Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)
1932-12-04 / 276. szám
1932. november 27. KESZTHELYI HÍRLAP 5 — Előadás az uj ipartestületi törvényről az Iparoskörben. Az 1932. évi VIII. t. c-nek amely az ipartestületi reformról és a felállítandó Ipartestületek Országos Központjáról szól, végrehajtási utasítása a napokban megjelent. Az uj törvény az ipartestületek életében nagy változást hoz, azoknak hatáskörét és érdekképviseleti jelentőségét magasabbra emelte. A keszthelyi Ipartestület életében is jelen- tos változást idéz elő az uj törvény, amennyiben a testület érdekképviseleti szervébe belekapcsolja az egész járás iparosságát, vagyis megalakul a járási ipartestület. Az uj törvényről s annak végrehajtási utasításáról Oroszlán István ipar- testületi jegyző vasárnap, november 27-én délután 5 órakor az Iparoskor helyiségében ismertető előadást tart. — Szabadlábra helyezték Pető József sármelléki korcs- márost. Annak idején foglalkoztunk azzal az erkölcstelen merénylettel, melynek egyik gyanúsítottja Pető József sármelléki korcsmáros. A letartóztatásba helyezett Pető védője beadványban kérte védence szabadlábra helyezését azzal érvelvén, hogy Pető jómódú és családos ember s igy szökésétől nem kell tartani. A törvényszék helyt adott a kérelemnek és Pető Józsefet szabadlábra helyezte. FI szórakozott igazgató. Lgy biztosító intézet tisztviselője késő délután beállít az igazgatóhoz. — Szerencséje van, fogadja az igazgató ; tudja, hogy ma délután már öt tisztviselőt kiutasítottam ? — Tudom, igazgató ur, hisz mind az öt én voltam. — Majd mi ketten az önkéntes úrral elrendezzük — szólalt meg a fuvaros és lekászolódott a bakról. — Hátha az önkéntes ur lesz olyan szives — hadarta Borbála néni és kezét nyújtotta a fiúnak, aki kifogástalan könnyedséggel kezet csókolt és bemutatkozott. — Balássy Lajos? — Elemér fia?! — örvendezett Borbála néni és most már egyenest a vendégek felé fordította a fiút, akit ariyásan át is ölelt. Hallottatok már ilyent? Balássy Elemér kisfia. Az apáddal három megyebált táncoltam végig, akarom mondani csak kettőt, mert a harmadikon már az én szegény jó Sándorom felesége voltam.* Hát most szálljatok le izibe. Laika segít, azután ez a jó ember is itt van. Lajos barátunk átugrott az árkon és bemutatkozott a két utasnak. Amikor a leányra nézett és érthetően elmondotta immár harmadszor a nevét, csak annyit értett: Ági. Édes bizsergés járta át a testét, amikor erős markában érezte a leány parányi fehér kezét és egyszeribe olyan melege lett, hogy még szerencséje volt a könnyű nyárias öltözet, mert bizony megizzadt volna. Szabadegyetemi szemle Népdal és cigányzene Péczely László legutóbbi előadásának érdekes és időszerű tárgya volt: a magyar népdal és a cigányzene viszonya. Az előadó rámutatott, hogy a magyar népdal egyedüli és igazi fenntartói nem a cigányok, hanem a parasztosztály. Az a zene, melyet a cigány játszik, nem népi zene, hanem annál jóval kisebb értékű népies müzene. Előadás után 8 tagú férfikar négy népdalt énekelt Endre Gyula vezetésével, Kőnigmayer Zsigmond pedig pásztorfurulyán, ezen a jellegzetes magyar népi hangszeren játszott el nagy virtuozitással néhány dalt. A szimbolista Hauptmann Gerhart A nagy német drámairó a naturalizmus után a szimbolizmusra tért át. Klempa Károly dr. legutóbbi előadásában a szimbolista Hauptmann Gerhart képét rajzolta meg munkái révén. Az első mü, mely H. G. uj felfogását hirdeti, a Han- nele menybemenetele c. gyermektragédiája. Ide tartozik legnépszerűbb müve, Az elmerült harang, szimbolikus értelmű mesedráma, amely részben a művész tragédiáját tárja elénk, részben az Eros problémáját. Most következett el H. G. életének legnehezebb időszaka; elvált a feleségétől s feleségül vette a müvészlelkü Marschalk Gretet, ami által uj periódus kezdődik életében. A kocsis sürgetésére azonban hamarosan munkához láttak. Először az öreg tekintetes asszonyt emelték át az árkon és azután az iruló-piruló Ágit. Lajos barátunk még fogta a leány karcsú dereká^ amikor a kaszárnya felől elkocogott mellettük egy urasági hintó. Két nagy fekete ló lába alatt fö- csögött széjjel a sár és az önkéntes önkéntelenül odanézett. A határ leeresztett ablakából egy szép fekete asszony nézte nagy érdeklődéssel a Borbála néni háza előtt nem mindennap lejátszódó különös jelenetet. Az urasági hintó dübörgése elveszett a szélben, Borbála néni házának vasrácsos kapuja is becsapódott és Balássy Lajos önkéntes még az utcán elbúcsúzott uj ismerőseitől. Helyrerángatta derékszíját, megigazgatta a zubbonyát és megindult a sétatér felé. Gépiesen lépegetett, mert a lelkét ottfelejtette Borbála néni vasrácsos kapuja mögött. Az ezredes ur hagyományos szivarcsutkáját szopogatva elmerülten lépegetett két szöszke leánya után, akiket két ugyancsak ifjú hadnagy igyekezett szórakoztatni az egyre népesebbé váló korzó forgatagában. Balássy Lajos ekkor pillantotta meg azt a fekete asszonyt, aki néhány perccel ezelőtt Borbála néni háza előtt nézett ki rá a hintóból. A szép örmény menyecske minden további nélkül karonfogta az ezredes urat és úgy sétáltak édesen beszélgetve a »gyerekek« mögött. Balássy Lajos önkéntes szabályos tisztelgéssel elintézte a parancsnokával való találkozást, de a szeme ismét megakadt az ezredes mellett haladó fekete asszonyon. A báróné szeméből gyűlölet és a kielégített bosszú csillogása ragyogott. Másnap délelőtt a napos tizedestől tudta meg, hogy az ezredes ur kihallgatásra rendelte. Első pillanatban megrezzent, de azután megnyugodott. Semmi kifogásolni valót nem követett el, talán szolgálati ügy rejtőzik a kihallgatásra rendelés mögött. Ekkor villant át az agyán a báróné gúnyos mosolygása. Most már határozottan emlékezett rá, hogy máskor is látta azt az arcot, sőt táncolt is vele, — igen, a megyebálon. Vájjon ki lehet ? . . . Annyira szórakozott volt, hogy az őrmester kétszer is rákiáltott, mert egy ütemmel elmaradt a szakasz fegyverfogó gyakorlataiban. — Évfordulati istentisztelet a kármelita templomban. November 28-án van évfordulója, hogy a kármelita rend zseniális újjászervezői, sz. Terézia és Keresztes sz. János megalapították első férfizárdájukat és ezzel megvetették a reformált Kármel alapjait. A kármelita rend összes templomaiban ezen a napon hálaadó istentiszteleteket tartanak. A Keszthelyi Kármel templomában november 28-án, hétfőn reggel 6 órakor ünnepélyes Konvent-mise lesz a rendtagok segédletével. Délután 5 órakor szentbeszéd, utána litánia szentségkitétellel és Te Deum. — Keszthelyi úszók győzelmei Budapesten. November 20-án főiskolai uszóversenyt rendeztek Budapesten, amelyen indult a két tehetséges keszthelyi úszó, Leng- váry Ákos és Csik Ferenc is. Lengváry Ákosnak ez volt az első szenior szereplése. 200 m mellúszásban nagy előnnyel első lett 3 p 08’2 mp alatt. Csik Ferenc a 100 m gyorsuszásban győzött 1 p 056 mp alatt. Ez eddig a legjobb főiskolai eredmény. ELADÓ HÁZ, Keszthelyen a Vaszary Kolos utcában lévő 2-ik számú emeletes ház, mely áll kétszobás lakás mellékhelyiségekkel, egy utcára nyíló üzlethelyiség, raktár és műhelyből szabad kézből 13 azonnal eladó. Bővebbet a háztulajdonosnál özv. Rácz Gyulánénál — Az önkéntes urnák megártott a tegnapi kimenő ! — csattant fel az altiszt szava, ami egyszerre kijózanította Lajos barátunkat A kihallgatáson a főhadnagy az utolsó helyre állította. Amikor az ezredes ur hozzáérkezett, leléptette az előtte állókat és csak Balássy Lajos nyugodt tekintete meredt rá. — Önkéntes ! Ön tegnap délután mit csinált a városban ? — Sétáltam ezredes ur alázatosan jelentem. — A vasárnap délutáni kimenő nem arra való, — harsogta pulykavörösen az ezredes — hogy az ember szívességeket tegyen vad ismeretlen embereknek. Különösen nem illik a hadsereg tagjaihoz olyan szívesség, amely hölgyekkel van összefüggésben és kellemetlen az illetőkre nézve. Majd megtanítom én rendre és fegyelemre. A katona még a pokolban is katona és mindig a szabályzathoz kell magát tartania. Hogy ezt a szabályzatot megtanulhassa, huszonegy napos alkalmat adok arra, hogy ne kelljen a laktanyából eltávoznia. Lelépni ! Balássy" barátunkkal forgott a világ és amikor mereven tisztelgett, eszébe jutott Kalotaszeghy báróné neve. Vörösmartytól Petőfiig Azokban a szemelvényekben, amelyeket Vörösmarty lil ájának méltatása alkalmával Szerecz Imre dr. legutóbbi előadásán felolvasott, valóban a „magyar költők fejedelme“ jelent meg a hallgatóság előtt, az ő harmonikus világnézetével, páratlan művészetével és Széchenyi gondolatkörében mozgó hazafias ihletével. Garay, Czuczor, Bajza, Eötvös és az Athenaeum lírikusainak rövid tárgyalása után az előadó a szabadság és szerelem legnagyobb lantosában, Petőfi Sándorban, a családi költészet legegyénibb és a tettre- kész hazaszeretet legtüzesebb költőjét mutatta be. Hogyan nő a növény Lakos Tibor szerdai előadásában a növény második feltűnő életjelenségével, a növekedéssel foglalkozott. Kifejtette, mi a növekedés lényege, hogyan lesz a magból csírázás után csiranövény, ebből pedig teljesen kifejlett növény. Ismetette azokat a nélkülözhetetlen feltételeket, melyek szükségesek a növekedéshez. 5ok-e az 1 ? — Hallottad, fogadja a feleség hazatérőférjét, már 1-et üt az óra. — Na és ? — kérdi a jókedvű férj; ennél kevesebbet nem is üthet. — Adományok a szegény tanulók felruházására. A községi elemi iskola szegény tanulóinak téli felruházására eddig a következők adakoztak: Festetics Tassilo herceg 100 P, Keszthely nagyközség 300 P, Kertész Lajos 2 P. Természetbeni adományok: Szent- györgyi Lajos 1 h. kabát, Sényi János 1 h. cipő. Adakozzunk!