Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)
1932-11-06 / 252. szám
1932 november 6 Zalamegyei Újság SPO ZTE—TIAC. A szombathelyi csoport utolsó bajnoki mérkőzését játsza vasárnap Tapolcán a ZTE és a TIAC. Megállapítható, hogy a ZTE számára a TIAC soha sem volt legyőzhetetlen ellenfél, ellenkezőleg a ZTE eddig mindig biztosan győzte le jó- képességü ellenfelét. így volt ez legutóbb is, amikor egy bírói tévedés ütötte el a győzelem érvényességétől. Most másodszor kell a ZTE-nek a pontokért megküzdenie és pedig kevésbé kedvező körülmények között (egyik legjobb játékosa nem játszhatik), mégis bízunk a zalaegerszegi együttes győzelmében. A mérkőzés elé nemcsak Zalaegerszegen tekintenek érdeklődéssel, de Szombathelyen is, mert a ZTE győzelme a vasi csapatok pozícióját erősítené meg, viszont a TIAC győzelme azt jelentené, hogy az SzSE és Sárvár hátrább szorulnának. Az élcsapatok közül jóformán csak a Move nézi páholyból a küzdelmet, sőt még a Move számára is előnyösebb volna a ZTE győzelme. Rádió. Vasárnap, november 6. 9: Hirek, kozmetika. 10: Református istentisztelet a Kálvin-téri temp'omból. 11; Egyházi zene és szentbeszéd a királyi udvari és várplébánia templomból. Utána pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. Majd a Budapesti Hangverseny Zenekar hangversenye. 2: His Master’s Voice gra- mofonhangverseny. 3: Kerekes Lajos dr. kir. vegyész: „Az olcsó és okszerű védekezés a gyümölcsfák növényi és állati kártevői ellen“. 3.45: Az iskolánkivüli népművelés rádióelőadása. 4.30: Mo- csányi László és Lakos Tibor hangversenye. 5.30: Másfél óra könnyű zene. 7: Sporteredmények. 7.15: Szinmüelőadás a Stúdióból. „A hid“. Színmű 5 felvonásban. 9.45: Pontos időjelzés, sporteredmények. Majd Aradi Farkas Sándor és cigányzenekarának hangversenye. 11: Erdélyi Patana Leó jazz-zenekarának hangversenye Nagy Pál énekszámaival. Hétfő, november 7. 9.15: A m. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 12.05: A rádió házikvintettjének hangversenye. 4: Asszonyok tanácsadója. 5: „Kié a Déli sark?“ Halász Gyula előadása. 5.25: Megyeri Gyula jazz- zenekarának hangversenye a Du napalota-szállóból, Horváth Ernő énekszámaival. 6: „Breton legenda“ Pékár Gyula előadása. 6 30: Közvetítés a Kamara Filmszinházból. „Volt egyszer egy keringő“. Filmoperett. 7.55: A rádió külügyi negyedórája. 8.10 : A Filharmóniai Társaság rendkívüli hangversenyének közvetítése a székesfővárosi Vigadó nagyterméből. 10.10: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. Majd Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenye a Baross-kávéházból. Nem stimmel zongorája, vagy pianinója forduljon Szilágy i hoz Dunántúl elismert hangszerkészítő mesteréhez. Cégem 28 éves múltja garancia, hogy ez nem üres reklám. Használt zongorák adás-vételét állandóan közvetítem. Hangszerek, 5580 alkatrészek nagyraktára. Szilágyi, Keszthely Rákóczi-tér 17. Kedd, november 8 9.15: Hangverseny. 12.05: Az Országos Postászenekar hangversenye. 4: „Amerikai vőlegények“. Oláh Lilián dr. felolvasása. 5: Ifj. Sáray Elemér és cigányzenekarának hangversenye. 6: Szinész és kritikus. Gergely István előadása. 6 30: A m. kir. Operaház előadásának közvetítése. „Walkür“. „A nibelung gyűrűje“, zenedráma- triológia első része 3 felvonásban. Az előadás után győri Vörös Misi és cigányzenekarának hangversenye az Emke-kávéházból, Vargha Imre énekszámaival. 0 L N A R fest, tisztit, plisszéroz, — ingek és gallérok tisztítása 3 nap alatt, — kézimunka és előnyomda üzlete Keszthely, Kossuth Lajos utca. Hungáriával szemben. 1345 Ha szépet és finomat olcsón akar vásárolni, úgy kötött kabát szükségletét i KOVÁCS Divatáruházban vásárolja9 hol már most dús választékot talál angol téli harisnyákban, női reformnadrágokban és mindennemű alsó meleg ruhákban, valamint trikó és bőrkesztyűkben, női és férfi cipőkben óriási v á I a s z t é k. ^ Vidéki megrendelések postafordultával elintéztetnek. Telefon 84. Telefon ; 84. % te MAGYARORSZÄG aranykoszorus mestere SZLEZÁK LÁSZLÓ j harang- és ércöntöde, harangfelsaerelés és haranglábgyár Budapest, VI., Frangepán-utca 77 Telefon i Lipót 91-3-53 Az 1933. évi párisi világkiállításon díszoklevéllel, 1921- és 1923. évi vasipari kiállítás son aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel és az 1930. évi Nemzetközi Vásáron emléklappal kitüntetve. „Pro Ecclesia et Ponti- fice“ pápai érdemkereszt tulajdonosa. Bpest-Belvárosi főplébániatemplom részére készített 2400 kgr. „Polgármester harang“, melyet 1928 nov. 25-én szentelt fel Dr. Seréül Jusztinán bíboros Hercegprímás nr. A budapesti Bazilika 7945 kgr-os új Szerit Imre hősök harangját készítette és szerelte fel. I 8SB Si | é Vadászfegyverek, lőszerek vadászati* felszerelések nagy választékban! legolcsóbban D. Horváth Imre műszaki vaskereskedőnél Z A L A E G E !L SZEG Telefon 54« Autó-, motoralkatrészek, fegyverjavitás. „Goodwich“—,,Dunlop“ autógumik. Lakatostanoncokat felveszek. 5456