 éves molnár és kocsisa, Keller István ekkor megtámadták a tisztviselőket. A helyzet annyira fenyegető volt, hogy azok mene­külni voltak kényeiének. A mol­nár és - kocsira késsel üldözték őket, s á'kultaíták utánuk az er­dő egy részét, de nem találták meg őket, mert a tisztviselők egy szalmakazalban elrejtőztek és az éjszaka egv részét ott töltötték. A zalaegerszegi törvényszék egyes- birája ma tárgyalta az ügyet. Bűnösnek mondotta ki a vádlottakat hatósági közeg elleni erőszak vétségében, s évért Löfflert 3 hó­napi, Keliei t 1 hónapi fogházra ilélte. Löffler és az ügyész feleb beztek. Ugyancsak ma vonla felelőségre a törvényszék Horváth Jenő kávási föklmivest, aki Sáfár József les kandi adóügyi jegyzőt, aki az ebadó behajtása végett jelent meg nála, karóval fejbe ütötte és az óráját eltörte. A törvényszék Mor­vát hot hatósági közeg elleni erő­szakért és könnyű testisértésért jogerősen 3 hónapi fogházra ítélte. Heroint bukását várják ' Franciaországban. Roosevelt hij^ndé a* adósságok likvidálására? Paris, december 13. A képvi­selőházban tegnap este Herriot nagy beszédben szállott sikra a háborús adósságok fizetése mel­lett. Herriot hangoztatta, hogy Franciaországnak a szerződések tiszteletbentartásának elve miatt fizetnie kell. Fentartotta azt a vé­leményét, hogy Franciaország fen- tartásai akkor is eredményesek, ha egyoldalúak, mert alapjául szolgálhatnak a háborús adóssá­gokat rendező tárgyalásnak; A képviselőház még tegnap megkezdte a vitát és azt ma foly­tatja. A mai nap lesz a döntő. A ma reggeli lapok megállapítják, hogy Herriot nagy személyes si­kert aratott, de ez nem irányadó a Ház állásfoglalása tekintetében, • mivei a képviselőház hangulata ! még mindig az, hogy Franciaor­szág ne fizessen. A kormány hely­zete nagyon kényes és a lapok elkerülhetetlennek tartják a kor­mány bukását. Valószínű, hogy a parlament a teljesítés ellen foglal állást. London, december 13, A kép­viselők egyik csoportja foglalko­zott a háborús adósságok ügyé­ben történt angol-amerikai jegy­zékváltással és élesen bírálta az angol kormány eljárását. Washington, december 13. Roo­sevelt egyik bizalmasa úgy nyi­latkozott, hogy az új elnök az elnöki szék elfoglalása utá tár­gyalásokat kezd az európai álla­mokkal az adósságok végleges likvidálása tekintetében. Elfogadták a laktanyai épületek építésének elszámolását is. Hor­váth István ennél a tárgynál ki­fogásolta, hogy az elszámolás 5 év múlva került a közgyűlés elé. Indítványára kimondotta a kép­viselőtestület, hogy ezentúl az építési elszámolásokat 90 nap alatt be kell terjeszteni. A cserkész-jamboreera 200 pen­gőt -szavazott meg a közgyűlés, végül néhány illetőségi ügyet tár­gyalt le. Zavargások Spanyol- országban. Madrid december 13. Spanyol- ország több városában súlyos za­vargások törtek ki. Egyik város­ban a csendőrség a tömeggel szemben kénytelen volt fegyverét használni. Egy ember meghalt, 8 msgsebesült. A közlekedés áldozatai Amerikában. Skx insésmunka és sum utca- rendezések kérdése a városi képviselőtestület előtt. Zalaegerszeg város képviselő­testülete hétfőn délután vitéz Ta- másy István dr. h. polgármester elnökletével rendkívüli közgyűlést tartott. Napirend előtt Árvay László dr. szólalt fel, aki elsősoiban a Batthyány-utca rendezését tette szóvá. Aggályát fejezte ki, hogy az útépítéssel kapcsolatban a gya­logjárót úgy rendezik, hogy a mélyebben fekvő házakat félig be temetik. Kérte továbbá, hogy a már feltöltött gyalogjárókra hor- dassanak kavicsot. Majd aggályát fejezte ki, hogy az inségmunka keretében végzett utcarendezéseknél a szegélyek költségeivel a háztulajdonosokat terhelik. Végül arról beszélt, hogy az Ínségesek körében nem vizsgálja, hogy jogosan vagy jog­talanul olyan panaszok hang­zanak el, hogy a hatóság nem jár el kellő körültekintésbe! az insé gesek kiválogatásánál. Tudja, hogy áldatlan munka az ins égakció le­bonyolítása, amelynél alaptalan gyanusiigatások is lehetségesek, de épen azért javasolja, hogy a kepviseiö estüíet küldjön ki bizott­ságot, amely az előadóval együtt végezné az igények, illetően az esetleges panaszok elbírálását. Fridiik István az Apponyi utcai utcarendezés munkálataival foglalkozott, s ugyanénől beszélt Z-uppán József is. Vitéz T a másy István dr. h. polgármester válaszában kijelen­tette, hogy a járdaszegélyezés va lóban a háztulajdonosokat terheli. A költség folyóméterenként 2 50 pengő, ami jóval olcsóbb, mintha nem az inségmunka keretében vé geznék. A csat arnázás költsége csak a közületet terheli. Rámutatott, hogy az inségse- gélyre való jogosultság elbírálá­sát a legnagyobb gonddal végez­ték. Természetes, hogy panaszok vannak, mert fedezet hiányában sajnos nem leheteti minden Ínsé­gest felvenni az akcióba. Többen fordultak panasszal az alispánhoz. Ezeket a panaszokat megvizsgál­ták, s megállapították, hogy a referens a kérdéses esetekben sza­bályszerűen járt cl. Nem ellenzi a bizottság kiküldését, bár a vá­rosnak már van inségbizottsága. Hangsúlyozta, hogy sokat fel le­hetne még venni a segélyezendők közé, különösen a munkaképtelen Ínségesek közül, de sajnos anya­giak hiányában gyakran kemény­szívűnek ke!! lennie. Wassermann Frigyes mű­szaki tanácsos bejelentette, hogy a Baithány-ufca rendezésénél nem éri sérelem a háztulajdonosokat, mert nem fogják eltemetni a há­zakat. A gyalogjárókat pedig ka- vicsozni fogják. Árvay László dr. kifogásolta, hogy a szegélyköveket megfizet­tetik a háztulajdonosokkal, noha — szerinte — ezt a közgyűlés meg sem szavazta. Vitéz T a m á s y István dr. h. polgármester válaszában rámuta­tott, hogy az inségmunka sor­rendjének elfogadásánál a közgyű­lés foglalkozott az utcarendezé­sekkel, a szegély terheit pedig szabályrendelet értelmében köte­lesek viselni a háztulajdonosok. A gyűlés végül elhatározta, hogy az iuségmunkával kapcsolatos kér­désekkel (járdaszegély, bizottság, stb,) a legközelebbi közgyűlésen foglalkozik. A napirendre áttérve elhatároz­ták, hogy a város pénzeit a Ma­gyar Általános Takarékpénztárnál, a Vármegyei Banknál és a Nem­zeti Hitelintézetnél helyezik el. Kisebb vita volt a 92 ezer pengős 1931. évi zárszámadási hiány fe­dezésének kérdésénél. Rauschen­berger János rámutatott, hogy ez a hatalmas összeg csak hibás előirányzat eredménye lehet. Szilágyi Mihály főszám­vevő válaszában részletesen mu* totott rá a hiány okaira, amelyek több évre nyúlnak vissza, majd a közgyűlés elfogadta azt a ja­vaslatot, amely szerint a hiányt számvitelileg a törzsvagyon-a!ap- ból fedezik, mivel újabb póiadó- vai nem lehet megterhelni a vá­ros közönségét. Tudomásul vette a közgyűlés a viriiis névjegyzéket, majd elha­tározta egy ideiglenes díjtalan gyakornoki állás szemezését. Vita nélkül fogadták el a béraulódij- szabást. Newyork, december 13. A múlt esztendőben az Egyesüitállamok területén közlekedési balesetek következtében 33 ezer ember vesztette éleiét és több mint egymillió sebesült meg. Vitézi élet. Az Országos Vitézi Szék fel­mentette vitéz Vásárhelyi Gergely irnokfőmestert a Zalavármegyei Vitézi Széknél, továbbá a követ* kaeő járási vitézi hadnagyokat: S a r 1 a y József főerdőméinök letenyei lakóst a letenyei járásban, vitéz Vajda Lajos balatonedericsi lakóst a tapolcai járásban, vitéz Vattay Dénes aranyod! körjegyzőt a zaiaszenlgróti járásban, Tarányi Ferenc dr. nyug. főispán, nyirlaki lakóst a sümegi járásban, vala­mint a következő járárási vitézi hadnagyhelyetteseket: vitéz Er- hardt Pál földbirtokos, pusztaapáti lakóst az alsólendvai járásban, vitéz Rónay Béla zalaszentgróti igazgatótanitót a zalaszentgróti járásban és vitéz Mohácsi Emil nagykanizsai műszaki főtisztvise­lői a nagykanizsai járásban. Járási vitézi hadnagyi megbízást adott az Országos Vitézi Szék Kőfalvy József ny. áll. százados, letenyei lakósnak a letenyei járásban, vitéz Szalay Gyula ny. áll. százados, tapolcai gyógyszerésznek a tapol­cai járásban, vitéz Rónay Béla zalaszentgróti igazgatótanitónak a zalaszentgróti járásban. Járási vi­tézi hadnagyhelyettesek lettek: Sarlay József főerdőmérnök, lete­nyei lakós, a letenyei járásban, vitéz Tóth János nemesgijjácsi körjegyző a tapolcai járásban, Utczás Károly ny. gt százados, balatonfüredi Iakós, a balatonfü­redi járásban, vitéz Szabó István nagykanizsai postafőtiszt, a nagy- kanizsai járásban. A közismert SCHÜTZ vásznak védjegye.

Next

/
Thumbnails
Contents