Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-11-08 / 253. szám

1932 november 8 Zaíamegyei Újság 5 Ausztria bevezeti az általános védkötelezett- séget. Bécs, november 7. Egyik lap híradása szerint az osztrák kor­mány azt tervezi, hogy újból be­vezeti az általános végkötelezett­séget és milíciát állít fel a zsol­dos hadsereg helyett. A tárgya­lások már előrehaladott stádium­ban vannak. A signatárius hatal­mak, amelyektől a döntés függ, eddig nem tanúsítottak elutasító magatartást. — A Rádió és Fotoamatőr novemberi száma nagy örömére lesz az otthon fúrni-faragni sze­rető amatőröknek, mert feltűnően sok ügyes útmutatást hoz alkat­részek házi elkészítésére. így rész­letesen tárgyalja egy induktor- dinamikus hangszórószerkezet ké­szítését, mely annyira egyszerű, hogy igazán kis kézügyességgel elkészíthető, működése pedig ver­senyez a legjobb dinamikus hang­szórókéval. Egy torzításmentes mikrofon leírása mellett a falusi rádiósokra nézve rendkívül fontos leírást közöl, egy hőelektromos vagyis termőelemekből álló telep leírását, mely egyszerű petróleum- lámpa lángjával úgy az anód, mint az izzitóáramot is előállítja. Ahol nincs mód az akkumuláto­rok töltésére, ott ez megfizethe­tetlen kényelmes áramforrás lehet, amelyet gyufával kell megindítani! A nagy készülékek sorában az Ergo vox 1933 a mai rádió- technika csúcspontját jelenti; rész­letes leírása és a huzalozási rajz­melléklet pedig lehetővé teszik minden amatőrnek az elkészítését. Egygombos kezelése, óriási érzé­kenysége, szelektóda lámpái és hangszinezetszabályzója a legjobb készülékké avatják. Nagyon érde­kes a gyógyító, romboló suga­rakról szóló cikk, valamint a Heitz intézet ismertetése, mely érdekes képekben számol be ennek a maga nemében páratlan tudományos in­tézetnek a működéséről. A város tulajdonát képező Rá­kóczi-u. 6. sz. alatt üzlethe­lyiség 1932. évi szeptember 15-től; a Kazinczy-tér 1 sz. alatt Garai Lipót által bérelt üzlethelyiség 1933. évi május hó 1-ére kiadó. TIAC-ZTE 2:1 (0:1). Baj­noki. Tapolca. Biró: Sirovecz. A ZTE szerencsétlen körülmények között esett el a már kezében tartott győzelemtől. Nagyszámú közönség előtt ZTE támadások­kal kezdődött a mérkőzés és a zalaegerszegi csapat fölénye tar­tott az egész első félidőn át. Már az első percekben Tomoser erős lövését véd e a tapolcai kapus, majd nagy gólhelyzeteket hagy ki a ZTE. A 21. percben sarok­rúgás a TIAC ellen. Szukics be­adását Táncos a hálóba rúgta, s ezzel megszerezte a ZTE részére a vezetést. A második félidőben megváltozott a játék képe. A fél­idő elején még a ZTE támad és Tomoser révén gólt is ér el, de a biró nem ítéli meg. A ZTE kedvét veszti, s ettől kezdve in­kább a TIAC támad és a 21. percben sikerül egyenlítenie. A 27. percben a biró Gondit kiál­lítja. Ettől kezdve a ZTE véde­lembe vonul és legnagyobbrészt sikerrel veri vissza a TIAC tá­madásait. A tapolcai csapat csak a 36. percben eredményes, ami­kor Komatics megszerzi a tapolcai győzelmet jelentő gólt. A ZTE az első félidőben pompás játékot mutatott, amely elsőosztályu csa­patoknak is becsületére vált volna. Pedig a csapat erősen tartalé­kolva állott fel. A második féli-, dőben egy érthetetlen birói ítélet és különösen Gondi kiállítása tette eredménytelenné a csapatot és fosztotta meg legalább a dön­tetlentől. A csapatban különösen kitűntek Tomoser és Martinka I., de jó volt Szukics és Borsos is. — A tapolcai közönség botrá­nyosan viselkedett, minősíthetet­len kifejezésekkel illette a zala­egerszegi csapatot és ennek is része volt apban, hogy a ZTE nem fejezhette be győzelemmel a mérkőzést. Futballeredmények. Hungá­ria—Ferencváros 0:0, Újpest - Kis pest 3:0, III. kér.—Soroksár 2:1, Szeged—Nemzeti 3:1, Szombat­helyi kereskedelmi-Zalaegerszegi kereskedelmi 4:0 ; ), Nyugat— Délnyugat 4:2. Keszthelyi Törekvés SE — Nagykanizsai Zrínyi TE 3:1 (2:1). Biró: Kiss (Zalaszentgrót). A Törekvés nagy lendülettel és energikusan, de még nagyobb szerencsével küzdve, nagyszámú tomboló közönség tapsviharaitól kisérve győzte le a tartalékokkal játszó nagykanizsai csapatot, amely peches napot „fogott ki“ a vasárnapi mérkőzéssel. Góllö vők: Kántor, Kinics és tizen­egyesből Treffler. Az NZTE gól­ját a népszerű „Gunár“ lőtte. Kérdezd meg a Rotschildot Kérdezd meg a Fordot, Nem rádiót vesz, Hanem „Telefunken Rekord“-ot. A világmárkás „TELEFUNKEN“ készülékek kizárólag POLGÁR ENDRE villamossági vállalatánál ZALAEGERSZEG. és GÓCZÁN GYULA rádió-kereskedőnél ZALASZENTGRÓT. — Szülők és diákok figyel­je mébe! Fenyvesi Aruház az ösz­l szes intézeti cikkeket előírás sze- f' rint és a legolcsóbban árusítja. 'Ói : l , . - . --­\ K. Péczely Ignác SZENT ANTAL“ drogériája és f otészaküziete a szakmába vágó cikkek leg­jobb és legol­csóbb beszer­zési forrása. Zalaegerszeg, Kossuth L.-Ut 4. f — Előfizetőinkhez. Azt a kel* lemes hiri közöljük m. t. előfize­tőinkkel, hogy sikerült megálla­podást kötnünk egyik budapesti előkelő szállodával oly formában, hogy minden előfizető, ki Buda­pestre megy, és kiadóhivatalunk­ban jelentkezik, az ott tartózko­dásra utalványt kap tőlünk, mellyel teljesen díjmentesen igénybe veheti a szállodát, Kér­jük m. t. előfizetőinket, hogy, ha Budapestre mennek, vegyék igénybe újságunk teljesen díjmen­tes kedvezményét. — Tilos Ausztriába a sertés­bevitel Zala megye egy részé­ből. Ausztria a sertéspestisre hi- hivatozással megtiltotta a sertés­bevitelt a nagykanizsai, keszthelyi, pacsai, zalaegerszegi és zalaszent- gróti járásból. — Zongoraórák adása ze­neakadémiai módszerrel. Magyar nóták cigányosan, kiséretszerkesz- téssel. Jazz darabok, slágerek kotta nélkül. Vidékieknek tandíj­kedvezmény. Cim Balázs Gyula Keszthely. Rákóci ut 36. — Mélyen tisztelt vidéki elő­fizetőinket felkérjük, hogy elő­fizetéseiket „bianco“ csekk» lapon „Zrinyi-nyomda1149.36Q sz. csekkszámláján méltóztas* sanak rendezni, illetve meg­újítani. — A keszthelyi előfize­tőink az ottani fiók-kiadóhiva- talban rendezhetik hátralé­kaikat. — Elnapolt tárgyalás. Köcski Flórián zalaszentmihályi lakós, jegyző közükirathamisitás és sik­kasztás bűntettével vádoltan állott ma a kir. törvényszék előtt. A vád szerint Köcski meghamisí­totta a fogyasztási adófőkönyvet és 250 pengőt saját céljaira for­dított. Reich Istvánná és Reich Géza mészáros és szatócs zala­szentmihályi cégnek tartozott 80 pengővel és megígérte, hogy az összeget a cég adójára befizeti, amit azonban nem cselekedett meg, de mégis adott a cégnek 80 pengőről hivatalos nyugtát, Az adófőkönyvet meghamisította, a vádlott azzal védekezett, hogy kénytelen volt a fogyasztási adót. saját céljaira fölhasználni, mert három hónap óta nem kapott fi­zetést. -- A bíróság a bizonyítás kiegészítése céljából a tárgyalást elnapolta Zalaegerszeg. Telefon 170

Next

/
Thumbnails
Contents