Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-12-10 / 280. szám

4 Zalamegyei Újság 1932 december 10. MOZI. A Gettó szive. Az emberszeretet filmje 10 felvonásban. Könny és mosoly váltakozik ennél a filmnél, amelyben sok megható jelenet közé vidám és kedves jelenetek váltanak ki jól­eső hatást. A szeretet szimfó­niája ez a film. A szeieteté, amely ledöntve előítéletek és el­fogultságok gátait, egyedüli ut a boldogság eléréséhez. A film főszereplője két gyer­mek, akik közül az egyik Dicki Moore az új Malene Diettrich filmben is főszerepet játszik és vezető szerepe van még egy öreg embernek, aki a megtes­tesült szív és jóság. Ez a film volt az, amely Buda­pesten egyszerre két moziban jelent meg és valósággal hétről- hétre kellett prolongálni, mert a szezon legnagyobb meglepetése volt és legjobban kirobbanó si­kere. A filmet különösen a gyerme kék részére is ajánljuk. O'yan a hatása, mint valamikor volt az első Jackie Coogan filmeknek. Az elemisták részére szombaton 5 órakor 20, középiskolásoknak 30 fillér a belépőjegy. Általában a harmadik helyre a 40—60—70 filléres előadásoknál ezután mindig 20 filléres gyer­mekjegyeket bocsátunk ki, tehát olyankor is, amikor nincs filléres helyár. Legközelebbi filléres műsorunk hétfőn a Négy ördög a világhírű cirkuszdráma, mint hangos film. Nem stimmel zongorája, vagy pianinója forduljon Szilágyihoz Dunántúl elismert hangszerkészítő mesteréhez. Cégem 28 éves múltja garancia, hogy ez nem üres reklám. Használt zongorák adás-vételét állandóan közvetítem. Hangszerek, 5580 alkatrészek nagyraktára. Szilágyi, Keszthely Rákóczi-tér 17. Rádió. Szombat, december 10. 9.15: Qramofonhangverseny. 12.05: A Szervátiszky-szalonzene- kar hangversenye. 4: A Rádió Élet gyermekjátszóórája. 5: Kiss Lajos és cigányzenekarának hang­versenye. 6 : Hangverseny a Ver- bőczy utcai Zichy palotából. 7 : Rádióamatőrposta. 7.10: Békeffi- est. 8.45: Wehner Géza orgona­hangversenye a Zeneművészeti Fő­iskola nagyterméből. Utána pon­tos időjelzés, időjárásjelentés, hí­rek. Majd Bura Károly és cigány­zenekarának hangversenye. Felelős kiadó: Dr. HOLLÓS FERENC. Kiadj* : a .ZRÍNYI“ Nyomdaipar és Köayfíereskedés Rt. Zalaegerrxaf. V ILÁGMÁRKÁS Dl V AT KÜLÖNLEGES. SÉGEKBEN A LEG­OLCSÓBBAN ÁL és INDRA DIVATÁRUHÁZABAN ZALAEGERSZEG „TELEF. 17 0. Közgazdaság. Budapest, december 7 Budapesti valuták hivatalos árfolyamai i Angol font 18 35—18.75, belga frank 79 16—79.74, cseh korona 16.91—17 01 dán korona 095.00—096.00, dinár 07.30 - 07.6J, dollár 571.50—573.50, fran­cia frank 22.30—22.50, holland forinl 229.2J—230.60, lengyel zloty 63.95- 64.45, lei 3.40-3.44, lira 29.90 - 30.20, német márka 135.70—136.60, norvég korona 094 00 - 095.00, osztrák schilling 80.00—80.60, svájci frank 110.70-111.40 svéd korona 100.30—101.30 Terméaytőasds ■ 77 kg-os tvki 12.20—12 75, egyéb 11.65- J2.75, 78 kg-os tvki 12.35- 12.85 egyéb 11 80—11-90, 79 kg-os vki 12.55-12.95, egyéb 12-03-12,10, — 8J kg tvki 12.89—13.20, egyéb 12 10 — 12 20, rozs 06.20-16 30, takar­mányárpa 09.30—09.40, eörárpa 11 00 13 00, zab 09.53—09-80, tengeri 06 35 06 45, korpa 06*70—16 80 pengő. Zalaegerszegi terményárak. Búza 09.— P (boletta nélkül), rozs 4 50—5 P (boletta nélkül), szemes tengeri —, zab (szeme- sitett) 8—8 50, árpa 10 P, csöves tengeri — P, széna 5—6 P, lóhere 6—6.50 P, lucerna 5—6 P, alom- szalma 4—5 P, zsuppszalma 80 f. Hócipőt, hőcsizmát, kötött-blúzokat, ka­bátokat, oroszkákat, pull-overokat és gyapjú harisnyákat rendkívül olcsón vásárolhat most a ahol a legnagyobb választék áll a tisztelt vevőim rendelkezésére. :: Telefon 84. Telefon : 84. Kötött kabátok-pulloverek meleg harisnyák, keztyük előnyös vétel folytán rendkívül olcsón a ■ > fenyvesi cJlrufíázBan CIPŐK a legújabb női divatcipők, bélelt cipők, férfi-, vadász és strapacipők óriási választékban, Minden párért jótáll unk. Egyes párak már 6—8 pengőtől. ERNYŐK i a legolcsóbbtól a legfinomabbig olcsó reklám árakon! G. F. B. selyem és fiórharisnyák- ban, finom női fehérneműk­ben fővárosi nívójú választék ! A .Zrínyi- Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyí-tér 4. Nyomdáért felelős : Arany Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents