Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-10-05 / 226. szám

1932 október 5 Zalamegyei Újság 3 — Halálozás. Nemeshollósi és tiborcszegi Tiborcz István oki. gazda, ny. gazdatiszt 92 éves korá­ban Lovászpatonán elhunyt. Holt­testét Sümegre szállították és az ottani családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. — Bizottsági ülés. A város pénzügyi és jogi bizottsága szer­dán, folyó hó 5 én délután 4 órai kezdettel ülést tart, melyen a jövö évi költségvetést és az azzal kapcsolatos ügyeket tárgyalják. — Szüreti mulatságok. Va­sárnap a lenti Gazdakör ifjúsága szüreti felvonulással kapcsolatos táncmulatságot tartott nagy si­kerrel. — A zalaegerszegi Kato­likus Legényegylet szombaton tar­totta szüreti mulatságát a Kultur- házban. A mulatságon nagyszámú közönség jelent meg, amely jól szórakozott egészen a hajnali órákig. — Engedély borpárlat ké­szítésére. A pénzügyminiszter most adta meg az engedélyt a borpárlat készítésére és meghatá­rozta a kereteket, hogy az egyes szeszfőzők hány hektoliterfok al­koholt termelhetnek. A vármegye 14 szeszfőzdéjében és egyik vesz­prémi szeszfőzőben, mert ez utóbbi a balatonfüredi járásból vásárol­hat bort e célra a keret 77 ezer hektoliterfok alkoholtermelés. Balatoni Épitötakarék Szövetkezet siófoki kirendeltsége hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönt folyósít: ba­latoni házépítésre, házvételre, telek vásárlásra, terhes kölcsönök vissza­fizetésére és más hasznos tőkebe­fektetés céljaira. — Kérjen ismertetőt! — Balatonparti helyi képviselőket keresünk I — Tizennyolc év után haza­tért a hadifogságból egy zala- csányi cipész. Csikar József 58 éves zalacsányi cipész és Pap István 42 éves tiszaadonyi föld­műves tizennyolcévi orosz hadi­fogság után vasárnap érkezett vissza Magyarországba. A két hadifogoly már csak törve beszél magyarul. A szibériai ólombá­nyákban dolgoztak sok szenvedés közepette. Omszkból egy hónap­pal ezelőtt indultak el és a ha­talmas utat részint toloncuton, kisebb részben pedig gyalog tet­ték meg. A szovjet a moszkvai lengyel követség közbenjárásával engedte őket haza. Mint mond­ják, tiz éve nem ettek húst, ká­posztán éltek és mindketten tüdő- vészt kaptak az ólombányákban. A két hadifogoly Bécs felől érke­zett Győrbe, ahol a rendőrség megvendégelte majd útnak indította őket, szülőfalujukba. — -ir~irjn_-i_nju Vasi János hitoktató által ös­szeállított Imaffizst 48 oldal ter­jedelemben, mely gyermekek részé­ről nélkülözhetetlen, gondosan összeállított tartalmánál fogva. —* Ezen Imafüzet pótol egy egész imakönyvet, s a gyermekeknek lé­nyeges Könnyítést ad a szentgyó­násra való előkészületnél is, mert megszünteti egészen azt a kérdést, h°gy a gyermekek leirják-e'bűne­iket, vagy sem. — KJ darabnál kevesebbet nem szállítunk, mert a portó nagyon megdrágítaná darab árát. — Megrendelhető Vass János hitoktatónál Keszthely, vagy Zrínyi könyvkereskedésnél Zalaegerszegen Ara darabonkint JO fillér. — Magyarok és szerbek ve­rekedése. Vasárnap a muramenti Kakonya községben búcsú volt, amelyre néhány szerb is átjött a Murán túlról. A szerbek gyalázó kijelentéseket tettek a magyarokra, amiből parázs verekedés támadt a magyarok és szerbek között. A korcsmáros, hogy véget vessen a verekedésnek, kijelentette, hogy senkinek sem ad több bort. Ekkor a verekedők a korcsma felszere­lésének estek neki és mindent összetörtek a vendéglőben. Em­beréletben nem esett komoly kár. — Betörés utján akarta kö­vetelését behajtani. A zalaeger­szegi törvényszék ma tárgyalta Király Károly 52 éves és Tóth ! Imre 22 éves náprádfai földmű­vesek ügyét, akiket az ügyészség lopás bűntettével vádolt. A vád szerint a vádlottak Vizner András szentkozmadombjai asztalosmes­ter bezárt műhelyének ablakát felfeszitették, bemásztak a műhely­be és onnét elvittek 8 darab gya- lut, valamint egy fúrót. A lopott szerszámokat azután Tóthék szal- makazalukba rejtették el. Király a tárgyaláson azzal védekezett, hogy Vizner 12 pengővel tartozik neki és követelését akarta ily módon behajtani. Vizner elismerte, hogy tartozik Királynak, de csak 2’50 pengővel. A törvényszék bű­nösnek mondotta ki a vádlotta­kat lopás vétségében és ezért Királyt 3 hónapi, Tóth Imrét pe­dig 2 hónapi fogházra Ítélte. Az ítélet jogerős. — Az időjárás viszontag­ságai ellen megvédi, toiletténél utolérhetetlen Creme Mondaine jobb a legjobbnak Főraktár: Szent Antal drogéria. Zalaegerszeg, Kossuth L.-u. 4 szám. — Rádölt a szekér, eltörte a lábát. Brunner Pál 56 éves szécsiszigeti uradalmi cseléd teg­nap ölfát száliitott az erdőből. A szekér felborult és Brunnerre esett, akinek a lába eltörött. Ma réggel vonaton a zalaegerszegi állomásra hozták, innét pedig a mentők szállították be a kórházba. — GAZDÁK FIGYELMÉBE ! ! I Gabona- és liszteszsákok, víz­mentes ponyvák azonnal szál­líthatók. SchUtz-árubáz. — Mélyen tisztelt vidéki elő­fizetőinket felkérjük, hogy elő­fizetéseiket „bianco" csekk­lapon „Zrínyi-nyomda" 49.368 az. csekkszámláján méltóztaa- sanak rendezni, illetve meg­újítani. — A keszthelyi előfize­tőink az ottani fiók-kiadóhiva- talban rendezhetik hátralé­kaikat. — Elfogták a csapi lövöl­dözőket. Ismeretes, hogy a múlt napokban orvvadászok lövésekkel súlyosan megsebesítették Németh János csapi gázdát. A csendőrség most elfogta Takács János és Pető Lajos gazdákat, akik alapo­san gyanusithatók a lövöldözéssel. A két gyanúsítottat átadták az ügyészségnek. — G. F. B. selyem és flór­harisnyák legolcsóbb gyári áron óriási választékban a Fenyvesi Áruházban. MOLNÁR fest, tisztit, plisszéroz, — ingek és gallérok tisztí­tása 3 nap alatt, — kézimunka és előnyomda üzlete Keszthelyi Kossuth Lajos utca. Hungáriával szemben. ________________________ ___________________1345 Rá dió. Csütörtök, október 6. 9.15: A m. kir. államrendőrség zenekarának hangversenye. 12.05: Az Egyetemi Énekkarok szóló- kvartettjének hangversenye. 4: A m. kir. Mária Terézia 1. honvéd- gyalogezred zenekarának hangver­senye. 5: Horn János m. kir. ker­tészed felügyelő: „A gyümölcs­fák és cserjék szaporítása“. 5.30: A rádió házikvintettjének hang­versenye. 6 30: „Népdalfeljegyzé­seink“. Bartha Dénes dr. előadása. 7 : Magyari Imre és cigányzene­karának hangversenye. 8.15: Ok­tóber 6 iki emlékünnep. Utána pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd Berend Endre sza­lonzenekarának, valamint Horváth Gyula cigányzenekarának hangver­senye Kalmár Pál énekszámaival. Zalaegerszeg közönségéhez I Sok oldalról nyilvánult meg azok részéről, akiket jobban sújtanak a mai gazdasági viszonyok, hogy a szegényebb emberek részére is tegyük lehetővé a mozibajárást. Szociális missziót vélünk teljesí­teni, mikor a közönség kérésein túlmenő próbahelyárakat állítunk be a szerda—csütörtöki előadá­sokra Nem a mostani szerda— csütörtökre, hanem minden hét­középre kontempláljuk ezt a hely­árat, ha a közönség támogatása ezt lehetővé teszi részünkre. Olyan ez a helyár, hogy a legszegényebb ember számára is megnyitja a mozi kapuit. Olyan ez a helyár, hogy télen, ha 2 darab fával ke­vesebbet kell a tűzre rakni, mert ezalatt a moziban van az ember és nem is világit otthon ezalatt, igy nemcsak pénzébe nem került a szórakozás, hanem egyenesen pénzt megtakarít. Épen azért, mert ilyen olcsó ez a helyár, csak próbaképen állítot­tuk be, mert csakis akkor tudjuk tartani, ha teljesen zsúfolt néző­tér látogatja. Még azt jegyezzük meg, hogy ezeken az olcsó előadásokon új közönséget akarunk a mozihoz szoktatni, tehát a műsorok nívó­jára ügyelünk, Próbahelyár szerda—csötörtökön: III. hely 10 fillér, H. * 20 „ I. w 30 „ Körszék 40 Páholy, zsöllye, erkély 50 „ A város tulajdonát képező Rá­kóczi u. 6. sz. alatt üzlethe­lyiség 1932. évi szeptember 15-től; a Kazinczy-tér 1 sz. alatt Garai Lipót által bérelt üzlethelyiség 1933. évi május hó 1-ére és ugyancsak a város tulajdonát képező Petőfi-utcá- ban (volt régi villamosmü) egy négy szoba, konyha és mellék- helyiségekből álló komfortos önálló ház azonnali beköltöz- ködésre kiadó. csak Pál Indra cégnél szerezhetők be a legolcsóbban. Zalaegerszeg. I« Telefonszám 170.

Next

/
Thumbnails
Contents