Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)
1932-12-01 / 273. szám
XV. Molfflm 273. szám. Äia4fl iO fadáíJiP 1332 December t Csütörtök. Felelős szerkesztő: herboly Ferenc. SierKesztőség és Kiaöóiíyatal: ZaJaenerszeg, Széeneayi-tér 4. POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: egy hónapra 2’40 pengő Telelőn: 128 sz. — FiÓÍKiaflÓllivatal: Kesztnely, Kossnth L.-H. Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. negyedévre 7*20 pengő. eddig revizióellenesek voltak, ennek hívei közé sorakoztak és most megy is minden a maga utján A revizió gondolata ma mint özönvíz terjed, mely nem ismer gátakat s mely irgalmatlanul eltemeti azokat, kik holmiféle nyulgátakkal akarják útjában feltartóztatni. Mi csendes nyugalommal, Istenbe vetett bizalommal várjuk, hogy a revizió eszméjének gyors terjedése, tán előbb is, mint számítanánk, megtermi az igazságot s a térképen újra megjelenik az a gyönyörű kép, a Kárpátok láncaitól határolt Nagymagyarország. Budapest, novembe 30. A képviselőház mai ülésén az elnök közölte, hogy Sauerborn Károly visszavonta azt az összeférhetetlenségi bejelentést, amelyet Bethlen-István gróf, Károlyi Gyula gróf és mások ellen tett. Ezután a kérvényügyi bizottság jelentését tárgyalták a szociáldemokraták és mások által benyújtott kérvényekről. A jelentéshez szólva Kertész Miklós a közigazgatás elleni panaszokról beszélt, Propper Sánor a munkanélküliség megoldását sürgette és kifogásolta az adóbehajtás módját. Pintér László rámutatott a munkanélküliség pusztításaira és hangoztatta, hogy okvetlen munkát kell teremteni. Az adóbehajtások nem vezetnek eredményre, ha a kisgazdákat végrehajtják, az ezerholdasok pedig nem fizetnek. Tud olyan adózókról, akik nem fizetnek adót, de biitokot vásároltak. Fábián Béla sürgette a közterhek csökkentését és piacok teremtését. Hangoztatta, hogy az el- zárkózási politika egy államnak sem használ. Továbbhúzódik a német kormányválság megoldása. Minden jel arra mutat, hogy a békeszerződések revíziójának gondolata óriási lépésekkel halad a megvalósulás felé. Az a merevség, amit a francia hivatalos politika tanusitott eddig a revíziós törekvésekkel szemben, enyhült s ma már másképen ítéli meg a helyzetet a francia közvélemény is, mint még csak rövid néhány héttel ezelőtt. Épen a franciaországi hangulatváltozás zavarta meg annyira a kisántánt két vezetőjét, Benest és Titulescut, hogy ezek most eszök- vesztetten kapkodnak hol ide, hol oda. Látják ugyanis, hogy, aminek be kell következnie, az be is következik, ha ma nem, hát holnap. Ezt a holnapot szeretnék tehát úgy eltologatni, hogy abból „ma“ minél későbben legyen. Benes, a nagy kardcsörtető, egyszerre csendes, békülékeny lett. Ha egyszer már meg kell halnia, — gondolja magában, — legalább utolsó percei legyenek nyugodtak. Magyarországgal jó viszonyt akar, mert hát nagy érdeke Csehországnak, hogy jó szomszédságban éljen a magyarokkal. Nem fenyegetőzik tehát, mert tudja, hogy úgyis hiába minden. Az események szigorú következetességgel haladnak azon az utón, amelyen haladniok kell, hogy végre beállhasson a Duna medencéjében a nyugalom. És azok a hatalmak, amelyek irányitói sorsunknak, nagy óvatossággal kezelik az ügyet. Nem nyúlnak erőszakhoz, nem parancsolgatnak, hanem egyszerűen rámutatnak az állapotokra és azokból szépen lekövetkeztetik, hogy az orvoslásnak egyedüli módja és eszköze a revizió és lassan-lassan háritgatnak el annak utjából minden nehézséget. Egyszer azután azt veszi észre az egész világ, hogy nyitott utón halad az eszme a megvalósulásig. Az oláhok „esze“, Titulescu azonban nem veszi mindezt olyan tettetett nyugalommal, mint a cseheké. Tüntetéseket rendeztet a revizió ellen a régi magyar városokban, mint öt évvel ezelőtt Benes, és gondoskodik arról, hogy „felelőtlen elemek“ karöltve a „legjobb hazafiakkal“ ablak- és fejbeverésekkel tiltakozzanak a revizió ellen s a sárgaföldig leré- szegedve védelmezzék a rablott holmit. Mivel azonban még sem lehet minden erdélyi magyarnak a fejét beverni és minden magyar üzletembernek kirakatait, berendezését és áruit tönkretenni, hát más módszerhez fordult a kisántánt. Ez már a végső kétségbeesésnek a jele. Lepénzeltek egy angol újságírót, ki már előzőén is a csehek zsoldjában állott és vele az egyik angol hetilapban hazugságoktól és rágalmaktól hemzsegő cikket Írattak a magyar miniszterelnök Berlin, november 30. A kormányválság megoldása napról- napra húzódik. A döntés még mindig nem történt meg és ma reggel elterjedt hirek szerint nem is várható a hét vége előtt. Ma délben ismét értekezlet volt Hin- denburg elnöknél Papén, Schleicher és Meissner államtitkár részvételével, amelyen megbeszélték a kibontakozás módozatait. Hitler ma Berlinbe érkezik és bár a nemzeti szocialisták azt állítják, hogy Schleicher és Hitler között nem lesz tanácskozás, mégis azt hiszik, hogy a két politikus ma találkozik. A találkozásnak fontos kihatása lehet a válság megoldására. Hir szerint Neurath külügyminiszter közölte Hindenburg elnökkel, hogy külpolitikai szempontból lehetetlen Schleicher tábornok kormányelnöki megbízatása. Ennek ellenére Papén mellett még mindig szóba jöhet Schleicher megbízatása. München, november 30. Lap- közlemények szerint Hitler Adolf nem utazott Berlinbe, hanem Weimarban tartózkodik a községi választások előkészítése céljából. Goering, a birodalmi gyűlés volt elnöke, harmadmagával szintén Weimarba utazott. A háborús adósságok kérdése. Páris, november 30. A kormány ma minisztertanácson foglalkozik a december 15 én esedékes háborús adosságrészletek kérdésével és ugyancsak ma tájékoztatja a parlament bizottságait a kérdésről. Valószínű, hogy Herriot nem n y i 1 a t k o z i k még érdemben arról, hogy a francia kormány véglegesen milyen álláspontra helyezkedik a december 15-iki esedékesség tekintetében. A bizottsági üléseket követi a parlamenti vita a háborús adósságokról, erre azonban csak a jövőhéten kerül a sor, mivel Herriot a hét végén Genfbe utazik az öt hatalom leszerelési tanácskozásra. Washington november 30. Amerikai körök kutatják, hogyan tudnának Anglia pénzügyi baján segíteni. Számolnak azzal, hogy György angol király követi Hindenburg példáját és személyesen felhívást intéz Hooverhoz a háborús adósságok ügyébn. Ezt a felhívást Hoover bizalmasan közölné a2 amerikai parlament pénzügyi bizottságával. Leszerelési vita az angol felsőházban. London, november 30. A Lordok Házában a leszerelési vita során Reading lord volt külügyminiszter üdvözölte a kormányt leszerelési nyilatkozatáért. Ajánlotta a hadügyi költségvetés korlátozását, ami megkönnyíteni az adós- ságtárgyalásokat, mert az amerikai közvélemény azért ellenzi az adósságleszállitást, mert attói tart, hogy az európai kormányok a megtakarítást fegyverkezési célokra fordítják. Megérti Franciaország biztonsági követeléseit, de a biztonságot leginkább a megbékülés- sel lehet szolgálni Németország és Franciaország, valamint más államok között. A hadügyminiszter válaszában bejelentette, hogy Simons külügyminiszter erőfeszítései következtében néhány napon belül bizalmas tanácskozás kezdődik Németország, Anglia, Amerika, Francia- ország és Olaszország részvételével, Megvizsgálják Éranciaország javaslatait, de nem volna igazságos, ha olyan kötelezettséget vállalnának, amit nem teljesíthetnek. Majd hangoztatta, hogy Anglia kész mindent elkövetni, hogy leszállítsák a csatahajók térfogatát.. Ennél is fontosabb a légi leszerelés, mert a korlátlan légi háború megsemmisítené a civilizációi. A légi leszerelés nemzetközi ellenőrzés nélkül nem valósítható meg. Vakmerő ékszerrablás. Berlin, november 30. A banditák vakmerő módon raboltak ki egy ékszerészt. Az ékszerész csukott autóban 30 ezer márka értékű ékszert vitt. Útközben a banditák megtámadták az autót és az ékszert elrabolták. ítélet a kommunisták bünperében Madzsar Józsefet 6 hónapi fogházra ítélték. Budapest, november 30. A törvényszék ma reggel hirdetett Ítéletet Madzsar József egyetemi magántanár, Pohl Sándor és társainak kommunista bünperében. A bíróság Pohl Sándort bűnösnek mondotta ki az állami és társadalmi rend erőszakos felforgató sára irányuló bűntettben és ezért négyévi és 2 hónapi fegyházra ítélte. Tisza Lászlót egy évi és 2 hónapi börtönre, Kopacsek Mar- gitot egy évi börtönre, Madzsar Józsefet 6 hónapi fogházra, Kürti Hedviget egyévi börtönre, a többi vádlottakat 3—6 hónapi fogházra Ítélték. római utjáva! kapcsolatosan. Megfizetett toll ennél hitványabbat még nem irt. Sokan, komoly férfiak és komoly lapok is, beugrottak először annak az egetverő hazugságnak ; de, amikor kitudódott, hogy itt hitvány bérenc dolgozott jó pénzért, mindjárt tisztán állott az egész világ közvéleménye előtt a dolog. Mint minden megfizetett egyéntől, tőle is undorral fordult el mindenki és a revízió híveinek száma egyik napról a másikra százezrekkel növekedett. Épen az ellenkezőjét érték el tehát kis- ántánték ezzel a cikkel, mint amit elérni akartak. Még azok is, akik A munkanélküliség és a közterhek problémája a képviselőház előtt.